Beutaló és várólista - dünnyögés

Vadászkutya legyek, ha értem, hogyan megy ez az egész beutalósdi és időpontkérősdi… Mire sor kerül a vizsgálatra, a beteg vagy meggyógyul magától, vagy új szíve nő, a legrosszabb esetben meghal…  

„Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a jelenlegi egészségügyi finanszírozási rendszer NEM teszi lehetővé a várakozásmentes ellátást. Ezért szíves megértésüket és türelmüket kérjük.” – ezt olvasom az egyik rendelőintézet portálján, miközben időpontot szeretnék kérni telefonon az egyik osztályukon.

Vadászkutya legyek, ha értem, hogyan megy ez az egész beutalósdi és időpontkérősdi és mi köze az e.ü. finanszírozásához. És nekem mi közöm ehhez, ha minden hónapban befizetem/levonják a jövedelmemből a nem kevés e.ü. hozzájárulást évtizedek óta (s tettem/tették ezt akkor is, amikor még nem kellett orvoshoz sem járnom egyáltalán, oly’ egészséges voltam.)

A régi Kínában addig fizették az orvost, amíg a császár nem lett beteg.

Manapság pedig az egészségügynek nem az az érdeke, hogy meggyógyítson, ha nem hogy betegségben tartson – dünnyögök még mindig magamban.  Így hát rendszeresen látogatom is a rendelőiket, kórházaikat, váltom ki sorra a horror-árú gyógyszereket. Van úgy, hogy csak egy árva receptért kell elmenjek a világ végére, amit akár ki is postázhatnának, vagy on-line átküldhetnének a lakóhelyemhez legközelebbi gyógyszertárba, ha megbíznának bennem, meg a saját orvos-gyógyszerész kollégáikban.

Mert hát túl sok a visszaélés - mondják. Hogyan és kik élnek vissza?! S miért engem büntetnek ezért a várakoztatással?!

Akik visszaélnek, azok most, ebben a pillanatban is azt teszik, hiába agyonszabályozott/agyonellenőrzött a rendszer – dünnyögök tovább.

Beutaló

Na, de vissza a telefonhíváshoz. A telefont kb. ötödszöri hívásomkor már fel is veszi a rendelő intézet központja, majd kapcsolna is a megfelelő osztályra, ami - mit ad Isten -, épp mással beszél. Már 10 perce vagyunk vonalban mobilon, csúcsidőben, amikor is feladom. Hopp - ez már 585 forintomba kerül, mobilról városi hálózatba, és időpont még sehol. Valószínű személyesen kell elmennem, kivárni a soromat, hogy egyáltalán időpontot kapjak a vizsgálatra. Vagy miért is nem tudok mailben időpontot kérni?

Jártam már úgy is, hogy ahhoz beutaló kellet, hogy beutalót kapjak, s úgy is, hogy három hónapra kaptam időpontot percre pontosan és három órát ültem, míg rám került a sor. Várakozás közben kiolvastam egy többszáz oldalas könyvet - ez mondjuk legalább hasznomra vált.

Várólista

Van, ahol tudnak már májusban adni szeptemberre időpontot, de van, ahol még naptárat sem kaptak, ahová a várakozók listáját írhatnák többhónapos előjegyzéssel. Gondom ez is valami kis piros „kockásfüzet-technológiás” naptár lehet, amibe tintaceruzával írják bele a neveket „digitálisan”.

Jobb helyeken egészségügyi logisztikának hívják, a Lajtán túl egy központi egészségügyi diszpécser szolgálattal egyeztet a beteg illetve háziorvosa orvost-napot-vizsgálatot-műtétet.

Az idő pénz…, a beteg ideje is! Amíg várakozik, nem építi a kapitalizmust, amely finanszírozhatná az egészségügyet.

Hopp - így körbe is ért a beutaló- és várólista-finanszírozás történetem.

A dünnyögésem is befejezem mára…

Fő az egészség, fő a bizalom

Megjelent:
http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1638:f-az-egeszseg-f-a-bizalom&catid=34:ittesmost&Itemid=58
avagy a beteg és az egészségügy idővonalának összeegyeztethetetlenségéről*

P. Klee: Út és mellékutak
v. akár idővonalak egymásmellett

Olyan, mintha munkalassító sztrájk lenne folyamatosan évek óta.

Egy repülőtéren is lehet úgy sztrájkolni, hogy a személyzet csak egészen pontosan betartja a szabályzatot.

Ez történik a kórházakban és a rendelőintézetekben is úgy látom.

Az elmúlt években a családban és a baráti körben a betegségek-balesetek kapcsán tapasztaltam meg, hogy valami nagyon nincs rendben az idővel, annak beosztásával, és az empátiával az  egészségügyben.

A számítógép és az internet hiába tört be a kórházakba-rendelőintézetekbe-rendelőkbe, inkább akadályozza a gyógyítást, mint sem segíti.

Az orvosok és ápolók kétszer annyi időt töltenek kódolással és adminisztrációval, mint gyógyítással. Emellett kockásfüzetben - mint „igazi” digitális adathordozóban -, vezetik párhuzamosan a berendelési időket, melyek lehetnek egy-két naposak, de leginkább több hónaposak.

Papírhalmazokkal rohangál orvos-beteg, olyan adatokkal, ami egy chipkártyán vagy pendrájvon, vagy urambocsá’ a neten egy „felhőben” is elférne. De ez vonatkozik a recept-halomra is, amit hol csak egy, hol meg három hónapra adnak. Ezt aztán a patikában tizenkét-féle vonalkód-olvasón keresztül átengedik, s közölik velünk, hogy nincs raktáron, jöjjünk vissza holnap. Fizetéskor pedig kezest kell vinnünk magunkkal, mert annyiba kerül már a havi gyógyszeradagunk, hogy hitelt veszünk fel rá. Ahelyett, hogy házhoz szállítanák a rendszeresen használt gyógyszereinket, ha nincs változás, amit aztán az előbb emlegetett chipes taj-kártyánkon követhetnének nyomon.

De hát fő a bizalom, és az egészség – ezért füstöl a kémény a kórház, vagy a patika tetején J.

A tisztességes betegellátásról szóló jogaink?

Idős embereket citálnak be különböző napokra vizsgálatsorozatokra, amelyeket egy kis empátiával, egy kevéske logisztikai ismerettel, vagy netán szoftverrel egy napra és egy helyre is lehetne összpontosítani, látva, hogy a város, vagy az ország másik végéről jön az illető, s nem a szomszédból ugrik át egy kis vizitre. Ha netán nincs autója a kedves betegnek, vagy a gyerek-unoka nem mozgósítható hetente kétszer a kisnyugdíjas mama-papa fuvarozásra, akkor az !ingyenes! szállítószolgálat (mert azért 40-50 év szolgálati idő és befizetett tb-járulék után ez azért jár, lássuk be) akkor és ott legyen, odavigye, majd vissza.

Így hát három hónapra adnak időpontot nekünk egy kardiológiai vizsgálatra, óra-percre pontosan, és ezek után három órát várakoztatnak bennünket.

Nyolcvan oldalt kiolvashatunk egy könyvből, míg sor kerül ránk a bőrgyógyászaton egy elfajzott lábgomba miatt (amit fekvőbetegként nem kezelnek egy másik kórházban, mert hát nem az ő reszortjuk), és ezután egy szemrevételezéssel és egy kis hányaveti módon odakent piros fertőtlenítéssel el vagyunk intézve.

S ha ez nem tetszik, a magánrendelésük névjegykártyáját nyújtogatják nekünk. Ott be tudják tartani az időpontokat?!

Rákospalotáról Budakeszire pedig 10 000 Ft-ért meg is járhatjuk oda-vissza az utat taxival, vagy egy roskatag fizetős betegszállító mentővel.

Még napestig írhatnék a logisztika és az empátia teljes hiányáról a combnyaktörés utáni betegellátásban a traumatológián, de nem teszem…

Azt kapnám válaszul úgy is, hogy minden a szabályok szerint történik.

Hol az isztikus J - a holisztikus szemlélet?

Hogy egyek vagyunk?

Hogy azt teszem, és úgy, ahogy magammal tenném?

Úgy tűnik, hogy az az elv érvényesül, hogy amibe nem halunk bele az megerősít bennünket?!

Engem mindenféleképpen, hogy ezt így és itt kiírtam magamból…

*(összeegyeztethetetlenségéről - ez egy jó hosszú és szinte kiejthetetlen, 28 karakterből álló szó J)