2010. december 27., hétfő

HA A TANITVÁNY FELKÉSZÜLT, MEGÉRKEZIK A MESTER…

Portré Szász Ilmáról
Éppen tíz éve annak, hogy Szász Ilma, A ponttól a mandaláig című előadássorozatának első momentumaként sokadmagammal belülről megérezhettem az OM mantra velőkig hatoló rezgését a Nagykovácsi Civilegyetemen. Már akkor tudtam, hogy olyan átfogó szellemiségű tanítóra leltem, aki életem következő időszakának meghatározója lesz. Nagy örömömre, azóta szolgálatába szegődhettem. Tanítási segédanyagokkal, prezentációkkal és személyes honlapjának elkészítésével is segíthetem a munkáját. *

Szász Ilma (1937) volt természettudományos kutatóorvos, a tudományok doktora, c. egyetemi tanár, de 1971 óta igazi hivatása az úgynevezett „rejtett tudományok” keresése, és az általuk vázolt belső átalakulás megtalálása lett. Tudományos konferenciák és tanulmányutak során lehetővé vált számára, hogy ilyen irányú irodalomhoz is hozzájusson, és e téren előrehaladott emberekkel megismerkedhessen. Már a hetvenes években személyes kapcsolatba kerülhetett D. E. Harding szellemi tanítóval, akiben megtapasztalhatta, hogy a magasabb tudatállapot valóban létezik.
A 80-as évek végén eljutott Muktananda sziddha-Mesterhez, akinek belső átalakulását köszönheti Ezzel egy időben hiteles, misztikus keresztény meditációs centrumot is megismerhetett a bencéseknél Londonban. Ettől kezdve Hindu és keresztény meditációs módszereket egyaránt gyakorolt. A rendszerváltás után mód nyílt igazi hivatása kutatására, sőt oktatására is, ekkor váltott szakmát. A keresztény gnózisban és misztikában nagy élmény volt számára bingeni Hildegard, valamint az Apokalipszis látomásainak megértése, és Bernadette Roberts misztikus élményeinek értelmezése személyes magyarázatai alapján. Nagy hindu tanítók (Ramana Maharsi, Sirdi Sai Baba, Krija Babadzsi, Juktesvár) továbbra is mély hatással voltak rá. A kereszténységben Anthony de Mello és John Main tanításai szolgáltak iránymutatóul számára.
Gondviselésszerű volt az is, ahogy integráló törekvéseit és felismeréseit könyvekben is közzétehette.
Úgy gondolja, hogy küldetése: hidat képezni Kelet és Nyugat között, valamint az, hogy a spirituális tapasztalatokat a kereszténység hagyományaiban, a gyakorlatban is megelevenítse.
Még kutatóorvosként átképezte magát mentálhigiénikus orvossá, és igyekezett segédkezni a spirituális törekvők előrehaladását a felmerülő, akadályozó pszichológiai problémáik feloldásában.
Alapító tanára a Mantra – Alternatív Természettudományi Szabadegyetem Parapszichológus képzésének.
Különböző vallási és filozófiai iskolák hívják őt vendégelőadónak. Diákjaival tegeződik 0-tól 100 éves korig. Meditációs csoportjainak résztvevőit inkább munkatársaknak tekinti, mint tanítványoknak.

Hitvallása:

CREDO
Hiszek a Megnyilvánulatlan Istenségben és a Megnyilvánult Istenben, a mágneses mezők nagy ölelkezésében és a nagyon tiszta, fénylő lények megnyilvánulásában, ezek informatikus erejében.
Hiszem, hogy „Isten” mindenütt jelenvaló, Ő éltet minket és rajta keresztül minden Egy.
Hiszem, hogy az idő az örökkévalóságban. a sokaság az egységben van
Hiszem minden ember lényegi egységét.
Hiszem, hogy a mi korszakunk  és földrészünk Messiása  Jézus.
Hiszem, hogy vannak isteni szent Mesterek.
Hiszem, hogy van  Romlatlan Mennyország, az isteni sík és a kauzál sík, ahol a szeretet ill. a bölcsesség uralkodik .Hiszem, hogy Kozmoszunkban bűn, degenerálódás történt.
Hiszem, hogy az ember a romlatlan Mennyből bukott le, és végső célja az oda való visszatérés. Ennek hosszú útja a fizikai sík elhagyása után az asztrál és a kauzális sík elérése. A végső lehetőség a megnyilvánulásból való kilépés és a  megnyilvánulatlanba való szabad visszatérés.  (Ujabb szabad kilépés lehetséges).
Hiszem, hogy minden emberi szellem  Istenből emanálódott.
Hiszem, hogy világunkat a kauzál síkról  teremtik és az asztrál síkról formálják., és  az utóbbiakban „rossz”, szét-és lehúzó szellemiségek is vannak, amelyek jelentős visszahuzó erőtképviselnek.
Hiszem, hogy a finomanyagi  asztrális világban sok káprázat és sorsszerűség van,   és a durvaanyagi világban dominál a káprázat és sorsszerűség.
Hiszem, hogy az ember, bár isteni énjétől elszakadt, földi életében ehhez visszakapcsolódhat,és ezen keresztül a Szentlélek egyénivé válhat.
Hiszem, hogy ezt a kegyelmet, isteni irgalmat  a Messiás, a szentek, mesterek fölös érdemei teszik lehetővé, valamint  az Istenség befogadó természete, de szükséges, hogy feléjük fordulva kérjük és elfogadjuk azt.
Hiszem, hogy a nem-anyagi világban mindenki a saját minőségének síkjára kerül.
Hiszem, hogy az alvilági lét és a 2. halál (az egyéniség teljes felbomlása) elkerülhető.
az ember üdvözülhet, tehát túlélhet lelke a lunáris mennyországokban, sőt szellemével egyesülve feltámadhat a szoláris mennyországokban.
Hiszem, hogy az üdvösség a kegyelmi úton mindenki számára elérhető, ehhez az egyéni akaratot át kell adni Istennek, nem az elmében, hanem a szívben.
Hiszem, hogy ezáltal  az ember finomtestének nagyon meg kell tisztulnia és át kell épülnie.
Hiszem, hogy a Föld tisztulásra alkalmas, kegyelmi időszaka egyszer lejár, nem tudhatjuk, hogy meddig tart—és utána ítélet következik.
Hiszem, hogy a helyes információk elérnek minket, ha megnyílunk számukra.
Hiszem, hogy visszatérésünket az ellenerők nagyon megnehezítik, és csak tőlük elfordulva, és az isteni erőket igénybe véve érhetjük el üdvösségünket.
Hiszem, hogy a helyes út borotvaéles keskenységű.
Hiszem, hogy a világban  cél-okság uralkodik, mindennek—oka mellett- célja és értelme van.
Hiszem azt, hogy a végső cél ismerete fontos.  Fontos, hogy ne csak  a következő lépést lássam, hanem azt is, hogy hova akarok eljutni. Ha csak a következő lépést látom, akkor az ellenerők nagyon könnyen téríthetnek el.  


A Péntek Esti Meditálók 12 éve hallgathatják napra kész előadásait.
Az utóbbi évek témaköreit és vázlatait tartalmazza a PEMAP.

Spirituális könyvei

Az Élő Fény Árnyéka, Kőröspatak, Bp. 1997, 1999.

Az Öröklétnek Beszéde, Sindbad, 1999.

A Ponttól a Mandaláig, Paradigma, Bp. 2000. 2001.

Az Úr Ruháját Hordja Minden, Víztérítő, Bp. 2001.

Tükör által... Keresztény képmeditáció, Víztérítő, Bp. 2003.



Fordításai:
Bradshaw: Vissza önmagunkhoz Hungaprint Bp. 1992. Hungalibri, Bp. 1996.
John Main: Jöjj el Uram, az Úr eljött. Meditációs beszédek Filosz, Bp. 2003.
Hildegard képszövegek in Bingeni Hildegard élete. Ursus Libri, Bp. 2004.

* Szász Ilma honlapjának menüpontjai:

DR. SZÁSZ ILMA
01. ÚJ TUDOMÁNYOS PARADIGMÁK
02. HIROSHI MOTOYAMA:A JÖVŐ VALLÁSA ÉS TUDOMÁNYA
03. A GNOSZTIKUS TAMÁS EVANGÉLIUM FORDÍTÁSA ÉS ÉRTELMEZÉSE A GNOSZTIKUS JEAN-YVES LELOUP SZERINT + A János evangélium misztikus-gnosztikus tartalmai Ravi Ravindra nyomán
04. MONIZMUS, DUALIZMUS INDIA VALLÁSAIBAN
05. MISZTIKUS ÉS EZOTERIKUS KERESZTÉNYSÉG
06. ÖKÖRPÁSZTORLÁS
07. GNOZIS ÉS MISZTIKA A NYUGATI EMBER SZÁMÁRA...
08. SRI ANANDANAYI MA
09. SZUFI ALAPELVEK
1. EGY NITYANANDA GURULÁNC
1. Nityananda
2. Muktananda
3. Vasudeva
2. HAZÁM, MAGYARORSZÁG
3. ERDÉLY
4. ÚJ PARADIGMÁK
5. KERESZTÉNYSÉG
1.0 Jézus képek
1.1 A Biblia áttekintése nyolc képben
1.2 Bingeni Hildegard néhány látomásának értelmezése
1.3 Jézus-Mária-Atyaisten
2. 366 Bibliai elmélkedés
3. "Még többet a tükör által"
4. Nagy látomások képei
5. Angyali karok rezgészintje
6. Kabalista angyalok
7.1 Keresztény mantrák és dalok
7.2 Keresztény mantrák és dalok
8. Spirituális költők
9. Szentignáci kegyelmek - 30 hetes lelkigyakorlat
A Csodakurzus (egy helyesnek bizonyuló út) vázlata
6. TANULMÁNYOK
01.1 A spirituális és pszichológiai dimenziók találkozása
01.2 Az ember korszakai
02. Elérhető tudatfokozataink
03. A vallások végső igazsága
04. 366 bibliai elmélkedés
05. " Még többet tükör által"
06. Válogatott tarot nagy árkánum kártyák a Universal Waite és BOTA tarot sorozatok felhasználásával
07. Jézus élete a Tarot nagyárkánumaiból
08. Archetipikus és konkrét út a Tarot segítségével
09. Leuner-szerinti imaginációk
10. KINEZ KÉPEK