2016. július 29., péntek

Posta 2016 és egy kis időutazás?!

Küldemények Yvette-től Yvette-nek és vissza...

A napokban két postával kapcsolatos élményem is volt.

Az egyik, hogy két hónap és hét nap alatt érkezett meg Kanadából egy csomag. Merre járt eddig? Elképzelni sem tudom. Postagalambbal küldhették tán.

Repülővel 14 óra 35 perc a "gugli" térképe szerint. (Hajóval és vonattal talán egy hét.)

A másik élményem pedig, hogy válaszküldeményként én is feladtam egy csomagot a kedves rokonnak. S miután szép nagy borítékba tettem az ajándékot, jó nagy betűkkel meg is címeztem. 

Yvette küldte egy másik Yvette-nek már ez is izgalmas látvány (mintha magamnak küldeném?!), de még mindig hatalmas szabad felületek maradtak a borítékon. 



A postás kisasszony pedig feltette rá az apró elsőbbségi bélyeget. 
Ránézett és hiányérzete támadt. Nem volt senki utánunk a sorban. Megkérdezte, hogy mi lenne, ha bélyegekkel ragasztanánk tele legalább a címzett fölötti részt. 

Olyan volt ez mint egy kis időutazás. 4300 Ft-nyi bélyeg. 

Volt köztük egy nagyértékű blokk a környezetvédelem jegyében, de négy cicából álló sor, és madarak, épületek... S utána szépen lebélyegezve.


Izgalmas jelenet volt. Az egyszer biztos...


Utóirat: 

Facebookon jött az üzenet: A csomag egy órával az Olimpia megnyitóünnepsége előtt célba ért! 
Az olimpia évében a Magyar Posta legyőzte a Kanadait 14 nap : 68 nap arányban.

2016. július 23., szombat

No music! No life!

A zene életre és a nagybetűs ÉLETRE gyakorolt hatásáról való elmélkedés a "zónázón".

A minap a barátnőmhöz utaztam a Budapest és Székesfehérvár között zónázó vonaton. Megállapítottam, hogy azért van fejlődés a MÁV-nál. Míg három éve egy órát döcögött a vonat Velencére, ma ezt utat 38 perc alatt teszi meg. (Mondjuk visszafelé azért 45 perc a menet idő.)

A velem szemben levő ülésre egy kb. 12 éves süldő lányka és az anyukája telepedett le.
A lányka azon nyomban fülébe nyomta okostelefonja fülhallgatóját, és a táskájából elővett egy No music! No life! feliratú füzetet és fellapozta. Tán ilyenkor is nyelvet tanul - gondoltam, de a füzet feliratát látva, talán dalszövegek lehettek benne. Utóbb egy apró, csillós fedelű jegyzettömbbe átmásolta az egyiket.

Majd okostelefonján megmutatott valami "aranyosat" az anyukájának és újra elmerült a zenében.

Mert hát, ha nincs zene, nincs élet!




Herrmann Hesse az Üveggyöngyjáták egyik fejezetében pedig így fogalmaz a zene életre / ÉLETRE gyakorolt hatásról.



"A zene eredete nagyon messzire nyúlik vissza. A mértékből keletkezik, és a nagy Egyben gyökerezik. A nagy Egy nemzi a két pólust. A két pólus nemzi a sötétséget és a fény erejét. Ha béke van a világban, ha minden nyugalomban van, s változásaiban a felsőbb parancsokat követi, akkor a zene tökéletes. Ha a vágyak és szenvedélyek nem járnak hamis úton, a zene tovább tökéletesül. A tökéletes zenének megvan az oka. Az egyensúlyból jön létre. Az egyensúly a törvényből, a törvény az egyetemes értelemből keletkezik. Ezért zenéről csakis olyan emberrel lehet beszélni, aki felismerte az egyetemes értelmet. A zene ég és föld harmóniáján alapul, a fény és homály egybehangzásán. Természetesen a hanyatló államok és a pusztulásra érett emberek sem nélkülözhetik a zenét, de az ő zenéjük nem derűs. Ezért: minél harsányabb a zene, annál komorabbak lesznek az emberek, annál nagyobb veszélyben forog az ország, annál mélyebbre süllyed a fejedelem. Ily módon a zene lényege is veszendőbe megy. Minden szent fejedelem a muzsikában a derűt becsülte a legtöbbre. ... Csu államának bukását az okozta, hogy a varázsmuzsikát kitalálták. Igaz minden ilyen zene igen zengzetes, de valójában távol áll a zene lényegétől. S mivel az igazi zene lényegétől eltávolodott, ezért ez az ilyen zene nem is derűs. Ha a zene nem derűs, a nép zúgolódik, s kárt szenved' az élet. Mindez abból ered, hogy félreismerik a zene lényegét, és csak zengzetes hatásokra törekednek. Ezért egy jó, rendet tartó korban a zene nyugodt és derűs, a kormányzás pedig egyenletes. Egy nyugtalan korban a zene izgatott és dühös, és a kormányzás a feje tetejére áll. Egy hanyatló állam zenéje érzelgős és szomorú, s kormányzata veszélyben van." 


2016. július 13., szerda

Sasszem és szilánkok (könyvajánló)

A szem az egyik olyan téma, amely személyesen is érint engem (a viszonylag új keletű szemproblémáim miatt), és ilyenkor lépten-nyomon szemeket látok fűben-fában, képződményben, építményben, irodalmi alkotásokban. Szinkronicitásként pedig – mit ad Isten –, a napokban felkérést kaptam a Sasszem és szilánkok című könyv ajánlójának megírására.




A könyv szerzője Turnovszky Éva pszichológus, pszichoterapeuta. Az előző, igen népszerű kötete Az óvoda réme volt.


A felkérésben benne volt, hogy a címadó Sasszem (katarakta akta) fejezetre helyezzem a hangsúlyt, amely nemcsak Karinthy Utazás a koponyám körüljét juttatta eszembe egy szürkehályogműtét okán, hanem annál tovább lép, vagy inkább tovább lát… Bemutatja, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük át az efféle megpróbáltatásokat. Valakinek a műtő hőmérsékleti viszonyai maradnak meg az emlékeiben, a szerző pedig így elmélkedik egy műtét alatti orvosi megjegyzésről:

„Az a mondat motoszkált bennem, hogy ne meditáljak, mert attól beszűkül a pupillám. Egyrészt ez teljesen új információ volt számomra, másrészt, ha továbbgondolom, akkor nyilván imádkozni sem szabad ilyen helyzetben, hiszen annak is van élettani hatása…”


Vizuális típus vagyok, s némi műszaki előélettel is rendelkezem, így ragyogóan el tudom képzelni, ha elmesélik részletesen, mi is történik egy-egy ilyen beavatkozáskor. Ilyen szemmel olvastam azt a bekezdést is, amely az új lézeres technikáról és az önmagától kinyíló, összehajtogatott szemlencséről szólt, amelynek anyaga „szembarát”. A világháborús katapultáló pilóták szeméből kivett plexi-szilánkok tulajdonságait fejlesztették tovább szemlencsévé. Olyan precizitással végzik ezt a műveletsort, hogy abba emberi hiba nem csúszhat. Ezek az újítások, amelyeket már a magyar egészségügybe is bevezettek, minden szürkehályogműtétre várakozónak a félelmét eloszlathatják.




katarakta:
„…hát az tulajdonképpen egy nagyon csúnya szó…, Kosztolányi nem válogatta volna be a tíz legszebb magyar szó közé…, vagyis a szó nem magyar, de hangzása is ronda, ha jelentésétől el is tekintünk…”

Majd a tisztánlátás öröme: a Seuzo-kincsek látványa a Parlamentben, az építési állványok nélküli Parlament, József Attila Duna-parti lépcsőn ülő szobra, a város látványa Attila mellett ülve, a metróállomás távoli feliratainak olvashatósága, a női karóra számlapján a számok felfedezése s hogy az új BKV-s kijelzők és feliratok már talán látássérültbarátak, végül a tűbefűzés…


Némi aggodalom:
amikor más szemműtétje nem jól sikerült, egy kis szemviszketés, az élesebb napsütés okozta káprázat…


Szembesülés a korábbi fölösleges aggodalmakkal: „…hogy majd késsel, villával és ollóval fognak a szememben turkálni…”, vagy egy fehér botos ember látványa keltette pánik…


A javallatok és ellenjavallatok: napsütésben napszemüveg-viselés (no de nem akármilyen), vagy a cipekedés súlykorlátai…


Egy humoros példamese az emberi törékenységre:
„Ha a teremtés hatodik napján szigorú és lelkiismeretes meós dolgozott volna, akkor semmiképpen nem veszi át az Úristentől ezt a konstrukciót, azaz minket, embereket. Visszadobta volna a rengeteg, idő előtt meghibásodó alkatrészt, eleve beépített hibaforrás és az egész rendszer alapvető sérülékenysége miatt… ebbe a kategóriába sorolható a szemlencsénk is…”


Egyfajta különleges látás felfedezése:
a film és felirata dimenziójának különbségére való rácsodálkozás…, a messzebbre látás képessége, de a visszafelé, a múltba látás képessége is javul :) „…Mikulás Télapóvá, Jézuska Fenyőünneppé alakítása… , az ideológiailag fejlett óvodai nevelés számos apró, megmosolyogtató részletét idézi fel, meglepő pontossággal, élethűen… „


Konklúzió:
„Talán a gyártó céget is tájékoztatni kéne, hogy a kiváló, pici, plexi protéziseiknek ilyen misztikus mellékhatásai vannak.”


Még a Méreg fejezet volt az, amely nagyon megérintett. Ebben a fejezetben Elemér, Igor, Viktor, Ferenc, Marika, Anna, Zsuzsika, egy saját ismerős és családjainak drámai történeteit olvashatjuk, amelyeknek főszereplői több évtizedes súlyos hazugságokat és titkokat hordoznak magukban. Ezek – nem is olyan ritkán – valami nagyon fontos problémát jelentenek, amit ki kell mondani, de jó hangosan. Ebben a kötetben a szerző jó hangosan ki is mondja…


A további történetekről, embermesékről pedig lássunk egy nagy címkefelhőt:

ajándékozás, angoltanulás, antik tárgyak, anyámasszony katonája, anyós, apáca, Bánat herceg, betegek közti szerelem, büszkeség, dieffenbachia, díszgyertya, disszidálás, elvált szülők gyereke, fogorvos, frontális ütközés, gyermekvédelem, hiányos teáskészlet, italozás, jelzálog, kabalababa, kábítószer, kakukkfióka, kecskesajt, kígyó, kitelepítés, klerikális reakció, közösképviselő, kukoricaliszt, kutya-macska barátság, kutyanyelv, lábas, lámpaernyőkésztés, leszázalékolás, liliom, macskák, mobiltelefon, mosogatás, nagymama titka, nem kívánt gyermek, nevelőapa, opálgyűrű, öngyilkossági kísérlet, örökbefogadás, pánikbetegség, portásfülke, rontás, rossz vér, skizofrénia, surc (ez a kötény egyfajta tájnyelvi elnevezése), svájci frank alapú hitel, szőlőgyökér, tartásdíj, teáskanna, történelem, válókereset


Ki-ki válogathat, hogy melyik szó vagy kifejezés miatt veszi meg ezt az olykor drámai élethelyzetekről is szóló, olvasmányos stílusban íródott könyvet.

2016. július 11., hétfő

Ronaldo szemén a pillangó


Micsoda élő szimbólum volt ez a foci EB döntőjében!



A foci EB döntőjében Ronaldo térde egyszer csak megnyekkent. Majd uralkodva fájdalmán, némi fagyasztásos ápolás és bandázsolás után újra beállt. Egy fejeléshez történő felugrás utáni visszaérkezés, s az arca eltorzult a fájdalomtól megint. Az az arc, amelyik korábban kicsit gőgösen a kameráknak pózolt egy-egy sikeres akció, vagy gól után, vagy dühös, hisztiben tört ki, ha nem úgy ment a játék, ahogy ő képzelte.

Ez a fájdalmas arcú Ronaldo pedig a számomra olyan emberivé lett ettől a pillanattól kezdve. Ekkor tudatosult benne, hogy számára nem lesz folytatás. Nem ő fogja megnyerni Portugáliának az EB-t, hanem a többiek. 




https://www.youtube.com/watch?v=FNDM8r2DB6Q

S ekkor szemére szállt egy lepke - egy a sok ezerből, amely már a meccs előtt ellepte a stadiont -, és ott időzött néhány másodpercig. A jószemű HD-kamera lassításának köszönhetően, az idő is megállt abban a pillanatban. 

Micsoda élő szimbólum volt ebben jelenségben. A pillangó szó ógörögül így hangzik: pszükhé = lélek.


A pillangó történetében ott van a lélek fejlődésének története is.Pillangó az átalakulás művésze. Hernyóképében a földhöz /fához kötődve, érezve maga alatt mindig a talaj, az alátámasztás biztonságát. Kis távolságokat jár be, keveset lát a világból, lényegében a testét fejleszti, táplálja. Életének ezen formája szükségszerű, nem lehet megkerülni, kihagyni, éppen ezért nem büntetés neki hernyótestben élni, hanem része a folyamatnak. Hernyó létének vége, a halála – a bebábozódás. Mozdulatlanul, begubózva, visszavéve energiáit a külvilágtól – várakozik. Nem tesz semmit. Rábízza magát a természetre, a pillangó-sorsra. Hogy azzá lesz, amivé kell lennie. És az lesz. Ahogy feléled és szárnyal, olyan perspektívát kap, ami korábban nem volt adott számára, eltávolodva mindattól, ami volt. Eltávolodva, de nem elfeledve. Ahogy már korábban hordozta a pillangó identitás lehetőségét, úgy ebben az új állapotában is megőriz valamit a hernyó létének állomásából. Emlékezik.Ebből következően a pillangó sokszor a halál, az elmúlás szimbóluma is. A mitológiában Hüpnosz álomistent és Tanatosz halálistent is gyakran pillangószárnyakkal ábrázolják. A mesék, mondák pillangószárnyú tündérei a kecsesség, báj és a női varázserő szimbólumai.A keresztény kultúrában a pillangó sokszor a világi dicsőség, hiúság múlékonyságának jelképe. A pillangók vonzódása a fényhez, tűzhöz pedig a megtisztulás iránt vágyakozó lélek halhatatlanságát szimbolizálja. Forrás
Ettől kezdve, Ronaldoban megszűnt a "kis én" és a kispadról afféle "másodezdőként" dirigálta végig Fernando Santos mellett a kétszer 15 perc hosszabbításos döntőt. 



Ettől kezdve a "nagy mi"-érzés öntötte el, s Portugália Éder gólján át jutott el a győzelemig. Ronaldo euforikus állapotban bicegett fel az emelvényre, a díj átvételére és a konfetti-esős közös ünneplésre. 

Mostantól pedig négy évig Portugália az EB győztes...