2019. március 18., hétfő

Mindnyájan Egyért | A Leégett Perbáli Főoltár újjáépítésére szervezett összefogás koncert a MOMKultban

MOM Kulturális Központban március 17-én volt a Mindnyájan Egyért | A Leégett Perbáli Főoltár újjáépítésére szervezett összefogás koncert




Január elsején, az esti órákban tűz ütött ki a perbáli katolikus templomban. A Szent Anna templom barokk főoltára teljesen elégett, és a benne található két áldoztató kehely is megsemmisült. Emellett elégtek a főoltár dobogóját letakaró szőnyegek, a főoltár mögött függő – a templom védőszentjeit ábrázoló – oltárkép elsötétedett, és a színek „elvesztek”, illetve a kép kerete is sérült.

A főoltár mellett található freskó a hő és a füst hatására súlyosan károsodott, a keresztelőkút pedig megperzselődött. Ezenkívül az oldalfalakon és a boltozatokon sűrű füstlerakódások képződtek. A hőmérséklet olyan magas volt a templomban, hogy a főoltártól nagyjából 15 méterre található orgona sípjain a festékréteg a hőtől felhólyagosodott. A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a tüzet.

A kár részben eszmei, hiszen a főoltár az 1800-as évek elején készült, gazdagon díszítették fa faragványokkal. A templom külső felújítása az elmúlt évben fejeződött be, belső felújítása pedig már előkészítés alatt volt. A tűzkárok elkerülhetetlenné teszik a belső felújítás mielőbbi megkezdését. A helyreállításra, illetve a templombelső megújulására adományokat gyűjtenek a Perbáli Római Katolikus Plébánia számlaszámán: 11103303-75013736-36000001.

A koncert teljes bevételét a perbáli plébánia részére gyűjtötték az egyedülálló barokk oltár újjáépítésére.

Az est végén Spányi Antal megyés püspök köszönte meg az előadóművészeknek a fellépésüket és a jelenlevők részvételét és segítségét.

A tűzesetről a következő linken látható összeállítás: youtube.com

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

A kormány 12 millió forinttal támogatja a perbáli katolikus templom tűz utáni helyreállítását – jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. A zsúfolásig megtelt MOM Kulturális Központban március 17-én este tartott jótékonysági koncerten az államtitkár az önkormányzat, a katolikus közösség és a környéken élő jó szándékú emberek példás összefogását méltatta.
A Perbál Önkormányzata és a Perbáli Plébánia által szervezett jótékonysági koncerten Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész, a Magyar Örökság-díjas Szent Efrém Férfikar és a V. S Guitar Orchestra lépett fel. A koncert végén Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke köszönte meg a fellépők és a jelenlevők részvételét.
A Perbáli Szent Anna Plébániatemplomban január  1-jén ütött ki tűz, melyben porrá égett az 1800-as években készült barokk főoltár. A tűzben elszíneződtek a freskók és a főoltártól nagyjából 15 méterre található orgona sípjai is felhólyagosodtak. A fővárosi hivatásos tűzoltók és a Pest megyei katasztrófavédelem munkatársainak köszönhetően sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. A templomban keletkezett eszmei kár jelentős, hiszen a fa faragványokkal gazdagon díszített főoltár az 1800-as évek elején készült. A templom külső felújítása 2018-ban fejeződött be, belső felújítása ezután következett volna. Mivel a helyreállítás és a belső felújítás költségei meghaladják a jelenleg rendelkezésre álló forrásokat, ezért köszönettel fogadnak további adományokat a Perbáli Római Katolikus Plébánia számlaszámán: 11103303-75013736-36000001. (Miniszterelnökség)


Közreműködők voltak:

V.S. Guitar Orchestra


Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész

Magyar Örökség díjas Szent Efrém férfikar

Soltész Miklós

Spányi Antal

Fotóalbum a végén egy videó a közös énekkel

Az előadás után az egyik nagylelkű adományozó, a Nyakas Pincészet megvendégelte a résztvevőket és a nézőket egy pohár finom borral, hűsítővel.