2016. január 30., szombat

Zsömle kísérletek - Zabpelyhes zsömle

A fiaimtól elkaptam a "péksüteményeritiszt", ez egy családi járvány úgy tűnik.

A múltheti graham zsömle után a zabpelyhes került ma terítékre a főzelék mellé.









Hozzávalók:

  • 3 dkg élesztő langyos cukros vízben felfuttatva
  • 60 dkg kenyérliszt (BL 80)
  • 10 dkg zabpehely
  • 2 kk. só


A hozzávalókat összedagasztottam, 16 zsömlét formáztam belőle,
és sütőpapírra helyeztem. Majd az 50 fokos sütőben 1 órát hagytam kelni. Bevagdostam keresztben a tetejét és 170 fokos sütőben pirulásig sütöttem. Kivettem és vízzel megkentem  a tetejét és 1 percre visszatettem még.

Kivéve konyharuhával letakartam és egy másik tepsivel letakarva, saját gőzében hagytam kihűlni.


2016. január 29., péntek

A föld magától hoz termést


   Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
   „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána  akár
   alszik, akár ébren  van, éjjel  vagy nappal,  a mag  kicsírázik és  szárba
   szökken, maga  sem  tudja hogyan.  A  föld magától  hoz  termést:  Először
   szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a  termés
   engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
   Majd   folytatta:   „Mihez   hasonlítsuk   az   Isten   országát?   Milyen
   példabeszéddel szemléltessük?  Olyan,  mint  a  mustármag,  amely,  amikor
   elvetik a  földbe,  kisebb  minden  más magnál  a  földön.  Mikor  azonban
   elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
   úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
   Sok hasonló  példabeszédben  hirdette  nekik  az  igét,  mert  így  tudták
   megérteni. Példabeszéd nélkül  nem szólt hozzájuk.  Mikor azonban  egyedül
   volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
   Mk 4,26-34

2016. január 12., kedd

Vízöntő hava és újra a kulcsok

A minap Szász Ilmától újra kaptam egy kulcsos képet neten.
Chiharu Shiota Kulcs a kézben című képét.

Egy installáció látszik a képen, egy egész termet beszövő piros fonalháló, melyről temérdek kulcs lóg le, egy régi ladik is feltűnik a terem közepén.



A Mandala-Mesélő Igazgyöngyhalász korszakom óta tudom, hogy a kulcs Vízöntő-szimbólum.


Janus: Kétarcú római isten. Neve boltozatos átjárót is jelölt, ő volt a városkapu, a városba való bemenetel és az útra kelés oltalmazója

Szimbólum: AJTÓ, KAPU.
Kettős arcú ábrázolásából következik, hogy mindenféle ellentétpár jelképe is lehet (pl. test és lélek, jobb és bal, konzervatív és progresszív, nő és férfi) (androgün/hermafrodita, kettő). 

Attribútumai: a KULCS és a BOT, az UTAZÁS jelképe.

JANUÁR- VÍZÖNTŐ

Amikor ezt a képet megláttam, „dezsavü” érzésem volt. A koponyát, amin az időfolyama folyik át már láttam valahol.  Itt előre és hátrafele is folyik az idő.




















Tíz éve foglalkoztam Katona Áron: Kulcsok című képével. Szász Ilma meditációs csoportjában próbáltuk megfejteni. 

Nagyon örültünk kezdetben az arany és kék színeinek. 
Majd Szász Ilma írta nekem, hogy ő fejetlen kulcsokat is lát. Akkor bizony én is megláttam. 










Ebből keletkezett egy PÉLDA-KÉP-MEDITÁCIÓM, KULCSOK címmel.
A VÍZÖNTŐ hívókép kapcsán egy koponya jelent a Kulcsok képen is, de minden más is a KITÜKRÖZÖTT változatban. 





Újabb összefüggés, amire találtam, hogy egy kép csak egy KÉPKIVÁGÁS, az élet egy részlete, aminek képkeretein kívül valahol ott a folytatása minden irányban, de akár még térben és időben is.
A kép lehet egy kitükrözött kép részlete is. A valós kép és a tükörkép együtt adhat ki formákat és jelenségeket.

                          
Végül eltávolodva a képtől egy felforgatott temető képe jelent meg, ahogyan ki lehet olvasni a csontok halmazából élet-halál kérdéseit. Nem csoda hát, ha természeti népek némelyikénél csontokból jósolnak.
De a mai bűnügyi krónikákban is hallunk arról, hogy régi büntettek felderítésében mennyi információt tartalmaz a csont. 
A „KULCS” a CSONT a megfejtésben. Tudjuk, hogy magyarul van egy csontunk, amit KULCSCSONTnak is hívnak. De ez már lehet, hogy inkább szójáték. Vagy kitudja.




A kulcs, az olló, az ajtó, a zár, halál és újjászületés, a tükör-tükröződés mind-mind Vízöntőhöz kapcsolható fogalmak, ha egy kis „Szent Antal Láncban gondolkodunk”. 





2016. január 5., kedd

A tükör tovább tükröz


S mostanság a tükör további dimenziókat is mutat. 
Nappal  a fénytörésben a remény szivárványa ível át szobám terén.








S éjszaka a lámpafény vetíti moziként a falra, hogy az artistalány a túlsó partra ért.