2020. szeptember 9., szerda

Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart ? - HúszHúsz-NullaKilenc-Nullakilenc

Ma van a nyugdíjas éveim első napja. Egy 2013-as blogbejegyzésemet aktualizáltam e nap tiszteletére.



Amikor a hetvenes évek derekán elkezdtem dolgozni, az első főnököm, Sipos úr – némi humorral – az első munkanapon beleírta a nevem az ő „Nagykönyvébe” és kiszámolta, hogy 2011-ben megyek nyugdíjba, de azt is, ha 3 évenként szülök összesen 12 gyerekeket, akkor akár gyesről kezdhetem meg a megérdemelt pihenés éveit.E számítás szerint már két éve boldog nyugdíjas lehetnék, ha nem emelték volna meg előbb 62 évre és utóbb 65 évre a nyugdíjkorhatárt. Valahogy mindig úgy alakult, hogy mire valamilyen időpontot elértem, éppen akkor emelték fel az én korosztályom nyugdíjkorhatárát.

„Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének, Benjamin Franklinnek a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek és táncolnak.” (Csíkszentmihályi Mihály)


Dolgoztam, mint a güzü. A hetvenes években építettem a szocializmust, még „végéemkáztam” is, ha még ez mond valamit valakiknek. A nyolcvanas években két fiam született, akikkel összesen 3 évig voltam gyesen. A rendszerváltás után a szabad versenyes kapitalizmusban zsigereltek ki a főnökeim úgy, hogy az egészségem is odalett, és akkortájt a kamasz fiaim kis híján kicsúsztak a kezeim közül. Míg én a „bányában dolgoztam”, ők néha-néha mellé jártak az iskolának. Már-már nem értettem azt, amiről ők beszélnek. Néha ordítottam is velük.

S akkor egy napon megláttam magam kívülről, ahogy ott állok és ordítok…

Nagyon elszégyelltem magam. Aznap eldöntöttem, hogy minden másként lesz!

Rájöttem, hogy azok az évek többet nem jönnek vissza, amelyeket a család együtt tölthetett volna.

Stratégiám a következő volt: 

A szeretetkommunikáció eszköztárából (ajándékozás, dicséret, odafigyelés–megértés, testi kontaktus–érintés, együtt töltött idő) az együtt töltött időt, méghozzá a „minőségi időt” választottam. S ettől a naptól meg is változtak a dolgok. Noha a külvilág szemében az árral szemben úsztunk ettől kezdve, de a gyerekeink szeretetét azóta is élvezzük.

A nagybetűs MUNKA helyett a legelesettebbek, a leggyengébbek ügyét szolgálom a magam módján, önkéntesként azóta is. (Mellesleg tenném ezt jó fizetésért is – amely után jó nyugdíj járna –, de nem alkalmaznak sehol.)

Azt is látom, hogy hiába volt a megfeszített MUNKA és az „áldozat” a munka oltárán.Az egy éve kézhez kapott szolgálati idő kiszámítási kérelmem határozatából ugyanis megtudtam, hogy mindenféle furfangos szabályok szerint 5-6 évet szépen lecsipegettek a Nyugdíjfolyósítónál a munkaviszonyaimból.

Az önkéntes munka…? Nem számít szolgálati időnek. Ez a tény egy kissé furcsa, de még talán megértem…, mert hát morálisan, meg minden… – vagy mégsem értem meg?!


Az idő pénz – vagy mégsem az?!

Lehet, hogy soha nem megyek nyugdíjba?!

Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?!  

(Kiváncsian várom, hogy kiszámolják mennyit ért a közel 31 év, mert hát a rokkantellátott évek nem számítanak szolgálati időnek, s így nem jött össze a Nők'40-program sem.)

2013-ban megjelent a Talita.hu-n is.

2020. augusztus 30., vasárnap

Igazi Magyar Női ŐsErő

 

Gondolatok Weninger Endre: Híres Magyar Nők című könyvének illusztrálása közben


2020 - HúszHúsz az Ősi NőErő jegyében indult számomra, amelynek önmagamban való felélesztése és továbbfejlesztése révén oldottam és oldom meg idén a családból és a baráti körből rám-rám háruló súlyos és kevésbé súlyos feladatokat. 


Így a nyár elején a kecskeméti Weninger családtól kapott felkérés - hogy Weninger Endre: Híres Magyar Nők című könyvét illusztráljam virtuális kalligráfiáimmal - is ennek az Ősi NőErőnek a részévé lett.

 

Egyfajta virtuális kalligráfia az, amit kifejlesztettem néhány évvel ezelőtt. Először piktogramokat készítettem a mozgásszervi rehabilitáció ergoterápiás módszereinek illusztrálására. 

Majd az általam kutatott szimbólumok rendszerét dolgoztam át ebben a rajzstílusban. Később pedig a túlburjánzó gondolataimat esszenciává sűrítő haikuimat ezekkel a szimbólumokkal illusztrálva hoztam létre a saját fejlesztésű haiku-kalligráfiáimat.

Haiku-kalligráfiáimból jónéhány egyenesen dr. Sümegi Tóth Piroska - To’Piro: Van fogalmad róla? -  a Montázs Magazinban is megjelent - sorozatához készült. 

Ezután To’Piro a Breviáriumok-sorozatához, a nagy magyar gondolkodók megrajzolására  is engem kért fel. 

 

Most pedig a híres magyar nők, fejedelemasszonyok, királynék, királylányok, szelíd apácák, harcos, hős, erős anyák és feleségek életét átérezve láthattam át a magyar történelmet is meghatározó Igazi Magyar Női ŐsErőt. 

 

Olyan ez, mintha fekete tusba mártott virtuális ecsettel a virtuális térbe kivetített képmást készítenék ezekről a híres nőelődökről. 

 

Előbb a szem, a tekintet készül el, majd a sziluett és a karaktert adó hajvonal, ráncok, és a ruhaviselet, a végén pedig egy két vonással a családi címer, vagy más jellegzetes tárgy, épület, enteriör, életkép vagy tájkép. 

Minden virtuális, aminek a végén mégiscsak megszületik egy kézzelfogható kétdimenziós nyomat, ami a könyv illusztrációjává lehet.



Hogy történelmi film is készülhetne e nősorsokból?


“Nem csak az ember nézi a képet, hanem a kép is az embert.”


Ez a Hamvas Béla gondolat jutott eszembe erre a kérdésre.

 

Amikor elkészültem a harmincöt híres magyar nő grafikájával, végigpörgettem mint filmkockákat és mindegyik szemébe belenézve, megláthattam nem csak önmagamat, hanem ezeknek a nőknek az egész életét egy nagy panoráma képben. Ahol egy tér-időben történnek meg az életesemények, születés - gyermekkor - felnőtté válás - munka - család - elmúlás - körforgása, vagy spirálkörökben való emelkedése emberöltőről-emberöltőre.  A filmben bármi megtörténhet, idősíkok tűnhetnek át meg át, ábrázolva egy Nagy Ősanya látomását, benne ezeket a híres megtestesült nőalakokat, de akár saját nő elődeink sorsdöntő választásait és azok következményeit is.





2020. július 31., péntek

Az anyaghatárokat tágító Fény 2.0

Mostanában reggelenként épp a negatívját látom ezeknek aranygyöngyszemeknek, égszínkékben pompáznak és a jelenség is égszínkékbe vált. 


A minap pedig a Hold is a nappali égbolton ilyen kék volt.


Őt pedig becsukott szememmel máris aranynak láttam az aranyló égbolton...

Itt pedig egy anyaghatárokat tágító aranyló napfelkelte egy téli hajnalon, becsukott szemmel épp negatívba fordul át.

 

I


2020. július 29., szerda

Az anyaghatárokat tágító Fény 1.0

https://photos.app.goo.gl/ymWWXVyxKNk8gGgs5

https://photos.app.goo.gl/ymWWXVyxKNk8gGgs5

Istenre találásom első pillanatában volt egy nagy álmom: Négy égtáj felől érkező izzó arany oszlopok közelítettek felém melyeknek pramis-gúla csúcsaik voltak. Valamilyen plazma állagú sugárzást árasztottak magukból, ami teljesen beborított, mint egy szkafander és jóleső bizsergés járt át. Közben egy hangot hallottam: Elfogadod? Mire én szavak nélkül rábólintottam és akkor kereszt formában összeért szívem közepén a négy égtáj felől érkező négy izzó arany oszlop. Egy rengéshullám öntötte el a teret és benne engem is. A szívemből kimeríthetetlenül aranygyöngyszemek áradtak szét a tér minden irányába. 



2020. július 1., szerda

IsteniSzínJáték

Elmélkedés
Fotó: Vass Marcell
Tegnapelőtt este mindenki égi tünemények fotóit posztolta egész Budapesten. Aki Pesten volt és Buda-felé fotózott az lángoló színű égboltot, aki pedig Budáról tette ezt Pest írányába, az félköríves duplaszivárványt rögzíthetett a fényképalbumába. 

Emberek pattantak ki autójukból munkából hazafelé...
Ezt a szivárványt pl. a hároméves Marci unokám vette észre, s szülei meg is álltak a Dunaparton, hogy lefotózzák és elküdték nekem.


Én pedig érdekes derengést láttam a lakáson átszűrődni, mikor a szobám ablakában egy Turner-festmény részletét láttam megtestesülni a nyugati égbolton.
Mint ma megtudtam, e jelenségnek FÉNYZÁPOR a neve.


Valójában hasonlókat fotózhatnánk naponta, ha nem a felgyorsulással, hanem a lelassulással telnének földi napjaink születésüktől a temetésünkig. (Magam részéről, teszem is nap-nap után.)

Még emlékszem 1999. augusztus 11-ére, amikor teljes napfogyatkozás volt Magyarországon. A Balaton mellett volt a legjobban látható a Napgyűrűje...
Emberek sokasága dobott el "sarlót-kalapácsot", nem érdelekte őket egy napig a BUX-index sem és ültek autóba, hogy láthassák az égi tüneményt személyesen.


A minap a 303 című filmben volt egy felvetés arról - miközben az Altamira-barlang festményeit szemlélték a "road movi" főszereplői -, hogy miért nem a Neandervölgyi, hanem a Cro-magnoni ember maradt fenn évezredekkel ezelőtt?


Megállapították a barlangfestmények kutatói nemrég, hogy azok nem vadászati célokat szolgáló és szemléletető alkotások, hanem csak úgy a barlang díszei lehettek. Ilyeneket pedig a Neandervölgyi nem festhetett, mert nekik a dominanciáért küzdve erre nem volt képességük, s így inkább kipusztították egymást.
A Cro-magnoni ember pedig kreatív volt... A kreatív embernek pedig minden élethelyzetre van megoldása, pl. verseny helyett együttműködés, együtt munkálkodás, együtt alkotás.

A ennek a kreatív Cro-magnoni őstársaságnak egyik emléke ez az ŐsBarlangGaléria.

Lehetséges, hogy ezért vezet minden "családi átkot" visszafejtő pszichológiai gyakorlat előbb-utóbb ebbe az ősbarlangba, az eredet helyére, ahol az ősforrás is fakad?!

Előbb vagy utóbb a GDP növelése helyett az Univerzum szépségét választva, visszatalálhat az emberiség önmagához ebből a káoszból, amit magának kavart fel egy rossz kísérletben, elhitetve magával, hogy mások terhére egyedül is boldogulhat?!

Részemről én ma is tettenértem ezt az ősidők óta tartó IsteniSzínJátékot:

városi természet-haiku:

parkolóban tök
kő-közt... templom-alapból
pipacs kivirít...













2020. június 15., hétfő

A VERSENY SZÜLTE…? - képzelt riport Elliot Aronsonnal

Éppen 9 éve írtam az "online médiával a megkülönböztetés ellen" újságíróképzésem egy házi dolgozataként egy elképzelt riportot Elliot Aronsonnal, a Társas játék című film 2011.június 20-i ősbemutatója apropóján, az EGYÜTT - párbeszéd a különbözők együttműködéséről - rendezvényen.



Elliot Aronson a világ egyik legismertebb szociálpszichológusa, merészen feltette a kérdést: Lehet-e, hogy a verseny szülte a már Magyarországon is megjelent iskolai erőszakot, amely tanárverésekbe és lövöldözésekbe torkollott?

Mr. Aronson, 2011. június 20-án módomban állt megtekinteni a Társas játék Elliot Aronsonnal című filmet, amelyben a 2009. októberi konferencián a feltett kérdésére lényegre törően választ kaptunk öntől, néhány érintett magyar középiskolás korú fiataltól, tanáraiktól ill. egy különleges iskolába járó gyerek szüleitől. Magam az 1996-os kiadású Társas lény című könyvét olvastam kötelező olvasmányként egy kommunikációs iskolában, amelyben pontos leírását láttam a Zimbardo-féle stanfordi börtönkísérletnek. 2001-ben egy német film is készült ebből, amely DVD formátumban még mindig kapható nálunk.
S lám a kísérlet, mintha testet öltött volna, napjaink iskoláiban.
Gyerekek és pedagógusok aláznak meg gyerekeket és pedagógusokat hasonló módszerekkel, mint az említett filmben.
Így az első kérdésem az, hogy Ön szerint, miért is a verseny a felelős mindezért?

A saját múltammal kezdeném a válaszadást, ahol is megalázottként a származásom és családi hátterem miatt, bizonyítanom kellett, hogy jobb és más vagyok, mint amilyennek látszom. Tudom a magam tapasztalatából, hogy ez a jobbnak és másnak látszás, hihetetlen energiákat emészt fel, amelynek eredménye, hogy már nem is tudom, hogy ki vagyok. Bizonyítani akarom nap-mint-nap, hogy jobb vagyok, mint amilyennek látszom, sőt annál is aki, úgy gondolom, hogy jobb nálam.
Én gyorsabb, szebb, okosabb vagyok Nála…
Reggel úgy kelek fel, hogy túl kell teljesítsem Őt…, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek, hogy felnézzenek rám, hogy elfogadjanak. Ha ez nem történik meg, akkor előbb-utóbb ezt az érzésemet már meg sem osztom senkivel sem, mert közben már megutálták, hogy én állandóan zsémbelek és elégedetlen vagyok a világgal. Lassan elkerülnek és teljesen egyedül maradok, majd előbb képzeletben lövöm ki nyilaimat rájuk, akik simán belemosolyognak világba és az én arcomba is gúnyosan tekintenek. Ha apám rendőr, vagy vadász esetleg, fogom a pisztolyát, és bemegyek egy zsúfolt iskolai napon és rendet vágok köztük, majd végzek magammal is. Ha már vége a világnak, nekem is végem kell, hogy legyen. Akkor ezt megtudják, hogy én tettem. Hőssé válhatok a megalázottság után.

Azt hiszem, nagyon élethűen írta le egy ilyen helyzetű fiatalember sarokba szorítottságát. Szinte filmszerűen látjuk a folyamatot. Amihez elég egy olyan szülői kulcsmondat, hogy téged lány létedre fiúnak akartunk, vagy neked az a dolgod, mert a családi tradíció azt követeli, hogy orvos legyél vagy, a nőnek az a feladata, hogy gyerekeket szüljön. Amint a filmben is láttuk illusztrációként, hogy a sérült ember kiközösíthető, hiszen nem illik a képbe, ami teszem azt kocka vagy inkább négyzet alakú az egysíkú gondolkodás eredményeképpen. Vagy nem tölti ki a teret, vagy túllóg rajta. Pedig csak el kéne fogadnunk olyannak, amilyen.
A film nézése során szembesültem azzal a ténnyel, hogy túl a származása miatti kirekesztésen, Ön is sérült ember, hiszen fehér bottal jár. A látásának hiánya mennyire erősítette az érzékenységét ezen megkülönböztetések összefüggéseinek felfedezésében?

Jól látja, az utóbbi nyolc évben bekövetkezett látásvesztésem is teszi, hogy beleérzem magam a sérült, szorongó ember gondolkodásába. Ez szülte a legutóbbi könyvem a „Columbine után – Az iskolai erőszak szociálpszichológiája” című kötet alapgondolatát is, amelyben a feltett kérdés is volt. A verseny szülte…?

Mozaikmódszer. A versenyt ezzel váltanánk ki, az iskolákban? Kérem, röviden mondja el olvasóinknak, mi is a lényege!

A lényege, hogy az osztályt több kisebb csoportra osztva, melynek összetétele, akár véletlenszerű, de tudatosan összeválogatott (különböző képességű, nemű és egészségi állapotú) gyerekekből is lehet, egy közös feladatot kap, amelybe bele kell adnia, amit a legjobban tud. Majd ki, mit tud a legjobban, azt tanítja meg az úgymond „nemtudóknak”. A résztvevők a munkát egymást segítve végzik az eredmény elérésig. A végén mindenkinek egyéni sikerei is lesznek, amit a többiek elismernek.

Az egyik központi kérdés a gyorsaság, az időre teljesítés kényszere. A mozaikmódszerben gondolkodó oktatás, hogyan kezeli ezt a kényszert?

Úgy, hogy nincs időkényszer. Ahogy Roosevelt mondta: „A fontos dolgok sohasem sürgősek. A sürgős dolgok sohasem fontosak.” A cél a fontos. Hogy azt hány lépésben és milyen úton érjük el, ez az együttműködésen múlik. Főként az iskolában.

Az iskolákban a jövő vezetőit képzik, akik maguk is emberekkel fognak bánni. Hogy látja, a mozaikmódszerrel képzett fiatalok, ha vezetővé válnak egy intézményben, egy hagyományos vállalati struktúrába hogyan tudják ezt a szellemiséget beintegrálni?

Szerintem sehogy. A vállalat szellemiségének és struktúrájának is át kell alakulnia együttműködővé, ahol mindenkinek a saját munkaterületén sikerélményt jelent még maga a munkavégzés folyamata is. De az iskola az első lépés, sőt talán az óvoda?! Kollégáimmal dolgozunk már azon, hogyan vihető át ez a szisztéma a cégstruktúrák átszervezésébe.

Ezzel a kapitalizmus versenyre épülő jellegét is érinthetjük? Pl. „A Kis hal megeszi a nagy halat” sztereotípia, vagy a „Gyenge láncszemet tönkre lehet, sőt kell tenni”, a mostani válság egyik kulcskérdése. Fiatal tőzsdeszakemberek, vörös diplomával a zsebükben, igazolják azt, hogy spekulációval egy egész országot földönfutóvá tehetnek milliárdosok, hiszen ez törvényes. Hiszen a törvény a tiszta beszéd… József Attilával élve. Az már más kérdés, hogy miféle törvény ez. Morális alapokon álló törvény ez?

Számomra az esélyegyenlőség szempontjából nézve és főként a „Nagy Egész” szemszemszögéből nagyon fals. Mit gondol erről? Hogy a mozaikmódszerrel képzett fiatal vezető, hogy áll majd ehhez a kérdéshez?

Fenntartható fejlődés. Ez a kulcsa a jövő gazdaságának. Ebben én is azon dolgozom kollégáimmal, hogy változás álljon be. Ebbe valóban nem fér bele, hogy mások kárára legyen bárki milliárdos, mert neki az tetszik, hogy a megérzései alapján utasítja a tőzsdeügynökét fifikás pénzügyi tranzakciókra morális felelősségtudat nélkül, nem gondolva bele, hogy emberéleteket tesz lehetetlenné ez a hazardírozás. Ezután nem győzi agyonjótékonykodni magát, hogy a bűntudatán enyhítsen. Sajnos én is pókerjátéknak érzem ezt.
Hogy a „kis hal” hasonlattal válaszoljak: a kis halak is együttműködnek, együtt úsznak sokan és így úgy néznek ki, mint egy nagy hal. A nagy hal így nem tud fogást találni rajtuk. Ez lehet a sérült ember stratégiája is. Sokan a közös morálisan átgondolt cél érdekében együttműködve.
Kedves Yvette, Társas játék a címe a filmnek, amely alapján ezt az interjút készíti velem. Magam is úgy gondolom, hogy a Földünk és a Földünkön élő emberek szempontjából az az igazi Társas játék, ahol mind a 6 milliárd ember nyer és együttműködésben gondolkodóvá válik, itt és most ezen a gyönyörű kék bolygón. Az esélyegyelőség arról szól számomra, hogy a Föld nevű bolygón minden egyes ember életének valamilyen célja van. Az ember társas lény, egyedül nem sokra megy hosszú távon.
Egységet alkotunk egymással és az univerzummal. Ha egyikünk kiesik a sorból, a többieknek hiányérzetük kell, hogy legyen, ahogy John Donne is mondja, „…mert egy vagyok az emberiséggel. Ezért, hát ne kérdezd, kiért szól a harang. Érted szól!

Látom Ön is úgy gondolja, hogy kapcsolatháló-részek vagyunk. Engedje meg, hogy egy ide illő idézettel ajándékozzam meg az interjú vége felé Sir Charles Eliottól.
„Úgy mondják, hogy az Indra palotájában van egy gyöngyháló, amelyet úgy fontak, hogyha az egyik gyöngyszemre néz valaki, akkor az összes többit is látja benne tükröződni. Hasonlóképpen a világ minden egyes objektuma sem csak önmagában van, hanem benne foglaltatik az összes többi objektum is, és igazából egyszerre minden más is.”
Nagyon megnyugtat a tudat, hogy Ön, aki vállalatvezetők és politikusok generációinak adott és ad iránymutatást a világban, ilyen pozitívan ítéli meg a jövő alakulását, ha ebben a mozaikrendszerben gondolkodunk tovább.

A film ősbemutatója 2011. június 20-án volt az EGYÜTT - párbeszéd a különbözők együttműködéséről rendezvény keretében.

2020. április 25., szombat

Hová lesznek a hangok egy koncert után?!

„Vajon nem a zene a világ titkos törvénye, nem az igaz harmónia, ahogy a bolygók és a csillagok körtáncukat lejtik? És én maradjak egyedül, ne találjak meg embereket, akiknek belső lénye tisztán szépen összecseng az enyémmel?”  (H. Hesse: Gertrud)


Az ÚjVilág Szimfónia kedves darabom kora serdülő korom óta.

Amikor a hangversenyen vagyok a Zeneakadémián, szoktam elmélkedni azon, hogy hová lesznek a hangok, a zeneszám maga egy koncert után?! Az oké, hogy bennem zeng tovább a csontjaim velőjében, vérlemezkéimben, de ugyanúgy a többiekében is akikkel ott voltam és hazavissszük?! És a zenészekben, akik létrehozták ezt a teret zeneszerszámukkal vagy a hangjukkal egy olyan zeneszerző kottáiból, aki évszázadokkal ezelőtt élt, belekódolva valami üzetetet, amit koncerten, zeneértő dekódolhat? De a lekerekített sarkú koncertteremben továbbhömölyög és hozzáadódik majd a következő előadáshoz?! A Zeneakadémia tere megőrzi-e örökre a benne elhangzott temérdek előadás hangjait? A zene is anyagtalan, információ-energia?! Bár a levegő kell hozzá közvetőként!  Nem érzi jól magát a zene sem mindenűtt? A Vígadóban pl. láttam, hogy mennyire nem jól érzi magát... Beszorul a sarkokban és fel-alá pattog... Volt, hogy wc-deszka-formájú terelő paravánokkal próbálkoztak elirányítani a nézők felé... De a Bazilikában, pont a hangosítással, rontották el az akusztikát... Élvezhetetetlenek a koncertek és az élőbeszéd azóta...

Ma fél 11-ig aludtam éjféltől. Nekem is elnyúlt az idő... Tegnap este lefotóztam a Vénuszt... És természetesen a csillagos éggel álmodtam, azt hogy a csillagközi tér, de a bolygók anyagában levő üres terek átjárják az én testem anyagának üres tereit. Hol a Szaturnusz, hol a Mars, hol a Jupiter stb terével telitődik az én üres terem, mint  a szivacsban, vagy a sajtban a buborékok ürességében.


És tegnap tetten értem a Fény hullámtermészetét is, a függönyünkön.

"A zene eredete nagyon messzire nyúlik vissza. A mértékből keletkezik, és a nagy Egyben gyökerezik. A nagy Egy nemzi a két pólust. A két pólus nemzi a sötétséget és a fény erejét. Ha béke van a világban, ha minden nyugalomban van, s változásaiban a felsőbb parancsokat követi, akkor a zene tökéletes. Ha a vágyak és szenvedélyek nem járnak hamis úton, a zene tovább tökéletesül. A tökéletes zenének megvan az oka. Az egyensúlyból jön Iétre. Az egyensúly a törvényből, a törvény az egyetemes értelemből keletkezik. Ezért zenéről csakis olyan emberrel lehet beszélni, aki felismerte az egyetemes értelmet. A zene ég és föld harmóniáján alapul, a fény és homály egybehangzásán. Természetesen a hanyatló államok és a pusztulásra érett emberek sem nélkülözhetik a zenét, de az ő zenéjük nem derűs. Ezért: minél harsányabb a zene, annál komorabbak lesznek az emberek, annál nagyobb veszélyben forog az ország, annál mélyebbre süllyed a fejedelem. Ily módon a zene lényege is veszendőbe megy. Minden szent fejedelem a muzsikában a derűt becsülte a legtöbbre. ... Csu államának bukását az okozta, hogy a varázsmuzsikát kitalálták. Igaz minden ilyen zene igen zengzetes, de valójában távol áll a zene lényegétől. S mivel az igazi zene lényegétől eltávolodott, ezért ez az ilyen zene nem is derűs. Ha a zene nem derűs, a nép zúgolódik, s kárt szenved' az élet. Mindez abból ered, hogy félreismerik a zene lényegét, és csak zengzetes hatásokra törekednek. Ezért egy jó, rendet tartó korban a zene nyugodt és derűs, a kormányzás pedig egyenletes. Egy nyugtalan korban a zene izgatott és dühös, és a kormányzás a feje tetejére áll. Egy hanyatló állam zenéje érzelgős és szomorú, s kormányzata veszélyben van."  (H. Hesse. Üveggyöngyjáték )