Vannak olyan emberek, akikkel minden rendben van... Én nem tartozom közéjük...

"A szomszéd tegnap kitisztította az ereszt. Az ereszcsator­nát is. Nem először tette, már tavaly is láttam, hogy csinál­ja. Hihetetlen. Negyven évig azt sem tudtam, hogy vannak emberek, akik kitisztítják az ereszt. Arra pedig a mai napig nem tudtam rávenni magamat, hogy én is megtegyem.Bámulom azokat, akik elvégzik az ilyesmit, akik rende­zett életet élnek, akik mindig teszik a dolgukat, ráadásul jól. Hallottam emberekről, akik minden hónap végén ki­egyenlítik tartozásaikat. Hihetetlenül hangzik, tudom, de esküszöm, hogy igaz.

Ezek az emberek iratszekrényekben (nem cipősdobozok­ban!) tartják rendszerezett, sorba rakott, valóban szükséges iratokat tartalmazó dossziéikat. Ha valamire szükségük van, tudják, hol keressék. Rend van a mosogatójuk alatt, a szekrényeikben és kocsijuk csomagtartójában. Évente kicse­rélik a kazánszűrőt. A mechanikusan működő tárgyakat rendszeresen megolajozzák. Vásárolt holmijuk mindig a ga­ranciaidőn belül romlik el. Zseblámpájuk működik, sőt, azt is tudják, hol van!

Pontosan emlékeznek, mikor volt az autó utoljára szer­vizben. A szerszámaik a garázsban lógnak, szögre akasztva - éppen ott, ahol lenniük kell. Adóbevallásuk tényeken, nem becsléseken és fohászokon alapszik. Amikor este lefek­szenek aludni, a Tennivalók listáján minden egyes tétel át van húzva. Reggelente tiszta fürdőköpeny várja őket az ágy mellett, kikészítve. Zoknijaik a fiókban, párosával ös­szegöngyölve. Bizony! S amikor az új nap reggelén kilép­nek az ajtón, pontosan tudják, hol az autó kulcsa, nem ag­gódnak az akkumulátor állapota miatt, nem töprengenek, vajon van-e elég benzin a tankban ahhoz, hogy elérjenek a munkahelyükig.

Vannak ilyen emberek, akikkel minden rendben van. Ők nem alattvalók a Káosz birodalmában, rájuk az entrópia tör­vényei nem vonatkoznak. Nap mint nap találkozom velük. Nyugodt, könnyed támaszai a társadalomnak. Az ő nevü­ket szedték vastag betűvel az iskolai évkönyvekben, ők vol­tak mindannyiunk példaképei. Ők azok, akiknek sikerült!

Én nem tartozom közéjük. Mindennapi életem teendőit annyira tudom kezemben tartani, mintha egy zsák bolhát kellene összeterelnem. Az élet olyan, mint a légógyakorlat. A részleteket most hagyjuk.

Van azonban egy visszatérő vágyálmom, mely minde­nen átsegít. Ez pedig a botcsiszoló-álom. Egy szép napon be fog kopogni hozzám egy elöljárókból álló bizottság, és közli, itt az ideje, hogy elvégezzem a csiszolt bot rítusát -az igazában jólelkű, de krónikusan rendetlen alakok beava­tási szertartását.

Ez a következőképpen történik: azért választanak ki, mert tudják, nagyon jó szívem van, és végre eljött az idő, hogy megkegyelmezzenek nekem. Először is, egy héten át mentesülök mindenfajta kötelezettség alól. A naptáramban üresen állnak majd a lapok, nem lesznek bizottsági ülések, lejárt határidők, számlák, levelek, elintézetlen telefonok. Egy szép helyre visznek, ahol minden csendes lesz, békés és Zen-buddhista. Gondoskodni fognak rólam, finom éte­lekkel traktálnak. Gyakran megdicsérnek. A feladatom mindössze ennyi lesz: egy hetet kell a bot simára csiszolásá­val töltenem. Adnak smirglit, citromolajat, rongyokat és persze a botot - egy szép, de közönséges fadarabot. Semmi más dolgom nem lesz, minthogy lecsiszoljam a botot, amen­nyire csak tudom, amikor csak kedvem tartja. Ennyi az egész: csiszold a botot simára!

A hét lejártával az elöljárók visszatérnek. Ünnepélyesen ellenőrzik a munkát. Megdicsérnek szakértelmemért, érzé­kenységemért, lényeglátásomért. Így még egyetlen botot sem csiszolt le senki! - kiáltanak majd fel. Benne leszek a té­vében és az újságokban. A történet címe ez lesz: egy lelke mélyén rendes és jó szándékú férfi bámulatra méltó tökéle­tességgel csiszolta le a botot! Csendes diadallal kísérnek majd haza. Családom és szomszédaim tisztelettel néznek rám. Az utcán az emberek értőn rámmosolyognak, integetnek, s feltartott hüvelykujjukkal fejezik ki elismerésüket. A létezés egy magasabb szintjébe lépek át.

És ez még nem minden. Ettől kezdve nem kell ereszcsa­tornákkal törődnöm. Csekkfüzetemet, dossziéimat, nyom­tatványaimat, szekrényeimet, fiókjaimat, adóbevallásaimat, még a kocsim csomagtartóját is más fogja rendben tartani helyettem. Mindezzel nekem már nem kell foglalkoznom. Mindörökre megszabadultam a Tennivalók kötelékeitől, mert lecsiszoltam a botot! Rápillantok, ott lóg a kandalló fö­lött. Büszke lehetsz, botcsiszoló, ez már valami! Mi több, elég!

Istenem, bár így lenne!"


(Robert Fulghum: Már az óvodába megtanultam, amit tudni érdemes)
Életrajzi adatok:
http://uninaplo.unitarius-halo.net/unitariuselet/2007/09/04/robert-fulghum-a-budapesti-egyhazkozsegben/

Idézet a fenti oldalról:
"Robert Fulghum unitárius lelkész, íróként történt felfedezése egy hittanos édesanyának „köszönhető”, aki történetesen angol nyelv és irodalom szakos tanárnő. Gyermeke egy alkalommal úgy vitte haza tornacipőjét, hogy az egy olyan egyházi újságba volt becsomagolva, amelyben lelkészének egyik írása is megjelent. Az édesanya miután elolvasta az írást érdeklődött arról, hogy van-e a lelkész úrnak még hasonló írása. És volt több száz, talán ezer is, hiszen az általa szerkesztett újságban több mint húsz éven keresztül jelentek meg cikkei, az un. ministerial column -ban, vagyis, a lelkészi rovatban. Ezt követően Fulghum egész élete sikertörténet. Napjainkig hét könyvet jelentetett meg hasonló sikerrel, mint az elsőt, és így lett az Egyesült Államok legolvasottabb, és hadd tegyem hozzá leggazdagabb írója és nyugalmazott lelkésze.


Nem véletlen ezek után az sem, hogy Fulghum –ot az idei könyvhétre meghívták Magyarországra. És ő jött is szívesen, hiszen ez alkalommal egy olyan regényét adták közre magyarul, amelyet otthonában, Amerikában nem jelentettek meg eddigelé. (Robert Fulghum:Harmadik kívánság, Szilágyi Ágnes fordításában 440. oldal, Cartaphilus Kiadó). Itt ismerhette meg személyesen is a magyar olvasóközönség, az idén hetvenéves írót, aki a texasi Wacoban született és nevelkedett. Ifjú éveiben volt újságkihordó, dolgozott marhatenyésztő farmon, sőt énekes cowboyként is fellépett. Egyetemi tanulmányai után, rövid ideig az IBM-nél működött, majd teológiai diplomát szerzett, hogy aztán huszonkét évig unitárius lelkészként szolgáljon. Ugyanezekben az esztendőkben rajzolt és festett, valamint filozófiát is tanított a seattle-i Lakeside Schoolban.

Ugyanakkor képzett festő és szobrász. Énekel, gitározik és mandócsellózik. Egyik alapító tajga volt a kizárólag írókból álló Rock-Bottom Remainders nevű rock and roll nevű együttesnek.

Négy gyermeke és hét unokája van, a Washington állambeli Seattle-ben és Kréta szigetén él. Napjainkban meg világutazó.

Hét addig nyomtatásban is megjelent nagysikerű könyvét 16 millió példányban! jelentették meg. Tessék most belegondolni abba, hogy napjainkban, ha valaki pár ezer példányban eladhat egy könyvet az már sikertörténetnek, számít. Eddig, idén júniusig, 29 nyelvre fordították mintegy 103 országban. A francia Montaigne és az amerikai Thoreau követőjének tartja magát: hiszen mindkét irodalmi irányzat mintául szolgál számára. Én meg magamat tartom az ő követőjének 1990 óta, amióta megismertem első könyvét elolvasva.

Magyarországon két esszégyűjteményével, a már említett Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes és a Már lángolt, amikor ráfeküdtem – mel vált ismertté. Szintén a Cartaphilus kiadó tavaly karácsonyára adta ki írásainak újabb példányát Ó – Ó címmel. És még az idén megjelenteti a Mi az ördögöt csináltam? című válogatását.

Fulghum eddigi legnagyobb vállalkozása egy, a világ számos pontján játszódó fordulatos regény. A harmadik kívánság. Eddig, Magyarországot leszámítva Csehországban jelent meg, és hatvanhatezer példányban fogyott el. De hamarosan kiadják Szlovákiában is, de várhatóan Spanyolországban, Németországban és Olaszországban egyaránt. A könyv második részének megjelenése Magyarországon őszire várható."