„Elfáradnak és ellankadnak az ifjak,
még a legkiválóbbak is megbotlanak.
De akik az ÚRban bíznak, erejük
megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak,
és nem fáradnak el.”
/Ézsaiás
40. 30-31/
Eléggé
lefáradtam már nyár közepére. Emberkerülő remete szeretnék lenni. De mihelyst
ezt így kimondom, az összes olyan ismerősöm megtalál, akinek szörnyűbbnél
szörnyűbb életeseményei vannak. Minden napra van egy-két ilyen történet.
Aztán egyik
este kezembe kerül egy már hat éve nem olvasott könyv. Felcsapom találomra és
mit ad Isten ez a cím jelenik meg: Gyóntatóatya. Hermann Hesse egyik életrajza
az Üveggyöngyjátékból. Megérint, olyan mintha rólam szólna és tanítómról,
Ilmáról. Analógiát érzek Remete Szent Antal és Pál találkozásával a sivatagban.
Josephus
Famulus (név jelentése: Isten gyarapítson + szolga, tanítvány) a főszereplője.
A kereszténység
hajnalán játszódik a történet, a főszereplő a remeték életét éli, és idővel
ismert gyóntatóvá válik, akihez messze földről is jönnek emberek, ő pedig
meghallgatja őket, testvéri meghallgatásával könnyít a terhükön, és ezáltal
segít bűneik hordozásában, majd a meghallgatás után elmondja velük a Miatyánkot
és homlokon csókolta őket. Nem korhol, nem ró ki vezeklést, nem igazi gyónás ez,
inkább testvéri meghallgatás és együttérzés. Majd eljön a pillanat, amikor nem
képes többé senki gyónását meghallgatni. Lelki válságba és kétségbeesésbe kerül.
Hall egy híres nálánál idősebb gyóntatóról, Dion Pugilról (név jelentése:
Isteni boxerkutya) és elhatározza, hogy elmegy hozzá, megkeresi, mert képtelen továbbfolytatni
a maga választotta hivatását, kiégettnek érzi magát.
Elhagyja
remetelakot és elindul, hogy megkeresse a másként gyóntató Diont. Dion korholással,
feddéssel, tanácsok osztogatásával, vezeklést ró ki, azaz más módszerekkel él,
és ez reményt kelt benne. Talán megtalálja nála a szükséges lelki segítséget.
Útja során
egy idős remetével találkozik, aki nem más, mint Dion. Nem tudja róla, hogy ő
is éppen hivatásának mélypontjára jutott. Ő pedig azért indult el, hogy
megkeresse a híres gyóntatót, Josephus Famulust, s bevallja neki nyomorúságát,
vigaszt és erősítést kapjon tőle. Mikor rádöbben, hogy akivel találkozott az
Josephus Famulus, ki szintén menekülőben van hivatása terhei elől, s akinek még
rosszabbul megy a sora mint a sajátja, akkor először különös csalódást érez. „Mihez kezd, ha megtudja, hogy az az ember,
akibe reményét vetette éppúgy kétségek között vergődő ember?” De válasza
hamar megjön: „Isten küldte őt nekem,
hogy megismerjem és meggyógyítsam, s vele együtt magamat.”
Megérti,
hogy „A kétségbeesést Isten nem azért
küldi az emberre, hogy megölje, hanem azért, hogy új életre ébressze.”
Dion
meghallgatja Josephus gyónását, s nem tesz mást vele, mint amit Josephus
szokott a hozzá fordulókkal. Homlokon csókolja, majd maga mellé veszi, és hagyja,
hogy segítsen neki, ügyes bajos dolgai végzésében, aztán egyre többször, odaül
és hallgatja, hogyan gyóntat Dion. Néha aztán helyettesíteti a gyóntatásban,
így szépen lassan Dion Josephust is, de persze önmagát is visszavezeti
hivatásához.
Diont később
Josephus temeti el, sírjára egy pálmafát ültetet és megéri, azt az évet, amikor
a fa meghozta első gyümölcsét...
Tovább
gondolva: A két remete egy. Mindkét út egy helyre visz. Kinek-kinek melyik út
járható. Kinek a simogatás, kinek a „gyomrozás” használ. De van, hogy bizonyos
esetekben szelíden, bizonyos esetekben nyomatékosabban kell bánnunk a hozzánk
segítségért fordulókkal.
Én most egy
keményebb stílust képviselek, korábban szelíd voltam és ráhagyó.
Most tükröt
tartok és ez néha keményen leteríti a kuncsaftot, s engem is.
Az is
megtörténik velem, hogy orra esem…
Esetemben a
Ji-king meg is adja a választ a problémámra.
„Nem szabad olyan engedményeket tenned, hogy önmagadat
elveszítsd.”
„Ne a kompromisszumot keresd, hanem megoldást.”
„Próbáld bele élni magad, ne a mások "igazába", hanem
a világába.” (Ji-King 38. Ellentét)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése