Egy nap, amelyre tudatosan ébredünk

Egy február másodikai elmélkedés a medve és a mormota árnyéka okán.








Egyik nap azt figyeltem, ahogy az emberek – a családom, az ismerőseim, a szomszédok, a boltos, a postás… – a napi rutinjaikat végzik.
Minden áldott nap ugyanazok a mozdulatok és eseménysorok, változtatás nélkül.  Ki belefáradva, belekeményedve, görcsösen, ki pedig vidáman éli meg a hétköznapjait. 
A hétvégék és az ünnepek talán egy kicsit mások. Ekkor talán később kelnek fel, a reggeli is hagymás rántotta, nem csak egy nyelet kávé. Ilyenkor sétálnak egyet délután a korzón, futnak egyet a hegyen, vagy éppen elmennek egy moziba…
Szoktam is mondani a „Zuramnak”, hogy talán ez az ünnepi-vasárnapi az emberek valódi arca, mert aztán másnap eljön a hétfő és megbolondulnak, s fásultan folytatják tovább a hétköznapi rutint onnan, ahonnan befejezték pénteken.

„Csak az a nap virrad fel, amelyre tudatosan ébredünk.”(Henry David Thoreau)

Apropó mozi! 
Az Idétlen időkig című filmvígjáték jut eszembe, melyben egy tévés időjárás-bemondó érzelmi- és jellemfejlődésének lehetünk szemtanúi, a magányos kiábrándultságtól a boldog, szerelmes beteljesedéséig. Ez filmajánlóm is lehetne talán így február másodikára. 
Ez az a nap, amely nálunk a medve, Amerikában pedig a mormota árnyékával jelezheti, hogy közeleg-e már a tavasz. 
Forgatókönyvírói alapszabály, hogy a főhőst a film elejétől a végéig, 5-10 percenként sanyargatni kell. S bizony a Bill Murray által alakított Phil Connors szenved is rendesen. 
Ragyogó analógiaként ugyanúgy Phil-nek hívják, mint a most téli álmából ébredező mormotát, amely állatka miatt Punxsutawney az időjósok városa lett.
Phil-mormota a filmben még 6 hétre visszaalszik, hiszen meglátja az árnyékát, s úgy tűnik Phil Connors is sötéten látja a dogokat, de ő egy folyton ismétlődő téli rémálmot lát. Álmában minden reggel ugyanarra a napra ébred. Hat órát mutat az óra, ugyanazok a csacskaságok szólnak a rádióban, ugyanazokkal az arcokkal találkozik, ugyanazok a mondatok hangzanak el, ugyanúgy lép bele a jeges pocsolyába, s ugyanúgy ottreked a hóvihar miatt a városban az operatőrrel, Larryvel (Chris Elliott) és a csinos, bájos, ifjú szerkesztőnővel, Ritával (Andie MacDowell).
Minden változatlanul történne a 6 hétnek megfelelő ismétlődésben, ha főhősünk el nem kezdene tudatára ébredni talán a harmadik „ugyanazon” a napon. 

„Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről.”

(Dan Millman)

S lassan, egyik máról, a másik „ugyanazon”mára egy kicsit változtat a hozzáállásán, de mindig hibázva, valahol elvétve a dolgot. Majd kisvártatva tökélyre viszi a hibajavítást is, s mindent előre lát. Később rájön, hogy manipulálni tudja a szereplőket és eseményeket is, hiszen ő már többször átélte ugyanazt a napot. Kipróbál mindent, jót és rosszat, a fentet és a teljes mélypontot. Megszelídít és megszelídül maga is. Míg végül annyira finomítja jó tulajdonságait, hogy a szerelem is beteljesedik Ritával és „heppi” lesz az „end”.

  Egy valódi mormotanap Punxsutawneyban 2005-ben

A film online is megtekinthető