Erről a helyről most szeptember elején visszaköltöztetik Légzésrehabilitációs Osztályt a Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetbe, ahol korszerűbb körülmények közt, modernebb eszközökkel tudják kezelni őt és a sajnos egyre nagyobb számú légzésrehabilitációra szoruló beteget - tudtam meg a szentendrei kiállításmegnyitón.
Idén Zsuzsának - Szentendrén, a P'Art Moziban - az "Örök barátságok" c. kiállítására már nagyon készültem, mert a családi nyaralásaink egybe estek mindig a korábbi megnyitók időpontjaival.
Kocsi László a Honvédelmi Minisztérium humán szervezője bevezetőjéből az első kiállításmegnyitókat idézve megtudtuk, hogy addig lesznek itt kiállítások minden évben, amíg Zsuzsa él és alkot.
Schmidt Ferenc, előadóművész zenés átvezetése után Prof. Dr. Pénzes István a Szent János Kórház Légzésrehabilitációs Osztályának szakmai vezetője, beszélt arról, hogy ő maga számtalan konzílium szakértő professzoraként többek között a fiatal öngyilkossági kísérleteseket felépülésük során rendre el szokta vinni a Baba utcába, hogy lássák, az elkeseredettségre semmi okuk. Zsuzsa csupán csuklóból mozogó kezei nyomán milyen pozitív világkép jelenik meg a festményeken, rajzokon.
Gombai Zsóka, fesménybecsüs beszélt a képzőművészet terápiás jellegéről, melyben maga a művész is boldogan alakot és a mű pedig örömre deríti az azt néző szívét-lelkét, s mindez Zsuzsa alkotásain is gyönyörűen átsüt.
Kocsi László név szerint említette az őt kezdetektől ápoló - ma már nyugdíjas - Jerman Annát és Dr. Nagy Máriát, a Nők Lapja újságíróját, akinek egy korábbi írását Zsuzsáról a megnyitó zárásaként felolvasta.Majd felcsendült a Weöres Sándor megzenésített verse, a Teljesség felé:
Fotógaléria
u.i.:
Zsuzsát éppen a napokban kértem fel egy kiállítási anyag összeállításra OORI Galériába, ahol korábban már volt kiállítása. Így vándorútra kelhetnek a szentendrei kiállítás képei szeptemberben Budakeszire...
És a legelső cikkem Doszkocs Zsuzsáról:
beszélgetés Doszkocs Zsuzsa festőművésznővel…ÉN IS ADHASSAK MAGAMBÓL, EGY TISZTA FÉNYŰ CSODÁT
„Istenem segíts engem, annyi gondon és bajon át.
Utam végén elérjem a megnyugtató Nirvánát!
S ahogy a kagyló a mocsokból gyönyörű gyöngyöt ád.Én is adhassak magamból, egy tiszta fényű csodát!”
Mélykúton született, 1959. január 10-én.
Itt, gyerekként megtapasztalhatta az összetartozás és a szeretet légkörét. Az ott töltött idő tanította meg a kitartásra és a szorgalomra...
9 éves volt, amikor Szentendrére, a festők városába költözött szüleivel.
A város híres a sokszínű nemzetiségéről, toleranciájáról, ami megkönnyítette családja számára is a beilleszkedést. Ekkor tudták meg azt, hogy lassan romló izomgyengesége van. Érettségi után a városban talált munkát, ahol a teljes járóképtelenségéig dolgozott, közben tovább tanult, számítógép programozónak.
Negyvenévesen került a János Kórház Légzésrehabilitációs Osztályára, ahol ma is él.
1998. augusztus 19-én kómába esett, mert a légzést segítő izmokat is megtámadta az izomgyengeség. Gégemetszést hajtottak végre rajta, s azóta lélegeztetőgép adja számára a levegőt...
Az élete három helyszínének sokat köszönhet, vallja magáról, ahogy ez honlapján is olvasható:http://www.doszkocs-zsuzsa.hu/dzsmagamrol_hu.html
Riporter:
Vassné Antalffy Yvette
az „On-line médiával a megkülönböztetés ellen” újságíróképzés végzett hallgatója
A cikk megjelent : http://oreganeniked.hu/ portálon (ami sajnos ma már nem működik.)
Bárdi Gábor, az MBE irodavezetője ajánlotta figyelmembe a minap Doszkocs Zsuzsa festőművésznőt, egy kedves karácsonyi üdvözlő kártya továbbküldésével, melyet ő festett.
Magam afféle „igazgyöngyhalászként” kezdtem új életet, úgy tíz évvel ezelőtt. Így az életrajzát végigolvasva a neten és a fenti saját versére találásom után úgy gondolom, hogy a mai „alámerülésem” újabb igazgyöngyöt hoz a felszínre, melynek helyszíne a Baba utcai Légzésrehabilitációs Kórház első emeletének alig hat négyzetéteres szobája. A szobában lélegeztető gép monoton „szuszogása” és nagy vidámság fogad. Kiderül, születésnap van a levegőben, mégpedig Zsuzsáé.
Így elrabolva öt az ünneplőktől, beszélgetünk a művészetről, amelyet a legnagyobb ajándéknak tekint életében.
- Bárdi Gábort egy gyönyörű képed nyűgözte le, melyet az Ombudsmani Hivatalban látott.
- A 2010-ben, a Művészet és Kultúra Világa egyesület által szervezett Nemzetközi "Kenyér" pályázat arany oklevelét elnyert munkám, a Kenyér útja került az Ombudsmani Hivatalba, a kiállításra.
A Búzamező, Aratás, Csendélet kenyérrel című triptichon első képe a szülőfalum, Mélykút gyerekkori emlékképe. Itt a búza érési folyamatát ábrázoltam, ahogy az üdítő zöldtől - az idők során -, földszínű barnává válik, majd Péter-Pál ünnepén az aratók is megjelennek a második stáción. Összekötésként a búzamezőket szegélyező, színes virágos rét szolgál, mely előbb a falu templomába fut, majd onnan ki, és később megérkezik a harmadik kép csendéletének hátterébe. Itt már az augusztus 20-i újkenyér áll az eucharistia további szimbólumaival - a borral és a kereszttel - együtt az egyszerű ember asztalán - mint oltáron -, megszentelésre várva.
- Honnan-hová? Ez mindegyikünk fontos életkérdése. Honnan indult a festő-időszakod?
- 15 éve egy pasztellkréta készlettel kezdődött minden, amellyel megrajzoltam azt a bizonyos sas madarat - melynek lényege maga a szárnyalás. Történt ez akkor, amikor a testem végleg megadta magát a bénultságnak, meghagyva a kezem könyöktől való mozgásának lehetőségét. A lelkem így a rajzolással és festéssel szárnyakat kapott.
- Sok közös és több mint húsz önálló kiállítás eredményeként jónéhány díj tulajdonosa lettél.
- A szülőfalum, Mélykút az élni akarást és művészet iránti elkötelezettségemet, pontosan nyolc évvel a kómába esésem után, díszpolgári címmel jutalmazta.
A Honvédelmi Minisztériumtól a "Buda visszavétele" című festményemért Minisztériumi Nívódíjat kaptam.
Az És mégis élni... alapítvány, a Nyitott Kapu alapítvány, a Szigethalmi Irodalmi és Képzőművész Asztaltársaság tiszteletbeli-, valamint az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság tagja vagyok.
2009-ben a B-612 Kulturális Műhely "Az én Radnótim..." pályázatán Szegeden a "Nem tudhatom..." című vershez készült két festményem a 3. helyezést érte el.
2010-ben a "Ritka szépségek gyűjteménye" pályázaton 1. díjat kaptam az Önarcképemért.
A kiállítások és a képek sok embert hoztak közelebb hozzám, mint például Reményik László írót, akinek ragyogó könyveit illusztrálhattam is.
A versek. Mikor jött az első sugallat, hogy rímekbe szedd a gondolataidat?
Az 1998-as kómát követő felébredésem után kezdtem el verseket is írni. Az elsőt a szüleimnek ajánlva:
HÁLA
Betegségem nehéz terhe
A lelkemet meg nem törte.
Óvta szülői szeretet,
Vigyázva botló léptemet.
Sokszor voltam csalfa, hamis,
Megbíztak bennem akkor is.
Nehéz élet jutott nekik
Én is növeltem terheik.
Azaz egyben segíthettem
Én is ugyanúgy szerettem.
Víg kedélyt, mit tőlük kaptam
Vissza is nekik juttattam.
- A képek vagy a versek a dominánsak a mostani időszakodban?
Úgy gondolom inkább a képek, de amit nem tudok színekkel kifejezni, azt teszem át írásba. Sőt itt van most is kedves barátnőm, Semes-Bogya Eszter, aki néhány versemet gitárkísérettel dallá komponált.
Így találkozik össze egy születésnapon a kép, a szó, és a zene Doszkocs Zsuzsa kicsiny szobájában, hirdetve a művészet határtalanságát 2011. január 10-én is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése