2011. november 9., szerda

A GRAFIKA

avagy a csoda megismétlődhet
Fark László grafikusművész és tanítványai kiállítása az OORI-ban


Igen, a csoda megismétlődhet, mégpedig úgy, hogy az alapművet minőségi módon elkészítve, tökéletes másolatok készülhetnek belőle – tudtam meg Fark László grafikusművésztől, akivel a Csepeli Munkásotthonban találkoztam.

Itt nézhettem végig az általa vezetett képzőművészkör alkotóinak munkáit, melyekre méltán büszke lehet.

A kiállítás anyaga a mester és a tanítványok munkáiból áll és ilyetén módon egy-egy téma körbejárásának ismétlődései, amely már egy másfajta másolást takar.

Fark László 1962-ben született Debrecenben.
A születéskor adódott végtagi problémái miatt 12 éves kórházban koráig kezelték. Később rehabilitációs intézetbe került, hogy az aktuális iskolai tanulmányait végezhesse. Gimnazista korában járt először képzőművész körben, már akkor ügyes rajzoló hírében állt. Első mestere Csáji Attila volt, tőle kapott olyan szakirányítást, amilyet addig még senkitől sem. Nagy hatással voltak rá azok a művészeti táborok, ahol a szakma művelőivel –elitjével – személyesen is találkozhatott. Érdeklődése a grafika irányába terelődött, mert a dolgok lényegét keresve a „kevesebb eszközi feltételekkel pontosabban” volt az elképzelése a minőségi alkotás módszeréről.
Az idő múlásával több amatőr képzőművészeti társulásnak is tagja lett, több mesterrel is tartotta a szakmai kapcsolatot: Korga György festőművész, Dr. Táncos László anatómia-tanár SOTE) Vecsey Csaba művésztanár-festőművész, Misch Ádám festőművész, Bódy Ági grafikus-művész, Kéry Imre grafikus-művész, Neuberger István festőművész. 1992-ben kezdte el tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen képgrafika szakon, Kőnig Róbert, később Rozanits Tibor növendéke volt. 1997-ben diplomázott. Szakterülete a rézmetszés volt.
Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, működtet több művészeti szakkört, és szakrajzot tanít egy Esély Alapítványi iskolában, tűzzománc szakon. Irányítja egy grafikai osztály működését a Nagy Imre Általános Művelődési Központ - Alapfokú Művészeti Iskola programja keretében.
A MEOSZ művészeti csoportját 2001 szeptembere óta vezeti.  Több képzőművészeti tábort vezetett és vezet ma is.

A beszélgetésünk során tudtam meg egyebek közt azt is, hogy a hiteles másolatot egy képzőművészeti alkotásról csak más léptékben szabad készíteni, egy az egyben soha.

A kiállítás képei a következők:
Fark László tanár úrtól
-       grafit ceruzarajz női portré
-       két réznyomat egy épületről
-       egy rézmetszet pedig egy lószoborról.

A tanítványoktól pedig:
Láng Andrea: tusrajz egy Dürer metszetről, ló és lovasa...
Tihanyí Lajos: papírmetszet non figuratív kép
Kiss Richárd: rézkarc egy várról.
Csanálosi Gabriella: Temperával festett kép ..Rembrandt-tól Asszony portré
Madár Olga: papírmetszetei fáéról
Palányi Oszkár: papírmetszet (non figuratív)
Kiss Dávid: rézkarcnyomatok, tengeralattjáró és épületrészlet.
Sipos Anna: rézkarc gombaház és játékok

A kiállítás 2011. november 7-től, január 1-jéig látható az OORI Galériában.
(Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, 1528 Budapest XII., Szanatórium utca 19.)


Nincsenek megjegyzések: