2024. február 23., péntek

Számomra mi is a Teljesség?!

Az utóbbi napokban-hetekben a TELJESSÉG témája talál meg úton útfélen. 
Kerestem rokonértelmű szavakat és angol nyelvű megfelelőket. 

fulness - teljesség, telítettség
completeness - teljesség, hiánytalanság
integrity - sértetlenség, becsületesség, teljesség, integrálás
wholeness - teljesség
totality -  totalitás, teljesség
entirety - teljesség, hiánytalanság
whole - teljesség

Találtam idézeteket, sőt programot is az Ars Sacra Fesztivál előadásai között. 

Talita - Heti idézete:
"Gyógyítani annyi, mint egésszé tenni.
Ami egész, az nem tökéletes, hanem teljes."
Carl Gustav Jung

SZEPT.17

Rongyszőnyeg a teljesség felé

Nyilvános
 · Sarolta Jancsó szervezésében
István Vass hívott téged.

Weöres Sándor írásai Bartók Béla zongora darabjaival összefűzve
Előadók: Jancsó Sarolta és Baráz Ádám
Az előadás az Ars Sacra fesztivál rendezvénye
A belépés ingyenes


Az én gondolataim pedig az elmúlt évekből, mely a MontázsMagazinban is megjelent:

Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről

Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről – Ezt a Dan Millman idézetet húztam éppen két éve a Szent Jakab Utat járó és mások útját segítő Csilla zarándokajándék-idézetei közül.


Daniel Jay Millman 1946. február 22-én született, Kaliforniában, Los Angeles városában. Már gyerekkorától folyamatosan sportolt. Aktívan űzte a harcművészeteket, a modern táncokat és a gimnasztikát. John Marshall középiskolában végzett. 1968-ban Millman gimnasztikai edző volt a Stanford egyetemen. 1972-ben pszichológiai tanulmányokat végzett az Oberlin Kollégiumban Ohio államban. 2006-ban jelent meg első könyve a “Békés harcos útja” címen, ami egy sportoló életéről szól, aki balesete után nagy nehézségek árán, de visszatér a sport világába. 2007-ben film készült a szerző könyvéből.

Vajon mi a finomítás és tökéletességre való törekvés közti különbség? Ezen elmélkedem.

Formák, tökéletes formák és mintázatok jutnak eszembe, olyanok, mint a Mandelbrot-ábrák mintázatainak finomsága, ahogy kinagyítva egy kis részletet a nagyot látjuk benne ismétlődni a végtelenségig.

Ahogy az Isteni Pont is egyenlő az Isteni Végtelennel.



Hogyan történjen az örökölt és továbbadott családi mintázat finomítása? A felfedezett családi átokmintát hogyan ne vigyem tovább, vagy hogyan javítsam ki?!



A nagy puzzle kirakósban hol a saját egyedi mintázatom, melynek helyét keresem egész életemben, s amelyik illeszkedik a családom, a nemzetem, az egész Föld, végül az Univerzum mintázatához?!


Egy kisfiú odament az apjához és játszani akart vele. De az apjának nem volt rá ideje és kedve sem. Tehát elgondolkodott azon, hogyan foglalhatná le a kisfiút.Egy újságban megtalálta a Föld részletesen megrajzolt képét. Kitépte a képet és sok kis darabkára vágta össze. Utána odaadta a fiúnak és úgy gondolta, hogy a gyermek most hosszú időt el fog tölteni ezzel a nehéz kirakós játékkal. A fiú leült a sarokba és elkezdte összeállítani a darabkákat. Néhány perc múlva odament az apjához és megmutatta neki a kész képet.Az apa nem akart hinni a szemének és megkérdezte a kisfiútól, hogy sikerült ez neki ilyen rövid idő alatt.
A gyermek azt válaszolta:
– A kép hátoldala egy embert ábrázolt. Azt raktam össze.

És amikor az ember már rendben volt, akkor a világ is összeállt…

Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről.

Túlmutat saját ön-ironikus idézetemen a tökéletességről, miszerint én is a tökéletességre törekszem. A legtökéletesebb forma a gömb… 🙂

Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről.

Teljesen összevág „Szamóca” (Eperjes Károly) 2014 tavaszán, a Párbeszédházában elhangzott – “Ép lélekben ép test” – gondolatával.


S mindez hogy összecseng az én egyik hívatásommal, a sérült emberek ügyének témájával, ahol nem mondhatom egy végtaghiányos embernek ennek pont az ellenkezőjét – „Ép testben ép lélek” –, a fitnesztermek ideológiáját.

Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről.

Éjszakánként is, álmomban is ezen munkálkodom:



Munkálkodás az elromlotton.


„Az ember rossz helyzethez alkalmazkodott, igazi lényét elnyomták, szabadságát belefojtották, s most tehetetlen, mert a múlt beleépült a lényébe, és bénító súllyal nehezedik rá… A szülők vétke a gyermekben folytatódik… Amit itt most megváltoztatsz, az a múltat is megváltoztatja… Nem magát a megtörtént eseményt – hanem a nyomasztó emlékét… A rohadás, a felbomlás, a születő újnak az előfeltétele… Találd meg a bajok okát,a múltból eredő nyomasztó emlékeket, beléd ívódott mérgek forrását – és szabadulj meg tőlük… Gyengeséged, konokságod s tehetetlenséged miatt ne örökíts tovább „betegítő géneket”…
Innen kezdve nem az a kérdésem, mit szól a tetteimhez az apám, az anyám vagy az egész világ – hanem az, hogy mit mond az Isten, aki a költő szerint „belülről vezérel”. (Müller Péter)



Megoldásként pedig itt a férjem, Vass István-Pál haikuja:



Figyelmem önéletrajza blog


Az élet a finomításról szól

Korábban már elmélkedtem a témáról, és a SZERETET minden hézagba való beilleszthetőségének univerzalitásáig jutottam akkor, amihez a férjem haikujához készült rajz szolgált segítségül.



Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről.” (Dan Millman)

Most egy kicsit a részletekbe is belemerülnék:

Mert van, ahol nem jön meg spontán a szeretet érzése, csak apránként tudod – napi egy-egy cseppel – behozni a hatalmas nagy hiányérzetedbe. Van, hogy a hiányérzeted helyét és idejét is nehezen tudod meghatározni, csak húz lefelé valami nagyon nagy nehézkedési erővel a gödör aljára, ha gödör az egyáltalán, és nem maga a “fekete lyuk”.

Mi történik, ha hagyom… vajon hova vezet a mélység? Igen! Talán legbelülre… Mindennek a legelejére… A forráshoz… A létem templomának forrásához, ami valójában egy kút, mely kiapadhatatlan.
Alámerítem a korsót, mely Isten aranyfonalán függ…, mely elégséges hosszúságú, (Ha rövidebb lenne, nem érne a vízbe, ha meg hosszú, összetörne a korsó a kút aljához verődve.)


Fotók: Quinta da Regaleira – Portugália – Föld alatti beavató kút

“A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:Nem látunk semmit – mondták kisvártatva. A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:- Saját arcunkat látjuk a kútban!- Bizony, amíg zavartam a vizet – mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat. A látogatók megértették a remete tanítását.”

(Erhart Kaestner: Mire való a csönd?)

S most, ebben a csendben újra megérzem, hogy a világ egy nagy labirintus, melynek közepén ott a kúttemplom, ahol Ő, a Belső Gyermekem vár rám, már mióta…


„A világ labirintus, és a labirintus nyílása nem más, mint a világ szépsége.Befelé csalogat mindnyájunkat. És el is indulunk mindannyian, életünk kezdetén, a világ szépségének igézetével. Alig teszünk azonban néhány lépést, máris azt vesszük észtre, hogy az szertefoszlott tekintetünk előtt, a labirintus járatai egy-kettőre megsemmisítették emlékét. Nem találjuk többé a labirintus nyílását. Hirtelen úgy érezzük, végzetesen egyedül vagyunk, egyedül menetelünk, elveszítve legközelebbi szeretteink segítségét, de önérzékelésünket is. Azt sem tudjuk, haladunk-e valójában vagy csupán magunk körül forgunk. Legtöbb társunk elcsigázva adja föl a küzdelmet anélkül, hogy helyzetükről a legcsekélyebb ismeretük lenne. Kevesen vannak, akik nem veszítik el a bátorságukat, és folytatják útjukat a labirintus belseje felé. És ott, a labirintus középpontjában, Isten várja, hogy fölfalja őket. Istenben átváltozva, Istentől „megemésztve” nyernek ezek kibocsátást, és lesznek ezek után őrállók a labirintus bejáratánál.A nyílás elé állnak, hogy szelíden befelé tessékeljék az arra igyekvőket.”
(Simone Weil)



A megtalált Belső Gyermek az, aki kivezet ebből a sötétségből, az ő kezében a fénycsíra-lámpa.

A Belső Gyermek az, aki bevilágítja a labirintus kanyarulatait, öbleit a visszafelé úton:




Forrás: Szász Ilma – PEM oldala

A finomítás pedig tovább folytatódik, ha majd kiértünk a labirintusból.

Nincsenek megjegyzések: