2024. február 6., kedd

Kulcsok - Vízöntő - Átutazó - Átkelés előtt

A legújabb unonkánk a vízöntő jegyében született január utolsó napjaiban. Így készültem fel arra, hogy milyen személyíség jött közénk.

Néhány éve Szász Ilmától mailben kaptam egy kulcsos képet. Chiharu Shiota Kulcs a kézben című képét.

Egy installáció látszik a képen, egy egész termet beszövő piros fonalháló, melyről temérdek kulcs lóg le, egy régi ladik is feltűnik a terem közepén.

A Mandala-Mesélő Igazgyöngyhalász korszakom óta tudom, hogy a kulcs Vízöntő-szimbólum.


Janus: Kétarcú római isten. Neve boltozatos átjárót is jelölt, ő volt a városkapu, a városba való bemenetel és az útra kelés oltalmazója

Szimbólum: AJTÓ, KAPU.
Kettős arcú ábrázolásából következik, hogy mindenféle ellentétpár jelképe is lehet (pl. test és lélek, jobb és bal, konzervatív és progresszív, nő és férfi) (androgün/hermafrodita, kettő).

Attribútumai: a KULCS és a BOT, az UTAZÁS jelképe.

JANUÁR- VÍZÖNTŐ

Amikor ezt a képet megláttam, „dezsavü” érzésem volt. A koponyát, amin az időfolyama folyik át már láttam valahol. Itt előre és hátrafele is folyik az idő.

Tíz éve foglalkoztam Katona Áron: Kulcsok című képével. Szász Ilma meditációs csoportjában próbáltuk megfejteni.

Nagyon örültünk kezdetben az arany és kék színeinek.
Majd Szász Ilma írta nekem, hogy ő fejetlen kulcsokat is lát. Akkor bizony én is megláttam.

Ebből keletkezett egy PÉLDA-KÉP-MEDITÁCIÓM, KULCSOK címmel.
A VÍZÖNTŐ hívókép kapcsán egy koponya jelent a Kulcsok képen is, de minden más is a KITÜKRÖZÖTT változatban.


Újabb összefüggés, amire találtam, hogy egy kép csak egy KÉPKIVÁGÁS, az élet egy részlete, aminek képkeretein kívül valahol ott a folytatása minden irányban, de akár még térben és időben is.
A kép lehet egy kitükrözött kép részlete is. A valós kép és a tükörkép együtt adhat ki formákat és jelenségeket.

Végül eltávolodva a képtől egy felforgatott temető képe jelent meg, ahogyan ki lehet olvasni a csontok halmazából élet-halál kérdéseit. Nem csoda hát, ha természeti népek némelyikénél csontokból jósolnak.
De a mai bűnügyi krónikákban is hallunk arról, hogy régi büntettek felderítésében mennyi információt tartalmaz a csont.
A „KULCS” a CSONT a megfejtésben. Tudjuk, hogy magyarul van egy csontunk, amit KULCSCSONTnak is hívnak. De ez már lehet, hogy inkább szójáték. Vagy kitudja.

A kulcs, az olló, az ajtó, a zár, halál és újjászületés, a tükör-tükröződés mind-mind Vízöntőhöz kapcsolható fogalmak, ha egy kis „Szent Antal Láncban gondolkodunk”.
Az apostolok közül Máté a Vízötő karakter....



https://yvette-hildegard.blogspot.com/2015/09/a-bolond-szemelyisegfejlodesenek-stacioi.html

A Bolond lehet viszályt szító, gonosz manó, idegesítő, bosszantó, elűző, vásott ördögöcske, furfangos, cselszövő, szövetséges.

Sorsa lehet a száműzetés a szülőföldről, számkivetettség, hirtelen materiális változásokon mehet keresztül, de ő a kívülálló is. Folyton helyet változtat. De van, hogy egy barátság végét kell elszenvednie. Vagy ő árul el barátot.

Lehet ő az álomtáncot járó, kinyúlhat a csillagok felé, ő az, aki folyton megbotlik, freudi elszólásai vannak, meggondolatlan, ugyanakkor szabadgondolkodó, jelentéktelen okok – jelentős következmények megélője, elszenvedője.

Életében egyszer csak bekövetkezik az érzelmi elszakadás, búcsút kell mondjon a gyermekkornak, s akkor bekövetkezhet a szabadság fagyossága, védtelenné válik, hazátlannak érezheti magát.

Szemlélőként visszatükrözheti az egó képét, s részese lehet az árulásnak is a királyi udvarban, az összeomlásnak, a fordulatnak, az egó zuhanásának, a hatalomvesztésnek, hűtlenségnek.

Van, hogy eluralkodik rajta a bosszú szelleme, a paranoia (üldözési mánia), az őrület, az alkalmazkodás képtelenség, fúriáktól üldözve, s erős nyugtalanság lesz rajta úrrá.

S van, hogy bekövetkezik a felszabadulás, kiugrik egy kapcsolatból, s jön a búcsúzás, majd a függetlenség érzése, de megtapasztalhatja kapcsolatteremtő képessége hiányát is.

Ezután jöhet csak a metamorfózis, díszes tollú lélek-madárrá alakulás. De előtte pusztulás és csak utána a feltámadás (halál és újjászületés), célvesztés, vedlés kíséretében.

S ekkor beköszönt a paradigmaváltás, egy ugrás az ismeretlenbe, felszabadulhat a dogmák alól. A Bolond a tetőn áll, és hirdeti: “tudom, hogy semmit sem tudok”.

Bekövetkezhet túlnyomás. Az elhajított kő, kitudja hol áll meg. Az íj túlfeszítve, s küszöbön áll a robbanás. Majd zsarnoki elnyomás is következhet. Önmagát zárhatja saját börtönébe.

S Ő, a Bolond lehet ezután önmaga kiszabadítója. Kitör a szabadság, s végül kívülállóként látva világot, “igazi” hőssé válik. Ő lesz a pusztai farkas.

S bűnön, bánaton, börtönön túl megtalálja az Úr. (Deák Bill Gyula énekli gyönyörűen) Eljön az üdvözülés, az elveszett tudás megtalálásának az ideje. Objektívvá válhat a tudattalan, s a Bolond saját archetípusának mélységeit megélve megtalálhatja az eredendő okot, s Isten jelenlévővé válhat számára.






Mi is átutazók vagyunk az univerzum részeként száguldunk spirálozva a tér-időn át, valmilyen távoli középpont felé, mely teplomunk közepéről felölfelé tekintve mutatja meg magát. S a kép egyre részletgazdagabb.




"Point Lookout", Tennessee, 1880-as évek.

Fényes Adolf: Öreg festő téli tájban. Forrás mng.hu










JAMES WEBB SPACE TELESCOPE
A megfigyelhető univerzum!








A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően Kr. u. 36-ból származnak. Japán, kínai, koreai megfigyelések már a 8. és 9. században is előfordultak, később azonban a 12. század körül már csak szórványosan említik őket. Újkori újrafelfedezésük Adolphe Quetelet-nek köszönhető, aki 1835-ben Brüsszelben írta le először, hogy az augusztusban előforduló meteorok a Perseus csillagkép irányából sugárzódnak szét. A Perseidák elnevezés is innen eredeztethető.

A Perseidák szülőégitestje a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle üstökös, ennek a bizonyításául Giovanni Schiaparelli számításai szolgáltak alapul.

Radiánsa a Perseus csillagkép területén van (innen kapta nevét), maximuma általában augusztus 12-re vagy augusztus 13-ra esik, függően a naptárszámítástól. A köztudatban emiatt augusztust a hullócsillagok hónapjának is nevezik. A raj sok apró porszemcséből áll, melyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek, a földfelszínt nem érik el. Megfigyelésükre legalkalmasabb az éjféltől hajnalig terjedő időszak, ilyenkor láthatók legnagyobb számban.

Amikor a Perseus csillagkép alacsonyan van a látóhatáron, a meteorok száma kisebb, de azok hosszabb utat tesznek meg a légkörben. Nyomuk gyakran többszínű, vékony csík. Ezek megfigyelésére a 21-23 óra közötti időszak alkalmas.
A Tejútrendszer a Lokális Galaxiscsoport egyik (a Hubble-féle galaxisosztályozás szerinti SBb vagy SBc típusú) küllős spirálgalaxisa, melyben a Naprendszer és ezen belül Földünk található. Mai becslések alapján 100-400 milliárd csillag található benne, átmérője 30 kiloparszek (97 800 fényév, azaz 9,5·1017 kilométer), legnagyobb vastagsága 5 kpc (16 300 fényév). A Földről két spirálkarját, az Orion- és Nyilas-kart látjuk. Vizsgálatát megnehezíti, hogy belülről látjuk.

Tudományos becslés szerint a Tejútrendszerben legalább 100 milliárd bolygó található. Továbbá számítások szerint a Tejútrendszerben van 10 milliárd fehér törpe, egy milliárd neutroncsillag, és 100 millió fekete lyuk is.

A Tejútrendszernek a Földről látható része a Tejút. Ez lényegében egy halvány, felhőszerű sáv, amely az egész éjszakai égbolton áthúzódik, és onnan figyelhető jól meg, ahol tiszta a levegő, kicsi a páratartalom és a fényszennyezés. Azért tűnik számunkra sávnak, mert galaxisunk korong alakú, és mi az egyik kar belsejében vagyunk, ezért a korongra merőlegesen kevés csillagot látunk, a korong síkjának irányában sokat.

A csillagok és gázfelhők a galaxisközépponttól vett távolságtól lényegében függetlenül 220 km/s sebességgel keringenek. A távolságfüggetlen rotációs sebesség ellentmond a Kepler-törvényeknek és azt jelzi, hogy a Tejútrendszer tömegének nagy része nem ad le és nem is nyel el elektromágneses sugárzást. Ezt a tömeget "sötét anyagnak" nevezik. A galaktikus rotációs periódus körülbelül 240 millió év a Nap pozíciójánál. Maga a Tejútrendszer körülbelül 600 km/s sebességgel mozog az extragalaktikus inerciarendszerhez képest. A Tejútrendszerben a legöregebb csillagok közel olyan öregek mint maga az Univerzum, feltehetően nem sokkal a kozmológiai sötétkor után keletkeztek az ősrobbanás után.

Leonidák meteorraj, melynek radiánsa az Oroszlán csillagképben van, szülőégitestje az 55P/Tempel-Tuttle üstökös, maximuma november 17-ére esik. Nevezetes 33 évente ismétlődő kitörése (a legutóbbi 1999-ben volt), melynek oka, hogy a Tempel-Tuttle üstökös ekkor jár a Nap közelében, és amelynek bekövetkezésekor a ZHR elérheti az 1000 meteor/órát is.

Földünk is átutazó

Földünk pedig éves ismétlésként belefordul minden év agusztusában/novemberében abba csillagközi térbe, melyben a 109P/Swift-Tuttle illetve a 55P/Tempel-Tuttle üstökös ott felejtette a csóvája egy részét. Láványos hullócsillagok kísérik az útja ezen szakaszát. 



Hesse Üveggyöngyjátékának Esőcsináló életrajza is tartalmaz egy ilyen epizódot.
    







Nincsenek megjegyzések: