2014. január 17., péntek

A remete szökési kísérlete - a Talitán - Remete Szent Antal ünnepén

remete2

Ennek a történetnek két sivatagi remete, két lelki tanító a főszereplője. Találkoznak egymással, és életük megváltozik. Ma Remete Szent Antal emléknapja van, ezért megosztom történetüket a Talita olvasóival.



„Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”
/Ézsaiás 40. 30-31/
Az elmúlt évben már nyár közepére elfáradtam. Emberkerülő remete szerettem volna lenni. De mihelyst ezt így kimondtam, az összes olyan ismerősöm megtalált, akinek szörnyűbbnél szörnyűbb, megoldásért kiáltó életproblémái voltak. Minden napra volt egy-két ilyen történet.
Aztán egyik este kezembe került egy, már hat éve nem olvasott könyv. Felcsaptam találomra, és mit ad Isten, ez a cím jelent meg: A gyóntatóatya.
Hermann Hesse második életrajza az Üveggyöngyjátékból.
A két főszereplő két sivatagban élő remete. Ez felidézte bennem Remete Szent Antal és Remete Szent Pál sivatagi találkozásának történetét. Ma Remete Szent Antal napja van, ezért ide idézem egy korábban készült haiku-kalligráfiámat erről a nevezetes találkozásról, és Hesse történetét is megismertetem a Talita olvasóival.

remete3

Josephus Famulus a főszereplője (beszélő nevek, a Josephus jelentése: Isten gyarapítson, a Famulus: szolga, tanítvány).
A kereszténység hajnalán, Gáza vidékén játszódik a történet. A főszereplő a remeték életét éli, és idővel ismert gyóntatóvá válik, akihez messze földről is jönnek emberek. Ő meghallgatja őket, testvéri meghallgatásával könnyít a terhükön, és ezáltal segít bűneik hordozásában, majd a meghallgatás után elmondja velük a Miatyánkot, és homlokon csókolja őket. Nem korhol, nem ró ki vezeklést – nem igazi gyónás ez, inkább testvéri meghallgatás és együttérzés. Majd eljön a pillanat, amikor nem képes többé senki gyónását meghallgatni. Lelki válságba és kétségbeesésbe kerül. Hall egy híres, nálánál idősebb gyóntatóról, Dion Pugilról (név jelentése: Isteni boxerkutya) és elhatározza, hogy elmegy hozzá, megkeresi, mert képtelen tovább folytatni a maga választotta hivatását, kiégettnek érzi magát.
Elhagyja a remetelakot, és elindul, hogy megkeresse a másként gyóntató Diont. Ő korhol, fedd, tanácsokat osztogat, vezeklést ró ki, azaz más módszerekkel él, és ez reményt kelt benne. Talán megtalálja nála a szükséges lelki segítséget.
Útja során egy idős remetével találkozik, nem tudva róla, hogy ő Dion, s arról sem, hogy ő is éppen hivatásának mélypontjára jutott.
Pedig Dion is azért indult el, hogy megkeresse a híres gyóntatót, Josephus Famulust, hogy bevallja neki nyomorúságát, vigaszt és erősítést kapjon tőle. Amikor rádöbben, hogy akivel találkozott, az Josephus Famulus, aki szintén menekülőben van hivatása terhei elől, s akinek még rosszabbul megy a sora, mint a sajátja, akkor először csalódást érez.
„Mihez kezd, ha megtudja, hogy az az ember, akibe reményét vetette, éppúgy kétségek között vergődő ember?” 
De válasza hamar megérkezik:
„Isten küldte őt nekem, hogy megismerjem és meggyógyítsam, s vele együtt magamat.”
Megérti, hogy „A kétségbeesést Isten nem azért küldi az emberre, hogy megölje, hanem azért, hogy új életre ébressze.”
Dion meghallgatja Josephus gyónását, s nem tesz mást vele, mint amit Josephus szokott a hozzá fordulókkal. Homlokon csókolja, majd maga mellé veszi, és hagyja, hogy segítsen neki ügyes-bajos dolgai végzésében. Egyre többször odaül, és hallgatja, hogyan gyóntat Dion. Néha aztán helyettesíti a gyóntatásban, így szépen lassan Dion Josephust is, és persze önmagát is visszavezeti hivatásához.
Később Josephus temeti el, sírjára egy pálmafát ültetet, és megéri azt az évet, amikor a fa meghozza első gyümölcsét...
Csak Könyvek portálon találtam F. Rácz Tünde tollából az Üveggyöngyjáték – A gyóntatóatya-életrajzaajánlójának utolsó mondatára:
„Ezt a novellát adom a mentálhigiéné szakos hallgatóimnak búcsúajándékul. Ennél többet nemigen taníthatok nekik...”
Én pedig tovább ajándékozom a Talita olvasóinak szeretettel.


1. kép2. kép: Antalffy Yvette haiku-kalligráfiája

Ajánlott cikkeink:

Utazás - a lélek benseje felé
Túlélés

Csak az a nap virrad fel, amelyre tudatosan ébredünk

Nincsenek megjegyzések: