Doszkocs Zsuzsa légzésbénult festőművésznő. Idén Szentendrén a huszadik ésa P'Art Moziban pedig kilencedik alkalommal nyílt kiállítása.
Különös kapcsolat fűz Zsuzsához. Hét éve végeztem az "On-line médiával a megkülönböztetés ellen" újságíróképzésben. Fotós diplomamunkám az ő Baba utcai szobájában és arról az épületről készült képekből állt össze, ahol ez a szoba állt, Élet a Babahausban címmel. Már az első találkozáskor igaz barátság alakult ki közöttünk, s kiderült mennyi közös érdeklődési pontunk van. Azóta többször is volt kiállítása az OORI-galériában, ahol magam is önkénteskedem az Ergoterápiás osztályon a Kreatív Klubban, és a kiállító művészekkel is készítek interjúkat. Így Zsuzsával is beszélgettem sokszor, korábban a Baba utcában, tavaly pedig már az új helyén a Korányiban.
A szentendrei kiállításon a bevezetőt Kocsi László humánszervező mondta el, a művész pályafutását dr. Rozgonyi Zsolt Dezső, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa mutatta be. A kiállítást Zakar Ágnes képviselő nyitotta meg, Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester a város ajándékát adta át, melyet a művésznő művészkellékek vásárlására fordíthat. A kiállítás-megnyitó keretében a művész kipróbálta a nemrég átadott hernyótalpas lépcsőjárót is, amely a kerekes székesek közlekedését könnyíti meg. A lépcsőjárónak köszönhetően, most először a művész is meg tudta tekinteni saját kiállítását az emeleten, a mozi előterében. A tárlat szeptember 4-ig látogatható. Az elmúlt egy év 23 elkészült képét állította ki Zsuzsa. A megnyitón elhangoztak versei is prózában és megzenésítve is.
Doszkocs Zsuzsa 20 éve légzésrehabilitáción él, betegsége ellenére töretlen lendülettel alkot. 1998-ban izomgyengeség miatt kómába esett – a sors az egyik kezével elvett tőle: lélegeztetőgépre került, és azóta ágyhoz kötötten él; a másik kezével viszont adott: elkezdett alkotni.
„Előző”, egészségesebb életében még számítógép-programozóként dolgozott, így amikor művei összegyűltek, és érdemes volt bemutatni őket, honlapot készített, ahol megtekinthetőek versei, rajzai és festményei (http://www.doszkocs-zsuzsa.hu). Az évente sorra kerülő kiállítások alkalmával nagy örömmel találkozik ismerőseivel, barátaival és szeretteivel.
Életöröme, optimizmusa szép és erőt adó példa mindenkinek. A megnyitón Semes-Bogya Eszter dalénekes közreműködött, s Végső Ildikó előadóművész interpretálásában elhangzott Zsuzsa kiállítás-megnyitó elé írt verse is.
Itt élek és alkotok, Meghalni még nem fogok. Hosszú út van mögöttem, Sok szenvedés előttem...
Mégis jó, hogy itt vagyok, Szeretet, mit adhatok, Szívem majdnem megszakad, ünnep minden pillanat...
Évről, év, újra, s újra, Ez életem rugója... Megint együtt lehessünk közösen ünnepeljünk...
Doszkocs Zsuzsa Örök barátságok c. kiállítása egy kicsit átalakulva, néhány képpel kibővülve szinte egyenesen a szentendrei, a P’Art Moziból kelt útra, hogy október közepére megérkezzen az OORI-Galériába.
2011-ben ismertem meg Doszkocs Zsuzsa festőművésznőt, akivel az első pillanatban barátokká lettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást.
Ő volt az első riportalanyom ugyanis az „On-line médiával a megkülönböztetés ellen” újságíróképzésem vége felé, sőt az Élet a Babauhausban címmel a fotós vizsgamunkám is róla és arról az ikonikus Bauhaus stílusú épületről szólt.
Hat négyzetméter panoráma még a Baba utcában
Mélykúton született, 1959. január 10-én.Itt, gyerekként megtapasztalhatta az összetartozás és a szeretet légkörét. Az ott töltött idő tanította meg a kitartásra és a szorgalomra...9 éves volt, amikor Szentendrére, a festők városába költözött szüleivel.A város híres a sokszínű nemzetiségéről, toleranciájáról, ami megkönnyítette családja számára is a beilleszkedést. Ekkor tudták meg azt, hogy lassan romló izomgyengesége van. Érettségi után a városban talált munkát, ahol a teljes járóképtelenségéig dolgozott, közben tovább tanult, számítógép programozónak.Negyvenévesen került a János Kórház Légzésrehabilitációs Osztályára, ahol ma is él.1998. augusztus 19-én kómába esett, mert a légzést segítő izmokat is megtámadta az izomgyengeség. Gégemetszést hajtottak végre rajta, s azóta lélegeztetőgép adja számára a levegőt...Az élete három helyszínének sokat köszönhet, vallja magáról, ahogy ez honlapján is olvasható:
Szeptember elején visszaköltöztették a Légzésrehabilitációs Osztályt az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetbe, ahol korszerűbb körülmények közt, modernebb eszközökkel tudják kezelni őt és a sajnos egyre nagyobb számú légzésrehabilitációra szoruló beteget – tudtam meg augusztusban a szentendrei kiállításmegnyitón.
A Baba utcából mindhárom beteg átkerült. 7 nővérből csak 5-en vállalták az átköltözést.
Már A Korányiban az új Krónikus Légzésrehabilitációs Osztályon
Már az új helyen is készültek képek: egy Toszkán tájról és Levendula mezők felett lebegő hőlégballonról, de még szárad a festék rajtuk.
Most készül éppen egy őszi táj vízeséssel, egy téli folyópart s egy virágos mező párhuzamosan...
A tervek közt pedig szerepelnek azon szentendrei művészek portréi, akik igencsak hatással voltak Doszkocs Zsuzsa művészetére, de különleges környezetbe helyezve őket: Barcsayt, ahogy épp belép a saját múzeumába, vagy éppen festő Czóbel, ahogy belátni a múzeumába, vagy a Marcipán Múzeumban az alapító Szamos Mátyás a pult mögött a marcipánjaival körülvéve. A következő kiállításon valószínű már láthatók lesznek ezek az alkotások is.
Zsuzsa csupán csuklóból mozgó kezei nyomán igazán pozitív világkép és életszemlélet jelenik meg a festményeken, rajzokon. Olajjal-temperával-szénnel dolgozik.
Szappanbuborékkal játszadozó gyerek, életmentő-hűséges-barátságos állatok, mesebeli csillagos világ, színházi vagy koncert élmény felemelő élménye, külföldi utak képeslapjai folyópartról és tengerparti sziklák alól, egy alkonyati séta, régi és mai szimbólumokat termő életfa, aranykorban élő öregek, s az áhítat képei jelennek meg ezen a kiállításon.
Életigenlő igazi fényt és színt hoznak Doszkocs Zsuzsa képei az őszi szürkeségbe és agyonhajszolt hétköznapjainkba.
A kiállítás 2017. október 15-től látható két hónapon át az OORI-Galériában. (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézete, Budapest XII., Szanatórium utca 19. főépület aulája)
2011-ben ismertem meg Doszkocs Zsuzsa festőművésznőt, akivel az első pillanatban barátokká lettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást.
Ő volt az első riportalanyom az „On-line médiával a megkülönböztetés ellen” újságíróképzésem vége felé, sőt az Élet a Babauhausban címmel a fotós vizsgamunkám is róla és arról az ikonikus bauhaus stílusú épületről szólt.
Erről a helyről most szeptember elején visszaköltöztetik Légzésrehabilitációs Osztályt a Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetbe, ahol korszerűbb körülmények közt, modernebb eszközökkel tudják kezelni őt és a sajnos egyre nagyobb számú légzésrehabilitációra szoruló beteget - tudtam meg a szentendrei kiállításmegnyitón.
Idén Zsuzsának - Szentendrén, a P'Art Moziban - az "Örök barátságok" c. kiállítására már nagyon készültem, mert a családi nyaralásaink egybe estek mindig a korábbi megnyitók időpontjaival.
Kocsi László a Honvédelmi Minisztérium humán szervezője bevezetőjéből az első kiállításmegnyitókat idézve megtudtuk, hogy addig lesznek itt kiállítások minden évben, amíg Zsuzsa él és alkot.
Schmidt Ferenc, előadóművész zenés átvezetése után Prof. Dr. Pénzes István a Szent János Kórház Légzésrehabilitációs Osztályának szakmai vezetője, beszélt arról, hogy ő maga számtalan konzílium szakértő professzoraként többek között a fiatal öngyilkossági kísérleteseket felépülésük során rendre el szokta vinni a Baba utcába, hogy lássák, az elkeseredettségre semmi okuk. Zsuzsa csupán csuklóból mozogó kezei nyomán milyen pozitív világkép jelenik meg a festményeken, rajzokon.
Végső Ildikó verseket idézett Zsuzsa kedves verseiből többek között Szentendréről, az édesanyjáról.
Gombai Zsóka, fesménybecsüs beszélt a képzőművészet terápiás jellegéről, melyben maga a művész is boldogan alakot és a mű pedig örömre deríti az azt néző szívét-lelkét, s mindez Zsuzsa alkotásain is gyönyörűen átsüt.
Kocsi László név szerint említette az őt kezdetektől ápoló - ma már nyugdíjas - Jerman Annát és Dr. Nagy Máriát, a Nők Lapja újságíróját, akinek egy korábbi írását Zsuzsáról a megnyitó zárásaként felolvasta.
Majd felcsendült a Weöres Sándor megzenésített verse, a Teljesség felé:
u.i.:
Zsuzsát éppen a napokban kértem fel egy kiállítási anyag összeállításra OORI Galériába, ahol korábban már volt kiállítása. Így vándorútra kelhetnek a szentendrei kiállítás képei szeptemberben Budakeszire...
És a legelső cikkem Doszkocs Zsuzsáról:
…ÉN IS ADHASSAK MAGAMBÓL, EGY TISZTA FÉNYŰ CSODÁT
beszélgetés Doszkocs Zsuzsa festőművésznővel
„Istenem segíts engem, annyi gondon és bajon át.
Utam végén elérjem a megnyugtató Nirvánát!
S ahogy a kagyló a mocsokból gyönyörű gyöngyöt ád.
Én is adhassak magamból, egy tiszta fényű csodát!”
Mélykúton született, 1959. január 10-én. Itt, gyerekként megtapasztalhatta az összetartozás és a szeretet légkörét. Az ott töltött idő tanította meg a kitartásra és a szorgalomra... 9 éves volt, amikor Szentendrére, a festők városába költözött szüleivel. A város híres a sokszínű nemzetiségéről, toleranciájáról, ami megkönnyítette családja számára is a beilleszkedést. Ekkor tudták meg azt, hogy lassan romló izomgyengesége van. Érettségi után a városban talált munkát, ahol a teljes járóképtelenségéig dolgozott, közben tovább tanult, számítógép programozónak. Negyvenévesen került a János Kórház Légzésrehabilitációs Osztályára, ahol ma is él. 1998. augusztus 19-én kómába esett, mert a légzést segítő izmokat is megtámadta az izomgyengeség. Gégemetszést hajtottak végre rajta, s azóta lélegeztetőgép adja számára a levegőt... Az élete három helyszínének sokat köszönhet, vallja magáról, ahogy ez honlapján is olvasható:http://www.doszkocs-zsuzsa.hu/dzsmagamrol_hu.html
Riporter: Vassné Antalffy Yvette az „On-line médiával a megkülönböztetés ellen” újságíróképzés végzett hallgatója A cikk megjelent : http://oreganeniked.hu/ portálon (ami sajnos ma már nem működik.)
Bárdi Gábor, az MBE irodavezetője ajánlotta figyelmembe a minap Doszkocs Zsuzsa festőművésznőt, egy kedves karácsonyi üdvözlő kártya továbbküldésével, melyet ő festett.
Magam afféle „igazgyöngyhalászként” kezdtem új életet, úgy tíz évvel ezelőtt. Így az életrajzát végigolvasva a neten és a fenti saját versére találásom után úgy gondolom, hogy a mai „alámerülésem” újabb igazgyöngyöt hoz a felszínre, melynek helyszíne a Baba utcai Légzésrehabilitációs Kórház első emeletének alig hat négyzetéteres szobája. A szobában lélegeztető gép monoton „szuszogása” és nagy vidámság fogad. Kiderül, születésnap van a levegőben, mégpedig Zsuzsáé.
Így elrabolva öt az ünneplőktől, beszélgetünk a művészetről, amelyet a legnagyobb ajándéknak tekint életében.
- Bárdi Gábort egy gyönyörű képed nyűgözte le, melyet az Ombudsmani Hivatalban látott.
- A 2010-ben, a Művészet és Kultúra Világa egyesület által szervezett Nemzetközi "Kenyér" pályázat arany oklevelét elnyert munkám, a Kenyér útja került az Ombudsmani Hivatalba, a kiállításra.
A Búzamező, Aratás, Csendélet kenyérrel című triptichon első képe a szülőfalum, Mélykút gyerekkori emlékképe. Itt a búza érési folyamatát ábrázoltam, ahogy az üdítő zöldtől - az idők során -, földszínű barnává válik, majd Péter-Pál ünnepén az aratók is megjelennek a második stáción. Összekötésként a búzamezőket szegélyező, színes virágos rét szolgál, mely előbb a falu templomába fut, majd onnan ki, és később megérkezik a harmadik kép csendéletének hátterébe. Itt már az augusztus 20-i újkenyér áll az eucharistia további szimbólumaival - a borral és a kereszttel - együtt az egyszerű ember asztalán - mint oltáron -, megszentelésre várva.
- Honnan-hová? Ez mindegyikünk fontos életkérdése. Honnan indult a festő-időszakod?
- 15 éve egy pasztellkréta készlettel kezdődött minden, amellyel megrajzoltam azt a bizonyos sas madarat - melynek lényege maga a szárnyalás. Történt ez akkor, amikor a testem végleg megadta magát a bénultságnak, meghagyva a kezem könyöktől való mozgásának lehetőségét. A lelkem így a rajzolással és festéssel szárnyakat kapott.
- Sok közös és több mint húsz önálló kiállítás eredményeként jónéhány díj tulajdonosa lettél.
- A szülőfalum, Mélykút az élni akarást és művészet iránti elkötelezettségemet, pontosan nyolc évvel a kómába esésem után, díszpolgári címmel jutalmazta.
A Honvédelmi Minisztériumtól a "Buda visszavétele" című festményemért Minisztériumi Nívódíjat kaptam.
Az És mégis élni... alapítvány, a Nyitott Kapu alapítvány, a Szigethalmi Irodalmi és Képzőművész Asztaltársaság tiszteletbeli-, valamint az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság tagja vagyok.
2009-ben a B-612 Kulturális Műhely "Az én Radnótim..." pályázatán Szegeden a "Nem tudhatom..." című vershez készült két festményem a 3. helyezést érte el.
2010-ben a "Ritka szépségek gyűjteménye" pályázaton 1. díjat kaptam az Önarcképemért.
A kiállítások és a képek sok embert hoztak közelebb hozzám, mint például Reményik László írót, akinek ragyogó könyveit illusztrálhattam is.
A versek. Mikor jött az első sugallat, hogy rímekbe szedd a gondolataidat?
Az 1998-as kómát követő felébredésem után kezdtem el verseket is írni. Az elsőt a szüleimnek ajánlva:
HÁLA
Betegségem nehéz terhe
A lelkemet meg nem törte.
Óvta szülői szeretet,
Vigyázva botló léptemet.
Sokszor voltam csalfa, hamis,
Megbíztak bennem akkor is.
Nehéz élet jutott nekik
Én is növeltem terheik.
Azaz egyben segíthettem
Én is ugyanúgy szerettem.
Víg kedélyt, mit tőlük kaptam
Vissza is nekik juttattam.
- A képek vagy a versek a dominánsak a mostani időszakodban?
Úgy gondolom inkább a képek, de amit nem tudok színekkel kifejezni, azt teszem át írásba. Sőt itt van most is kedves barátnőm, Semes-Bogya Eszter, aki néhány versemet gitárkísérettel dallá komponált.
Így találkozik össze egy születésnapon a kép, a szó, és a zene Doszkocs Zsuzsa kicsiny szobájában, hirdetve a művészet határtalanságát 2011. január 10-én is.
Doszkocs Zsuzsa vándorkiállításának második állomásán, mely a művésznő születésnapján, január 10-én nyílik az OORI-Galériában Folyókon átívelő négy híd és néhány parti városrészlet , egy vízimalom
kerekei, egy tó, három macskaköves útrészlet, két világítótorony, egy ruszin és
a mélykúti templom, s egy Isten háza valahol a világban, Szentendre fő és egy
kisebb tere, háztetői, a veszprémi vár, egy ódon város, egy kis falu, egy
vásárcsarnok – ezek a helyszíneiDoszkocs Zsuzsa MeseVilágának, melyben megelevenedik egy Radnóti verssor,
Dickens világa, egy délután hangulata, s egy tűzmadár .
A képek láttán nem is gondolnánk, hogy egy hat négyzetméteres szoba
szűk tere, melyben a légzésbénult művésznő él és alkot.
Hat négyzetméter panoráma
A színes ecsetvonások által kitágított tér-idő, mint egy
leporelló-mesekönyv illusztrációjaként elevenedik meg az OORI-Galéria
paravánjain, a betegek, gyógyítóik-ápolóik és a látogatók nagy örömére.
Doszkocs Zsuzsa Mélykúton
született, 1959. január 10-én. Itt, gyerekként megtapasztalhatta az
összetartozás és a szeretet légkörét. Az itt töltött idő tanította meg a
kitartásra és a szorgalomra. Kilenc éves volt, amikor Szentendrére, a festők
városába költözött szüleivel. A város híres sokszínű nemzetiségéről,
toleranciájáról, ami megkönnyítette családja számára is a beilleszkedést. Ekkor
tudták meg azt, hogy lassan romló izomgyengesége van. Érettségi után a városban
talált munkát, ahol a teljes járóképtelenségéig dolgozott, közben tovább
tanult, számítógép-programozónak. Negyvenévesen került a János Kórház
Légzésrehabilitációs Osztályára, ahol ma is él. 1998. augusztus 19-én kómába
esett, mert a légzést segítő izmokat is megtámadta az izomgyengeség.
Gégemetszést hajtottak végre rajta, s azóta lélegeztetőgép adja számára a
levegőt... Ma már csak a csuklója mozog.
Doszkocs Zsuzsa kiállítása 2014.
január 10-től, tekinthető meg az OORI Galériában, az Országos Orvosi
Rehabilitációs Intézet főépület aulájában - Budapest XII. kerület, Szanatórium
utca 19.
