2012. szeptember 17., hétfő

A MANDALA-MESÉLŐ IGAZGYÖNGYHALÁSZ


avagy a ponttól a mandaláig
 kiállításom az OORI GALÉRIÁBAN
C. G. Jung az 1920-as években az elsők között kezdett el foglalkozni a mandalákkal. Betegeivel, terápiás céllal mandalákat rajzoltatott. Az egyedüli utasítás, amit a páciensek kaptak az volt, hogy kör alakban rajzoljanak valamit - tetszés szerint. Kutatásának eredményeit tizenhárom évig titokban tartotta, mert meg akart bizonyosodni arról, hogy a mandalák spontán módon keletkeznek, nem pedig az ő fantáziája sugallja a betegeknek, mi legyen a papíron. Ezzel kizárta a szuggesztió lehetőségét.

„A pont az Isten rejteke”
(Hamvas Béla)

„A kör Isten „monogramja”, az ő határtalanságát, örökkévalóságát és tökéletességét szimbolizálja. A kör még hordozza eredete (a pont) lényegét. Megnyilvánult és mégis végtelen. A Szellem jele.”

„A Mandala a négyzetbe rajzolt kör, a Szellem megjelenése az anyagban, valamint az abból való kiemelkedés.”
(Szász Ilma)

A semmiből valamit teremteni

Szinte eszköztelenül, a kezem ügyébe kerülő apró tárgyakból, lim-lomokból létrehozni a „valamit”.
Amikor tizenkét éve feltették nekem a kérdést, hogy mit szerettem a legjobban a gyerekkoromban? - azt válaszoltam és ma is ezt válaszolnám:
Az édesanyám sokszínű KOH-I-NOOR márkájú színes ceruza készletét. Egy fémdobozban, rízspapírral lefedve számomra az öröm forrásának netovábbja volt. Még ma is érzem az illatát sok színes ceruzának, amint a doboz fémfedelét felnyitottam.
Fennmaradt egy akkori kutya rajzom is. Ez az első dokumentált alkotásom. A férjem keretezte be vagy 30 éve és egy Dylan Thomas  verses könyvben volt könyvjelzőként évekig.
 „Indulj egy úton…” - Bátorfi Andrea művészettörténész műcsarnoki kreatív műhelyében a fenti kérdésre, a válaszom illusztrációjaként, belehelyeztem az „útinaplómba”. Így kezdődött az intuitív rajzolás és később az írás az életemben.
Kezdetben csak apró rajzocskák, festmény-kezdemények voltak a rajzlapom közepén, szélén.
Az inspiráló közeg azonban olyan túlburjánzó alkotásokat eredményezett nemsokára, hogy némelyikük egyszerűen lecsorgott a rajzlapról. Már-már a kereten folytatódott és nem akart befejeződni soha.
Csoportunk később egy egymást támogató közösségé alakult, melyben nagy összefüggéseket tartalmazó témákat találva, egymásnak vezettük tovább ezt az alkotó tanfolyamot. Egyik ilyen nagy téma: A KAPCSOLAT – OLDÁS ÉS KÖTÉS volt.
2003-ban a nyári „Föstőtábor” Sitkén ezzel a címmel és egy elhatározással kezdődött el számomra: a túlburjánzó intuitív képeimet valamilyen keretek közé kell helyezzem. Az indulás előtti hetekben egy reggel a MANDALA szóra ébredtem. Majd elkészültek az első pasztell-mandalák, melyeket később üvegre festettem át. Mindegyikből egy-egy igaz mese kelt életre. Az első az igazgyöngyhalászé volt.
Így lettem akkortájt mandala-mesélő igazgyöngyhalász.


Az Intézet neve: OORI
Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet

Az Intézet telephelye:
1528 Budapest, Szanatórium utca 19. (Budapest-Budakeszi határán)

Megközelíthető: 22-es Busszal a Széll Kálmán térről



2012. szeptember 15., szombat

Újrafestett valóság


Kiállítás megnyitó elmélkedésem a talita.hu - n:


yvette2
2012. szeptember 4. – Az „Újrafestett valóság – Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében” sajtótájékoztatójára sietek a Magyar Nemzeti Galériába, a Várba. Már régóta úgy járok a világban, hogy a sérült ember szemszögéből figyelem a jelenségeket.

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1083:ujrafestett-valosag&catid=49:kultura&Itemid=72

2012. szeptember 8., szombat

Vérségi kötelékek

Írásom a www.talita.hu -n:
fiennes
Mit is jelent a „családi átokminta” kifejezés? Meg lehet törni a generációkon át öröklődő rossz beidegződéseket, szenvedéseket? Hogyan ír erről Jennifer Lash izgalmas regényében? Érdemes tudni: az írónő gyermekei nem hétköznapi emberek...


http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1066:versegi-koetelekek&catid=52:egyuett&Itemid=79

ON-LINE MEGJELENÉSEIM EDDIG:
http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=811:a-husvet-kegyelmei-haikuk-es-kepek&catid=49:kultura&Itemid=72

Amit nem ismersz, annak hatalma van feletted…

Hully Gully vagy Holy Bible az Apor Vilmos téren?

Nap mint nap ünnep


Út és mellékutak – képmeditáció


Tarantella nagymamák


…ÉN IS ADHASSAK MAGAMBÓL, EGY
TISZTA FÉNYŰ CSODÁT

Ozy Vegasban

Az ember maga lesz a dallam…



EBOOK KÖNYVBORÍTÓ TERV