Könyvajánló Karácsonyra

"Ragyogjanak a karácsonyfa gyertyái! Zengjenek a karácsonyi énekek! De ne áltassátok magatokat, ne elégedjetek meg újra és újra azzal a szánalmas, érzelgős, silány érzéssel, amellyel ünnepeiteket ünneplitek! Többet követeljetek magatoktól! Mert a szeretet és az öröm, az a rejtélyes valami, amelyet 'boldogságnak' nevezünk, nem itt van, és nem amott van, hanem kizárólag 'mi bennünk' van."











Hermann Hesse könyveit évről évre, újra és újra olvasom. Az ő Üveggyöngyjátéka Esőcsinálójának történetéből mandala-mesélő igazgyöngyhalász, önismereti sorozatot állítottam össze, s írtam belőle egy szakdolgozatot tíz éve; majd egy szintézisként haiku-kalligráfiákká tömörítettem a tanulságokat. Később pedig ugyanezt tettem a Napkeleti utazással is.

Tavaly a férjemtől kaptam meg a Karácsony című, elmélkedésekből és költeményekből álló kötetét. Most ezt ajánlom tovább én is  ünnepi olvasmánynak.

E kötetben az első és az utolsó írás közt több mint félévszázad telik el úgy az író életében, mint a történelemben is.  A két világháborút is magába foglaló időszakban lehettek csak igazán aktuálisak ezek a karácsonyi témájú önmegismerésre, szeretetre, békére és bölcsességre intő elbeszélések és versek.

Hermann Hesse (1877–1962) Nobel-díjas német költő és prózaíró, a XX. század világirodalmának egyik legismertebb alakja, a Grimm-testvérek után világszerte a legolvasottabb német szerző. 

Ő maga protestáns misszionárius családból szigorú nevelést kapott, amiből kitörni vágyott, de a családi karácsonyok feledhetetlen élmények maradtak számára mindvégig. Saját tapasztalata volt az is, hogy miután a gyermek kilép az ártatlanság korából, belecsöppenve a jó és rossz, a megengedett és tiltott dolgok világába, magára marad, s már nincs visszaútja az egykori béke honába. Ettől kezdve az ember már csak előre tekinthet és kellő önismeret mellett és küzdelmek árán, önerőből juthat újra a béke és a szeretet állapotába. Ez a fajta önismeret - Hesse szerint - minden vallás, művészet és bölcsesség alapja.

Jézus királysága – advent (várakozás) – karácsony – vízkereszt

Újragondolt karácsonyi haiku-kalligráfiáim

A karácsonyi kegyelmeim

A CSODÁLATOS CSERE

„Az Istenfia megtestesülésével nemcsak az ég jött le a földre, de a föld is belenyílott az égbe. Az emberré vált Istenről elmélkedő egyházatyák „csodálatos cserét” emlegetnek.” (Lukács László: Születése – születésünk Vigilia 2014.12.)

Ezt a gyönyörű mondatot találtam a Vigilia idei karácsonyi számában és egy korábbi képmeditáció egy festménye (Fehér Zoltán: Kozmikus kemence) idéződött fel bennem. Íme:

„Hogy kerül a vonalkód az Ikonra? Méghozzá úgy, hogy a kép kétharmad része eltűnik a látszólagos káoszban.

Mire jó a vonalkód?

A számokban és vonalakban benne rejlik digitálisan ennek az alkotásnak az anyagösszetétele, származási helye, méretei, a készítőjének minden tulajdonsága, személyi száma, anyja neve, lakhelye, végül a kép címe és az érte fizetendő ár.

A vonalkód a fátyol a szent és profán képtér között.

Még nem tudom eldönteni, hogy a szent dolgok válnak profánná, vagy fordítva, a szentté válás folyamata zajlik.

Ha test-lélek-szellemre bontom a képet, a lélek területét foglalja el a vonalkód, de az is a piros satu (a test) fogságában van.

A piezokristályt szorongatják így a gázgyújtókban és lám az szikrákat is hány a szorongatás közepette. Itt épp fekete-fehér-piros a szikrák színe. Ezek gyújtják meg a kozmikus kemencét, ami ezek szerint, gázzal működik.

Fekete, fehér és vörös satuk nyomják kétdimenzióssá a többdimenziós hitemet és létemet, amelynek ilyen kaotikus lett a lenyomata.

De a sok szorongatás, nyomás alatt a szén gyémánttá, a hitem tiszta igaz hitté válhat, amely az ikon teljességében jelenik meg majd.

A fájdalmakon túl, a vonalkód vérré változása által, a kép felső harmadának szentsége lehet az enyém egyszer.

A Fiú, Mária szemébe, Mária az én szemembe néz bíztatóan, hogy nem hiába való a szorongatás és szenvedés. Ha továbbra is eltökélten megyek utamon a Fény felé, a vonalkód arannyá és a káosz renddé alakul.”