Az idő és az ő érzékelése - avagy a flow-ra való rátálásom

Saját tervezésű TIME címlap/ újságíróképzésem fotós vizsgamunkája. 

Néhány éve a nagyobbik fiam, Marcell érdekes rádióműsorról számolt be, az időérzékeléssel kapcsolatosan. Hogy vajon miért érzékeljük az időt másként, ha várunk valamire-valakire, vagy ha belefeledkezünk valamilyen érdekes tevékenységbe.

Meg is fogalmazódott bennünk, hogy az utóbbi a FLOW, az áramlás meglétét feltételezi.

Íme, amit a wikipédián leltem róla:

A flow egy pszichológiai jelenség elmélete, melyet Csíkszentmihályi Mihály fogalmazott meg. Az emberek a flow-élményt szerinte a következőktől kísérve tapasztalják meg:

- az illető képességeivel összhangban lévő, egyértelmű célok

- a tudat erős fókuszáltsága

- az öntudatosság tudatos észlelésének megszűnése

- az időérzékelés torzulása

- azonnali reakció a tevékenység alatt felmerülő jelzésekre

- egyensúly az egyén képességei és a feladat nehézsége közt (a feladat se túl könnyű, se nem túl nehéz)

- a szituáció feletti kontroll érzése

- a tevékenység belülről jutalmaz, ezért nem megterhelő

- az illető teljesen elmerül abban, amit csinál, minden figyelmét erre összpontosítja

A flowélményhez nem szükséges mindegyik jellemzőnek teljesülnie.

Zenészek, sportolók tipikusan átélhetik a flow-t a munkájuk során, de szoftverfejlesztők és részvénytőzsdei kereskedők is számot adtak már a jelenségről. Emellett a több keleti vallás által is tanított „egységérzés”, azaz az univerzummal való eggyé válás érzése is legalábbis roppant közeli rokona a Csíkszentmihályi által flow-ként leírt állapotnak.

AZ ÖRÖM MŰVÉSZETE

Majd megvettem és elolvastam Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete című könyvét, ahol a következő főcímek mentén néhány gondolatot kijegyzeteltem:

- Hogyan telnek hétköznapjaink?

- Érzelmek, szándékok, gondolatok

- Milyen érzésekkel telnek a napjaink?

- A munka paradoxona

- A szabadidő kockázatai és lehetőségei

- A kapcsolatok és az életminőség

- Az életvitel átalakítása

- Az autotelikus személyiség

- A sors szeretete

Néhány gondolat a HOGYAN TELNEK HÉTKÖZNAPJAINK fejezetből:

Ha tényleg élni vágyunk, rögtön ki kell próbálnunk; Nem baj, ha nem, de akkor a halált várjuk. (W.H. Auden)

…az élet egyáltalán nem olyasmi, ami önmagától megtörténik. Mi több, minden ellene szól.

Milyen a jó élet? … Mit értek a jó életvezetésen?

… az „élet” mindazt jelenti, amit reggeltől estig, a hét minden napján átélünk, ha szerencsések vagyunk, nagyjából hetven éven át, de a még szerencsésebbek, annál is tovább.

Az ősi mítoszokban azoknak , akik boldogságra, szerelemre, örök életre törekedtek, sokszor előbb meg kellett járniuk az alvilágot.

Emmanuel le Roy Laduire történész írja a tizenharmadik századi – akkoriban a világ legfejlettebb települései közé tartozó – francia falvakról, az emberek legközönségesebb szórakozása az volt, hogy egymás hajából szedegették ki a tetveket. Most természetesen más a helyzet. Ma van már televíziónk.

Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének Benjamin Fanklinnek, a kedvenc mondása volt: „Az idő pénz”. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.

Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére, vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.

Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak, ….. felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek, és táncolnak.

Több régi gondolkodó szerint az ember igazán akkor tudja felmérni adottságait, amikor nincs semmi dolga.

 Görög filozófusok szerint a szabad időnkben bontakozhat ki igazán emberi mivoltunk, ekkor van lehetőségünk saját magunk fejlesztésére… A szabad időben végzett tevékenységre használt görög scholea szóból ered az iskola szó, ami jól tükrözi azt az elgondolást, hogy a szabad idő legjobb hasznosítása a tanulás.

Társadalmunk három jellemző szabadidős tevékenysége nagyon távol áll a fenti elképzeléstől. Első a tömegkommunikációs eszközökre fordított idő. … Második a beszélgetés… Harmadik áll legközelebb az eredeti elgondoláshoz: a hobbi tevékenységek, sportolás, muzsikálás, étterembe, moziba járás.

Életünk tehát lényegében olyan élményekből áll, amelyeket a munka, a birtokunkban levő tárgyak fenntartása és a szabadidős tevékenységek közben szerzünk.

Ilyen feltételek közepette zajlik az életünk, a közöttük való választás és hozzáállás dönti el, hogy napjaink összessége formátlan masszát alkot, vagy műremekké áll össze.

Arisztotelész óta tudjuk, hogy az ember társas lény… A legtöbb ember nagyjából egyenlő mértékben háromfajta társadalmi környezetben tölt az idejét.

1. idegenekből, munkatársakból, diáktársakból áll
2. család – gyerekeknek - szülők testvérek, felnőtteknek –társ, házastárs, gyereke
3. a többiek hiánya – a magány.

Technikailag fejlett társadalmakban nagyjából napjaink egyharmadában egyedül vagyunk, ez jóval több, mint a legtöbb törzsi társadalomban, ahol általában nagyon veszélyesnek tartják az egyedüllétet...

Fő az egészség, fő a bizalom

Megjelent:
http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1638:f-az-egeszseg-f-a-bizalom&catid=34:ittesmost&Itemid=58
avagy a beteg és az egészségügy idővonalának összeegyeztethetetlenségéről*

P. Klee: Út és mellékutak
v. akár idővonalak egymásmellett

Olyan, mintha munkalassító sztrájk lenne folyamatosan évek óta.

Egy repülőtéren is lehet úgy sztrájkolni, hogy a személyzet csak egészen pontosan betartja a szabályzatot.

Ez történik a kórházakban és a rendelőintézetekben is úgy látom.

Az elmúlt években a családban és a baráti körben a betegségek-balesetek kapcsán tapasztaltam meg, hogy valami nagyon nincs rendben az idővel, annak beosztásával, és az empátiával az  egészségügyben.

A számítógép és az internet hiába tört be a kórházakba-rendelőintézetekbe-rendelőkbe, inkább akadályozza a gyógyítást, mint sem segíti.

Az orvosok és ápolók kétszer annyi időt töltenek kódolással és adminisztrációval, mint gyógyítással. Emellett kockásfüzetben - mint „igazi” digitális adathordozóban -, vezetik párhuzamosan a berendelési időket, melyek lehetnek egy-két naposak, de leginkább több hónaposak.

Papírhalmazokkal rohangál orvos-beteg, olyan adatokkal, ami egy chipkártyán vagy pendrájvon, vagy urambocsá’ a neten egy „felhőben” is elférne. De ez vonatkozik a recept-halomra is, amit hol csak egy, hol meg három hónapra adnak. Ezt aztán a patikában tizenkét-féle vonalkód-olvasón keresztül átengedik, s közölik velünk, hogy nincs raktáron, jöjjünk vissza holnap. Fizetéskor pedig kezest kell vinnünk magunkkal, mert annyiba kerül már a havi gyógyszeradagunk, hogy hitelt veszünk fel rá. Ahelyett, hogy házhoz szállítanák a rendszeresen használt gyógyszereinket, ha nincs változás, amit aztán az előbb emlegetett chipes taj-kártyánkon követhetnének nyomon.

De hát fő a bizalom, és az egészség – ezért füstöl a kémény a kórház, vagy a patika tetején J.

A tisztességes betegellátásról szóló jogaink?

Idős embereket citálnak be különböző napokra vizsgálatsorozatokra, amelyeket egy kis empátiával, egy kevéske logisztikai ismerettel, vagy netán szoftverrel egy napra és egy helyre is lehetne összpontosítani, látva, hogy a város, vagy az ország másik végéről jön az illető, s nem a szomszédból ugrik át egy kis vizitre. Ha netán nincs autója a kedves betegnek, vagy a gyerek-unoka nem mozgósítható hetente kétszer a kisnyugdíjas mama-papa fuvarozásra, akkor az !ingyenes! szállítószolgálat (mert azért 40-50 év szolgálati idő és befizetett tb-járulék után ez azért jár, lássuk be) akkor és ott legyen, odavigye, majd vissza.

Így hát három hónapra adnak időpontot nekünk egy kardiológiai vizsgálatra, óra-percre pontosan, és ezek után három órát várakoztatnak bennünket.

Nyolcvan oldalt kiolvashatunk egy könyvből, míg sor kerül ránk a bőrgyógyászaton egy elfajzott lábgomba miatt (amit fekvőbetegként nem kezelnek egy másik kórházban, mert hát nem az ő reszortjuk), és ezután egy szemrevételezéssel és egy kis hányaveti módon odakent piros fertőtlenítéssel el vagyunk intézve.

S ha ez nem tetszik, a magánrendelésük névjegykártyáját nyújtogatják nekünk. Ott be tudják tartani az időpontokat?!

Rákospalotáról Budakeszire pedig 10 000 Ft-ért meg is járhatjuk oda-vissza az utat taxival, vagy egy roskatag fizetős betegszállító mentővel.

Még napestig írhatnék a logisztika és az empátia teljes hiányáról a combnyaktörés utáni betegellátásban a traumatológián, de nem teszem…

Azt kapnám válaszul úgy is, hogy minden a szabályok szerint történik.

Hol az isztikus J - a holisztikus szemlélet?

Hogy egyek vagyunk?

Hogy azt teszem, és úgy, ahogy magammal tenném?

Úgy tűnik, hogy az az elv érvényesül, hogy amibe nem halunk bele az megerősít bennünket?!

Engem mindenféleképpen, hogy ezt így és itt kiírtam magamból…

*(összeegyeztethetetlenségéről - ez egy jó hosszú és szinte kiejthetetlen, 28 karakterből álló szó J)

Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?

Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?

2013. július 18. csütörtök, 07:00 | Írta: Antalffy Yvette

Dolgoztam, mint a güzü. A hetvenes években építettem a szocializmust. A nyolcvanas években két fiam született. A rendszerváltás után a szabadversenyes kapitalizmusban zsigereltek ki. Mire valamilyen időpontot elértem, éppen akkor emelték fel az én korosztályom nyugdíjkorhatárát. Lehet, hogy soha nem megyek nyugdíjba?!


Amikor a hetvenes évek derekán elkezdtem dolgozni, az első főnököm, Sipos úr – némi humorral – az első munkanapon beleírta a nevem az ő „Nagykönyvébe” és kiszámolta, hogy 2011-ben megyek nyugdíjba, de azt is, ha 3 évenként szülök összesen 12 gyerekeket, akkor akár gyesről kezdhetem meg a megérdemelt pihenés éveit.E számítás szerint már két éve boldog nyugdíjas lehetnék, ha nem emelték volna meg előbb 62 évre és utóbb 65 évre a nyugdíjkorhatárt. Valahogy mindig úgy alakult, hogy mire valamilyen időpontot elértem, éppen akkor emelték fel az én korosztályom nyugdíjkorhatárát.

„Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének, Benjamin Franklinnek a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek és táncolnak.” (Csíkszentmihályi Mihály)

Dolgoztam, mint a güzü. A hetvenes években építettem a szocializmust, még „végéemkáztam” is, ha még ez mond valamit valakiknek. A nyolcvanas években két fiam született, akikkel összesen 3 évig voltam gyesen. A rendszerváltás után a szabad versenyes kapitalizmusban zsigereltek ki a főnökeim úgy, hogy az egészségem is odalett, és akkortájt a kamasz fiaim kis híján kicsúsztak a kezeim közül. Míg én a „bányában dolgoztam”, ők néha-néha mellé jártak az iskolának. Már-már nem értettem azt, amiről ők beszélnek. Néha ordítottam is velük.
S akkor egy napon megláttam magam kívülről, ahogy ott állok és ordítok…
Nagyon elszégyelltem magam. Aznap eldöntöttem, hogy minden másként lesz!
Rájöttem, hogy azok az évek többet nem jönnek vissza, amelyeket a család együtt tölthetett volna.Stratégiám a következő volt: A szeretetkommunikáció eszköztárából (ajándékozás, dicséret, odafigyelés–megértés, testi kontaktus–érintés, együtt töltött idő) az együtt töltött időt, méghozzá a „minőségi időt” választottam. S ettől a naptól meg is változtak a dolgok. Noha a külvilág szemében az árral szemben úsztunk ettől kezdve, de a gyerekeink szeretetét azóta is élvezzük.

A nagybetűs MUNKA helyett a legelesettebbek, a leggyengébbek ügyét szolgálom a magam módján, önkéntesként azóta is. (Mellesleg tenném ezt jó fizetésért is – amely után jó nyugdíj járna –, de nem alkalmaznak sehol.)
Azt is látom, hogy hiába volt a megfeszített MUNKA és az „áldozat” a munka oltárán.Az egy éve kézhez kapott szolgálati idő kiszámítási kérelmem határozatából ugyanis megtudtam, hogy mindenféle furfangos szabályok szerint 5-6 évet szépen lecsipegettek a Nyugdíjfolyósítónál a munkaviszonyaimból.
Az önkéntes munka…? Nem számít szolgálati időnek. Ez a tény egy kissé furcsa, de még talán megértem…, mert hát morálisan, meg minden… – vagy mégsem értem meg?!
Az idő pénz – vagy mégsem az?!
Lehet, hogy soha nem megyek nyugdíjba?!
Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?!
http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1562:lehet-hogy-a-szolgalati-id-az-oeroekkevalosagig-tart&catid=34:ittesmost&Itemid=58

KRÍZISPONT - avagy rossz a képlet, amellyel számolunk?!

KRÍZISPONT - avagy rossz a képlet, amellyel számolunk?!

Szent- Antal- lánc

Mottó: amikor azt a játékos feladatot kapja az ember, hogy képzettársítás útján, öt lépésben jusson el a kolbásztól Platónig. Lássuk csak: kolbász - disznó - sörte - ecset - manierizmus - idea - Platón...(Umberto Eco)


Egy gazdag üzletember nyaralásától – H. D. Thoreau a dolgok önköltségén való elmélkedéséig kilenc lépésben.

Egy gazdag üzletember egy kis halászfaluban nyaral. A tenger partján üldögélve látja, hogy reggel egy helybéli halász kis csónakján kievez a nyílt vízre, délben visszatér néhány hallal a hálójában, megebédel, és azután csak üldögél a parton napnyugtáig. A gazdag üzletember egyik nap megszólítja: – Mondd, miért nem evezel be messzebb, miért nem dolgozol többet? – Minek? – kérdi a halász. – Mert akkor több halat foghatnál. – És? – Ha több halat fognál, maradna eladnivalód. – És? – Ha eladnád a fölösleget, lenne pénzed. – És? – A pénzen vehetnél egy nagyobb csónakot. – S akkor mi történne? – A nagyobb csónakkal még messzebbre mehetnél, és még több lenne a zsákmány. – És utána? – A pénzen, amit a sok halért kapnál, felvehetnél egy alkalmazottat. – No de minek? – kérdezi a halász. – Ha lenne egy alkalmazottad, akkor már csak délelőtt kellene dolgoznod, és csak ülnél a parton egész délután. – Hiszen most is éppen ezt csinálom.


„Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének, Benjamin Franklinnek a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.

Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.
Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek, és táncolnak.” (Csíkszentmihályi Mihály)

Néhány napja reklámozzák a TV-ben a Krízispont című film DVD változatát.
A filmben a ma is fennálló válság gyökeréig sikerült eljutni a felelősség-hierarchiák mentén.

Túl az emberi egók gyengeségein az ok egy rossz képlet, amely vagy nagy kockázatokkal számolt, vagy nem számolt velük. Olyan ez, mint az a rosszul bevert patkószög abban a bizonyos versben:

"Egy szög miatt a patkó elveszett,
egy patkó miatt a ló elesett,
a ló miatt a lovas leesett,
a lovas miatt a csata elveszett,
a csata miatt az ország elveszett.

Máskor verd be jól a patkószeget!"

Íme egy olyan térkép a gazdag Manhattanről, amelyen az emberek számának alakulását a térben toronyházként jelenítik meg nappal, illetve éjszaka. Nappal diagramoszlopok magasodnak az égig, éjszaka földszintes falu képét mutatja New York leggazdagabb városrésze.

Budapesten minden hétköznap helyet cserél a város. Aki Budán él, az Pestre jár dolgozni, aki Pesten, az pedig nap mint nap Budára pöfög át egyedül ülve az autójában.

A Krízispont című filmben az egyik kulcsszereplő matematikailag levezeti, hogyan nyernek 15200 évet egy hídnak köszönhetően a folyó két oldalán élő városlakók 56 km kerülő út levágásával.


S egy érdekes fejtegetés a közelmúltból, egyes családok eladósodásáról:
Mindenki a jelenlegi lehetőségeinél eggyel nagyobbat „álmodik” (lakás, ház, autó, plazmatévé), és jelzálogkölcsönt vesz fel rá. „Álomindukálónak” ott a média, a reklámok: „Az is bolond, aki nem vesz fel hitelt.” Aztán a „nagyobbat álmodó” család feje az első törlesztő részletnél szembesül azzal, hogy azért dolgozik majd ezen túl – talán élete végéig -, hogy ezt a kölcsönt visszafizesse.

Később jön csak rá, hogy:

„A dolgok önköltsége azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.”
(Henry David Thoreau)

Előzetes és leírás a Krízispont című filmről.

Antalffy Yvette

2012. december 1.

http://www.montazsmagazin.hu/kultura/761-krizispont-avagy-rossz-a-keplet-amellyel-szamolunk