2014. november 22., szombat

SENKIFÖLDJE 3.0 - avagy egy esszé már Árnyék nélkül?!

Nézem a híradót és az időjárás jelentést a tévében majd minden este, s fura képet látok. A greenbox technikának köszönhetően a műsorvetők mögé helyszíneket, térképeket varázsolnak. 


Ám a műsorvezetőknek nincs árnyékuk. Ők az árnyék nélküliek?! - kuncogok magamban.

Korábban egy igazán nagy álmom már gondolkodásra késztetett e témáról, majd a tavaszi toszkán utunk fényképei is tetten érték a fény és árnyék határát, mint az egyik fajta „Senkiföldjét”. 
Most pedig a sötétség elhatalmasodásának végnapjai felé – jön a téli napforduló ugyanis (december 21.) –, a FÉNY születésnapjához közeledve megidézem egy gazdagon illusztrált esszé formájában ezt az álmomat.


Az esszé definíciója: Kísérlet, próbálkozás. Módszere a tudományos értekezéshez, stílusa a szépirodalomhoz közeli. Személyes hangvételű. Egyszerre szól a szakmabeliekhez és a nagyközönséghez. Vitázó, harcos műfaj. Lebegő (határműfaj). Nem törekszik megcáfolhatatlan bizonyításra, de rendelkezik szubjektív hitelességgel, láttató erővel. Egyszerre elemző és kommentáló.

Amikor ezt a definíciót olvastam, hogy: Az esszé, lebegő határműfaj, a fent említett álom megfejtéseként pedig úgy döntöttem, hogy én magam személyesítem meg az esszét, amelynek saját terepe maga ez a bizonyos „Senkiföldje”.

A „Senkiföldje” tehát az a határsáv, ahol két különböző minőségű közeg találkozik.
Országok határán találkozunk legkézzelfoghatóbban ezzel a jelenséggel. Ott látható és megtapasztalható jelei is vannak. Némi szögesdrót és állami zászló elhelyezése máris megmutatja a szélességét ennek a sávnak.



a „senkiföldjék” közül három

De, ha nem országokról szól a mese, hanem rólam, akkor nekem mi ez a sáv, s mit jelent? 
A sorsrom talán az, hogy ezen a sávon járjak ezentúl?  
Itt nincs senkinek tulajdona, sem birtoka. Csak ezen a keskeny sávon járhat, szemlélődhet, dokumentálhat, akit a szolgálata iderendelt. 
Így tehát afféle határtalan, lebegő gömbként létezem a „Senkiföldjén”.
Vannak már tapasztalataim is.



a toszkán fény-árnyék határok 

A „senkiföldje” nekem például a fény és árnyék határa, no és a tengerpart, tudod ott, ahol a víz és homokos föveny összeér. A hullám kifut a partra, megnedvesíti a homokot, majd visszahúzódik. 




Nyomában kivilágosodik a föveny. Itt az egyik pont az életemben, ahol jól érzem magam. Az álmom is itt kezdődött anno.



Éjszaka volt, amikor a tenger morajlása kihívott ide. Valami olyan hang szólt hozzám ebből a morajlásból, amelynek nem tudtam ellenállni. Csak vitt a lábam. Egyszer csak a Tejút és a Telihold fényében elértem a partra.  Hosszú ködbevesző partszakasz ez itt a talpam alatt, se eleje, se vége.









Olyan érzésem volt, hogy az a bizonyos hang, valamilyen találkára hív. Éreztem, hogy nem leszek egyedül rövidesen. 
Egy friss fuvallat borzolta fel a vízfelszínt. Ebben a pillanatban egy sárgarigó - régiesen aranymálinkó (Oriolus oriolus) -, mint fénymadár egy gyönyörű dalt fújt bele az éjszakába. Ettől a „tilulutól” egyszerre megnyílt a keleti horizont és az első fénysugár végigfutott a tenger vizén egyenesen felém, majd felfutott lábszáramon és beburkolt teljesen.





egy aranymálinkó velünk szemben












és egy naplemente Goa-ban 
(Marcell fiam fotója)











Kisvártatva lassan elindultam a parton. Egy barlanghoz igyekeztem, melyet az áramló víz öblösített az évszázadok során, és ahonnan már visszahúzódott a dagály. 
Egy kicsit a téma pszichológiájához tartozik néhány jungi fogalom, a kollektív tudattalan archetípusai, a személyiséget meghatározó archetípusok közül:
Persona
A latin persona, mint az ógörög proszópon szó fordítása azt a maszkot jelentette, amelyet a színészek öltöttek fel, hogy eljátszanak egy szerepet. A persona szerepszemélyiséget jelent, minden ember egoja kialakít egy olyan személyiségrészt, amivel érintkezik a többiekkel. Ennek a résznek vannak tudatos és tudattalan részei is. Egy personánk van, de több szerepben is szerepelünk, például: anya, dolgozó nő, valamilyen párt tagja, az egyházközösség tagja, stb… Ha nem lenne personánk, nem tudnánk társas kapcsolatokat kialakítani. A persona szoros kapcsolatban áll az árnyékkal (lásd később). A személyiség inflációja a personával való azonosulást jelenti. Ez komoly veszélyforrás lehet, például: ha valaki magas munkahelyi státusszal rendelkezik és teljesen azonosul a personájával, akkor a munkahely elvesztése depresszióhoz vezethet.
Árnyék
Az árnyék egy autonóm részszemélyiség, a személyiség alsóbbrendű része, a personával ellentétes. tartalmak gyűjtőhelye (kompenzatív jelleg). Az árnyék megjelenhet álomban, például: a társadalmilag magasra emelkedett emberek álmaiban ellentétes tartalmak: koldus, szegény. Az álomban való megjelenéskor az árnyék azonos nemű az álmodóval. Az árnyék lehet projekció (saját elfogadhatatlan énrészeinket kivetítjük másokra) is, például: a homofóbia látens homoszexualitást takar. Az árnyék nem minden esetben jelent negatív tartalmat, például: a bűnözők árnyéka jó (ez a fehér árnyék), a personájuk gonosz; pörgős ember árnyéka csendes. Minél inkább elfojtják az árnyékot, annál sötétebb, erőszakosabb lesz. Forrás

Az egyre magasabban járó Nappal egyidőben értem oda a bejáratához. Eközben úgy éreztem, hogy valaki követ. Néha megálltam és figyeltem, de akkor nem hallottam a lépteket. Amikor újraindultam, ő is megindult. Megálltam, ő is megállt.


 A saját családi árnyékunk: a „Zuram, én és a kisöcsém, ja és egy lámpaoszlop, rávetülünk az Almádi Balaton-partra.











Ki lehet ő? Körbenéztem magam körül, de nem láttam mást csak az árnyékomat. Á, hát ő az!
Követ és most, hogy a Nap egyre feljebb jár, ő egyre kisebb lesz. A partoldalban érdekes mintázata van. Mindig más.  Még hozzáadódik a párolgó víz árnyékának játéka is.
Izgalmas árnyék-mozi. Csak a talpunkkal érintkezünk. Közös pont az életünkben a Föld.  Barlang falán aztán fenyegetően fölém hajol, és belesúgja a fülembe - Most nagyobb vagyok, mint te! Egy kicsit megijedek, de aztán nevetve játékra csábít. - Szakíts, ha tudsz! – mondja nekem. Nem tudok. Lépek, ő is lép. Megállok, ő is megáll.  Úgy néz ki, mi már mindig együtt leszünk, én és az árnyékom. 


Kilépve a barlangból a fejem tetejére érkezik a fény és egy pillanatra eltűnik az árnyék. De aztán a délutánnal megint megnő és követ.











Most egy hirtelen ötlettől vezérelve rájövök, hogyan tudnék elszakadni tőle. Csak egy kicsit elrugaszkodom a Földtől, s lám egy pillanatra bár, de sikerült a szakítás.  Mindketten megdöbbenünk a látványtól, hogy mégis van megoldás. De egyszeriben egy kis szomorúság is elönt mindkettőnket. 



Tudjuk, hogy ami most egy pillanatig volt csak érzékelhető, az később tovább is megmaradhat. A tartós szakítás, ha én úgy döntök, hogy végleg elszakadok a Földtől és a lebegést választom. 
Akkor nincs közös pont. Csak egymás látványa. Én föntről, ő lentről és köztünk az üresség.  

Ahogy ezen gondolkodom és megyek tovább árnyékommal, egyszerre megint olyan érzésem van, hogy valaki itt van a közelemben. Az árnyékom is tapasztalja ezt. 
Eddig a földet néztem. Most felemelem a fejem és szemem meglátja az Élő fényt.  Neki nincs árnyéka. Rájövök, hogy nekem is csak ő miatta van árnyékom.




A Napba foglalt Jézus monogram Siena-ban










Arra is rádöbbenek, hogy már reggel is találkoztunk, csak én mást vártam, ezért nem vettem őt észre. Ezért találkoztam először az árnyékommal.
Az Élő fény is játékra hív. Azt mondja, hogy helyet cserél velem. Én Ő leszek és Ő Én. 




A Nap angyala Mihály, és az ő árnyéka Luccaban

A fénynek belőlem kell áradni, hogy ne legyen árnyékom - ez az igazság.

Ha pedig árnyékom van, az azt jelenti, hogy a Földön van még szolgálatom, amelyhez néha a fény - mely rajtam át is megtestesül -, nyújt segítséget nekem és általam másoknak is.




Itt pedig én vetek árnyékot a fényképezőmmel együtt a „Zuramra”.

2014. november 17., hétfő

Az esküvő

Nyári napforduló, Szentiván!
Virágdísz a fejemen, pitypangok sűrű fonata.
Virágszirmokból készült ruhánkon átjár a szél. Sárgarigó  tilulu-ja a nászinduló.



A Hegytetőn a HÉTTÖLGY-KATEDRÁLIS oltára előtt, fogadok Hűséget Páromnak szavak nélkül.  Tanúja Eskünknek e HÉT BÖLCS TÖLGY, melyből a katedrális áll. A Násznép a Fává Változott Karneváli Menet, melyben már benne vannak megfigyelőként születendő utódaink (a gyerekek, unokák, déd- és ükunokák). Akik nem a karneváli menetben vannak, azok a HÉTBOLYGÓRÓL figyelik az eseményeket.
A Nap sugarai fénypászmákkal világítanak meg bennünket.
A szertartás alatt csak egymás szemébe nézünk. Ott látjuk meg egymás szemében a közös jövőt. Látjuk a tiszta utat és a buktatókat is, amik próbatételei lesznek életünknek.
Ennek tudatában, kezünkkel megformázott semleges energiagömbjeinket egyesítjük.
Egymásba olvadó jin és jang. Melynek megdöbbentő most már a súlya.
Kitöltjük egymás hiányzó részét. És ennek következtében hő- és fényjelenség mellett Aranyeső hull. Az Aranyesőcseppek gyöngyszemekként hullnak és bukfenceznek a friss fűszálak között.

Ettől a pillanattól kezdve egy magasabb Energiaszintre kerültünk. 
És minőségileg is más lesz ez az energia. 
A FELTÉTELNÉLKÜLI SZERETET a neve ennek az Energiának.

Ha ez az energia egy kis sérülést is szenved, apró rés keletkezik az energiagömbön. És lassan arany-gyöngyszemenként szétgurul a Kapcsolat.
Ha egy-két aranygyöngy elgurul, azt könnyű megkeresni és visszavinni, de ha már sok elvész, akkor a gömb lassan ellaposodik és már csak egy bizonyos szemszögből látszik egésznek. Visszaesik egy előző energia dimenzióba, a sivár síkvilágba. Nap- és Holdfogyatkozás váltogatja egymást életünkben. De a harmonikus ritmus elveszett. Kizökkentünk.

Innen csak egy ÚJJÁSZÜLETÉS hozhatja meg a magasabb dimenzióban való egyesülés reményét. 
Az újjászületés előtt viszont végig kell járnunk a megpróbáltatások tizennégy stációját, melynek a végén megsemmisülünk. Feladjuk anyagi vágyainkat, és az ürességet éljük meg.
És amikor már teljes a sötétség, akkor egy pillanatnyi derengésből felragyoghat a Fény.  
Ehhez mindegyikünknek oda kell illeszteni önmagát kijavítottan, most már hibátlanul a KÖZÖS BEAVATÓDÁSBA és megerősíthetjük elveszettnek vélt ESKÜNKET.

Íródott: 2004. 03. 22-én

Az eskünk megerősítése pedig így történt meg 2008 Szentivánjakor...


2014. november 14., péntek

Válnak…


Válnak az ismerősök, a barátok 20-30 év, és válik a gyerekeink korosztálya is 1-2 év házasság után. Alig akad már házasság a környezetünkben, mely egyben maradt volna. Nyomukban csak romok, sérült lelkek maradnak. 





Pedig milyen szép volt az esküvő, a limuzin tetőablakán boldogságát kikiabáló vőlegény, rózsaszín nyoszolyólányok, gyönyörű, gondosan kiválasztott esküvői ruhaköltemény, csili-vili jegy- és kísérőgyűrű, hosszú fátyol, nászút a Bahamákon…

Egy év sem telik el és már is vége az illúziónak.

Hány játékfilm szól arról, hogy minden jól megy a kapcsolat elején. Eljegyzés, gyűrű… Aztán jön a család bemutatása  Karácsonyra, vagy - ha Amerikában vagyunk -,  Hálaadásra időzítve. Már a szülői ház ajtajában toporogva, a csengetés pillanatában megérezzük, hogy mindenütt ott a „piszok a szőnyeg alatt”. Például az erőszakos apa nyitja ki az ajtót, a gyenge anya betegségbe menekülve a padlásszobában fekszik, egy testvér - akit dugdos a család -, mert „szépséghibás”, vagy beteg. Rövid úton kiderül, hogy a hosszú idő óta először hazatérő gyermek, aki a leendőbeliét vitte bemutatni, valójában egyszer csak megszökött a család fel nem dolgozott múltja elől. Most pedig ezt a sötét, elhallgatott múltat gyorsan rá is ráömleszti a kedvesre a kitűzött esküvő előtt néhány nappal. A mennyasszonynak/vőlegénynek pedig fel van adva a lecke, vagy megszokik, vagy megszökik…
A minap egy saját esküvős/válós tapasztalatokkal rendelkező kedves barátnőm mondott egy nagy- nagy bölcsességet, amit minden életét holtodiglan-holtomiglan összekötő párnak tudatosítani kellene, ez pedig a következő:

Ha frigyre lépsz valakivel, nem csak a szeretett nőt/férfit veszed feleségül/férjül, hanem annak teljes családját, azok szomorú/víg történetével együtt, hét generációig visszamenően…

Átgondoltad már valaha is ezt? Ennek fényében hogyan látod a házasságodat, párkapcsolatodat?




A Rákóczi úton áll a Rókus kápolna. A szüleimet ebbe a kápolnába űzte be egy hirtelen jövő nyári villámlós, mennydörgős vihar a múlt század ötvenes éveinek elején. Az anyukám ezen napon döntötte el, hogy a randevún kiadja az apukám útját, mert sok minden nem tetszett neki. Azután jött ez az égzengés és ott ültek a templom homályában. Anyukám végignézett az apukám sziluettjén és megváltoztatta a döntését, hogy még is csak felvállalja ismert hibáival együtt ezt az embert. Sokat szenvedett ezektől a hibáktól, de a másik oldalon ott volt, hogy a papa megbízható volt és becsületes. Végig együtt maradtak. 
Anyukám december elején lesz nyolc éve hogy meghalt. „Csak tiszta vizet igyatok magyarok” - ezek voltak utolsó szavai, aztán átjutott azon a bizonyos keskeny ajtón a túlvilágra.


Apukám pedig két éve a combnyaktörésekor, a mentők érkezése előtt ezt mondta:
"Na Mamaka (ezt a nevet  Ákos fiamtól kapta anyukám) megyek utánad…"

A szörnyűséges kórházi állapotoknak és hozzáállásnak köszönhetően ez nem egészen egy hónapos várakozást jelentett az Anyukám részéről… Azóta újra együttvannak ott az Ősóceánban, ahonnan jöttek, hogy mi a gyerekeik és unokáik is megtapasztaljuk ezt a földi létet, most éppen elmélkedve az ősök bűnein és erényein.