A mai nap hívószava: Remete - avagy a remeteség nem magányos műfaj

Ma reggel egy esszét küldött át nekem az egyik barátunk, A KŐ NYÍLHEGY A TESTVÉRED TENYERÉBEN (HENRY DAVID THOREAU NYOMÁBAN) címmel.

Ebben az írásban a Thoreau életrajzát finomítgató  Laura Dassow Walls - Henry David Thoreau: A Life  című könyvét elemzi ISZTRAY SIMON (1975).

Thoreau remeteségének két évéről is szó esik, mi szerint az nem is igazán volt remeteség, mert hát Walden nem is volt olyan messze a várostól, ahová egyébként vissza-visszajárt és ahonnan őt rendre meg-meglátogatták ismerősök, rokonok.

(Ha magam egyszer elmennék remetének, a Walden lenne az egyik könyv, amit magammal vinnék a rejtekhelyemre. Úgy 15 éve a fiamnak jegyzeteltem ki egy dolgozatához, miközben minden mondata lenyűgözött.)

Erről aztán eszembe jutott egy másik remetékről szóló írás, Hesse: Gyóntatóatyája, ami éppen akkor talált meg, amikor megpróbálkoztam a világtól  elzárkózni egy kicsikét.

"Az elmúlt évben már nyár közepére elfáradtam. Emberkerülő remete szerettem volna lenni. De mihelyst ezt így kimondtam, az összes olyan ismerősöm megtalált, akinek szörnyűbbnél szörnyűbb, megoldásért kiáltó életproblémái voltak. Minden napra volt egy-két ilyen történet."

Ekkor jött az a gondolatom, ahogy kimondja az ember, hogy elvonulna egy kicsit, szeretne egyedül lenni, valószínű létrejön körülötte egy olyan "foszforeszkáló aura", amit csak az lát meg, akinek hatalmas megoldhatatlan problémái vannak az ismerősök, rokonok, barátok, de még azaddig ismretlenek előtt is.

Majd eszembe jutott, hogy az apukám éppen egy ilyen állapotában lehetett, amikor vett egy telket magának "Rio de Rákoskerten", Budapest leutolsó utcájában, hogy ott egy homokbánya mélyét feltöltse a mellette levő domb lépcsősítésével, és azt termő gyümölcsös kertté alakítsa. 

Mindezt szinte egy ásóval/csákánnyal/lapáttal/vödörrel. Gyerekként az öcsémmel még én is rudostam  lábbal a homokot a dombtetőről a gödörbe. 

Végül is a helyet csak a maga számára tette élhetővé. Az anyukám sohasem akart kint lenni a kényelmetlenségek miatt. 

Amikor tizenévekkel később a dombból lépcső és a gödörböl termőföld lett, a sárgabarack- , a cseresznye- és meggyfák, ribizlibokrok is termőre fordultak, rajta kaptam őt, hogy ott ül a domboldal egyik lépcsőfokán, és csak nézelődik hosszú órákon át. Néha a vad nyári viharokat is innen vezényelte végig. 

Egy kis hetvenkedés címmel írtam is neki erről egy szösszenetet a hetvenedik születésnapjára.

Később az unokáit ide hordta ki, ahol nagyon jól elvoltak. Megtanulták az összes kerti munkát tőle. Most, hogy már saját kertjük/házuk is van, hasznát veszik a megannyi tudománynak, amit ott sajátítottak el.

Ács nagybátyja is kapott itt helyet az ácsszerszámaival, hogy a nyugdíj után, a sokbeszédű felesége elől ide menekülhessen, hetente többször is.

Apukám nyugdíjasént szimbólikusan itt bélyegzett reggel hétkor, a telek sarkán, szinte minden nap, a Ganz-porta helyett, és vitte a friss sajtót a szomszédainak az újságkihordók helyett. 

Aztán mérnöki módon készített itt meggy- és ribizlibort műanyag kannákban - konzervdobozok vizén átvezetett csöveken átpöfögtetve a fejlődő gázokat -, a mezőgazdaságban járatos szomszédai megrökönyödésére, később elismerésére.

Fifi papa a nagy francia forralom évforulóján (július 14.) lenne 94 éves, és már 9 éve, hogy elment egy combnyaktörés után, Ő nekünk a Rákoskerti Remete.

KRÍZISPONT - avagy rossz a képlet, amellyel számolunk?!

KRÍZISPONT - avagy rossz a képlet, amellyel számolunk?!

Szent- Antal- lánc

Mottó: amikor azt a játékos feladatot kapja az ember, hogy képzettársítás útján, öt lépésben jusson el a kolbásztól Platónig. Lássuk csak: kolbász - disznó - sörte - ecset - manierizmus - idea - Platón...(Umberto Eco)


Egy gazdag üzletember nyaralásától – H. D. Thoreau a dolgok önköltségén való elmélkedéséig kilenc lépésben.

Egy gazdag üzletember egy kis halászfaluban nyaral. A tenger partján üldögélve látja, hogy reggel egy helybéli halász kis csónakján kievez a nyílt vízre, délben visszatér néhány hallal a hálójában, megebédel, és azután csak üldögél a parton napnyugtáig. A gazdag üzletember egyik nap megszólítja: – Mondd, miért nem evezel be messzebb, miért nem dolgozol többet? – Minek? – kérdi a halász. – Mert akkor több halat foghatnál. – És? – Ha több halat fognál, maradna eladnivalód. – És? – Ha eladnád a fölösleget, lenne pénzed. – És? – A pénzen vehetnél egy nagyobb csónakot. – S akkor mi történne? – A nagyobb csónakkal még messzebbre mehetnél, és még több lenne a zsákmány. – És utána? – A pénzen, amit a sok halért kapnál, felvehetnél egy alkalmazottat. – No de minek? – kérdezi a halász. – Ha lenne egy alkalmazottad, akkor már csak délelőtt kellene dolgoznod, és csak ülnél a parton egész délután. – Hiszen most is éppen ezt csinálom.


„Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének, Benjamin Franklinnek a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.

Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.
Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek, és táncolnak.” (Csíkszentmihályi Mihály)

Néhány napja reklámozzák a TV-ben a Krízispont című film DVD változatát.
A filmben a ma is fennálló válság gyökeréig sikerült eljutni a felelősség-hierarchiák mentén.

Túl az emberi egók gyengeségein az ok egy rossz képlet, amely vagy nagy kockázatokkal számolt, vagy nem számolt velük. Olyan ez, mint az a rosszul bevert patkószög abban a bizonyos versben:

"Egy szög miatt a patkó elveszett,
egy patkó miatt a ló elesett,
a ló miatt a lovas leesett,
a lovas miatt a csata elveszett,
a csata miatt az ország elveszett.

Máskor verd be jól a patkószeget!"

Íme egy olyan térkép a gazdag Manhattanről, amelyen az emberek számának alakulását a térben toronyházként jelenítik meg nappal, illetve éjszaka. Nappal diagramoszlopok magasodnak az égig, éjszaka földszintes falu képét mutatja New York leggazdagabb városrésze.

Budapesten minden hétköznap helyet cserél a város. Aki Budán él, az Pestre jár dolgozni, aki Pesten, az pedig nap mint nap Budára pöfög át egyedül ülve az autójában.

A Krízispont című filmben az egyik kulcsszereplő matematikailag levezeti, hogyan nyernek 15200 évet egy hídnak köszönhetően a folyó két oldalán élő városlakók 56 km kerülő út levágásával.


S egy érdekes fejtegetés a közelmúltból, egyes családok eladósodásáról:
Mindenki a jelenlegi lehetőségeinél eggyel nagyobbat „álmodik” (lakás, ház, autó, plazmatévé), és jelzálogkölcsönt vesz fel rá. „Álomindukálónak” ott a média, a reklámok: „Az is bolond, aki nem vesz fel hitelt.” Aztán a „nagyobbat álmodó” család feje az első törlesztő részletnél szembesül azzal, hogy azért dolgozik majd ezen túl – talán élete végéig -, hogy ezt a kölcsönt visszafizesse.

Később jön csak rá, hogy:

„A dolgok önköltsége azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.”
(Henry David Thoreau)

Előzetes és leírás a Krízispont című filmről.

Antalffy Yvette

2012. december 1.

http://www.montazsmagazin.hu/kultura/761-krizispont-avagy-rossz-a-keplet-amellyel-szamolunk

KRÍZISPONT

avagy rossz a képlet, amellyel számolunk?!

mottó: … amikor azt a játékos feladatot kapja az ember, hogy képzettársítás útján, öt lépésben jusson el a kolbásztól Platonig. Lássuk csak: kolbász→disznó→sörte→ecset→manierizmus→idea→Platon… (Umberto Eco)

SZENT-ANTAL-LÁNC:

Egy gazdag üzletember nyaralásától – H. D. Thoreau a dolgok önköltségén való elmélkedéséig, kilenc lépésben.

Tanmese:

Egy gazdag üzletember egy kis halászfaluban nyaral. A tenger partján üldögélve látja, hogy egy helybéli halász kis csónakján reggel kievez a nyílt vízre, délben visszatér néhány hallal a hálójában, megebédel, és azután csak üldögél a parton napnyugtáig. A gazdag üzletember egyik nap megszólítja: – Mondd, miért nem evezel be messzebb, miért nem dolgozol többet? – Minek? – kérdi az halász. – Mert akkor több halat foghatnál. – És? – Ha több halat fognál, maradna eladnivalód. – És? – Ha eladnád a fölösleget, lenne pénzed. – És? – A pénzen vehetnél egy nagyobb csónakot. – S akkor mi történne? – A nagyobb csónakkal még messzebbre mehetnél, és még több lenne a zsákmány. – És utána? – A pénzen, amit a sok halért kapnál, felvehetnél egy alkalmazottat. – No de minek? – kérdezi a halász. – Ha lenne egy alkalmazottad, akkor már csak délelőtt kellene dolgoznod, és csak ülnél a parton egész délután. – Hiszen most is éppen ezt csinálom.

A kép forrása: http://feherimre.hupont.hu/3/regebbi-festmenyeim-1

→

 „Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének Benjamin Fanklinnek, a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.

Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére, vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.

Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek, és táncolnak.”

(Csíkszentmihályi Mihály)

→

Néhány napja reklámozzák a TV-ben a Krízispont című film DVD változatát. Előzetes a filmből: http://www.youtube.com/watch?v=omlXRNgAI7g

http://www.port.hu/krizispont_margin_call/pls/fi/films.film_page?i_film_id=121334

A filmben a manapság is fennálló válság okának gyökeréig sikerült eljutni a felelősség-hierarchiák mentén.

Az ok: Túl az emberi egók gyengeségein egy rossz képlet, amely nagy kockázatokkal számolt, illetve nem számolt.  Olyan ez, mint az a rosszul bevert patkószög abban a bizonyos gyerekmondókában

→

"Egy szög miatt a patkó elveszett,

egy patkó miatt a ló elesett,

a ló miatt a lovas leesett,

a lovas miatt a csata elveszett,

a csata miatt az ország elveszett.

Máskor verd be jól a patkószeget!"

→

Íme itt egy olyan térkép a gazdag Manhattan-ről, amelyen az emberek számának alakulását a térben toronyházként jelenítik meg nappal, illetve éjszaka.

Nappal diagramoszlopok magasodnak az égig, éjszaka földszintes falu képét mutatta New York leggazdagabb városrésze.

A kép forrása: http://cache.gawker.com/assets/images/gizmodo/2009/08/manhattan-population.jpg

→

Itthonról egy hasonló jó példa:

Minden hétköznap helyet cserél a város. Aki Budán él, az Pesten dolgozik, aki Pesten, az pedig Budára pöfög át egyedül ülve az autójában nap-mint-nap. Két-három órát utaznak emberek a munkahelyükre és vissza naponta, nagyrészt olyanok, akik akár otthonról is végezhetnék munkájukat.

→

A fent említett Krízispont című filmben egy matematikai levezetés hangzik el az egyik kulcsszereplőtől arról, hogyan nyernek 15200 évet a folyó két oldalán élő városlakók 56 km kerülő út levágásával egy, a partok közt átívelő hídnak köszönhetően.

→

S egy érdekes fejtegetés a közelmúltból, egyes családok eladósodásáról:  

Mindenki eggyel nagyobbat „álmodik” és vesz fel rá jelzálogkölcsönt, mint amire a lehetőségeiből telik, legyen szó lakásról, házról, autóról, plazma tv-ről, stb. „Álomindukálónak” ott a média reklám szekciója: „Az is bolond, aki nem vesz fel hitelt.” Aztán a „nagyobbat álmodó” család feje az első törlesztő részletnél szembesül azzal, hogy azért dolgozik majd ezen túl – talán élete végéig -, hogy ezt a kölcsönt visszafizesse.

→

Később jön csak rá, hogy:

„A dolgok önköltsége, azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.”

(Henry David Thoreau)