Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?

Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?

2013. július 18. csütörtök, 07:00 | Írta: Antalffy Yvette

Dolgoztam, mint a güzü. A hetvenes években építettem a szocializmust. A nyolcvanas években két fiam született. A rendszerváltás után a szabadversenyes kapitalizmusban zsigereltek ki. Mire valamilyen időpontot elértem, éppen akkor emelték fel az én korosztályom nyugdíjkorhatárát. Lehet, hogy soha nem megyek nyugdíjba?!


Amikor a hetvenes évek derekán elkezdtem dolgozni, az első főnököm, Sipos úr – némi humorral – az első munkanapon beleírta a nevem az ő „Nagykönyvébe” és kiszámolta, hogy 2011-ben megyek nyugdíjba, de azt is, ha 3 évenként szülök összesen 12 gyerekeket, akkor akár gyesről kezdhetem meg a megérdemelt pihenés éveit.E számítás szerint már két éve boldog nyugdíjas lehetnék, ha nem emelték volna meg előbb 62 évre és utóbb 65 évre a nyugdíjkorhatárt. Valahogy mindig úgy alakult, hogy mire valamilyen időpontot elértem, éppen akkor emelték fel az én korosztályom nyugdíjkorhatárát.

„Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének, Benjamin Franklinnek a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek és táncolnak.” (Csíkszentmihályi Mihály)

Dolgoztam, mint a güzü. A hetvenes években építettem a szocializmust, még „végéemkáztam” is, ha még ez mond valamit valakiknek. A nyolcvanas években két fiam született, akikkel összesen 3 évig voltam gyesen. A rendszerváltás után a szabad versenyes kapitalizmusban zsigereltek ki a főnökeim úgy, hogy az egészségem is odalett, és akkortájt a kamasz fiaim kis híján kicsúsztak a kezeim közül. Míg én a „bányában dolgoztam”, ők néha-néha mellé jártak az iskolának. Már-már nem értettem azt, amiről ők beszélnek. Néha ordítottam is velük.
S akkor egy napon megláttam magam kívülről, ahogy ott állok és ordítok…
Nagyon elszégyelltem magam. Aznap eldöntöttem, hogy minden másként lesz!
Rájöttem, hogy azok az évek többet nem jönnek vissza, amelyeket a család együtt tölthetett volna.Stratégiám a következő volt: A szeretetkommunikáció eszköztárából (ajándékozás, dicséret, odafigyelés–megértés, testi kontaktus–érintés, együtt töltött idő) az együtt töltött időt, méghozzá a „minőségi időt” választottam. S ettől a naptól meg is változtak a dolgok. Noha a külvilág szemében az árral szemben úsztunk ettől kezdve, de a gyerekeink szeretetét azóta is élvezzük.

A nagybetűs MUNKA helyett a legelesettebbek, a leggyengébbek ügyét szolgálom a magam módján, önkéntesként azóta is. (Mellesleg tenném ezt jó fizetésért is – amely után jó nyugdíj járna –, de nem alkalmaznak sehol.)
Azt is látom, hogy hiába volt a megfeszített MUNKA és az „áldozat” a munka oltárán.Az egy éve kézhez kapott szolgálati idő kiszámítási kérelmem határozatából ugyanis megtudtam, hogy mindenféle furfangos szabályok szerint 5-6 évet szépen lecsipegettek a Nyugdíjfolyósítónál a munkaviszonyaimból.
Az önkéntes munka…? Nem számít szolgálati időnek. Ez a tény egy kissé furcsa, de még talán megértem…, mert hát morálisan, meg minden… – vagy mégsem értem meg?!
Az idő pénz – vagy mégsem az?!
Lehet, hogy soha nem megyek nyugdíjba?!
Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?!
http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1562:lehet-hogy-a-szolgalati-id-az-oeroekkevalosagig-tart&catid=34:ittesmost&Itemid=58

KRÍZISPONT - avagy rossz a képlet, amellyel számolunk?!

KRÍZISPONT - avagy rossz a képlet, amellyel számolunk?!

Szent- Antal- lánc

Mottó: amikor azt a játékos feladatot kapja az ember, hogy képzettársítás útján, öt lépésben jusson el a kolbásztól Platónig. Lássuk csak: kolbász - disznó - sörte - ecset - manierizmus - idea - Platón...(Umberto Eco)


Egy gazdag üzletember nyaralásától – H. D. Thoreau a dolgok önköltségén való elmélkedéséig kilenc lépésben.

Egy gazdag üzletember egy kis halászfaluban nyaral. A tenger partján üldögélve látja, hogy reggel egy helybéli halász kis csónakján kievez a nyílt vízre, délben visszatér néhány hallal a hálójában, megebédel, és azután csak üldögél a parton napnyugtáig. A gazdag üzletember egyik nap megszólítja: – Mondd, miért nem evezel be messzebb, miért nem dolgozol többet? – Minek? – kérdi a halász. – Mert akkor több halat foghatnál. – És? – Ha több halat fognál, maradna eladnivalód. – És? – Ha eladnád a fölösleget, lenne pénzed. – És? – A pénzen vehetnél egy nagyobb csónakot. – S akkor mi történne? – A nagyobb csónakkal még messzebbre mehetnél, és még több lenne a zsákmány. – És utána? – A pénzen, amit a sok halért kapnál, felvehetnél egy alkalmazottat. – No de minek? – kérdezi a halász. – Ha lenne egy alkalmazottad, akkor már csak délelőtt kellene dolgoznod, és csak ülnél a parton egész délután. – Hiszen most is éppen ezt csinálom.


„Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének, Benjamin Franklinnek a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.

Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.
Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek, és táncolnak.” (Csíkszentmihályi Mihály)

Néhány napja reklámozzák a TV-ben a Krízispont című film DVD változatát.
A filmben a ma is fennálló válság gyökeréig sikerült eljutni a felelősség-hierarchiák mentén.

Túl az emberi egók gyengeségein az ok egy rossz képlet, amely vagy nagy kockázatokkal számolt, vagy nem számolt velük. Olyan ez, mint az a rosszul bevert patkószög abban a bizonyos versben:

"Egy szög miatt a patkó elveszett,
egy patkó miatt a ló elesett,
a ló miatt a lovas leesett,
a lovas miatt a csata elveszett,
a csata miatt az ország elveszett.

Máskor verd be jól a patkószeget!"

Íme egy olyan térkép a gazdag Manhattanről, amelyen az emberek számának alakulását a térben toronyházként jelenítik meg nappal, illetve éjszaka. Nappal diagramoszlopok magasodnak az égig, éjszaka földszintes falu képét mutatja New York leggazdagabb városrésze.

Budapesten minden hétköznap helyet cserél a város. Aki Budán él, az Pestre jár dolgozni, aki Pesten, az pedig nap mint nap Budára pöfög át egyedül ülve az autójában.

A Krízispont című filmben az egyik kulcsszereplő matematikailag levezeti, hogyan nyernek 15200 évet egy hídnak köszönhetően a folyó két oldalán élő városlakók 56 km kerülő út levágásával.


S egy érdekes fejtegetés a közelmúltból, egyes családok eladósodásáról:
Mindenki a jelenlegi lehetőségeinél eggyel nagyobbat „álmodik” (lakás, ház, autó, plazmatévé), és jelzálogkölcsönt vesz fel rá. „Álomindukálónak” ott a média, a reklámok: „Az is bolond, aki nem vesz fel hitelt.” Aztán a „nagyobbat álmodó” család feje az első törlesztő részletnél szembesül azzal, hogy azért dolgozik majd ezen túl – talán élete végéig -, hogy ezt a kölcsönt visszafizesse.

Később jön csak rá, hogy:

„A dolgok önköltsége azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.”
(Henry David Thoreau)

Előzetes és leírás a Krízispont című filmről.

Antalffy Yvette

2012. december 1.

http://www.montazsmagazin.hu/kultura/761-krizispont-avagy-rossz-a-keplet-amellyel-szamolunk