Az eső, avagy eljött végre a megtisztulás ideje?!

 Mottó: „Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában : VÉGTELENNEK” (William Blake)

Kétezer-huszonkettő augusztus huszadiki hétvégéjén hosszú aszályos hetek után végre elkezdett esni az eső, villámlott-dörgött, mint anno 2014-ben, amikor ezt az elmélkedésemet írtam.

"A játékfilmekben az egyik szimbolikus elem az, amikor el kezd esni az eső, vagy vihar dúl és veri az eső az ablakot. Ilyenkor következik be a váratlan fordulat és tisztázódnak a dolgok. Eljön tehát a megtisztulás ideje.

Mindannyiunk „életfilmjében” az idei nyár és most már az ősz is ilyen szimbólumokkal tisztítja meg az látásunkat (az ablakok a szemek a testünk házában) s így a gondolatainkat is.

Hermann Hesse: Az Üveggyöngyjáték című Nobel díjas alkotása olyan életrajzokból tevődik össze, melyekben Hesse tetszőlegesen választott korokba és terekbe helyezi a főszereplőt, Joseph Knechtet. 

A Knecht német név és így önmagában eléggé beszédes is, magyarul Szolgát jelent. 

Az egyik ilyen életrajz az Esőcsináló történetét mondja el, melyből egy szakdolgozat is összeállt bennem spirituális tanulmányaim során. Ma újra előszedtem és egy kicsit szemezgettem belőle. Felfedeztem, hogy van még dolgom vele.

Az Esőcsináló egy apró faluban játszódó történet, amelynek lakói ősközösségben/matriarchátusban élnek. Az Ősanya legfőbb feje a falunak. Ő felelős a falu sorsáért. Utódlása is leányágon történik. Az Ősanya lánya a Tanító, ki példameséken keresztül tanít.

Az időjárásért, a természet-, a falu rendjéért, az egészségéért egy férfi, az Esőcsináló a felelős. Az ő utódlása mester és tanítvány viszonylatában történik. Afféle táltos, sámán, alkimista, gyógyító ő.

A történet főszereplője Knecht, aki Turu, az Esőcsináló tanítványa lesz és lányát Adát veszi feleségül. Turu halála után Knecht lesz az új Esőcsináló. Az Esőcsináló a megérzéseire hagyatkozva végzi munkáját. Mindent a faluért tesz.

A történet kitér, minden szereplő hozzáállására, feladatára, felelősségére, áldozatvállalására is.

Korábban a KI VAGYOK ÉN?  - kérdéskörével foglalkozva sorról sorra dolgoztam fel a magam módján színes mandala-mesékké a történetet, most pedig jöjjön hát  - az egyszerűség jegyében -,  haiku-kalligráfiákká alakítás.  Képeim keretét maguk az esőcseppek adják, melyek alázuhanva a Földet öntözik, s a Nap melegétől friss páracseppek formájában visszaszállnak majd az Égbe, egy Nagy Közös Felhővé összeállva. Onnan újra esőcseppekké válnak, a bennük levő porszemek a Föld-, a víz pedig - az érzések/érzelmek szimbólumaként -, elpárologva végleg az Ég részévé lesznek." (2014)

Entelecheia, avagy a nyaralásban megint Hermann Hesse

Minden évben a nyaralásba könyveket válogatok az indulás előtti napokban, amik között mindig van egy H. Hesse is. 


A Napkeleti utazást szoktam egyébként évről évre újraolvasni, de azt az elmúlt évben, a Mindig hazafelé blogban már összegeztem. 

Idén ősszel készülök egy szűkkörű hétköznapi alkotótábor beindításra, melynek a tematikáját is Hesse-től venném át, ugyanis korábban egy nagyon érdekes szellemi játékra akadtam az Üveggyöngyjátékának olvasása kapcsán.

A szabadság napjaira, éveire a Kasztáliában tanuló diákoknak az volt a feladata, hogy rendre ÉLETRAJZOT kellett írni: egy úgynevezett életírást, azaz egy kitalált s tetszés szerinti korba helyezett önéletrajzot.

"A tanuló feladata az volt, hogy valamely régebbi kor környezetébe és kultúrájába, annak szellemi égöve alá képzelje vissza magát, abban kitaláljon egy neki megfelelő létformát. " Ebben a szabad játékos formában az ősi ázsiai újjászületés- és lélekvándorláshit maradéka élt tovább - minden tanár és diák jól ismerte azt az elképzelést, hogy mostani létét korábbiak előzhették meg más testben, más korokban, más feltételek között Szigorú értelemben véve ez persze nem volt hit, még kevésbé valamiféle tan. Gyakorlat volt, a képzelőerő játéka, hogy megváltozott helyzetekben és környezetben képzelhessék el Énjüket. ...óvatos behatolást gyakoroltak letűnt kultúrákba, korokba országokba. Megtanulták, hogy álarcként, egy entelecheia mulandó öltözeteként szemléljék saját személyiségüket. "

S mi is ez a különleges fogalom:

entelecheia (gör. telosz en auto ekhei): az anyagnak határozott létet adó és célját meghatározó formai ok. - Arisztotelész alkotta kifejezés.

Az emberi alkotásból vett fogalmat különösen lehet alkalmazni a szerves anyagoknál, s Arisztotelész az életelvet, a lelket a test első entelecheiajának mondja.  (Magyar Katolikus Lexikon)

Előzetesen feltettem a leendő résztvevőknek a kérdést, hogy mi legyen a téma, amely mentén dolgozunk majd.

Az egyik résztvevő a meséket ajánlotta, másikuk a halál témáját, míg magam az életfilmünk forgatókönyve tematikájának kidolgozására vállalkoznék. De ez a három akár egybe is érhet.

A mesék témájához a nyaralásban elolvastam Hesse: A varázsló gyermekkora című felnőtt meséit is.

Némelyikében felfedezni véltem azt a forgatókönyvírói tematikát, melyben a főhős a mese elején elindul világgá és a végére önmagát találja meg, egy alacsonyabb, vagy éppen magasabb tudatállapotában. 

Kép: az ÖKÖRPÁSZTORLÁS HAIKUK ÉS KALLIGRÁFIÁK illusztráció

Vannak benne mesék a földi civilizáció összeomlásáról, ahol vagy a természet veszi át az uralmat, vagy Isten avatkozik be, hogy visszaállítsa a megbomlott egyensúlyt. 

"És e napok sötétjéből felsejlett egy út, melyen a megvert népnek járnia kell. A felnőtt nép nem válhat újra gyermekké. Erre az égvilágon senki sem képes. Nem szabadulhat meg ágyúitól, gépeitől és pénzétől, hogy békés kis városkákban újra verseket farigcsáljon, és szonátákat játsszon. De végigjárhatja az utat, amelyen minden embernek végig kell mennie, ha elhibázta életét, és kínok kínját szenvedte meg. Felidézheti korábbi életútját, származását és gyermekkorát, felnőtté válását, tündöklését és hanyatlását, és az emlékezetnek eme útján rátalál azokra az erőkre melyek elszakíthatatlanul lényéhez tartoznak. Befelé kell fordulni, ahogyan a jámbor ember mondja. És önmagában, lénye legmélyén háborítatlanul rábukkan önnön lényére, ez pedig nem akar majd megfutamodni sorsa elől, hanem igent mond rá, és a megtalált lényeg legjavából és legbensőbb kincseiből újra talpra áll.És ha ez így fog történni, ha a legigázott nép önként és őszintén halad a sors által kijelölt úton, akkor valami megújhodik abból, ami volt egykoron. Újra kiapadhatatlan és csöndes forrást áraszt majd magából a világba, s kik ma még ellenségei, eme csöndes folyamra egykoron újfent megilletődve fognak figyelni."(A birodalom (1918))

Hesse maga is zenélt és festet, némely kiadás könyvborítóján pedig meg is jelennek színes alkotásai.

A hétköznapi alkotótáborban azt gondolom, hogy az öt érzékszervre hatóan próbálunk majd meg ráhangolódni a témáinkra és írunk, festünk, rajzolunk és közben zenékkel is illusztrálhatjuk majd gondolatainkat.

Néhány idézet még:

"Sok-sok jelentéktelennek tűnő ok hatalmas és súlyos, sorsszerű eseményt indíthat el."

"Silány komédia bölcsnek balgákat szolgálni."

"Ami a tehetséget illeti, valóban úgy burjánzik, hogy művészeinknek lassacskán csak kollegáik lesznek, közönségük viszont nem."

               
"Zsebtükör, melyet azért hord magával az ember, nehogy elfelejtse saját arcát."

Könyvajánló Karácsonyra

"Ragyogjanak a karácsonyfa gyertyái! Zengjenek a karácsonyi énekek! De ne áltassátok magatokat, ne elégedjetek meg újra és újra azzal a szánalmas, érzelgős, silány érzéssel, amellyel ünnepeiteket ünneplitek! Többet követeljetek magatoktól! Mert a szeretet és az öröm, az a rejtélyes valami, amelyet 'boldogságnak' nevezünk, nem itt van, és nem amott van, hanem kizárólag 'mi bennünk' van."











Hermann Hesse könyveit évről évre, újra és újra olvasom. Az ő Üveggyöngyjátéka Esőcsinálójának történetéből mandala-mesélő igazgyöngyhalász, önismereti sorozatot állítottam össze, s írtam belőle egy szakdolgozatot tíz éve; majd egy szintézisként haiku-kalligráfiákká tömörítettem a tanulságokat. Később pedig ugyanezt tettem a Napkeleti utazással is.

Tavaly a férjemtől kaptam meg a Karácsony című, elmélkedésekből és költeményekből álló kötetét. Most ezt ajánlom tovább én is  ünnepi olvasmánynak.

E kötetben az első és az utolsó írás közt több mint félévszázad telik el úgy az író életében, mint a történelemben is.  A két világháborút is magába foglaló időszakban lehettek csak igazán aktuálisak ezek a karácsonyi témájú önmegismerésre, szeretetre, békére és bölcsességre intő elbeszélések és versek.

Hermann Hesse (1877–1962) Nobel-díjas német költő és prózaíró, a XX. század világirodalmának egyik legismertebb alakja, a Grimm-testvérek után világszerte a legolvasottabb német szerző. 

Ő maga protestáns misszionárius családból szigorú nevelést kapott, amiből kitörni vágyott, de a családi karácsonyok feledhetetlen élmények maradtak számára mindvégig. Saját tapasztalata volt az is, hogy miután a gyermek kilép az ártatlanság korából, belecsöppenve a jó és rossz, a megengedett és tiltott dolgok világába, magára marad, s már nincs visszaútja az egykori béke honába. Ettől kezdve az ember már csak előre tekinthet és kellő önismeret mellett és küzdelmek árán, önerőből juthat újra a béke és a szeretet állapotába. Ez a fajta önismeret - Hesse szerint - minden vallás, művészet és bölcsesség alapja.