A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fény. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 4., vasárnap

Kafka után is van remény

A "nincs remény" érzése önt el ettől A törvény kapujában-tól is. Csak mindig eszembe jut, hogy van egy mélypont minden élethelyzetben, ami már nem süllyed lejjebb. 

És amikor ezt a pontot megérzem, akkor szoktam égre emelni a tekinetetmet. És a Fénycsírát felfedezni, még a legsötétebb éjszakában is, ami után reggelre van, hogy jön a megvilágosodás... Hát így valahogy... 


A napokban olvastam, hogy a Hold, hogy tud így világitani az éjszakában, hiszen a Naptól kapott fényt veri vissza, a majdnem fekete-szürke por. Aztán azt is írták, hogy a Földről visszavert fény is megvilágítja és azt is visszatükrözi.... Ez nagyon tetszik... Szembe-fordított tükrök Nap-Hold-Föld konstellációja. 

Weöres Sándor - A teljesség felé / Szembe-fordított tükrök

"Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.

Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: 

igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."









2020. július 29., szerda

Az anyaghatárokat tágító Fény 1.0

https://photos.app.goo.gl/ymWWXVyxKNk8gGgs5

https://photos.app.goo.gl/ymWWXVyxKNk8gGgs5

Istenre találásom első pillanatában volt egy nagy álmom: Négy égtáj felől érkező izzó arany oszlopok közelítettek felém melyeknek pramis-gúla csúcsaik voltak. Valamilyen plazma állagú sugárzást árasztottak magukból, ami teljesen beborított, mint egy szkafander és jóleső bizsergés járt át. Közben egy hangot hallottam: Elfogadod? Mire én szavak nélkül rábólintottam és akkor kereszt formában összeért szívem közepén a négy égtáj felől érkező négy izzó arany oszlop. Egy rengéshullám öntötte el a teret és benne engem is. A szívemből kimeríthetetlenül aranygyöngyszemek áradtak szét a tér minden irányába. 



2020. április 25., szombat

Hová lesznek a hangok egy koncert után?!

„Vajon nem a zene a világ titkos törvénye, nem az igaz harmónia, ahogy a bolygók és a csillagok körtáncukat lejtik? És én maradjak egyedül, ne találjak meg embereket, akiknek belső lénye tisztán szépen összecseng az enyémmel?”  (H. Hesse: Gertrud)


Az ÚjVilág Szimfónia kedves darabom kora serdülő korom óta.

Amikor a hangversenyen vagyok a Zeneakadémián, szoktam elmélkedni azon, hogy hová lesznek a hangok, a zeneszám maga egy koncert után?! Az oké, hogy bennem zeng tovább a csontjaim velőjében, vérlemezkéimben, de ugyanúgy a többiekében is akikkel ott voltam és hazavissszük?! És a zenészekben, akik létrehozták ezt a teret zeneszerszámukkal vagy a hangjukkal egy olyan zeneszerző kottáiból, aki évszázadokkal ezelőtt élt, belekódolva valami üzetetet, amit koncerten, zeneértő dekódolhat? De a lekerekített sarkú koncertteremben továbbhömölyög és hozzáadódik majd a következő előadáshoz?! A Zeneakadémia tere megőrzi-e örökre a benne elhangzott temérdek előadás hangjait? A zene is anyagtalan, információ-energia?! Bár a levegő kell hozzá közvetőként!  Nem érzi jól magát a zene sem mindenűtt? A Vígadóban pl. láttam, hogy mennyire nem jól érzi magát... Beszorul a sarkokban és fel-alá pattog... Volt, hogy wc-deszka-formájú terelő paravánokkal próbálkoztak elirányítani a nézők felé... De a Bazilikában, pont a hangosítással, rontották el az akusztikát... Élvezhetetetlenek a koncertek és az élőbeszéd azóta...

Ma fél 11-ig aludtam éjféltől. Nekem is elnyúlt az idő... Tegnap este lefotóztam a Vénuszt... És természetesen a csillagos éggel álmodtam, azt hogy a csillagközi tér, de a bolygók anyagában levő üres terek átjárják az én testem anyagának üres tereit. Hol a Szaturnusz, hol a Mars, hol a Jupiter stb terével telitődik az én üres terem, mint  a szivacsban, vagy a sajtban a buborékok ürességében.


És tegnap tetten értem a Fény hullámtermészetét is, a függönyünkön.

"A zene eredete nagyon messzire nyúlik vissza. A mértékből keletkezik, és a nagy Egyben gyökerezik. A nagy Egy nemzi a két pólust. A két pólus nemzi a sötétséget és a fény erejét. Ha béke van a világban, ha minden nyugalomban van, s változásaiban a felsőbb parancsokat követi, akkor a zene tökéletes. Ha a vágyak és szenvedélyek nem járnak hamis úton, a zene tovább tökéletesül. A tökéletes zenének megvan az oka. Az egyensúlyból jön Iétre. Az egyensúly a törvényből, a törvény az egyetemes értelemből keletkezik. Ezért zenéről csakis olyan emberrel lehet beszélni, aki felismerte az egyetemes értelmet. A zene ég és föld harmóniáján alapul, a fény és homály egybehangzásán. Természetesen a hanyatló államok és a pusztulásra érett emberek sem nélkülözhetik a zenét, de az ő zenéjük nem derűs. Ezért: minél harsányabb a zene, annál komorabbak lesznek az emberek, annál nagyobb veszélyben forog az ország, annál mélyebbre süllyed a fejedelem. Ily módon a zene lényege is veszendőbe megy. Minden szent fejedelem a muzsikában a derűt becsülte a legtöbbre. ... Csu államának bukását az okozta, hogy a varázsmuzsikát kitalálták. Igaz minden ilyen zene igen zengzetes, de valójában távol áll a zene lényegétől. S mivel az igazi zene lényegétől eltávolodott, ezért ez az ilyen zene nem is derűs. Ha a zene nem derűs, a nép zúgolódik, s kárt szenved' az élet. Mindez abból ered, hogy félreismerik a zene lényegét, és csak zengzetes hatásokra törekednek. Ezért egy jó, rendet tartó korban a zene nyugodt és derűs, a kormányzás pedig egyenletes. Egy nyugtalan korban a zene izgatott és dühös, és a kormányzás a feje tetejére áll. Egy hanyatló állam zenéje érzelgős és szomorú, s kormányzata veszélyben van."  (H. Hesse. Üveggyöngyjáték )

2017. július 10., hétfő

Az anyag a csapdába ejtett fény.

Az anyag a csapdába ejtett fény. Ezt a művészi megfogalmazást egy természettudományos irodalomban olvastam és íme, Edward Hopper képén a látható fény ibolyától a vörösig terjedő tartományából a zöld-sárga-okker stációi válnak anyagivá.





Edward Hopper, Sun in an Empty Room (Nap egy sötét szobában) , 1963, olaj, vászon, 62×84 cm + a negatívja







Az ablak, amely a szimbolikában az ajtóval együtt a kapcsolatainkat jelentik, most a küszöb a színlépcsők között. A fényáramlat a szobában már fény-árnyéklépcsőkben folytatódik a fal és padló ornamentikája nyomán. A délutáni Nap melegíti fel az üres szobát, amelyből talán most költöztek ki az eddig benne lakók. Itt állhatott az étkező asztal, amely körül a gyerekek futkostak uzsonna időben és néha lekaptak a gyümölcsös tálról egy-egy barackot, szőlőt, szilvát, vagy almát.





Antalffy Yvette, Egy mozit szerető szakács szobája felkelés után 2010. július 21. - Oroszlán hava - a Nap hava + a negatívja




A magam képe pedig az anyagból a szellem felé törekszik afféle komplementereként az Edward Hopper festménynek. Az álom még itt kering a szoba előterében kékes-lilán. A roló résein áttörő fény sziluettje egy dupla filmszalag perforációjára emlékeztet, melyet az éjszaka folyamán nézhetett a fiú. De már ébredezik, hiszen félig nyitva az ablakszempár. A nyitott ablakszem a reggeli nap sugarait beivó és oxigénné alakító fa leveleit látja. Mögötte egy sárga házfal veri vissza a napkelte fényeit. Míg a festmény befelé hívogat, a másik szobából a fény felé kívánkozunk, álom és ébrenlét határán. A fény néhány szobanövényen, egy vízipipán és egy díszlámpán fut végig, de jobb oldalon az erő reprezentálásaként, egy súlyzó három különböző átmérőjű tárcsáján is feldereng. Szakács fiam szobája ez, aki sötétkékben „utazik” a falak színe és a drapériák tekintetében. Esténként van, hogy művészfilmek nézése közben tör rá az álom. Így van az, hogy szó szerint idézi némelyiket. Ezért a cím: Egy mozit szerető szakács szobája felkelés után – 2010. július 21. - Oroszlán hava - a Nap hava.

2017. április 26., szerda

Az élet a finomításról szól 2.

töredékes
Korábban már elmélkedtem a témáról, és a SZERETET minden hézagba való beilleszthetőségének univerzalitásáig jutottam akkor, amihez a férjem haikujához készült rajz szolgált segítségül.

Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről (Dan Millman)


kvantum 01.jpg










Most egy kicsit a részeltekbe is belemerülnék:

Mert van, ahol nem jön meg spontán a szeretet érzése, csak apránként tudod - napi egy-egy cseppel - behozni a hatalmas nagy hiányérzetedbe. Van, hogy a hiányérzeted helyét és idejét is nehezen tudod meghatározni, csak húz lefelé valami nagyon nagy nehézkedési erővel a gödör aljára, ha gödör az egyáltalán, és nem maga a "fekete lyuk".

Mi történik, ha hagyom... vajon hova vezet a mélység?  Igen! Talán legbelülre... Mindennek a legelejére... A forráshoz... A létem templomának forráshoz, ami valójában egy kút, mely kiapadhatatlan.
Alámerítem a korsót, mely Isten aranyfonalán függ..., mely elégséges hosszúságú, (Ha rövidebb lenne, nem érne a vízbe, ha meg hosszú, összetörne a korsó a kút aljához verődve.) 


kut1.jpg kut2.jpg
Fotók: Quinta da Regaleira - Portugália - Föld alatti beavató kút


A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:- Saját arcunkat látjuk a kútban!- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.A látogatók megértették a remete tanítását.

(Erhart Kaestner: Mire való a csönd?)


S most, ebben a csendben újra megérzem, hogy a világ egy nagy labirintus, melynek közepén ott a kúttemplom, ahol Ő, a Belső Gyermekem vár rám, már mióta... 


„A világ labirintus, és a labirintus nyílása nem más, mint a világ szépsége.Befelé csalogat mindnyájunkat. És el is indulunk mindannyian, életünk kezdetén, a világ szépségének igézetével. Alig teszünk azonban néhány lépést, máris azt vesszük észtre, hogy az szertefoszlott tekintetünk előtt, a labirintus járatai egy-kettőre megsemmisítették emlékét. Nem találjuk többé a labirintus nyílását. Hirtelen úgy érezzük, végzetesen egyedül vagyunk, egyedül menetelünk, elveszítve legközelebbi szeretteink segítségét, de önérzékelésünket is.Azt sem tudjuk, haladunk-e valójában vagy csupán magunk körül forgunk. Legtöbb társunk elcsigázva adja föl a küzdelmet anélkül, hogy helyzetükről a legcsekélyebb ismeretük lenne.Kevesen vannak, akik nem veszítik el a bátorságukat, és folytatják útjukat a labirintus belseje felé. És ott, a labirintus középpontjában, Isten várja, hogy fölfalja őket. Istenben átváltozva, Istentől „megemésztve” nyernek ezek kibocsátást, és lesznek ezek után őrállók a labirintus bejáratánál.A nyílás elé állnak, hogy szelíden befelé tessékeljék az arra igyekvőket.” 
(Simone Weil)


A megtalált Belső Gyermek az, aki kivezet ebből a sötétségből, az ő kezében a fénycsíra-lámpa. 


A Belső Gyermek az aki, bevilágítja a labirintus kanyarulatait, öbleit a visszafelé úton:

LABIRINTUS KÖZEPE.jpg




A finomítás pedig tovább folytatódik, ha majd kiértünk a labirintusból.




2016. december 18., vasárnap

A fényről a legmélyebb sötétség napjaiban

“Íme az ige testté lett” (János evangéluma)
A fény születésének napja minden évben december 21. környékén van.

A St. Martin in the Fields templom bejárata előtt Londonban


Egyik barátunk kisfia nemrég volt egy éves. A minap kaptam a hírt, hogy az első jelentős szó, amit kimondott, a gyertya volt. 
Náluk így az adventi koszorún az első gyertya egy kicsi gyermek szavára világlott fel, a maga 1 lux fényerejével.

12 éve az Apollo 8-ról láttam egy dokumentumfilmet.

1968. december 21-én indult el az Apollo–8 Saturn-5 hordozórakétával Cape Canaveralból. December 22-én pályára állt a Hold körül, majd 10 keringés után elindult vissza. December 27-én a visszatérő kapszula leszállt a Csendes-óceánon.

50-50 % volt annak az esélye, hogy a három űrhajós túléli az akciót. A feletteseik politikai okokból gyorsították meg a programot. Sikerült a Földön egyébként kipróbálatlan manőver, és a Holdat tízszer megkerülték. A kilencedik alkalommal már nem is a Holdat, hanem a Földet nézték az ablakhoz tapadva. Lowell kapitány elővette a Bibliát – mert azt azért vitték magukkal -, és felolvasta a Teremtés Könyvének első mondatait.

„Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: “Legyen világosság”, és világos lett.

Az fogalmazódott meg benne, hogy a világűr legszínesebb bolygóját látja, ahol egy őszibarack bolyhai méretének megfelelő vastagságban létezik az élet, és hogy az itt élő lényeknek testvériségben kellene létezni. Amerika a hidegháború és a vietnámi háború kellős közepén élt. Megölték Kennedyt és a néger polgárjogi harcost, Martin Luther Kinget.

Az Apollo 8 parancsnoka visszatérése után egy teljesen ismeretlen embertől kapta az elismerést: az ő tettük volt az 1968-as év egyetlen jócselekedete. Ezt tartotta élete legnagyobb dicséretének.

Amint a Fényhez kerestem anyagot, emlékeztem rá, hogy Török Sándor mesekönyvében, a Kököjszi és Bobojszában a törpék a szivárványon csúsztak le. Úgy gondoltam, ezzel illusztrálom majd a fény egyik játékát.
Aztán elölről kezdtem az olvasást, és felfedeztem, hogy a Teremtés könyve van elbújtatva ebben a mesekönyvben. Az első három fejezet egészen pontosan a fény születéséről, az ember-gyerek, mint fénylény megtestesüléséről szól.

“A törpék fejedelme – ez is olyan volt, mint a többi, csak egy fejjel kisebb – esernyőjét maga fölé tartva, a ház tornyának tetején állott. Akkora esernyője volt, mint egy gombostű feje. Állott a torony tetején és vizsgálta, hogy mi történik, nem kell-e valahová aláküldeni egy-kettőt a törpék közül.

Mert ugyebár, valahányszor lent a földön gyerek születik, lejön hozzá egy-két törpe az égből, hogy mulattassa a kicsit. Amint ott áll a törpék fejedelme a toronyban, hát látja, hogy a jó isten szempillantása elindul és helyet keres odalent egy kisgyerek számára. Hopp, már meg is találta! Ebben a pillanatban mondták odalent a néni meg a bácsi, hogy „egy kisgyerek kellene ide!”

Nosza – kiabálta a törpék fejedelme – hóha hé, ki a soros? Indulni kell! 
Lent a kapuban állott a strázsa. Akkora volt ez a kapu, mint egy jókora almamag A strázsa meg elővette a nagy kapcsos könyvet – olyan nehéz volt ez a könyv mint egy fecskesóhajtás, képzeljétek! – s kiolvasta belőle a két kis törpe nevét, akinek indulni kell alá a földre. Kököjszinek hívták az egyiket, Bobojszának a másikat.

 Kököjszi és Bobojsza volt a legtréfásabb törpe az egész birodalomban.
Egy jókora láda mindenféle álmot vittek magukkal, meg egy csomó nótát és mesét, hátizsákban.
Az eső közben elállott, a szivárvány hajolt végig az ég és a föld között. A fejedelem kiabált föntröl.
–    Siessetek már!
–    Rakjátok – sürgette őket a raktáros törpe, aki itt az álmokat, nótákat és meséket számon tartotta…. Csak vigyázzatok, ne törjön össze semmi az az úton!
Sietve megköszönték a raktáros törpék fáradtságát, aláírták a raktárkönyvet, az volt az elismervényben: mi alulírott törpék, Kököjszi és Bobojsza, elismerjük, hogy átvettünk kilencmillió álmot, tizenegymillió nótát és hatvannégyezer mesét – s kezet fogtak a raktárossal.

Felrohantak a fejedelemhez, aki elbúcsúzott tőlük.
–    Kököjszi és Bobojsza – mondta nagyon komolyan – tudjátok, mit kell tennetek!
Törpei hatalmatoknál fogva nektek kell gondoskodni arról, hogy odalent a kicsinek, akinek még neve sincs, öröme teljék az életben. Megértettétek?
–    Megértettük, kedves fejedelem….
A fejedelem kétfelől arcon csókolta őket és egyúttal a fülükbe súgta mi legyen a kisgyerek neve. Ezek bólintottak.


Meglátta Kököjszi a szivárványt.

Hopp! Kacsintott Bobojszának. Jól értették ők egymást, nem sok szó kellett hozzá. Bobojsza is kacsintott a szivárványra: hát ezért csak nem haragszik meg a Jóisten!…
Persze hogy nem.
Sietve eloldottak a szivárványból néhány szálat – kéket vöröset, sárgát, zöldet, minden színből egy-egy kis fonalat – összesodorták s hajrá, lecsúsztak rajta a földre. Még daloltak is fennen, Kököjszi vékonyan, Bobojsza vastagon.”

Antalffy Yvette


2016. december 5., hétfő

Elmélkedés Luca napján...

 ...a triszkaidekafóbiáról, a fényről, a Hold és Nap viszonyáról a csillagászatban, s matriarchátus-patriarchátus váltásról a Csipkerózsika mese mentén.




Luca nap
Szent Luca a legenda szerint keresztény hitéért halt vértanúhalált, a keresztény egyház azonban nem tartja történeti személynek. Legendája alapján a szembetegségben, vakságban szenvedők, a bűnbánó utcanők és a varrónők patrónusa. Neve a latin "lux", azaz fény szóból származik. A Gergely-féle naptárreform (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja volt. Ezért ez a nap tele van tilalmakkal, jóslásokkal, amelyek az újévi napjához kapcsolódó hiedelmekhez hasonlóan a következő esztendőre befolyással vannak. A magyar néphit Luca alakja kettős, egyrészt kapcsolatos a legendabeli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal (lucapuca, lucaasszony). Ez utóbbi, kísértetszerű jelenség, aki ezen az éjszakán és napon az emberek, állatok kárát okozhatja.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni. Tápió vidékén például az ólak ajtajára fokhagymával rajzoltak keresztet, miközben mondták: Luca, Luca, távol légy! Csallóközben Luca-napkor nem adtak ki semmit a házból, nehogy a boszorkány kezére kerülve bajt hozzon a házra. A boszorkányok felismerésére szolgált a lucaszék.

Triszkaidekafóbia - A 13-as számtól való rettegés.

Az ókori Rómában úgy tartották, hogy a 13 a halál és a rombolás előjele.
A skandináv mitológia szerint, ha egy asztalhoz 13 ember ül, az szerencsétlenséget hoz.
A keresztények úgy tartják, hogy a péntek szerencsétlen nap, hiszen e napon feszítették keresztre Jézust.
A 13-as szám pedig azért hoz balszerencsét, mert Jézus utolsó vacsorájánál ennyien (Jézus és a 12 apostol) ültek.
Hamurappi törvénykönyvéből szintén hiányzik a 13-as pont – azaz a babona már a kereszténység előtt létezett.

Más magyarázatok szerint a 13-as azért balszerencsés szám, mert egy évben ennyi telehold van.





S akkor jöjjön a Csipkerózsika mese idetartozó fejezete:

"...a király nagy lakomát rendezett, és nemcsak rokonait, barátait, jó embereit hívta meg rá, hanem az ország javasasszonyait is.Tizenhárom ilyen javasasszony élt az országban, a királynak meg csak tizenkét aranyteríték volt a palotájában. Töprengtek, tanakodtak, mitévők legyenek, hogyan terítsenek tizenkét aranytányérral tizenhárom személyre. Végül a főudvarmester azt mondta:- Uram királyom, nincs más megoldás: az egyik javasasszonynak otthon kell maradnia.Minthogy ennél okosabbat senki se tudott tanácsolni, most már csak azt kellett eldönteni, ki legyen a tizenháromból az akit nem hívnak meg.
Én azt ajánlom, hagyjuk otthon a legöregebbiket - szólt megint az udvarmester. - Az úgysem tud egyebet, mint zsörtölődni; zsémbes, morcos vénasszony, csak elrontaná a mulatságot. Aztán meg ő lakik valamennyiük közül a legtávolabb innét, ki tudja, talán el sem jut hozzá a lakoma híre!Ebben meg is egyeztek: kiküldtek tizenkét követet a tizenkét javasasszonyhoz, a tizenharmadikat meg otthon felejtették."

R. Dahlke szerint a  Csipkerózsika matriárchátus-patriárcshátus váltás meséje. 13 ezüsttányér,  szemben 12 aranytányérral. A 13 Holdhónap a Nap 12 hónapos ciklusával szemben az évben. És a király azt hiszi, paranccsal, agresszióval, női tevékenységek kiirtásával megoldhatja az átkot. Pedig! (Szász Ilma)




2015. január 28., szerda

A gyertyáim lángjáról


Gyertyaszentelő Boldogasszony napjára











Korábban már elmélkedtem a Boldogasszonyról a Napbaöltözöttről és a fényről, a világosságról is a legmélyebb sötétség napjaiban, s ím egy ünnep az évkörben, amelyben egy fehér gyertyában és annak lángjában megjelenik mindkettő.
   

A gyertya jelentése a keresztény szimbolikában
A Biblia alapján a Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma, a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. A gyertya végigkíséri az embert az életen, a keresztelő alkalmával éppoly jelentős, szimbolikus szerepet játszik, akárcsak a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a ravatalnál.
A világosság
A világosságnak a liturgiai használatban többszörös jelképes jelentése van. Jelképe először az örök Istenségnek (mint a tűzoszlop a pusztába való vonuláskor) és azután az istenemberi Megváltónak, aki a föld világossága lett, és jogot nyert az örök égi fényességre (a húsvéti gyertya és húsvéti tűz). „Isten világosság és sötétség nincs benne.” (1 Jn 1,5) És Isten a maga isteni fényéből árasztja az imádandó „világosságot a világosságból”. És ez a kettős világosság (az Atyának és a Fiúnak jelképe), de amely mégis egy fény (az egy Isten világossága) egyesül és kiárad a Szentlélek hasonló módon örök világosságában és a szeretet örök fényében. A világosság tehát harmadszor a Szentlélek kegyelmét is jelenti (Pünkösd), mely által a lélek megtisztul és Isten világító képmásává válik. (Az izzó parázs, a fénnyé változó viasz vagy olaj, mind ezt jelképezik.)Az égő gyertya jelképezi továbbá magát az Istenembert is. Tiszta viaszból készült ez a gyertya, melyet a szűzies méh állít elő. (A viasz az Istenember emberi, a láng az isteni mivoltát mutatja.) És legvégül a viaszgyertya a tiszta istenszerető lelket is jelképezi, míg a zsiradékból készült faggyúgyertya a bűnöst. (A liturgia gyertyát használ a keresztelési, bérmálási, esküvői szertartásban, valamint az utolsó kenetnél halotti gyertyákat, végül felajánlási gyertyákat adnak át a papszentelési, szerzetesi fogadalmak alkalmával.) Forrás 
Az első gyertyámat az anyukám – kit szintén Yvette-nek hívtak -, festette éppen húsz évvel ezelőtt. Az apukám csiszolgatta simára a falapot, amelyre olajfestékkel került rá a gyertya viasza, kanóca és lángja, majd az árnyéka és tükröződése az üveglapon. Dolgozószobám asztalán örökké ég e láng szüleim emlékét idézve elém. Ezt a lángot örököltem tőlük. Ezt adom tovább a magam módján majd a fiaimnak is a saját gyertyáim lángjaival. Yvette nevünk betűiben egyébként benne rejlik a saját Keresztutunk is.
  











A második gyertyát magam rajzoltam virtuális ecsetvonásokkal a saját Keresztutam végére két éve. 
















A harmadik gyertyát pedig maga Mária, a Gyertyaszentelő Boldogasszony ihlette a napokban.  A jelek a gyertyán: az anyaméh alfája, a Golgota a vég omegájának tetején, de az omega maga barlangsír is.  A gyertya lángja ugyanaz. Ez a láng a Krisztus öt sebét szimbolizáló tömjénszemekben, de ez a láng a csírája a krisztusi életfának is a háttérben és ez a láng maga Isten, a szellem körének közepén, a képkeret jobb felső sarkában az anyagi és szellemi lét határán.








Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe tartalma szerint éppen úgy az Úr ünnepe, mint Szűz Máriáé, s ezért a liturgiában több neve is van. Gyertyaszentelő Boldogasszony a neve azért, mert ezen a napon gyertyát szentelnek és gyertyás körmenetet tartanak, és a hívek a szentmisén szentelt, égő gyertyákkal vesznek részt. Mária megtisztulása a neve azért, mert Mária a zsidó törvények iránti engedelmességből az Isteni gyermek születése után 40 napra a Mózes törvénykönyvében meghagyott módon bemutatta a tisztulási áldozatot a templomban. Jézus bemutatása a zsinagógában a neve azért, mert ezen a napon mutatták be Jézust, mint elsőszülöttet a templomban, és szentelték szülei Istennek. A keleti liturgiában Hypapanie a neve, azaz: találkozás (Occursus Domini), mert ezen a napon találkozott Isten Fia először papságával. Ezt az ünnepet Jeruzsálemben valószínűleg már a IV. században, az Úr ünnepének tartották, és csakhamar nyugaton is elterjedt. Az örmények „az Úr érkezése a templomba” néven nevezték. A bemutatás ünnepéhez, a Karácsony rendszeresítésével Mária tisztulásának ünnepe is csatlakozott, így Mária-ünnep lett belőle, Rómában pedig a Sancta Maria Major-bazilika stációs ünnepe.Eredetileg azonban, tartalma szerint pedig még ma is, ez az ünnep az Úr ünnepe. Isten Fia már születésekor találkozott a kiválasztott néppel. Az egyszerű pásztorok csodálkozó hódolata ezt jelentette. Ezen a napon azonban a szent törvények értelmében először találkozik a templomban a papsággal és a prófétákkal, a maga örök papságának előképeivel. Az Úrnak ez a találkozása szolgájával – a Vőlegény találkozása menyasszonyával – az ünnepi liturgia első és legmélyebb gondolata. Egyúttal azonban Máriának egy olyan törvény iránt tanúsított alázatos engedelmességét dicsőíti; amely bár mindenkire érvényes volt, de őreá nem; s ezáltal kiváló Mária-ünneppé is válik. Jézus bemutatása a templomban, illetve égi Atyjának való szentelése a gyertyaszentelésnek (megszentelt világosságnak) mai szertartásában jut kifejezésre a legszebben. Forrás


2014. november 22., szombat

SENKIFÖLDJE 3.0 - avagy egy esszé már Árnyék nélkül?!

Nézem a híradót és az időjárás jelentést a tévében majd minden este, s fura képet látok. A greenbox technikának köszönhetően a műsorvetők mögé helyszíneket, térképeket varázsolnak. 


Ám a műsorvezetőknek nincs árnyékuk. Ők az árnyék nélküliek?! - kuncogok magamban.

Korábban egy igazán nagy álmom már gondolkodásra késztetett e témáról, majd a tavaszi toszkán utunk fényképei is tetten érték a fény és árnyék határát, mint az egyik fajta „Senkiföldjét”. 
Most pedig a sötétség elhatalmasodásának végnapjai felé – jön a téli napforduló ugyanis (december 21.) –, a FÉNY születésnapjához közeledve megidézem egy gazdagon illusztrált esszé formájában ezt az álmomat.


Az esszé definíciója: Kísérlet, próbálkozás. Módszere a tudományos értekezéshez, stílusa a szépirodalomhoz közeli. Személyes hangvételű. Egyszerre szól a szakmabeliekhez és a nagyközönséghez. Vitázó, harcos műfaj. Lebegő (határműfaj). Nem törekszik megcáfolhatatlan bizonyításra, de rendelkezik szubjektív hitelességgel, láttató erővel. Egyszerre elemző és kommentáló.

Amikor ezt a definíciót olvastam, hogy: Az esszé, lebegő határműfaj, a fent említett álom megfejtéseként pedig úgy döntöttem, hogy én magam személyesítem meg az esszét, amelynek saját terepe maga ez a bizonyos „Senkiföldje”.

A „Senkiföldje” tehát az a határsáv, ahol két különböző minőségű közeg találkozik.
Országok határán találkozunk legkézzelfoghatóbban ezzel a jelenséggel. Ott látható és megtapasztalható jelei is vannak. Némi szögesdrót és állami zászló elhelyezése máris megmutatja a szélességét ennek a sávnak.



a „senkiföldjék” közül három

De, ha nem országokról szól a mese, hanem rólam, akkor nekem mi ez a sáv, s mit jelent? 
A sorsrom talán az, hogy ezen a sávon járjak ezentúl?  
Itt nincs senkinek tulajdona, sem birtoka. Csak ezen a keskeny sávon járhat, szemlélődhet, dokumentálhat, akit a szolgálata iderendelt. 
Így tehát afféle határtalan, lebegő gömbként létezem a „Senkiföldjén”.
Vannak már tapasztalataim is.



a toszkán fény-árnyék határok 

A „senkiföldje” nekem például a fény és árnyék határa, no és a tengerpart, tudod ott, ahol a víz és homokos föveny összeér. A hullám kifut a partra, megnedvesíti a homokot, majd visszahúzódik. 




Nyomában kivilágosodik a föveny. Itt az egyik pont az életemben, ahol jól érzem magam. Az álmom is itt kezdődött anno.



Éjszaka volt, amikor a tenger morajlása kihívott ide. Valami olyan hang szólt hozzám ebből a morajlásból, amelynek nem tudtam ellenállni. Csak vitt a lábam. Egyszer csak a Tejút és a Telihold fényében elértem a partra.  Hosszú ködbevesző partszakasz ez itt a talpam alatt, se eleje, se vége.









Olyan érzésem volt, hogy az a bizonyos hang, valamilyen találkára hív. Éreztem, hogy nem leszek egyedül rövidesen. 
Egy friss fuvallat borzolta fel a vízfelszínt. Ebben a pillanatban egy sárgarigó - régiesen aranymálinkó (Oriolus oriolus) -, mint fénymadár egy gyönyörű dalt fújt bele az éjszakába. Ettől a „tilulutól” egyszerre megnyílt a keleti horizont és az első fénysugár végigfutott a tenger vizén egyenesen felém, majd felfutott lábszáramon és beburkolt teljesen.





egy aranymálinkó velünk szemben












és egy naplemente Goa-ban 
(Marcell fiam fotója)











Kisvártatva lassan elindultam a parton. Egy barlanghoz igyekeztem, melyet az áramló víz öblösített az évszázadok során, és ahonnan már visszahúzódott a dagály. 
Egy kicsit a téma pszichológiájához tartozik néhány jungi fogalom, a kollektív tudattalan archetípusai, a személyiséget meghatározó archetípusok közül:
Persona
A latin persona, mint az ógörög proszópon szó fordítása azt a maszkot jelentette, amelyet a színészek öltöttek fel, hogy eljátszanak egy szerepet. A persona szerepszemélyiséget jelent, minden ember egoja kialakít egy olyan személyiségrészt, amivel érintkezik a többiekkel. Ennek a résznek vannak tudatos és tudattalan részei is. Egy personánk van, de több szerepben is szerepelünk, például: anya, dolgozó nő, valamilyen párt tagja, az egyházközösség tagja, stb… Ha nem lenne personánk, nem tudnánk társas kapcsolatokat kialakítani. A persona szoros kapcsolatban áll az árnyékkal (lásd később). A személyiség inflációja a personával való azonosulást jelenti. Ez komoly veszélyforrás lehet, például: ha valaki magas munkahelyi státusszal rendelkezik és teljesen azonosul a personájával, akkor a munkahely elvesztése depresszióhoz vezethet.
Árnyék
Az árnyék egy autonóm részszemélyiség, a személyiség alsóbbrendű része, a personával ellentétes. tartalmak gyűjtőhelye (kompenzatív jelleg). Az árnyék megjelenhet álomban, például: a társadalmilag magasra emelkedett emberek álmaiban ellentétes tartalmak: koldus, szegény. Az álomban való megjelenéskor az árnyék azonos nemű az álmodóval. Az árnyék lehet projekció (saját elfogadhatatlan énrészeinket kivetítjük másokra) is, például: a homofóbia látens homoszexualitást takar. Az árnyék nem minden esetben jelent negatív tartalmat, például: a bűnözők árnyéka jó (ez a fehér árnyék), a personájuk gonosz; pörgős ember árnyéka csendes. Minél inkább elfojtják az árnyékot, annál sötétebb, erőszakosabb lesz. Forrás

Az egyre magasabban járó Nappal egyidőben értem oda a bejáratához. Eközben úgy éreztem, hogy valaki követ. Néha megálltam és figyeltem, de akkor nem hallottam a lépteket. Amikor újraindultam, ő is megindult. Megálltam, ő is megállt.


 A saját családi árnyékunk: a „Zuram, én és a kisöcsém, ja és egy lámpaoszlop, rávetülünk az Almádi Balaton-partra.











Ki lehet ő? Körbenéztem magam körül, de nem láttam mást csak az árnyékomat. Á, hát ő az!
Követ és most, hogy a Nap egyre feljebb jár, ő egyre kisebb lesz. A partoldalban érdekes mintázata van. Mindig más.  Még hozzáadódik a párolgó víz árnyékának játéka is.
Izgalmas árnyék-mozi. Csak a talpunkkal érintkezünk. Közös pont az életünkben a Föld.  Barlang falán aztán fenyegetően fölém hajol, és belesúgja a fülembe - Most nagyobb vagyok, mint te! Egy kicsit megijedek, de aztán nevetve játékra csábít. - Szakíts, ha tudsz! – mondja nekem. Nem tudok. Lépek, ő is lép. Megállok, ő is megáll.  Úgy néz ki, mi már mindig együtt leszünk, én és az árnyékom. 


Kilépve a barlangból a fejem tetejére érkezik a fény és egy pillanatra eltűnik az árnyék. De aztán a délutánnal megint megnő és követ.











Most egy hirtelen ötlettől vezérelve rájövök, hogyan tudnék elszakadni tőle. Csak egy kicsit elrugaszkodom a Földtől, s lám egy pillanatra bár, de sikerült a szakítás.  Mindketten megdöbbenünk a látványtól, hogy mégis van megoldás. De egyszeriben egy kis szomorúság is elönt mindkettőnket. 



Tudjuk, hogy ami most egy pillanatig volt csak érzékelhető, az később tovább is megmaradhat. A tartós szakítás, ha én úgy döntök, hogy végleg elszakadok a Földtől és a lebegést választom. 
Akkor nincs közös pont. Csak egymás látványa. Én föntről, ő lentről és köztünk az üresség.  

Ahogy ezen gondolkodom és megyek tovább árnyékommal, egyszerre megint olyan érzésem van, hogy valaki itt van a közelemben. Az árnyékom is tapasztalja ezt. 
Eddig a földet néztem. Most felemelem a fejem és szemem meglátja az Élő fényt.  Neki nincs árnyéka. Rájövök, hogy nekem is csak ő miatta van árnyékom.




A Napba foglalt Jézus monogram Siena-ban










Arra is rádöbbenek, hogy már reggel is találkoztunk, csak én mást vártam, ezért nem vettem őt észre. Ezért találkoztam először az árnyékommal.
Az Élő fény is játékra hív. Azt mondja, hogy helyet cserél velem. Én Ő leszek és Ő Én. 




A Nap angyala Mihály, és az ő árnyéka Luccaban

A fénynek belőlem kell áradni, hogy ne legyen árnyékom - ez az igazság.

Ha pedig árnyékom van, az azt jelenti, hogy a Földön van még szolgálatom, amelyhez néha a fény - mely rajtam át is megtestesül -, nyújt segítséget nekem és általam másoknak is.




Itt pedig én vetek árnyékot a fényképezőmmel együtt a „Zuramra”.