Esőre várva - Eljön-e végre a megtisztulás ideje életfilmünkben?

A játékfilmekben az egyik szimbolikus elem az, amikor el kezd esni az eső, vagy vihar dúl és veri az eső az ablakot. Ilyenkor következik be a váratlan fordulat és tisztázódnak a dolgok. 

Eljön tehát a megtisztulás ideje.

Mindannyiunk „életfilmjében” az idei nyár tán ilyen szimbólumokkal tisztítja meg a látásunkat  (az ablakok a szemek a testünk házában) s így a gondolatainkat is.

Az eső a csapadékok egy olyan formája, ami különálló vízcseppekben, folyékony halmazállapotban hullik a Föld felszínére a felhőkből. Az eső keletkezésének tudományos magyarázatát a Bergeron-folyamat fejti ki. Amikor túltelítetté válik a levegő, megkezdődik a vízkiválás (kondenzáció). A kiválást elősegítik az ún. kondenzációs magok, amit a levegő portartalma szolgáltat. A kondenzáció hőfelszabadulással jár, tehát a felhők belsejében a magassággal kevésbé csökken a hőmérséklet (az eltérés kb. 0,5 °C/100 m).Az esőcseppek alakját a laikusok gyakran könnycsepp alakúnak, vagyis felfelé szűkülőnek gondolják. Ennek ellenére a valóságban csupán néhány forrás cseppje ilyen alakú, és azok is csak létrejöttük pillanata után. A kis esőcseppek ezzel szemben majdnem tökéletesen gömbölyűek, a nagyobbak pedig az aljukon lapítottak.A magyar folklórban számos hiedelem kapcsolódik az esőhöz. Így pl. ha Medárd napján esik az eső, akkor negyven napig esni fog. A nagypénteki eső rossz termést jósolt, a karácsonyi eső jó búzatermést. A lányok néha kiálltak az esőre, hogy szebb legyen a hajuk, a kisgyermeket azért küldték ki, hogy nagyra nőjön. Az esővel számos dolgot véltek megjósolni, még több az olyan hiedelem, amelyben esőt jósolnak bizonyos jelek alapján (pl.: a holdsarló állásából, a holdudvar nagyságából; ha a hangyák előjönnek, fülviszketés, tenyér kiszáradása). Egy tréfás monda szerint ha napsütésben esik az eső, az ördög veri a feleségét.A felhők emelkedésével folytatódik a kondenzáció, a cseppek mérete nő. Bizonyos nagyságot elérve a föld vonzását nem egyenlíti ki a felhajtóerő, a cseppek lehullanak, azaz eső keletkezik. Forrás

Hermann Hesse Üveggyöngyjátékának egyik „életrajza”, az Esőcsináló epizódja is eszembe jutott, melyből egy szakdolgozat is összeállt bennem spirituális tanulmányaim során. 

Előszedtem és egy kicsit szemezgettem belőle, s lám újra felfedeztem, hogy van még dolgom vele.

Az Üveggyöngyjáték, a teljes mű olyan életrajzokból tevődik össze, melyekben Hesse tetszőlegesen választott korokba és terekbe helyezi a főszereplőt, Joseph Knechtet. (Knecht német név és így önmagában eléggé beszédes is, magyarul ugyanis szolgát jelent.) 
Az Esőcsináló egy apró faluban játszódó történet, amely egyfajta ősközösségben, matriarchátusban él. A Ősanya a legfőbb feje a falunak. Ő felelős a falu sorsáért. Utódlása is leányágon történik. Az Ősanya lánya a Tanító, példameséken keresztül tanít. 
Az időjárásért, a természet-, a falu rendjéért, az egészségéért az Esőcsináló a felelős. Ő férfi. Az ő utódlása mester és tanítvány viszonylatában történik. Afféle táltos, sámán, alkimista, gyógyító.
A történet főszereplője Knecht, aki Turu, az Esőcsináló tanítványa lesz és lányát Adát veszi feleségül. Turu halála után Knecht lesz az új Esőcsináló. Az Esőcsináló a megérzéseire hagyatkozva végzi munkáját. Mindent a faluért tesz. 
A történet kitér, minden szereplő hozzáállására, feladatára, felelősségére, áldozatvállalására is.

KI VAGYOK ÉN?  - kérdéskörével foglalkozva sorról sorra dolgoztam fel a magam módján korábban színes mandalákká a művet. 

Majd 2014-ben az egyszerűség jegyében fekete-fehér haiku-kalligráfiákká dolgoztam át ezt a történetet.  

E képeimen a szimbólumaim esőcseppek formájában zuhannak alá, hogy a földet megöntözzék, majd páracseppek formájában visszaszálljanak a Nap melegétől abba a bizonyos "nagy közös felhőbe" összeállva, melyből egykor kiszakadtak, s amelyből majd újra eső lesz. 

Lehullva az esőcseppen levő Porszem újra Földdé válik, a Víz pedig - az érzések, érzelmek szimbólumaként -, elpárologva végleg az Ég részévé lesz.

A test porrá lesz, de a lélek és a szellem tovább él, s mindez egy esőcseppben is tetten érhető... Nem csodálatos?!

Az eső, avagy eljön a megtisztulás ideje

A mai nap hívószava: Remete - avagy a remeteség nem magányos műfaj

Ma reggel egy esszét küldött át nekem az egyik barátunk, A KŐ NYÍLHEGY A TESTVÉRED TENYERÉBEN (HENRY DAVID THOREAU NYOMÁBAN) címmel.

Ebben az írásban a Thoreau életrajzát finomítgató  Laura Dassow Walls - Henry David Thoreau: A Life  című könyvét elemzi ISZTRAY SIMON (1975).

Thoreau remeteségének két évéről is szó esik, mi szerint az nem is igazán volt remeteség, mert hát Walden nem is volt olyan messze a várostól, ahová egyébként vissza-visszajárt és ahonnan őt rendre meg-meglátogatták ismerősök, rokonok.

(Ha magam egyszer elmennék remetének, a Walden lenne az egyik könyv, amit magammal vinnék a rejtekhelyemre. Úgy 15 éve a fiamnak jegyzeteltem ki egy dolgozatához, miközben minden mondata lenyűgözött.)

Erről aztán eszembe jutott egy másik remetékről szóló írás, Hesse: Gyóntatóatyája, ami éppen akkor talált meg, amikor megpróbálkoztam a világtól  elzárkózni egy kicsikét.

"Az elmúlt évben már nyár közepére elfáradtam. Emberkerülő remete szerettem volna lenni. De mihelyst ezt így kimondtam, az összes olyan ismerősöm megtalált, akinek szörnyűbbnél szörnyűbb, megoldásért kiáltó életproblémái voltak. Minden napra volt egy-két ilyen történet."

Ekkor jött az a gondolatom, ahogy kimondja az ember, hogy elvonulna egy kicsit, szeretne egyedül lenni, valószínű létrejön körülötte egy olyan "foszforeszkáló aura", amit csak az lát meg, akinek hatalmas megoldhatatlan problémái vannak az ismerősök, rokonok, barátok, de még azaddig ismretlenek előtt is.

Majd eszembe jutott, hogy az apukám éppen egy ilyen állapotában lehetett, amikor vett egy telket magának "Rio de Rákoskerten", Budapest leutolsó utcájában, hogy ott egy homokbánya mélyét feltöltse a mellette levő domb lépcsősítésével, és azt termő gyümölcsös kertté alakítsa. 

Mindezt szinte egy ásóval/csákánnyal/lapáttal/vödörrel. Gyerekként az öcsémmel még én is rudostam  lábbal a homokot a dombtetőről a gödörbe. 

Végül is a helyet csak a maga számára tette élhetővé. Az anyukám sohasem akart kint lenni a kényelmetlenségek miatt. 

Amikor tizenévekkel később a dombból lépcső és a gödörböl termőföld lett, a sárgabarack- , a cseresznye- és meggyfák, ribizlibokrok is termőre fordultak, rajta kaptam őt, hogy ott ül a domboldal egyik lépcsőfokán, és csak nézelődik hosszú órákon át. Néha a vad nyári viharokat is innen vezényelte végig. 

Egy kis hetvenkedés címmel írtam is neki erről egy szösszenetet a hetvenedik születésnapjára.

Később az unokáit ide hordta ki, ahol nagyon jól elvoltak. Megtanulták az összes kerti munkát tőle. Most, hogy már saját kertjük/házuk is van, hasznát veszik a megannyi tudománynak, amit ott sajátítottak el.

Ács nagybátyja is kapott itt helyet az ácsszerszámaival, hogy a nyugdíj után, a sokbeszédű felesége elől ide menekülhessen, hetente többször is.

Apukám nyugdíjasént szimbólikusan itt bélyegzett reggel hétkor, a telek sarkán, szinte minden nap, a Ganz-porta helyett, és vitte a friss sajtót a szomszédainak az újságkihordók helyett. 

Aztán mérnöki módon készített itt meggy- és ribizlibort műanyag kannákban - konzervdobozok vizén átvezetett csöveken átpöfögtetve a fejlődő gázokat -, a mezőgazdaságban járatos szomszédai megrökönyödésére, később elismerésére.

Fifi papa a nagy francia forralom évforulóján (július 14.) lenne 94 éves, és már 9 éve, hogy elment egy combnyaktörés után, Ő nekünk a Rákoskerti Remete.

2018-2019 határán

Hazaérkezés - Otthon - Visszatekintés

"… Egy alak, amely két részből áll, de egy háta van… Ám csak lassan bontakozott ki előttem a kép… Egy alakot ábrázolt, amely én voltam, ám a kép kínosan betegesnek és csak félig valóságosnak tűnt: zavarosak voltak a vonásai… mint egy szobor, melynek az lehetett volna a címe, hogy Elmúlás, Rothadás, vagy valami hasonló. Az enyémmel összenőtt alak színei és idomai viszont határozottam virultak… És az alakok belsejében mozgott valami; végtelenül lassan, ahogy egy kábult kígyó tekerőzik. Olyasvalami volt, mint egy végtelenül lassú, lágy, ám folyamatos áramlás vagy olvadás: ráadásul az én képmásom áramlott, vagy szivárgott át Leo képébe; rádöbbentem, hogy képem egyre inkább átadja magát Leonak, átáramlik belé, táplálja és gyarapítja. Úgy rémlett, idővel az egész szubsztancia átáramlik egyik képből a másikba, és csak az egyik marad meg: Leo. 

Annak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. " (H. Hesse: Napkeleti utazás)

Annak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (Jn. 3.30)

No music! No life!

A zene életre és a nagybetűs ÉLETRE gyakorolt hatásáról való elmélkedés a "zónázón".

A minap a barátnőmhöz utaztam a Budapest és Székesfehérvár között zónázó vonaton. Megállapítottam, hogy azért van fejlődés a MÁV-nál. Míg három éve egy órát döcögött a vonat Velencére, ma ezt utat 38 perc alatt teszi meg. (Mondjuk visszafelé azért 45 perc a menet idő.)

A velem szemben levő ülésre egy kb. 12 éves süldő lányka és az anyukája telepedett le.
A lányka azon nyomban fülébe nyomta okostelefonja fülhallgatóját, és a táskájából elővett egy No music! No life! feliratú füzetet és fellapozta. Tán ilyenkor is nyelvet tanul - gondoltam, de a füzet feliratát látva, talán dalszövegek lehettek benne. Utóbb egy apró, csillós fedelű jegyzettömbbe átmásolta az egyiket.

Majd okostelefonján megmutatott valami "aranyosat" az anyukájának és újra elmerült a zenében.

Mert hát, ha nincs zene, nincs élet!

Herrmann Hesse az Üveggyöngyjáták egyik fejezetében pedig így fogalmaz a zene életre / ÉLETRE gyakorolt hatásról.

"A zene eredete nagyon messzire nyúlik vissza. A mértékből keletkezik, és a nagy Egyben gyökerezik. A nagy Egy nemzi a két pólust. A két pólus nemzi a sötétséget és a fény erejét. Ha béke van a világban, ha minden nyugalomban van, s változásaiban a felsőbb parancsokat követi, akkor a zene tökéletes. Ha a vágyak és szenvedélyek nem járnak hamis úton, a zene tovább tökéletesül. A tökéletes zenének megvan az oka. Az egyensúlyból jön létre. Az egyensúly a törvényből, a törvény az egyetemes értelemből keletkezik. Ezért zenéről csakis olyan emberrel lehet beszélni, aki felismerte az egyetemes értelmet. A zene ég és föld harmóniáján alapul, a fény és homály egybehangzásán. Természetesen a hanyatló államok és a pusztulásra érett emberek sem nélkülözhetik a zenét, de az ő zenéjük nem derűs. Ezért: minél harsányabb a zene, annál komorabbak lesznek az emberek, annál nagyobb veszélyben forog az ország, annál mélyebbre süllyed a fejedelem. Ily módon a zene lényege is veszendőbe megy. Minden szent fejedelem a muzsikában a derűt becsülte a legtöbbre. ... Csu államának bukását az okozta, hogy a varázsmuzsikát kitalálták. Igaz minden ilyen zene igen zengzetes, de valójában távol áll a zene lényegétől. S mivel az igazi zene lényegétől eltávolodott, ezért ez az ilyen zene nem is derűs. Ha a zene nem derűs, a nép zúgolódik, s kárt szenved' az élet. Mindez abból ered, hogy félreismerik a zene lényegét, és csak zengzetes hatásokra törekednek. Ezért egy jó, rendet tartó korban a zene nyugodt és derűs, a kormányzás pedig egyenletes. Egy nyugtalan korban a zene izgatott és dühös, és a kormányzás a feje tetejére áll. Egy hanyatló állam zenéje érzelgős és szomorú, s kormányzata veszélyben van." 

Eső, avagy eljön a megtisztulás ideje

Az éjszaka is dörgött villámlott és szakad az eső most is, ahogy írom e mai elmélkedésemet.

A játékfilmekben az egyik szimbolikus elem az, amikor el kezd esni az eső, vagy vihar dúl és veri az eső az ablakot. Ilyenkor következik be a váratlan fordulat és tisztázódnak a dolgok. 

Eljön tehát a megtisztulás ideje.

Mindannyiunk „életfilmjében” az idei nyár és most már az ősz is ilyen szimbólumokkal tisztítja meg a látásunkat  (az ablakok a szemek a testünk házában) s így a gondolatainkat is.

 Az eső a csapadékok egy olyan formája, ami különálló vízcseppekben, folyékony halmazállapotban hullik a Föld felszínére a felhőkből. Az eső keletkezésének tudományos magyarázatát a Bergeron-folyamat fejti ki. Amikor túltelítetté válik a levegő, megkezdődik a vízkiválás (kondenzáció). A kiválást elősegítik az ún. kondenzációs magok, amit a levegő portartalma szolgáltat. A kondenzáció hőfelszabadulással jár, tehát a felhők belsejében a magassággal kevésbé csökken a hőmérséklet (az eltérés kb. 0,5 °C/100 m).Az esőcseppek alakját a laikusok gyakran könnycsepp alakúnak, vagyis felfelé szűkülőnek gondolják. Ennek ellenére a valóságban csupán néhány forrás cseppje ilyen alakú, és azok is csak létrejöttük pillanata után. A kis esőcseppek ezzel szemben majdnem tökéletesen gömbölyűek, a nagyobbak pedig az aljukon lapítottak.A magyar folklórban számos hiedelem kapcsolódik az esőhöz. Így pl. ha Medárd napján esik az eső, akkor negyven napig esni fog. A nagypénteki eső rossz termést jósolt, a karácsonyi eső jó búzatermést. A lányok néha kiálltak az esőre, hogy szebb legyen a hajuk, a kisgyermeket azért küldték ki, hogy nagyra nőjön. Az esővel számos dolgot véltek megjósolni, még több az olyan hiedelem, amelyben esőt jósolnak bizonyos jelek alapján (pl.: a holdsarló állásából, a holdudvar nagyságából; ha a hangyák előjönnek, fülviszketés, tenyér kiszáradása). Egy tréfás monda szerint ha napsütésben esik az eső, az ördög veri a feleségét.A felhők emelkedésével folytatódik a kondenzáció, a cseppek mérete nő. Bizonyos nagyságot elérve a föld vonzását nem egyenlíti ki a felhajtóerő, a cseppek lehullanak, azaz eső keletkezik. Forrás

Hermann Hesse Üveggyöngyjátékának egyik „életrajza”, az Esőcsináló epizódja is eszembe jut, melyből egy szakdolgozat is összeállt bennem spirituális tanulmányaim során. Előszedtem és egy kicsit szemezgettem belőle, s lám újra felfedeztem, hogy van még dolgom vele.



Az Üveggyöngyjáték, a teljes mű olyan életrajzokból tevődik össze, melyekben Hesse tetszőlegesen választott korokba és terekbe helyezi a főszereplőt, Joseph Knechtet. (Knecht német név és így önmagában eléggé beszédes is, magyarul ugyanis szolgát jelent.) 
Az Esőcsináló egy apró faluban játszódó történet, amely egyfajta ősközösségben, matriarchátusban él. A Ősanya a legfőbb feje a falunak. Ő felelős a falu sorsáért. Utódlása is leányágon történik. Az Ősanya lánya a Tanító, példameséken keresztül tanít. 
Az időjárásért, a természet-, a falu rendjéért, az egészségéért az Esőcsináló a felelős. Ő férfi. Az ő utódlása mester és tanítvány viszonylatában történik. Afféle táltos, sámán, alkimista, gyógyító.
A történet főszereplője Knecht, aki Turu, az Esőcsináló tanítványa lesz és lányát Adát veszi feleségül. Turu halála után Knecht lesz az új Esőcsináló. Az Esőcsináló a megérzéseire hagyatkozva végzi munkáját. Mindent a faluért tesz. 
A történet kitér, minden szereplő hozzáállására, feladatára, felelősségére, áldozatvállalására is.

KI VAGYOK ÉN?  - kérdéskörével foglalkozva sorról sorra dolgoztam fel a magam módján korábban színes mandalákká a művet. Most pedig készülök rá, hogy az egyszerűség jegyében fekete-fehér haiku-kalligráfiákká dolgozzam át ezt a történetet.  
E képeim esőcseppek formájában zuhannak majd alá, hogy a földet megöntözzék, majd páracseppek formájában visszaszálljanak a Nap melegétől abba a bizonyos "nagy közös felhőbe" összeállva, melyből amelyből egykor kiszakadtak, s amelyből majd újra eső lesz. 

Lehullva az esőcseppen levő Por újra Földdé válik, a Víz pedig - az érzések, érzelmek szimbólumaként -, elpárologva végleg az Ég részévé lesz.

A test porrá lesz, de a lélek és a szellem tovább él, s mindez egy esőcseppben is tetten érhető... Nem csodálatos?!

(2014.09.12.)

Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott  tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében:  ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek.  Mindez János  bebörtönzése  előtt  történt.   Vita  támadt  ekkor  a   tisztulási 
szertartásról János  tanítványai  és  egy  zsidó  között,  ezért  Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.” János így  válaszolt: „Az  ember  semmit sem  vallhat magáénak,  hacsak  a mennyből nem kapta.  Ti magatok vagytok tanúim, hogy  megmondtam: Én  nem vagyok a Messiás,  hanem csak  az ő előfutára.  Akié a menyasszony, az  a vőlegény; a vőlegény barátja  csak ott áll  a vőlegény mellett,  hallgatja szavát, és szívből örül neki.  Ezzel most az  én örömöm  is teljes.  Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Jn 3,22-30

…. Egy alak, amely két részből áll, de egy háta van…  Ám csak lassan bontakozott ki  előttem a kép… Egy alakot ábrázolt, amely én voltam, ám a kép kínosan betegesnek és csak félig valóságosnak tűnt: zavarosak voltak a vonásai… mint egy szobor, melynek az lehetett volna a címe, hogy Elmúlás, Rothadás, vagy valami hasonló. Az enyémmel összenőtt alak színei és idomai viszont határozottam virultak… És az alakok belsejében mozgott valami; végtelenül lassan, ahogy egy kábult kígyó tekerőzik. Olyasvalami  volt, mint egy végtelenül lassú, lágy, ám folyamatos áramlás vagy olvadás: ráadásul az én képmásom  áramlott, vagy szivárgott át Leo képébe; rádöbbentem, hogy képem egyre inkább átadja magát Leónak, átáramlik belé, táplálja és gyarapítja. Úgy rémlett, idővel az egész szubsztancia átáramlik egyik képből a másikba, és csak az egyik marad meg: Leo. Annak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (H. Hesse)

  

A remete szökési kísérlete…

„Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.

De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

/Ézsaiás 40. 30-31/

Eléggé lefáradtam már nyár közepére. Emberkerülő remete szeretnék lenni. De mihelyst ezt így kimondom, az összes olyan ismerősöm megtalál, akinek szörnyűbbnél szörnyűbb életeseményei vannak. Minden napra van egy-két ilyen történet.

Aztán egyik este kezembe kerül egy már hat éve nem olvasott könyv. Felcsapom találomra és mit ad Isten ez a cím jelenik meg: Gyóntatóatya. Hermann Hesse egyik életrajza az Üveggyöngyjátékból. Megérint, olyan mintha rólam szólna és tanítómról, Ilmáról. Analógiát érzek Remete Szent Antal és Pál találkozásával a sivatagban.

Josephus Famulus (név jelentése: Isten gyarapítson + szolga, tanítvány) a főszereplője.

A kereszténység hajnalán játszódik a történet, a főszereplő a remeték életét éli, és idővel ismert gyóntatóvá válik, akihez messze földről is jönnek emberek, ő pedig meghallgatja őket, testvéri meghallgatásával könnyít a terhükön, és ezáltal segít bűneik hordozásában, majd a meghallgatás után elmondja velük a Miatyánkot és homlokon csókolta őket. Nem korhol, nem ró ki vezeklést, nem igazi gyónás ez, inkább testvéri meghallgatás és együttérzés. Majd eljön a pillanat, amikor nem képes többé senki gyónását meghallgatni. Lelki válságba és kétségbeesésbe kerül. Hall egy híres nálánál idősebb gyóntatóról, Dion Pugilról (név jelentése: Isteni boxerkutya) és elhatározza, hogy elmegy hozzá, megkeresi, mert képtelen továbbfolytatni a maga választotta hivatását, kiégettnek érzi magát.

Elhagyja remetelakot és elindul, hogy megkeresse a másként gyóntató Diont. Dion korholással, feddéssel, tanácsok osztogatásával, vezeklést ró ki, azaz más módszerekkel él, és ez reményt kelt benne. Talán megtalálja nála a szükséges lelki segítséget.

Útja során egy idős remetével találkozik, aki nem más, mint Dion. Nem tudja róla, hogy ő is éppen hivatásának mélypontjára jutott. Ő pedig azért indult el, hogy megkeresse a híres gyóntatót, Josephus Famulust, s bevallja neki nyomorúságát, vigaszt és erősítést kapjon tőle. Mikor rádöbben, hogy akivel találkozott az Josephus Famulus, ki szintén menekülőben van hivatása terhei elől, s akinek még rosszabbul megy a sora mint a sajátja, akkor először különös csalódást érez. „Mihez kezd, ha megtudja, hogy az az ember, akibe reményét vetette éppúgy kétségek között vergődő ember?” De válasza hamar megjön: „Isten küldte őt nekem, hogy megismerjem és meggyógyítsam, s vele együtt magamat.”

Megérti, hogy „A kétségbeesést Isten nem azért küldi az emberre, hogy megölje, hanem azért, hogy új életre ébressze.”

Dion meghallgatja Josephus gyónását, s nem tesz mást vele, mint amit Josephus szokott a hozzá fordulókkal. Homlokon csókolja, majd maga mellé veszi, és hagyja, hogy segítsen neki, ügyes bajos dolgai végzésében, aztán egyre többször, odaül és hallgatja, hogyan gyóntat Dion. Néha aztán helyettesíteti a gyóntatásban, így szépen lassan Dion Josephust is, de persze önmagát is visszavezeti hivatásához.

Diont később Josephus temeti el, sírjára egy pálmafát ültetet és megéri, azt az évet, amikor a fa meghozta első gyümölcsét...

Tovább gondolva: A két remete egy. Mindkét út egy helyre visz. Kinek-kinek melyik út járható. Kinek a simogatás, kinek a „gyomrozás” használ. De van, hogy bizonyos esetekben szelíden, bizonyos esetekben nyomatékosabban kell bánnunk a hozzánk segítségért fordulókkal.

Én most egy keményebb stílust képviselek, korábban szelíd voltam és ráhagyó.

Most tükröt tartok és ez néha keményen leteríti a kuncsaftot, s engem is.

Az is megtörténik velem, hogy orra esem…

Esetemben a Ji-king meg is adja a választ a problémámra.

„Nem szabad olyan engedményeket tenned, hogy önmagadat elveszítsd.”

„Ne a kompromisszumot keresd, hanem megoldást.”

„Próbáld bele élni magad, ne a mások "igazába", hanem a világába.” (Ji-King 38. Ellentét)