szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.” János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Jn 3,22-30
….
Egy alak, amely két részből áll, de egy háta van… Ám csak lassan bontakozott ki előttem a kép… Egy alakot ábrázolt, amely én
voltam, ám a kép kínosan betegesnek és csak félig valóságosnak tűnt: zavarosak
voltak a vonásai… mint egy szobor, melynek az lehetett volna a címe, hogy
Elmúlás, Rothadás, vagy valami hasonló. Az enyémmel összenőtt alak színei és
idomai viszont határozottam virultak… És az alakok belsejében mozgott valami;
végtelenül lassan, ahogy egy kábult kígyó tekerőzik. Olyasvalami volt, mint egy végtelenül lassú, lágy, ám
folyamatos áramlás vagy olvadás: ráadásul az én képmásom áramlott, vagy szivárgott át Leo képébe;
rádöbbentem, hogy képem egyre inkább átadja magát Leónak, átáramlik belé,
táplálja és gyarapítja. Úgy rémlett, idővel az egész szubsztancia átáramlik
egyik képből a másikba, és csak az egyik marad meg: Leo. Annak növekednie kell,
nekem pedig kisebbé lennem. (H. Hesse)
