2017. július 26., szerda

Rózsás János nagykanizsai emléktáblájánál

Éppen 5 éve, hogy Nagykanizsán jártam és beszélgettem Magdi barátnőm édesapjával a "magyar Szolzsenyicinnel", aki elítéltként raboskodott a GULAG kényszermunka táboraiban a Második Világháború után.

Milyen jó is volt, hogy akkor egy naplóbejegyzés lett ennek a találkozásnak a lenyomata, amit aztán a Talita.hu is átvett. Néhány hónappal később már ez nem történhetett volna meg, 2012. november 2-án, 86 éves korában elment ez a nagyszerű ember, aki volt könyvelő, német-orosz műszaki tolmács, író, de még anyakönyvvezető is. 

Most két gyermeke - Magdi és Antal - fogadott bennünket, s a ház falán már messziről láttuk, hogy emléktábla jelzi: a város nagy tiszteletben tartja vitéz Rózsás János emlékét. 


A szobában minden a régi helyén, egy ifjú kori fénykép, egy kedves barát János bátyánkat ábrázoló festménye és a Magyar Szabadság Díj kis szobrocskája (az amerikai szabadságszobor másolatával  a háttérben) idézte fel az 5 évvel ezelőtti beszélgetést. 



Mielőtt feltettem volna a kérdést arról, hogyan is ápolják ezt a hatalmas szellemi örökséget, máris kezünkbe kaptuk az évelején, a Szülőföld Könyvkiadó Kft. kiadásában megjelent Ködbevesző múlt című válogatáskötetet, melynek utolsó mondatai így hangoznak:

"A nyolcvanhatodik életévemnek lassan a végére érve eddig jutottam. Hogy a jó Isten ad-e még erőt, egészséget, hogy további kutatómunkámmal, a haza javát szolgálni akaró írásaimmal ismételten a nyilvánosság elé léphessek nemzetünk szebb jövője érdekében, ez a gondokkal terhes jelen, és a bizonytalan, de reményteljes jövő titka."


A kötetnek Nagykanizsán 2017 februárjában volt a bemutatója:




"Ahogy korosodik valaki, annál többet időznek gondolatai a régmúlt idők emlékeinél. Felidéződnek a visszahozhatatlannak tűnő képek. Az ember aztán megpróbálja - a múlt ködén keresztül, sok tapasztalattal a háta mögött - a mai kor felfogása szerint, a mai gondolkodásmóddal összehasonlítva, értékelni az évtizedekkel korábbi történéseket. Az elvesztett első világháborút követő zűrzavart, az 1919-ben uralomra jutott kommunisták véres terrorhadjáratát, a következett a vandál román megszállást. Ezt tetőzte be az 1920-as könyörtelen trianoni békediktátum, mely darabokra szaggatta a Kárpátok által övezett Nagy-Magyarországot. Még fel sem ocsúdott az ország a veszteség okozta kábulatból, amikor kitört az 1929-1933-as gazdasági világválság. Ez aztán az ország lakosságát végképpen hihetetlen - a mai ember számára elképzelhetetlen -, szinte kilátástalan nyomorba taszította. Folytathatnánk a 40-es, az 50-es évek történéseivel, nagy izgalommal. Annyit azonban biztosan tudok, hogy az én gyermekkoromban - még ha valaki nem is volt mélyen vallásos - a lelkiismeret erkölcsi tartást adott az embereknek. A Tízparancsolatot nem kellett feltétlenül az állam erőszakszerveinek betartatni.És nem volt szégyen a munka. Akkoriban - a mai ember számára elképzelhetetlenül nagy munkanélküliség nyomasztó körülményei között - a tanult, állástalan emberek sem szégyellték megfogni a lapát nyelét, utcát söpörni, netán tolni a talicskát, húzni a kiskocsit, ha azzal becsületesen megkereshették azt a kis pénzt, amivel a holnapba vetett reménységüket hosszabbíthatták meg." Idézet a címadó írásból

A kertben a régi karácsonyfák pedig azóta félmétert nőttek.




2017. július 15., szombat

Szinkronisztikus jelenségeim a Vizes Világbajnokság 2017 okán

Az apukám ma (2017. július 14.) lenne 90 éves. Ez a franciák nagy ünnepe. Egyszer a hatvanas években éppen akkor hivatalos kiküldetésben járt is Párizsban, s némi fanyar humorral mesélte, hogy egész Párizs őt ünnepelte. 





Ma, 2017. július 14-én volt a FINA, a Vizes Világbajnokság megnyitója a Duna partján, a Lánchíd lábánál. Azt gondolom, hogy ma nem csak a vizes sportokat ünnepelték, hanem az apukámat is, aki egykor engem kisgyerekként vasárnap az első reggeli villamosokkal kivitt a Hajós Alfrédról elnevezett Sport Uszodába, és megtanított a szabályos mellúszásra. 33 1/3 os medencében róttuk a hosszokat még télen is. Volt, hogy a kiúszót megkerülve a hóesésben, gumi papucsban futva jutottunk el a vízig.

Vizes jegyűekként (ő Rák volt, én Halak) lételemünk a víz.

Partra vetett vízi lényekként, mint a pingvin, vagy fóka, nehezen vonszoljuk magunkat, ha a víz felhajtó ereje nem hat ránk, s Archimedes számításait igazolva, testsúlyunkból annyit nem veszítünk, mint amennyi az általunk kiszorított víz súlya.

Amint meghalljuk a víz csobogását, a tenger morajlását máris múlik a nehézkedés erről a testről, s a lélekről. Feloldódni vágyunk, pedig egykor partot érni szerettünk...

Így van ez rendjén. Egykor a bálna és a delfin őse is járt kinn a parton, erről tanúskodik a farkuszony-állása. Mégis visszatértek, de már nem kopoltyúval és ikrákkal szaporodva, hanem tüdővel leleg(k)ző emlősként.



https://www.facebook.com/ScienceNaturePage/videos/1116090288523228/

Intelligenciájuk pedig az emberével azonossá lett. Csak az ember elbizakodottá vált, s nem minden példánya talál hangot velük.

https://www.facebook.com/DailyMail/videos/2251558571570545/

Az úszás-meditáció: egy ritmus, melyben feloldódik minden, az Eggyé leszek én is...




Az apukám egy hét múlva lesz 5 éve, hogy elérte az Ős-Óceánt...,  én tudom és érzem, hogy ma örült a lelke ennek a vizes ünnepnek a láttán, amikor az impozáns show szökőkútjának egy vízcseppjében újra itt lehetett velünk.

...................................................................................................................................................................


In English. Translated by István Vass

Synchronicity and the World Aquatics Championship 2017

My dad would be 90 today (July 14th, 2107). This day is the largest public for the French, the anniversary of the French Revolution. Once in the 1960s, he was on a business trip in Paris on this day. He used to say sarcastically that the whole city of Paris was celebrating him.






Today, on July 14th, 2017 was the grand opening ceremony of the FINA World Championship at the foot of Chainbridge. I believe, not only the water sports were celebrated. My dad was also celebrated. Once upon a time, he would take me as a small kid by the first Sunday morning tram to the Sports Swimming Pool named Alfréd Hajós and taught me the tricks of breast swimming. We would swim to and fro in the smaller open air pool even in winter time. It sometimes happened that we did not use the water corridor but made it to the pool by by running in the snow in our plastic slippers.

Water is a prime element for us as both of us were born in watery sign of zodiac; he as Cancer and me as Pisces.

Like penguins or seals cast ashore, we can hardly crawl without the upward buoyant force, as Archimedes’ principle states, that is exerted on our body immersed in water, which is equal to the weight of the water that our body displaces and acts in the upward direction.

As soon as we can hear the splashing of water, the roaring of the sea, the weight of the body and the soul is starting to decrease. Our desire now is to be dissolve in the water, whereas we used to love to reach the shore.

That is the way it is. As evidenced by the shape of their tail fins, in times past, the ancestor of whales and dolphins used to walk on the shore. Nevertheless, they had returned - not with gills and not multiplying themselves with eggs -, as mammals breathing with lungs.


https://www.facebook.com/ScienceNaturePage/videos/1116090288523228/

Their intelligence has been equal to that of humans. But humans have become conceited and not all of them can speak a common language with them.

Swimming is meditation: rhythm in which everything dissolves, and I become one with the Universe.



A week today, it will be 5 years that my Dad reached the old ocean.

2017. július 10., hétfő

Az anyag a csapdába ejtett fény.

Az anyag a csapdába ejtett fény. Ezt a művészi megfogalmazást egy természettudományos irodalomban olvastam és íme, Edward Hopper képén a látható fény ibolyától a vörösig terjedő tartományából a zöld-sárga-okker stációi válnak anyagivá.





Edward Hopper, Sun in an Empty Room (Nap egy sötét szobában) , 1963, olaj, vászon, 62×84 cm + a negatívja







Az ablak, amely a szimbolikában az ajtóval együtt a kapcsolatainkat jelentik, most a küszöb a színlépcsők között. A fényáramlat a szobában már fény-árnyéklépcsőkben folytatódik a fal és padló ornamentikája nyomán. A délutáni Nap melegíti fel az üres szobát, amelyből talán most költöztek ki az eddig benne lakók. Itt állhatott az étkező asztal, amely körül a gyerekek futkostak uzsonna időben és néha lekaptak a gyümölcsös tálról egy-egy barackot, szőlőt, szilvát, vagy almát.





Antalffy Yvette, Egy mozit szerető szakács szobája felkelés után 2010. július 21. - Oroszlán hava - a Nap hava + a negatívja




A magam képe pedig az anyagból a szellem felé törekszik afféle komplementereként az Edward Hopper festménynek. Az álom még itt kering a szoba előterében kékes-lilán. A roló résein áttörő fény sziluettje egy dupla filmszalag perforációjára emlékeztet, melyet az éjszaka folyamán nézhetett a fiú. De már ébredezik, hiszen félig nyitva az ablakszempár. A nyitott ablakszem a reggeli nap sugarait beivó és oxigénné alakító fa leveleit látja. Mögötte egy sárga házfal veri vissza a napkelte fényeit. Míg a festmény befelé hívogat, a másik szobából a fény felé kívánkozunk, álom és ébrenlét határán. A fény néhány szobanövényen, egy vízipipán és egy díszlámpán fut végig, de jobb oldalon az erő reprezentálásaként, egy súlyzó három különböző átmérőjű tárcsáján is feldereng. Szakács fiam szobája ez, aki sötétkékben „utazik” a falak színe és a drapériák tekintetében. Esténként van, hogy művészfilmek nézése közben tör rá az álom. Így van az, hogy szó szerint idézi némelyiket. Ezért a cím: Egy mozit szerető szakács szobája felkelés után – 2010. július 21. - Oroszlán hava - a Nap hava.