Kafka után is van remény

A "nincs remény" érzése önt el ettől A törvény kapujában-tól is. Csak mindig eszembe jut, hogy van egy mélypont minden élethelyzetben, ami már nem süllyed lejjebb. 

És amikor ezt a pontot megérzem, akkor szoktam égre emelni a tekinetetmet. És a Fénycsírát felfedezni, még a legsötétebb éjszakában is, ami után reggelre van, hogy jön a megvilágosodás... Hát így valahogy... 

A napokban olvastam, hogy a Hold, hogy tud így világitani az éjszakában, hiszen a Naptól kapott fényt veri vissza, a majdnem fekete-szürke por. Aztán azt is írták, hogy a Földről visszavert fény is megvilágítja és azt is visszatükrözi.... Ez nagyon tetszik... Szembe-fordított tükrök Nap-Hold-Föld konstellációja. 

Weöres Sándor - A teljesség felé / Szembe-fordított tükrök

"Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.

Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: 

igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."

Utazás a térdkalácsom körül

Tizenöt éve már egyszer megtörtént, hogy a térdem megnyekkenése okán tettem egy "világkörüli - világok közötti - külső/belső - szellemi/lelki" körutazást.



Akkor Szentesi Szilvi - a művészeti alkotások segítségével dolgozó - kineziológiai diagnosztizálásával az alázat témája jött ki fő oknak. Háromszor jelent meg ugyanis Caravaggio Pálforulós képe a terápia során.


Uram, legyen meg a Te akaratod!





Plusz a Symbolon kártyák közül a Zuhanást kaptam, ami megint csak a fordulatról és a tükörbe nézésről szólt.




Alázat

Akkor a hitemre és az önmagamra való rátalálást hozta ez a felismerés. S azóta sorsom is új fordulatot vett. Végigjártam a Keresztutat. Részese voltam a Szent Ignác-i harminc kegyelemnek, s az Örömúton megrajzolhattam/lánc-haikusíthattam ezt a Pálfordulást is.



A nyár végén viszont egy "gyomros-vírus" ütött ki… Éppen hogy kilábalva belőle és ennek a "K.O."-nak az okait keresve, Cserjés Panka segítségét kértem, de odafelé menet, a buszról való leszálláskor a jobb térdem ismét megnyekkent.


Panka ekkor döbbentett rá arra, hogy mások keresztjét viszem, s ahelyett, hogy hálót adnék nekik, helyettük is én fogom ki a halat, amit aztán kritikával illetnek és elégedetlenek a kifogott mennyiséggel és/vagy minőséggel.

Rákérdezett arra is, hogy kiknek is a "szmötyije" ez, amit ez az Alex Gray kép testesített meg az egyik rémálmomban a gyomros betegség alatt?




Miért veszem át és viszem mások terhét, kéretlenül is? Miért segítek, erőmön felül is?

A válaszom ez volt:

Mert nem tudom elnézni a mások szenvedését, szerencsétlenkedését.

Bizony ez történt az elmúlt évben az anyósom és a férjem lerobbanása miatt, ami aztán nem mindig sült el jól. Az anyósom esetében az “őziketerror” újabb fokozatát álltuk ki, s ez lett előbb a férjem lerobbanásának egyik oka, majd az én mostani összeomlásomé is. Megint olyan állapotban találtam magam mint például néhány éve az anyukám halála előtti évben. Akkor egy láthatatlan köldökzsinór elvágásával derült ki, hányan voltak a köldökzsinóromon évtizedeken keresztül.


Egy szó mint száz, “túltoltam” az alázatot, ez ennek a mostani porcleválásos történetnek a testi szinten felüli lelki oka.


“Hal helyett hálót” kell ezen túl felajánlanom a képességeimből, amibe magam nem rokkanok bele és időnként nemet is tudnom kell mondani...


A pozitív-megerősítő mondataimat, amelyeket a terápia elején fogalmaztam meg a magam számára, azóta nap mint nap tudatosítom:

• Csak akkor segítek, ha kérik!
• A szépség megmutatásával leszek úrrá a világ bajain!
• Megadom azt, ami az Istené és azt, ami a császáré - ahol kérik!
• Elégedett vagyok magammal. Úgy vagyok jól, ahogy vagyok.
• Intuitív módon tudok a fájdalom ellen hatni!
• Rend csak akkor lesz, ha legyőzöm lustaságomat.
• Ha elfáradok, pihenésképpen rajzolok.
• Görcseimet írással oldom, kiírom magamból.
• Feszültségeimet művészettel vezetem le, vagy úgy, hogy művelem, vagy úgy, hogy élvezem.
• Szorongásimat a szeretet oldja: vagy úgy, hogy adok, vagy úgy, hogy hagyom, hogy engem is szeressenek.
• Gyanakvásaimnak/bizalmatlanságomnak gyökereit figyelem, dokumentálom.

Itt vannak az első lábadozós fotóim, két nappal a műtét után:

Csendélet Jobb-lábadozás közben… lépcsőjáró kőszáli kecske logóval a mankómon

A tükör tovább tükröz

Egykor a tükörbe nézve megláttam egy artistalányt

S mostanság a tükör további dimenziókat is mutat. 

Nappal  a fénytörésben a remény szivárványa ível át szobám terén.

S éjszaka a lámpafény vetíti moziként a falra, hogy az artistalány a túlsó partra ért.

A TÜKÖRBE NÉZVE

(Ezt a tükör-meditációmat éppen 10 éve, 2004. november 19-én, Erzsébet napon írtam.)

ERZSÉBET - héber eredetű; 

jelentése: Isten az én esküvésem.

Apai nagyanyám keresztneve Erzsébet, anyai nagyanyámé pedig Mária – érdekes párhuzam ez a bibliai nevekkel az életemben.

Nemrég örököltem meg egy családi haláleset kapcsán a Tükröt.

A nagymama nászajándékba kapta műbútorasztalos József fivérétől (Jézus nevelőapjától kapta nevét), aki kitántorgott Dél-Amerikába, majd eltűnt az őseredőben. Ő volt az, aki saját kezével faragta rá a két zuhanásban levő halacskát, mintha már akkor tudta volna, hogy unokája - akié majd később lesz a tükör - a Halak jegyében fog megszületni és állította a két halacska közé az ellipszis tükröt, mely az évek során, néhány helyen megvakult. Alatta kis fiókocska, melyben őrizhette azokat a leveleket, melyeket a marcona, pallér, István nagyapám írhatott neki, míg a frigy megköttetett Isten előtt.(Az első vértanú szentünkről kapta nevét, akinek a megkövezésekor Pál őrizte a megkövezők köpenyét, majd indult el azon a bizonyos pálfordulós, damaszkuszi úton)

Ebben a tükörben nézem ma végig az arcaimat.

Látom a babát, aki mindig mosolyog mióta megszületett, aztán az első apai pofontól való elkeseredést (legyen a gyerekről egy sírós kép is). S attól kezdve semelyik arc nem tetszik. Mindig van valami zavaró, valami hazug, valami álságos, valami beteg, az egészben. Pedig volt minden. Iskola vége, szerelem, házasság, gyerekek, ünnepek, és mégis. Valami nagyon mélységesen mélyen meghúzódó bánat van minden arcban, ami megjelenik.

Az utolsó, egy egészen más arc, amit eddigi 48 évemben végig szemlélhettem.

Egy CSÖRGŐSAPKÁS BOLOND tükörrel a kezében. Néz rám és mutatja, hogy nézzek az ő tükrébe. És íme ott is ő van. Igen, ő az igazi arcom. Bátran belemosolygok az ő tükrébe és ő hetykén visszamosolyog. És csörgősapkánk csilingel közben.

Most már végignézek magamon és mindent megtalálok, ami egy BOLOND kelléke lehet. Ez az a gúnya, amit szívesen viselek. Minden szín (szivárvány összes színe) rajta van, amivel azonosulni tudok.

Most távolról figyelem a tükröt. És most meglátom a foncsor hiányosságai közt a lényeget, mely eddig is ott volt csak én nem vettem észre, mert a fókuszomban nem a tükörfelülete volt eddig. A valóság és illúzió közti határvonal ez.

Kirajzolódik a mintázatban egy kislány képe, aki artista lehet talán. Egy vékony kötélen imbolyog a két part között, jobb kezében egy ernyő az egyensúly miatt.

Ő én vagyok, talán 10 éves koromban? Lehet, hogy akkor képeződött a TÜKÖRRE, amikor egy gyerekes botorságomért kemény atyai fenyítést elszenvedve, még az életemtől is meg akartam válni.

Az első szó, ami eszembe jutott ekkor, a ZUHANÁS.

Aztán egy másfél éves kori lázálom. A Lánchíd láncain négykézláb megyek, Pestről Budára és alattam nincs híd, csak a hömpölygő áradat. Hideg van és még jégtáblákat is látok rohanni lefelé a Dunán.

Aztán eszembe jut, hogy Fülöp vezetéknevű, anyai dédnagyapám, a simára borotvált fejű, nefelejcskék-szemű, talán erről a hídról ugrott a zavaros vízbe a kilátástalanság elől a világégés alatt.

A TÜKÖRBEN minden egyszerre látszik.

Leginkább a menekülés. Mindenki menekül és nem mer belenézni a TÜKÖRBE.

És valóban én is eddig menekültem, minden elől – a felelősség elől leginkább. Egy éve a menekülés átváltott zuhanásba és lekerültem életem leges-legmélyebb pontjára. A gödör mélyén, nem bírtam még lábra állni sem. Minden biztos pont eltűnni látszott. A sötétben, az amúgy rossz hallásom megváltozott. Meghallottam olyan hangokat, amikre eddig nem volt fülem. Először csak csupa agresszív, követelődző hang ütötte meg fülemet.

Majd Húsvét előtti Nagypénteken, a süvítő fülzúgás határán egy apró harangocska hangját hallottam. Már délben elmentek ugyan a harangok, hogy másnap délben visszajöjjenek, de én félúton, éjfélkor hallottam meg azt az egyet.

Akkor abban az éjféli órában végigjártam együtt Jézussal a keresztutat.

Reggel az első napsugárral együtt, az a gondolatom támadt, hogy felhagyok a meneküléssel.

Odamegyek, ahová a FÉNY vezet ezen túl.

Azóta elérkeztem a határpontok és -vonalak birodalmába és ott tanulmányozom a FÉNY természetét.

Azóta társaim is vannak ebben a munkában, akiket testvéreimként szeretek.

Ezt a képességemet Antalffyságom Remete Szent Antaljának köszönhetem, kire most Pünkösdkor találtam rá.

A mélypont, Jézus keresztútja, a Fény útja, István vértanúsága, Pál damaszkuszi útján a fordulat, Antal testvéri szeretete ezen a napon, Erzsébet napján (ki Keresztelő Szent Jánosnak adott életet, és aki előképe volt a FÉNY eljövetelének) nekem a TÜKÖRBEN megmutatta, hogy vállalnom kell magam a sebeimmel együtt.

Hogy ott leszek majd a legerősebb, ahol eltörtem egykor.