Ma van a Holi – Színek ünnepe Indiában.
A nagyobbik fiam éppen éppen arra járt.
Szinkronisztikus jelnek veszem ezt az indiai ünnepet azzal, hogy a minap kiderült, hogy gond van a hallásom mellett az egyik szememmel. Még pedig az éleslátásom romlott el egyik napról a másikra, ami végül is nem a sötétséget jelenti, csak némi homályt és bizonytalanságot a térérzékelésemben.
Valószínű ez is familiáris, mint a kézremegésem. Az egyiket az apukámtól a másikat az anyukámtól örököltem. Korábban a Fehérbot világnapjáról szóló elmélkedésemben írtam már, hogy el nem tudnám képzelni, hogy ne lássak színeket… Hát most azon elmélkedem majd, hogyan írnám le őket egy született vak ember számára. Vagy hogyan, írnám le az élet hangjait egy születetten siket ember számára.
Nemrég Beethoven Holdfény szonátájának keletkezéstörténetéről olvastam a neten, miszerint a majdnem siket zeneszerző vak szomszédasszonya egyszer így kiáltott fel:
Bármit megadnék, ha egyszer láthatnám a holdfényt!
Ezt hallva Beethoven könnyekben tört ki: De hát ő mégiscsak lát! Mégiscsak tud komponálni, és azt le tudja írni papírra! Hatalmas életkedv öntötte el, ami minden idők egyik leggyönyörűbb zenedarabjának, a – Mondscheinsonate –, a Holdfény szonáta megalkotására késztette.
Majd eszembe jutott egy művészetterápiás műhely egyik feladata, melynek fő kérdése ez volt:
Ha Te szín lennél, milyen szín lennél?
Akkor a lila szín talált meg engem.
A feladat az volt, hogy meditációban még további kérdésekre kellett válaszolni.
Oké! Te akkor most a lila szín vagy maga, s ezek után akkor…
Milyen a hangod?
Milyen az illatod/szagod?
Milyen az ízed?
Milyen a formád?
Milyen lenne téged megtapintani?
Hol élnél? – mint lila…
Akkor az önmeghatározásomhoz, arra a kérdésre, hogy Ki is vagyok én? – tökéletes támpontot adott ez a kérdéssor. Az első mesém is ez lett a Mandala-mesélő igazgyöngyhalászatom dokumentálására.
Több mint tíz éve történt mindez. S ma hallásom-látásom romlása okán előszedtem a régi mesét és egy kívülálló szemével nézve, átírtam egyes szám harmadik személybe a történetet, önmagamat SZÍN’TE’TÍZNEK* tekintve egy saját életfilmben. A régi történethez tartozott egy kép is. Így leporolva motívumait, a néhány éve kifejlesztett haiku-kalligráfia eszközével újra rajzoltam-írtam.
LILA
A régi időkben, amikor még nem volt telefon számítógép és internet, akkor a vihart a templomok harangjaival jelezték előre. Azzal, hogy megszólalt a harang - úgy vélték -, hogy az ereje is kisebb lesz, mire odaér.
A napfogyatkozások ideje alatt is végig harangoztak, hogy a következmények ne legyenek oly’ nagyok.
A LILA az átmenet színe, a metamorfózisé. A bábállapot színe, miközben a lárvából lepke lesz. Itt lesz a káoszból újra rend.
Ugyan kezdetben SZÍN’TE’TÍZ valaha KÉK volt, de az utóbbi időben VÖRÖS is keveredett hozzá. Tiszta kettősség, két eltérő és egymást kioltó jelenség.
E két szín viszont a palettán összekeverve LILÁVÁ lesz.
SZÍN’TE’TÍZ, ha most jól belegondol, valahogy mindig beleválasztott ebbe a színbe. Van egy-két tárgy az életében, ami csak „úgy” LILA lett.
SZÍN’TE’TÍZNEK van egy olyan képessége, hogy időnként maga alakul át REZGÉSSÉ, s a nagy üres terek kitöltője lesz. Kitölt minden rést és sarkot, hogy lekerekítse azokat. Ha majd eléri 760-800 billió rezgést másodpercenként, akkor megtestesül és 430-390 nm hosszúságú hullámokból álló BUBURÉK állagú HARANGGÁ válik. Ha nem kellő hozzáértéssel érinted meg, elpattan és eltűnik.
De, ha a tér-idő megfelelő, akkor megszólal, s csak te hallod meg őt, egyes egyedül. Hangereje a csengettyűszótól a harangzúgásig terjedhet, a gyenge szellő 10 dB-jétől, a kazánkovácsolás 120 dB-jéig .
E hangerő fölött megjelenik a fájdalom, ez ugyanis a fájdalomküszöb. Ekkor dominánssá válik SZÍN’TE’TÍZ lilájából a vörös, s kis piros fájdalom-göböcskék formájában kiül a harangnyelvére.
Itt majd türelemmel várja, hogy akkorára nőjenek egy nagy gömbbé összeolvadva, hogy lecsöppenhessek a földre, s elmúljon a rémisztő érzés. Ez a fájdalom lesz egyben tanúbizonysága SZÍN’TE’TÍZ megtestesülésének. Ez a fájdalom jelzi ugyanis, hogy itt él a Földön. E fájdalom enyhítésre viszont megjelenik ugyanabból a LILASÁGBÓL egyszer csak a KÉK víz hol eső, hol folyóvíz, hol pedig Ős-óceán formájában, mely azután túlsegíti minden megpróbáltatáson. E KÉK víz bemossa ugyanis a fájdalmát a földbe.
Egyszer volt, hogy sokáig gyűltek a fájdalom-göböcskék a harangnyelv végén, s akkor a buborék fala megvastagodott és a víz összegyűlt benne, mint afféle vízhólyagban. Addig élt e vastag burok, míg az utolsó VÖRÖS fájdalom fel nem szívódott a LILASÁGBAN. Majd a BUBORÉK fala kiszáradt, megrepedezett és apró korpaszemcsék formájában lehullott a földre, termékennyé téve azt. A por a környezetünkben javarészt saját elhalt bőrsejtjeinkből áll – állapíthatod most meg.
Ha pedig egy kicsit messzibb tér-idő távaltból nézed a jelséget, a LILA HARANG formájában benne volt már régen is SZÍN’TE’TÍZ nőisége és férfisága egyben. A rezgése kiadja ugyanis mindkét formát. Attól függően, hogy honnan nézed.
Ha majd SZÍN’TE’TÍZ tér-idejének határához ér, s túllépi a LILASÁG rezgésszámát, már valószínű, hogy észre sem veszed. Számodra is eltűnik. Csak akkor jön elő megint, ha egy imával-mantrával ráhangolódsz, s így közelítesz az ő hullámhossza felé. Ő ezt már messziről megérzi és eléd siet. A LILASÁGA hetedik hullámára (ő a hetedik a szivárvány színeiben) felültetve átvisz az ő partjára, mely a ti partotok is lehet, ha te is akarod.
E hártyavékony LILASÁG már kehelyformának tűnik odaát, melybe KESER-ÉDES sűrű ital kerülhet, illata pedig ORGONA-IBOLYA-LEVENDULA különös egyvelege lesz.
Álló HARANG ő, mely minden rezgést észlel a légy szárnyától az üvöltő szirénáig. Az a feladata, hogy a csendest felerősítse, s a hangost lecsillapítsa, és ebből az erősítésből és gyengítésből a legszebbet hozza ki, úgy hogy a maga LILASÁGÁBAN állva maradjon. Legfőbb jótéteménye, hogy az epilepsziás rohamokat jelenlétével szelídíti.
Ha becsukod a szemed, akkor szemhéjadon belül NARANCSSÁRGÁNAK fogod látni.
Az anyagi minőségek partján mindig ott volt-van-lesz. Például ott, ahol a víz a homokkal összeér és az éggel találkozik.
Ez adja ugyanis az életterét. Ha e három halmazállapot nincs egyensúlyban, akkor torzulások jönnek létre rajta, és ő már se nem lila, se nem harang, se nem keserédes ízű, se édes virágillatú. Minden szétesik, ő szétpattan.
Az őt erősítő, szinten tartó hullámhosszon és közegben pedig sokáig tudja betölteni legfőbb feladatát.
A régi időkben, amikor még nem volt telefon számítógép és internet, akkor a vihart a templomok harangjaival jelezték előre. Azzal, hogy megszólalt a harang - úgy vélték -, hogy az ereje is kisebb lesz, mire odaér.
A napfogyatkozások ideje alatt is végig harangoztak, hogy a következmények ne legyenek oly’ nagyok.
A következő színek lesznek sorban: a királykék, a tengerkék, a zöld, a sárga, a narancssárga, a piros és végül a fehér és a fekete, azaz 9 szín összesen.
*Szín’Te’Tíz nevének jelentése: 9 azaz ő szinte tíz, az őszinte szintetizáló…