2025. szeptember 21., vasárnap

A BÜNTETŐ SZERETET, AVAGY ŐZIKETERROR ÚJRATÖLTVE

A "bűntető szeretet" a továbbfejleszetett, évente frissített "appú", most éppen "húsz-húszra" aktualizált változata az "őziketerrornak".

Még az önmagukkal legnagyobb harmóniában élők és a legharcedzettebbek is belefutnak életük során legalább egyszer, egy olyan rokonba, barátba, aki a betegség, az öregség, a féltékenység, irigység vagy bármilyen sérelem okán valamilyenfajta bűntudatkeltéssel próbálja kierőszakolni a szeretetüket. Eközben maga a bűntudatkeltő-büntetve szerető - vélt igaza teljes tudatában -, pusztító eszköztárral, gyalázatos stílusban gyalogol át a rajta segíteni igyekvő rokon/barát lelkivilágán nap-napután.  




Ne tagadd, tudod te is, hogy miről / kiről beszélek! Az őziketerror eszközével élő ember olyan nagyon szelídnek tűnik első látásra, mint egy őzike, de verbálisan, mentálisan s van, hogy fizikálisan is agresszív, nagyon csúnyán meg tud bántani. Te pedig a jelenlétében folyamatosan védekezel és magyarázkodsz, még a súlyfölösleg-páncélod is őtőle nő rád.

Hogyan ismered fel már a kanyarban az őziketerroristát?

Őziketerrorista lehet például az anyukád / anyósod, apukád / apósod, férjed / feleséged, gyereked, bármely rokonod, barátod, kollégád, sőt – ha néha magadba nézel – te magad is.
  • Ha teszem azt ő az anyukád vagy anyósod például, és épp ott fekszik egy önmagának okozott betegség / baleset miatt, vasággyal együtt 40 kilósan, félholtan a kórházban vagy akár otthon, és ugráltatja az egész családot. Semmi sem elég jó, gyors, szép, rendes stb. neki, az étel nem finom, a búzakorpa, amit hoztál neki, nem elég szemcsés, a lepedő nem elég egyenes, túl hideg / meleg van, titokban kimegy a konyhába, és újramosogat utánad még ily’ halálos betegen is.
  • Ha a férjed / feleséged, akkor hernyótalpas bakanccsal száguld át a lelkeden nap mint nap, és folyamatosan azt sugdossa a füledbe, hogy nem vagy elég jó neki, meg úgy egyáltalán semmire se. A te munkád az övéhez képest nudli! Különben is ő megfeszül a családért, neked más dolgod nincs, csak eeez… És különben is kosz, piszok, rendetlenség van, és még kövér is vagy, ja és miattad neveletlenek a gyerekeitek is.
  • Ha ő a kollégád, akkor állandóan nyakig van a munkában, míg szerinte te semmit sem csinálsz, és soha nem segítesz neki… A pótcselekvéseinek és önigazolásainak már a nézésébe is belefáradsz. A munkaidőd jelentős részét pedig ő köti le. Azon veszed észre magad, hogy már csak az ő utasításainak végrehajtásával foglalkozol, de úgy, hogy folyamatosan szemkontaktusban vagy vele, s eközben a magad munkájára nem jut időd.
  • Ha az őziketerrorista egy leánygyermek, akkor már háromévesen olyan, mint egy női diktátor. Rád néz az óriási, ártatlan kék szemeivel, hátracsapja a gyönyörű szőke sörényét, és addig dirigál, amíg a játszótéren mindenki azt nem csinálja, amit ő akar – olvasom én fiús anyaként a Lurkóvilágban.
A lényeg, hogy addig nem vagy biztonságban, míg be nem azonosítod, hogy ő egy igazi, hús-vér őziketerrorista! *

Majd a következő lépés, hogy tetten érd az őziketerrorista-cselekmény első pillanatát, és azonnal NEM-et mondj. Ne ugorj az első-, de a második szóra sem! Majd ülj le egy órára egy közeli csendes parkban, és gondolkodj el azon, hogyan vált ő őziketerroristává.

Én azt gondolom, hogy a múltjában megbúvó kóros és kielégíthetetlen szeretethiány miatt, amit álcának használ, mögé bújik, erre hivatkozik folyton-folyvást.

Így gondolkodik egy valamire való őziketerrorista:

„Engem nem szeretett senki, vagy nem eléggé, vagy nem jól. Nekem semmi nem volt jó az életemben, hát most gondoskodom róla, hogy neked se legyen! Bosszút állok rajtad az egész elrontott életemért! Rajtad kérem én számon a gyötrelmes életem minden egyes pillanatát, nem máson. Hiszen adva vagyok neked, mint anyád, apád, gyereked, házastársad, rokonod, fogadj el tehát engem ilyennek, amilyen utálatos vagyok! Én már nem fogok megváltozni erre a kis időre.”
Lásd meg a lázas igyekezetében ezt az álcát, ami mögé bújik, és ahonnan parancsolgat. Vedd fel te is ezt az álcát, mint a kaméleon, s így legyél tükör számára. Lássa magát, hogy milyen is ilyenkor… Csak utánozd őt kellő komolysággal és némi humorral. (Ezt csinálja Bagi-Nacsa is, amikor celebjeinket szembesíti a gyengeségeikkel.) Lehet, hogy ilyenkor még magadban is felfedezed az őziketerroristát?! Magunkkal pedig olyan elnézőek tudunk lenni! Végül az is megtörténhet, hogy megértjük és leszereljük – saját fegyverével – az őziketerroristát.

Segítségként gyerekkorunk meséjét, A didergő királyt használhatjuk kézikönyvnek. Ebből kiolvasható, hogy milyen a jó mondat, kérdés / kérés, amit még a megkérgesedett szívű Király (az ego) is meghall, megért:

– Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!

Ebben a mesében, míg a nép egy nyikkanás nélkül, bávatagon tűri, hogy saját királya felégeti az országot, csak azért, mert ő fázik, addig egy kislány egyenesen megmondja az őziketerrorista királynak, hogy rossz bácsi. Gyermeki egyszerűséggel a szemébe mondja. A királyt ez nagyon mélyen érinti, mert ő azt gondolja magáról, hogy bölcs uralkodó. Vissza is kérdez rá azon nyomban.

– Ácsi, kislány, ácsi! Mért vagyok rossz bácsi?

A leányka pedig kertelés nélkül mondja, hogy miért:

– Azért, mert leszedetted a házunk tetejét – pityergett a csöppség, de abban a nyomban el is mosolyodott –, ejnye, de jó meleg van tenálatok!

A leányka a végén bölcsebbnek bizonyul a királyánál, mert meglátja, hogy legbelül a király is jó ember, csak eddig nem tudta kimutatni a szeretetét. Ezért fázott. Azzal, hogy mindent felégetett maga körül, megfagyott körülötte is minden. Amint meglátja kegyetlen önmagát a kislány tükrében, azon nyomban felmelegszik a szíve, és ettől egész környezete is: vége a terrornak.

....

* James Redfield „Mennyei prófécia” című könyvében lévő 4 típus beazonosítása is segítség lehet:

I. Passzív energiaszerzők
Az emberek együttérzésére, kíváncsiságára vagy bűntudatára alapozva próbálják magukra felhívni a figyelmet.

SZEGÉNY ÉN
Azok, akik a szegény én szerep hálójában vannak, folyton panaszkodnak, arról mesélnek, hogy milyen rettenetes dolgok történtek velük. Mindig szenvednek és legyőzöttnek, kihasználtnak érzik/mutatják magukat. Az áldozat szerepében vannak.
Úgy nyernek energiát, hogy másokban felébresztik az együttérzést vagy a bűntudatot. 

ZÁRKÓZOTT
Azok, akik a zárkózott szerepkörben vannak, nehezen megközelíthetőnek, titokzatosnak mutatják magukat. Tudat alatt azt remélik, hogy mások majd megpróbálják feloldani elszigeteltségüket. Ha ez bekövetkezik, továbbra is távolságtartóak maradnak, ezáltal elérik, hogy mások erőfeszítéseket tegyenek a megismerésükért, így nyerve el a figyelem energiájukat. Szeretnek a háttérbe húzódni, saját gondolatvilágukban elmerülni.

II. Agresszív energiaszerzők
Kényszerítik a többieket, hogy rájuk figyeljenek.

VALLATÓ
Azok, akik a vallató szerepében vannak, folyton hibákat keresnek és találnak, így ássák alá a másik ember önbizalmát. Folytonosan kutakodnak, figyelnek és kritizálnak. Rengeteget kérdeznek, megkérdőjelezve a másik ember tevékenységét, gondolatait. Logikájukkal, érvelésükkel, intelligenciájukkal vonják magukra a figyelmet, így jutva energiához. Könnyen zavarba hozzák az embereket, hajlamosak csipkelődő és cinikus megjegyzéseket tenni. Az ilyen emberek társaságában állandóan feszültek vagyunk, olyan érzésünk van, mintha valaki folyton figyelne és ellenőrizne.

MEGFÉLEMLÍTŐ
Azok, akik a megfélemlítő szerepét veszik fel, szóval és/vagy tettleg fenyegetnek, bántalmaznak. Ők azok, akik mindig uralni akarják környezetüket, elvárják hogy mások úgy cselekedjenek, ahogy ők akarják - parancsolgatnak. Mivel énközpontúak, nem tűrik az ellentmondást. A vallatótól eltérően ők fizikailag is félelmet, szorongást kelthetnek másokban. Sokszor kényszerítik másokra akaratukat, akár fenyegetéssel, vagy erőszakkal. Hangulati kitörésekkel, hangoskodva, a düh felhasználásával irányítják magukra a figyelmet és így szerzik az energiát.



 

2025. június 11., szerda

Önemlékezés gyakorlataim 21.0 - Ráhatás - a Szél és a Fa, avagy a Margitsziget "Szélcsináló" Jegenyéi tükröződésben és...

Ráhatás - a Szél és a Fa, avagy a Margitsziget "Szélcsináló" Jegenyéi tükröződésben és...

Tavaly ősszel kezdtem el fotózni a Margitsziget Jegenyefasorát. Minden alkalommal amikor a budai rakparton suhanunk el Szentendre irányában, készítek egy pillanatképet.

Gyerekkoromban az volt a meggyőződésem, hogy a magasra nőtt jegenyefák csinálják a szelet.

A Margitsziget "Szélcsináló" Jegenyéi tükröződésben, sárguló őszben, levélhullás utánban, ködben, télben, délben-szélben, Bálint-napon, borúban, derűben, tavasszal, nyárelőn... 


Íme a "NagySzélcsinálóJegenyék" a Margitszigeten gyorsítva...

Az ötletet a Füst c. film adta. 

A film trafikos főszereplője, Auggie  ugyanis fotókat készít a boltja előtti életről minden nap, ugyanabban az órában. Ezt a sok egyformának tűnő képet nézik végig az íróval Paul Benjaminnal..., s ha a fotókat alaposan végignézzük rájövünk, hogy a napok egyáltalán nem egyformák. Minden változik és az emberek különbözőek, az időjárás is mindig más. Auggie e fényképek segítségével szemlélteti a körülötte lévő valóságot, ennek mentén tart önvizsgálatot, és érti meg a többiekén keresztül a maga élethelyzetét. (https://montazsmagazin.hu/fust-smoke-1995-egy-filmajanlo-karanten-idejere/)

Napi hYVószó: Szél címmel már írtam korábban a mindenfajta szelekről:

https://montazsmagazin.hu/napi-hyvoszo-szel/

Szél – „Nem sietünk… A sivatag emberei vagyunk. … Ha valaki szeret, képes bármivé átváltozni, amit teremtett. Ha valaki szeret, egyáltalán nem kell értenie, mi történik, mert akkor minden benne megy végbe, s az ember széllé tud válni. Persze akkor, ha a szél segít.” (Paulo Coelho: Az alkimista)



Képenként meg-megállva:









A Margitsziget jegenyéi tükröződésben ez volt az első kép...

A Dunaparton suhantunk el, a Margitsziget mellett, november idusának kora délutánján. Gyönyőrű, aranyló Napsütésben fürdik a táj, a hatalmas jegenyefasor fennséges királykék-szín éggel a háttérben és a víztükrörben egy kicsit fodrozódva. Csak egy kis felhőpamacs tekint le ránk.

KÉK és ARANY egymással összekapcsolódva az ÖRÖM szimbóluma... És tényleg, ha e pillanatra - mely ezen a fényképen megjelent - rápillantunk elönt bennünket a boldogság érzése. Süt a Nap, és még élünk!

Egy végtelen dallam is lejátszható, a fák sziluettjének görbéjéből talán. Tán egy Örömóda?!
















https://youtu.be/-oZKupI5_SY?si=1NAfxmM3Z3a1ZyZ2












Tömörített szín/hang/katedrális












https://photos.app.goo.gl/31ibqpC8gfrRP4HW7
















A Margitsziget jegenyéi tükröződésben, levélhullás utánban



2 héttel később 2024.12.01.
A Margitsziget jegenyéi tükröződésben, ködben



2025.01.02.
A Margitsziget jegenyéi tükröződésben, télben-délben-szélben



2025.01.12. délben-szélben ("szélcsinálás" közben :))




2025.01.17.



2025.01.26.
A Margitsziget jegenyéi Bálint napon



2025.02.14. Bálint napon




2025.02.16. du.




2025.02.23.




2025.03.07.





2025.03.21.



2025.03.23.




2025.04.04.



2025.04.06.





2025.05.03.





2025.05.16.




2025.06.01.





2025.06.06.




2025.06.08.

A
 "szélcsinálók" árnyékából a látvány  - Vasspista fotója. 2025.06.20.
A szélről a Napi hYV’ószavakból: https://montazsmagazin.hu/napi-hyvoszo-szel/


Itt pedig egy összegző panoráma képen és azt továbbgondolva:




.....
Majd a keleti filozófiák közül a JI-KING mentén a SZÉL helyének változatain keresztül saját haiku-kalligráfikkal illusztrálom, hogy mimindenre lehet hatással az életünkben.

A SZÉL – HSZÜN – a JI-KING-ben

A Ji csing (hagyományos kínai: 易經; egyszerűsített kínai: 易经; pinjin hangsúlyjelekkel: Yì jīng; magyar népszerű: Ji csing, vagy Ji king; fordítása: Változások könyve) a konfucianizmus szent könyveiként tisztelt öt klasszikus egyike. A kb. i. e. 3000-re datált művet eredetileg életvezetési, jövendölési céllal használták s használják a mai napig, de filozófiai-bölcseleti értéke is vitathatatlan. Az európai tudományos életben a 19. századtól láttak napvilágot különböző kiadásai, melyek közül a legelismertebb Richard Wilhelm 1924-es német nyelvű fordítása. Magyar nyelvre többek között Pressing Lajos, Deseő László és Karátson Gábor ültette át szövegeit.
Hszün – Szél (Fa)

A transzformáció a Változások könyvének képei mögött rejlő ideológiai bázis. A trigramok folytonos átalakulás állapotában lévő jelek, olyan képek, melyek állandó változást mutatnak. Ily módon nem a dolgok statikus lényegére vagy külső formájára utalnak, hanem az általuk megragadott jelenségekben rejlő mozgás lehetőségeire az átalakulás során.
A nyolc trigram többféleképpen értelmezhető. Leírhatók a lényegi tulajdonságukhoz kapcsolódó természeti jelenségekkel és ezek attribútumaival, de ugyanúgy megfeleltethetők egy nagy család tagjaival, ahol apa, anya, három fiú és három lány foglalja el a nekik megfelelő helyet.
A jelek elnevezése és a családban elfoglalt helyük:
Csien (乾), a teremtő; az erős; az ég; az apa

Kun (坤), a befogadó; az alávetett, elhagyatott; a föld; az anya

Csen (震), aki fölriaszt; aki mozgásban van; a mennydörgés; az első fiú

Kan (坎), a szakadék illetve a feneketlen mélység; a veszélyes; a víz; a második fiú

Ken (艮), a mozdulatlanság; a nyugalomban lévő; a hegy; a harmadik fiú

Hszün (巽), a szelídség; az áthatoló; a szél; az első lány

Li (離), aki helyben marad vagy ragaszkodik; a fényes; a tűz; a második lány

Tuj (兌), a derűs, a nyugodt; a tó; a harmadik lány.
A három fiúban a mozgás három stádiumának meghajtó erejét látjuk: a mozgás kezdete, a mozgásból eredő veszély, a mozgás vége. A három lányban a mozgás stádiumaiból fakadó belső képességet foghatjuk meg: szelíd behatolás, megvilágosodás és adaptáció, a derűs nyugalom.
………..

A trigramok közül a szél ill. fa a megnevezése a mongol-kínai jóskönyv szerint a családban a legidősebb nővér, bolygók közül a Merkúr, más megnevezésben A szelíd, ill. dél-nyugat tartozik ehhez a Hszün jelhez.

A Ji-King hexagrammok mátrixában pedig az 57. Ráhatásban szerepel alul és felül a SZÉL.

Hszün – Szél (Fa) – Lám tényleg egyeredetű az én gyerekkori jegenyefám és a szél
A dolgok valami alapon, bázison állnak, amely finoman, alulról „hat” rájuk.
Felül a SZÉL

Alul ALKOTÓ – 9. A kicsi összegyűjtése

Alul BEFOGADÓ – 20. Tisztánlátás (Figyelem)

Alul SZAKADÉKOS (VÍZ) – 59. Feloldás (Újraegyesülés)

Alul TŰZ – 37. Az ember családja

Alul GERJESZTŐ (DÖRGÉS) 42. Gyarapodás

Alul HEGY – 53. Fokozatos fejlődés

Alul TÓ – 61. Középpont igazsága
Alul a SZÉL

Felül ALKOTÓ – 44. Érintkezés (Kísértésés)

Felül BEFOGADÓ – 46. Feltörekvés

Felül SZAKADÉKOS (VÍZ) – 48. Kút

Felül TŰZ – 50. Áldozati edény

Felül GERJESZTŐ (DÖRGÉS) – 32. Kitartás (Tartósság)

Felül HEGY – 18. Munkálkodás az elromlotton

Felül TÓ – 28. A nagy túllépése

 


JI-KING - Trigram - Szél - Szelíd



Kínai név: 巽

Fonetikus magyar nev: Szun

Teljesség alapjáni sorrend: 5

Tulajdonság: átható

Alapképzet: szél, fa

Testrész: comb

Állat: kakas

Családban: 1. leány

Szimbólumok: irányelv, munka, fehérje, hosszúság, magasság, előre lépés és visszavonulás, határozatlanság, szag, őszhajú ember, széles homlokú ember, sok szemfehérjéjű ember, nyeréshez közel álló ember - a piacon háromszoros árat kap, hevesség

Sorrendisége a kétféle elrendezésben a megelőző ég, és a későbbi ég sorrendjénál (avagy a világon belüli elrendelzésnél) található.



JI-KING - 57. Hszün RÁHATÁS (Szél / Fa)




(Képjel: Dolgok valami alapon, bázison állnak, amely finoman, alulról „hat” rájuk.)


„Ráhatás. Kis dolgokban siker. Kívánatos tudni célodat. Kívánatos látni a Nagy Embert.”

Ez a jósjel kétféle hatásról szól. Ahogy te hatsz a világra, s ahogy a világ hat rád.

Általában nem tudatosul bennünk, hogy „hatunk”, ahogy az sem, hogy mások „hatnak” ránk. A hatás ugyanis az életben a legfinomabb, legészrevehetetlenebb erő - csak akkor ismerjük fel, ha már megnyilvánult.
Hatni úgy kell, mint a szél.


Nietzsche azt mondja: „Ha két kézzel megrázol egy fát, meg se moccan. De a szél, a láthatatlan szél, tövestől csavarhatja ki.”
Itt ilyen láthatatlan hatásról van szó. Érzéseink, gondolataink, vágyaink, lelki energiáink sugárzásáról. Ha ezek egy irányba és sokáig hatnak, az ember szinte észrevétlenül befolyásolja környezetét, és előidézi a beteljesülést.
A beteljesülés nem ebben a jelben történik. Itt még csak fújsz, mint a szél, finoman, áthatóan. Eloszlatod az ellenállást, észrevétlenül tereled, formálod, változtatod a merevnek tűnőkörülményeket.
A szél ereje nem nagy, csak akkor, ha sokáig, egy irányba fúj, s ha energiája összegződik.
Céljaidhoz így közelíts.
Nagy tetthez gyenge vagy még - ne vidd döntésre a dolgokat.
Ne ütközz, inkább befolyásolj, hass, változtass, finoman tereld a folyamatokat. Beleérzéssel, alulról, a háttérből - „láthatatlanul”.
A legkisebb ellenállás irányába haladj! Ne csatázz! Ne menj neki a falnak! Kerüld ki, lépd át, hagyd ott az akadályt, és ne akard ledönteni.
Ne akarj gyors eredményt.
A szelíd erő azért hatásos, mert nem szül ellenállást, szinte észrevétlen, és ugyanakkor min-
denhová elér; bebújik a sejtek közé, és finom sugallataival átrendezi a tudattalanunk világát is.
Ez a bölcsek ereje. A szelídség ereje, amely tartós eredményeket szül. Csak lassan. Nagyon lassan! Fokozatosan.


Gondolatok
A magyar „hat”, „hatás” szó a „Hatalom”-hoz vezet.
Olyan finom energiát jelent, mellyel az ember „hatalomhoz” juthat. A hatalom nem egyéb, mint sok-sok összegeződött „hatás”.

Ez lehet roppant hitvány, aljas „hatás” is: tudják ezt jól mindazok, akik hatalomhoz akarnak jutni.
Ide tartozik minden szuggesztió, hipnózis, propaganda, s ezért ebben a jósjelben meg kell kérdezned magad: „Milyen hatás alatt állok” Ez ugyanis nemcsak a tiszta bölcsek, de a sötét „Hatalmak” hatása is lehet.
Ne engedd magad befolyásolni!
Ebben a jósjelben kell szétválasztani a világos és sötét hatást. Kulcsa pedig ez:
A világos hatás szabaddá tesz! A sötét hatás rabszolgává! A világos hatás isteni teremt-
ménnyé tesz; erőssé, bátorrá, rendíthetetlen méltósággá... A sötét hatás kiszolgáltatottá, gyengévé, függővé, senkivé...
Nem mentség, még a földi igazságszolgáltatás szerint sem, ha valaki „erős befolyásoltság” hatására cselekszik.
Ne hagyd magad még önmagadtól sem befolyásolni! Bölcs emberrel, ha beszélsz: többnek érzed magad! Jézus - Dávid királyt idézve - azt mondta az embereknek: - „Istenek vagytok!”
Ezt sugallja a jó tanács.
Kérdésedre a válasz: Hass! Szelíden, szívósan, türelmesen, hittel, érzéssel. Minden kis részlet fontos! A folyamat tisztít s megtisztít. Szelídség azt jelenti, hogy éntelen, erőszakmentes, odaadó, alkalmazkodó, a sors sodrásirányába simuló magatartás.

Vizsgálj meg minden „szelet”! A jó szél hadd röpítsen!” Távolra!” (Müller Péter)


……

A szelek neveiből pedig még egy gyerekmodóka is kirakható
Burster – Hamszin – Nemere – Kosava
Számum – Pampero – ZefírHarmatta’ …

....
Végül a Napszélhez is van egy régi meditációban született mesém, melyet Trilo Gortu tablajátéka ihletett...
https://youtu.be/XsZxs9DL7B8?si=19rveEbTdnrUR9kZ
Az Ősanya
A család csírája anyád vágyódásában rejlik. (Kahlil Gibran)





AZ EGYSÉG ÉS AZ EGYSÉGBŐL VALÓ KISZAKADÁS

A ragyogó narancssárga, spirális hömpölygésben benne volt már minden szólam és hangszer, mely csak egyre szédült, hol kifelé, hol pedig be. A ritmus csak fokozódott, már nem látszott két tabla-ütés között a Csend. 
Ebben pillanatban, kiemelkedett két karja a Fénynek, mely egy Kaput formázott kifelé a Semmibe.

Álomszínű Aranykapu volt és egyre nőtt az íve. Kis huncut szivárvány fonalacskák pöndörödtek le róla, miközben csak nőtt a két kapu-fél közötti távolság. Úgy elvékonyodott a fényszál a szemöldök magasságnál, hogy elszakadt és a Semmibe kitódult valami láthatatlan, hullámzó, Vágyból készült Szalag-Pászma-Gömb.

Fénysebességgel érkezett imádkozó hívó kezeimbe. Alig bírtam el e súlytalan üzenetet, melyből legombolyítva az első réteget, teste lett a Fénynek. 
Átfontam, majd átszőve Hidat építettem Tefeléd, mely nagyon hosszúnak és szélesnek készült. Függőhíd volt. Az Én és a Te partján volt a két pillér. Gyönyörű íve volt az Idő Folyama fölött. Az Élet Vize áradt benne gáttalanul. Sok-Sós-Könnycsepp Óceánja felé igyekezett. Ahol, fentről ő kapott hívást, és felhőcske formájában kiemelkedett lebegve. Majd terebélyesedve üllő-formájúvá vált, hogyha a cikázó Villámlétra elér hozzá, szigorú nézésű kovácsa kalapácsával Mennydörgés-patkót tudjon kalapálni, Széllovacskák patájára. Szellőrárók versenyében, a ciklonból csavarodva kicsordult az esőcske és gömb formájú zuhanásba kezdett a szomjas Föld felé. Ahol, koppanva, visszapattanva szétterült és megtöltötte a Héttölgy Katedrális szenteltvíz tartóját. Innen a homlokodra rajzolt kereszt formájában Beavatottá váltál általa, aki átélhetted velem ezt a néhány gondolatot.