"… Egy alak, amely két részből áll, de egy háta van… Ám csak lassan bontakozott ki előttem a kép… Egy alakot ábrázolt, amely én voltam, ám a kép kínosan betegesnek és csak félig valóságosnak tűnt: zavarosak voltak a vonásai… mint egy szobor, melynek az lehetett volna a címe, hogy Elmúlás, Rothadás, vagy valami hasonló. Az enyémmel összenőtt alak színei és idomai viszont határozottam virultak… És az alakok belsejében mozgott valami; végtelenül lassan, ahogy egy kábult kígyó tekerőzik. Olyasvalami volt, mint egy végtelenül lassú, lágy, ám folyamatos áramlás vagy olvadás: ráadásul az én képmásom áramlott, vagy szivárgott át Leo képébe; rádöbbentem, hogy képem egyre inkább átadja magát Leonak, átáramlik belé, táplálja és gyarapítja. Úgy rémlett, idővel az egész szubsztancia átáramlik egyik képből a másikba, és csak az egyik marad meg: Leo.
Annak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. " (H. Hesse: Napkeleti utazás)
Annak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (Jn. 3.30)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése