„Az Istenfia megtestesülésével nemcsak az ég jött le a földre, de a föld is belenyílott az égbe. Az emberré vált Istenről elmélkedő egyházatyák „csodálatos cserét” emlegetnek.” (Lukács László: Születése – születésünk Vigilia 2014.12.)
Ezt a
gyönyörű mondatot találtam a Vigilia idei karácsonyi számában és egy korábbi
képmeditáció egy festménye (Fehér Zoltán: Kozmikus kemence) idéződött fel bennem. Íme:
„Hogy
kerül a vonalkód az Ikonra? Méghozzá úgy, hogy a kép kétharmad része eltűnik a
látszólagos káoszban.
Mire
jó a vonalkód?
A
számokban és vonalakban benne rejlik digitálisan ennek az alkotásnak az
anyagösszetétele, származási helye, méretei, a készítőjének minden
tulajdonsága, személyi száma, anyja neve, lakhelye, végül a kép címe és az érte
fizetendő ár.
A
vonalkód a fátyol a szent és profán képtér között.
Még
nem tudom eldönteni, hogy a szent dolgok válnak profánná, vagy fordítva, a
szentté válás folyamata zajlik.
Ha
test-lélek-szellemre bontom a képet, a lélek területét foglalja el a vonalkód,
de az is a piros satu (a test) fogságában van.
A
piezokristályt szorongatják így a gázgyújtókban és lám az szikrákat is hány a
szorongatás közepette. Itt épp fekete-fehér-piros a szikrák színe. Ezek
gyújtják meg a kozmikus kemencét, ami ezek szerint, gázzal működik.
Fekete,
fehér és vörös satuk nyomják kétdimenzióssá a többdimenziós hitemet és létemet,
amelynek ilyen kaotikus lett a lenyomata.
De a
sok szorongatás, nyomás alatt a szén gyémánttá, a hitem tiszta igaz hitté válhat,
amely az ikon teljességében jelenik meg majd.
A fájdalmakon
túl, a vonalkód vérré változása által, a kép felső harmadának szentsége lehet
az enyém egyszer.
A Fiú,
Mária szemébe, Mária az én szemembe néz bíztatóan, hogy nem hiába való a
szorongatás és szenvedés. Ha továbbra is eltökélten megyek utamon a Fény felé,
a vonalkód arannyá és a káosz renddé alakul.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése