A ZENÉRŐL...

A Zeneakadémia egyik szecessziós képe

Vajon nem a zene a világ titkos törvénye, nem az igaz harmónia, ahogy a bolygók és a csillagok körtáncukat lejtik?
És én maradjak egyedül, ne találjak meg embereket, akiknek belső lénye tisztán szépen összecseng az enyémmel?
H. Hesse: Gertrud




"A zene eredete nagyon messzire nyúlik vissza. A mértékből keletkezik, és a nagy Egyben gyökerezik. A nagy Egy nemzi a két pólust. A két pólus nemzi a sötétséget és a fény erejét. Ha béke van a világban, ha minden nyugalomban van, s változásaiban a felsőbb parancsokat követi, akkor a zene tökéletes. Ha a vágyak és szenvedélyek nem járnak hamis úton, a zene tovább tökéletesül. A tökéletes zenének megvan az oka. Az egyensúlyból jön létre. Az egyensúly a törvényből, a törvény az egyetemes értelemből keletkezik. Ezért zenéről csakis olyan emberrel lehet beszélni, aki felismerte az egyetemes értelmet. A zene ég és föld harmóniáján alapul, a fény és homály egybehangzásán. Természetesen a hanyatló államok és a pusztulásra érett emberek sem nélkülözhetik a zenét, de az ő zenéjük nem derűs. Ezért: minél harsányabb a zene, annál komorabbak lesznek az emberek, annál nagyobb veszélyben forog az ország, annál mélyebbre süllyed a fejedelem. Ily módon a zene lényege is veszendőbe megy. Minden szent fejedelem a muzsikában a derűt becsülte a legtöbbre. ... Csu államának bukását az okozta, hogy a varázsmuzsikát kitalálták. Igaz minden ilyen zene igen zengzetes, de valójában távol áll a zene lényegétől. S mivel az igazi zene lényegétől eltávolodott, ezért ez az ilyen zene nem is derűs. Ha a zene nem derűs, a nép zúgolódik, s kárt szenved az élet. Mindez abból ered, hogy félreismerik a zene lényegét, és csak zengzetes hatásokra törekednek. Ezért egy jó, rendet tartó korban a zene nyugodt és derűs, a kormányzás pedig egyenletes. Egy nyugtalan korban a zene izgatott és dühös, és a kormányzás a feje tetejére áll. Egy hanyatló állam zenéje érzelgős és szomorú, s kormányzata veszélyben van."

H. Hesse. Üveggyöngyjáték (részletek)


Egy kelet-afrikai törzsben hagyomány hogy a nő hosszabb időre magányba vonul, így készül fel érzelmileg is az anyaságra. Egészen addig tart ez a ráhangolódás, míg meg nem születik fejében a „születendő gyermek dallama”. Azután visszatér a törzshöz, és „szerzeményét” eldúdolja férjének, hogy lélekben is együtt készüljenek a gyermek jövetelére. Csak ezután jöhet a fogantatás, majd a várandóság. És ez a dallam élete végéig elkíséri az újszülöttet, amit ismer az egész törzs, és halálakor, idős korában is ezzel búcsúznak tőle. Mert a több évtized alatt az ember maga lett a dallam.


Guido D'Arezzo nevezte el a zenei hangokat - a skálát:

Do - Dominus - az ISTEN
Re - rerum - matéria, anyag
Mi - miraculum - csoda
Fa - familias planetárium - a bolygók családja, a naprendszerünk
Sol - solis - a nap
La - lactea via - tejut
Si - siderae - égbolt

wikipédia

Arezzói Guidó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Arezzói Guidó
Életrajzi adatok
Született	991 Arezzo
Elhunyt	1050 (58-59 évesen)
Munkássága
Vallás	keresztény
Felekezet	római katolikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Arezzói Guidó témájú médiaállományokat.

Arezzói Guidó szobra…

…és emléktáblája Arezzóban

Az Ut queant laxis kezdetű himnusz

A „guidói kéz” – melynek segítségével a hangokat és hangcsoportokat memorizálták – egy mantovai kéziratban, a 15. század utolsó negyedéből

Arezzói Guidó (azaz Guido d'Arezzo vagy Guido monaco vagy Guido Aretinus vagy Guido pomposiano, 991–992 körül – 1033–1050 között) itáliai bencés szerzetest és korának egyik legnagyobb teoretikusát tekintik a nyugati zenében mai napig rendkívüli jelentőséggel bíró szolmizációs rendszer legkorábbi változata megalkotójának. A szolmizációs rendszert azért alkotta, hogy segítségével rászoktassa az éneknövendékeket a biztos hangeltalálásra és a tiszta intonálásra. A hangok nevét egy középkori latin nyelvű himnusz egy-egy sorának első szótagja adta, kivéve a hetedik hangét.

• Ut queant laxis
• Resonare fibris
• Mira gestorum
• Famuli tuorum
• Solve polluti
• Labii reatum
• Sancte Ioannes[1]

A hetedik hang az Si elnevezés, Szent János (Sancte Ioannes) nevének kezdőbetűiből származik. Miután a hangnemi rendszer kialakult, a Guido-féle rendszert kezdték megváltoztatni, 1659-ben Otto Gibelius holsteini kántor a jobb énekelhetőség és jobb hangzás kedvéért az Ut szótagot Do-ra változtatta, feltételezések szerint a Dominus latin szó első szótagjából származtatva. A Sol hang új neve a So lett, a Si pedig Ti.[2][3]

C-dúr hangsor kottája

Bár Guidó írásaiban nem tesz közvetlen említést sem a mai értelemben vett szolmizációról mint koncepcióról, sem az ennek memorizálását megkönnyítő úgynevezett „guidói kéz”-ről, más találmányai (köztük az ugyancsak korszakalkotó jelentőségű, terctávolságú vonalakra jegyzett notáció, illetve a zenei kulcsok egységes elrendezésének bevezetése) és a gregorián énektanításának gyakorlatáról írt művei alapján szerzősége mindkét esetben csaknem kétségtelen.

Guidó Epistola de ignoto cantu című, bizonytalan keltezésű művében ír a szótaghoz rendelt hangmagasságok rendkívül hasznos voltáról az énekek betanításakor. Ebben található az Ut queant laxis kezdetű himnusz, melyet a Paulus diakónus néven ismert, szintén itáliai bencés szerzetes – költő és történetíró, a Karoling-reneszánsz egyik jeles képviselője – alkotott, szapphói strófákban. Bár a dallam más szövegekkel is ismert, nincs Guidó koránál korábbi előfordulása, így valószínűsíthetően ő a szerzője. A dallam a szöveg sorainak kezdő szótagjaival a diatonikus hangsor első hat hangját szólaltatja meg, emelkedő sorrendben. A szótagok tartalmazzák mind az öt latin magánhangzót és hat különböző mássalhangzót. A Szent János-himnusz néven is ismert műben az énekesek Keresztelő Szent Jánoshoz fordulnak, hogy közbenjárásával óvja meg őket a rekedtségtől:

(latin) „Ut queant laxis resonare fibris Mira gestorum famuli tuorum, Solve polluti labii reatum, sancte Ioannes. ”	(magyarul) „Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek zenghessék hírét szabadult szolgáid, oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől szennyes ajaknak. ”
– Pauli Diaconi Hymnus In Nativitate S. Ioannis Baptistae, Sík Sándor fordítása[4]

 Az Ut queant laxis kezdetű himnusz dallama

Guidó az 1025–26 körül keletkezett Micrologus című művében fektette le a rendszer elméleti alapjait. Felismerte, hogy a szótagok közvetlenül a hangminőséghez kötődnek, minden szótag a hozzárendelt hangot a hangsor fél- és egészhang-lépéseinek sorában azonosítja. Guidó a mai héthangú diatonikus hangsor egymás melletti első hat hangját egységes csoportnak tekintve egy-egy azonos szerkezetű – azonos egymásutáni fél- és egészhanglépésekből álló (1-1-½-1-1) – csoportot (hexachord) épített a hangsor első és ötödik hangjára. Ezek a hexachordum naturale("természetes hatos", c-d-e-f-g-a) és hexachordum durum ("kemény hatos", innen a későbbi dúr elnevezés, g-a-h-c-d-e). Ez valószínűleg a 12. század elején egészült ki a diatonikus hangsor negyedik hangjára épült újabb hatos csoporttal: hexachordum molle ("lágy hatos", f-g-a-b-c-d), mely által a gregorián énekben létrejött a hangsorban a b és h hangok váltakozása.