Válnak…

Válnak az ismerősök, a barátok 20-30 év, és válik a gyerekeink korosztálya is 1-2 év házasság után. Alig akad már házasság a környezetünkben, mely egyben maradt volna. Nyomukban csak romok, sérült lelkek maradnak. 

Pedig milyen szép volt az esküvő, a limuzin tetőablakán boldogságát kikiabáló vőlegény, rózsaszín nyoszolyólányok, gyönyörű, gondosan kiválasztott esküvői ruhaköltemény, csili-vili jegy- és kísérőgyűrű, hosszú fátyol, nászút a Bahamákon…

Egy év sem telik el és már is vége az illúziónak.

Hány játékfilm szól arról, hogy minden jól megy a kapcsolat elején. Eljegyzés, gyűrű… Aztán jön a család bemutatása  Karácsonyra, vagy - ha Amerikában vagyunk -,  Hálaadásra időzítve. Már a szülői ház ajtajában toporogva, a csengetés pillanatában megérezzük, hogy mindenütt ott a „piszok a szőnyeg alatt”. Például az erőszakos apa nyitja ki az ajtót, a gyenge anya betegségbe menekülve a padlásszobában fekszik, egy testvér - akit dugdos a család -, mert „szépséghibás”, vagy beteg. Rövid úton kiderül, hogy a hosszú idő óta először hazatérő gyermek, aki a leendőbeliét vitte bemutatni, valójában egyszer csak megszökött a család fel nem dolgozott múltja elől. Most pedig ezt a sötét, elhallgatott múltat gyorsan rá is ráömleszti a kedvesre a kitűzött esküvő előtt néhány nappal. A mennyasszonynak/vőlegénynek pedig fel van adva a lecke, vagy megszokik, vagy megszökik…

A minap egy saját esküvős/válós tapasztalatokkal rendelkező kedves barátnőm mondott egy nagy- nagy bölcsességet, amit minden életét holtodiglan-holtomiglan összekötő párnak tudatosítani kellene, ez pedig a következő:

Ha frigyre lépsz valakivel, nem csak a szeretett nőt/férfit veszed feleségül/férjül, hanem annak teljes családját, azok szomorú/víg történetével együtt, hét generációig visszamenően…

Átgondoltad már valaha is ezt? Ennek fényében hogyan látod a házasságodat, párkapcsolatodat?

A Rákóczi úton áll a Rókus kápolna. A szüleimet ebbe a kápolnába űzte be egy hirtelen jövő nyári villámlós, mennydörgős vihar a múlt század ötvenes éveinek elején. Az anyukám ezen napon döntötte el, hogy a randevún kiadja az apukám útját, mert sok minden nem tetszett neki. Azután jött ez az égzengés és ott ültek a templom homályában. Anyukám végignézett az apukám sziluettjén és megváltoztatta a döntését, hogy még is csak felvállalja ismert hibáival együtt ezt az embert. Sokat szenvedett ezektől a hibáktól, de a másik oldalon ott volt, hogy a papa megbízható volt és becsületes. Végig együtt maradtak. 

Anyukám december elején lesz nyolc éve hogy meghalt. „Csak tiszta vizet igyatok magyarok” - ezek voltak utolsó szavai, aztán átjutott azon a bizonyos keskeny ajtón a túlvilágra.

Apukám pedig két éve a combnyaktörésekor, a mentők érkezése előtt ezt mondta:

"Na Mamaka (ezt a nevet  Ákos fiamtól kapta anyukám) megyek utánad…"

A szörnyűséges kórházi állapotoknak és hozzáállásnak köszönhetően ez nem egészen egy hónapos várakozást jelentett az Anyukám részéről… Azóta újra együttvannak ott az Ősóceánban, ahonnan jöttek, hogy mi a gyerekeik és unokáik is megtapasztaljuk ezt a földi létet, most éppen elmélkedve az ősök bűnein és erényein.