Szeptember 4-én a 105-ös buszon utaztam Pestről Budára. Az egyik négyesülés ablaknál levő helyére ültem. Velem szemben egy szőke kisfiú, mellette a nagymama, szemben velük, mellettem a nagypapa ült. (Valószínű ők hozták el az iskolából, mert a papánánál egy vadonatúj iskolatáska volt.)
A kisfiú minden történést és látványosságot kommentált.
Körforgalom, a busz jelzőgombjai közül mennyi világít, oroszlánok a hídon, Duna, Lánchíd láncai, stb. A Lánchíd utolsó harmadához érve pedig elhangzott olyan mondat, amit csak egy éppen hatéves tud mondani, ugyanis az efféle érdeklődést és szemléletmódot az első év végére tutitra kiirtják az iskolában a gyerekből.
A mondat pedig így hangzott:
A híd fölfelé, a mi buszunk pedig lefelé megy...
Értitek ugye?!
Aztán a Clark Ádám téren még megkérdezte, hogy mit építenek ott... Erre én tudtam neki választ adni;
A villamos alagútjának körívét bővítették ki, hogy beférjen egy új villamos is a kanyarba...
Majd bebújtunk a Várhegy alagútjába és ők nem sokkal ezután leszálltak....
"Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta:– Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." (Máté 18)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése