 |
| Mag-potenciál No.5 Fotográfia, fine art print 2016 |
Bátorfi Andreára úgy 15 éve egy kulturális programajánló televíziós műsorban találtam rá. A Műcsarnok egyik kreatív művészeti műhelyét vezette akkortájt, amelynek címe Indulj el egy úton! volt. A magam életközépi válságában őrlődve, kerestem a helyem a világban, amikor megtalált ez az ajánló. Egy telefonhívással lehetett rá jelentkezni. A vonal túlsó végén Andrea maga invitált a műhelysorozat első alkalmára. Másfél-két évre hűséges résztvevőjévé váltam képmeditációs foglalkozásainak.
Andrea úgynevezett hívóképekkel dolgozott akkor, melyek képzőművészeti alkotások, leginkább festmények és művészfotók voltak. Meditációk, imaginácók részesei voltunk, s minden alkalommal alkottunk egy-egy képet, formát vagy szimbólumot az adott témakörben. A foglalkozások végén pedig gondolatainkat megosztottuk egymással.
Ez az időszak sorsfordító volt az életemben.
Majd kisfia születése után sokáig nem találkoztunk Andreával. Tudtam róla, hogy a fotóival rangos kiállításokon vett részt, és jónéhány galéria jegyzi a nevét. Honlapját érdemes végignézni.
A nyár folyamán aztán újra felvettük a kapcsolatot és megtudtam, hogy új témákat talált, amelyek mentén kitágult számára a világ. Erről a megújulásról kérdezem őt:
A.Y.: "Jelzőtűz vándoroknak - avagy a belső képek iránymutatása." Ezt a címet adtad meg, amikor arról faggattalak, miről is mesélnél szívesen. Nekem egyből az álmok jutottak eszembe. Vagy az ábrándozás alatt látott képek, amikor az ember csak úgy ül és elmerengve néz bele a világba; vagy a gyerekeknél és a felnőtteknél a mesék is generálhatnak afféle belső képeket, mint ahogy azt az egyik műhelygyakorlat-sorozatodon magam is megtapasztaltam.
Belső képek. Neked mit jelentenek?
B.A.: A belső képek úgy működnek az életemben, mint a fénylő világítótornyok a hajósoknak, a jelzőtüzek a vándoroknak. Intuitív bölcsességem megtestesítői: irányt mutatnak kétségeim idején, figyelmeztetnek, ha baj közeleg, vezetnek a keresésben, új lehetőségeket vonzanak be, és jelzik a távolságot jelen helyzetem és elérni kívánt céljaim között.
Vagyis mivel megfosztottuk tőle a tudatos figyelem fényét, az árnyékvilágba száműzetett. Negativitása lényegében arról szól, hogy figyelmet kér. Amint hajlandóak vagyunk ránézni, vagyis figyelmünkkel energiát adunk a képben hordozott témának, a félelmetes alak mérete és jelentősége elkezd összezsugorodni, és az ügy kezelhetővé válik. Még az ijesztő kép is valójában mindig a javamat akarja, s mindig kihozhatom belőle a gyógyító, transzformáló lehetőséget. Csak az válik félelmetessé a belső világban, ami nincs megszelidítve a tudatosság fénye által. Ez a fókuszált rápillantás időnként nagyon nehéz feladat lehet, igazi hőstett. Ha ezt ennyire nehéznek érezzük, akkor érdemes megfelelő szakemberhez fordulni, aki segíteni tud a figyelem biztonságos odafordításában. Léteznek egyébként démonszerű, megszállásos állapotok is, amikor valakit egy rögeszmés kép tart a hatalmában. Ezzel a fajta patológiás képi megszállottsággal nem foglalkozom.
Jó néhány esetet tudnék magam is felhozni félelmetes belső képekre, amikor az ijedelemtől hideg verítékben úszva riadtam fel egy-egy rettenetes álomból. Ezek a helyzetek akkoriban fordultak elő, amikor még nem dolgoztam ennyit és ilyen tudatosan a belső képekkel, s újra és újra figyelmen kívül hagytam a belső hang útmutatását. Egy sok-sok évvel ezelőtti konkrét példát említenék, amikor nem volt elég éberségem és bátorságom ahhoz, hogy időben kilépjek egy alattomosan romboló párkapcsolatból. Tapasztalatlanságom és az egyedülléttől való félelmem miatt nem láttam át időben a helyzetet, noha a lélek folyamatosan küldte a figyelmeztető jeleket rémisztő álmok formájában, s fizikai szinten is. Akkoriban egymást érték a gyulladások a testemben. Végül egy éjjel arra ébredtem, hogy egy halálkoponyás sötét alak mászik be a szobámba az ablakon keresztül, aki az életemre akart törni. Sosem fogom elfelejteni azt az iszonyatot, amivel felébredtem. Akkor, ott észhez tértem. Ki tudtam lépni a lehúzó, energiarabló kapcsolatból, és a sötét alak többet nem jelentkezett. Ez szándékosan egy szélsőséges példa volt, hogy érzékeltessem, mennyire megrázó tud lenni egy képi üzenet, ha sokáig elhanyagoljuk a belső útmutatás követését.
A.Y.: Hogyan működnek tovább a belső képek az életedben?
B.A.: Az attól függ, milyen életfázisban és milyen feladatok közepette vagyok éppen.
Vannak ugyanis feladatra “specializált” és általánosabb, sorsszintű képeim. A feladatspecifikus képek addig aktívak, amíg a hozzájuk kötődő megoldandó feladat aktuális az életemben. Például, amikor párt kerestem, amikor babát szerettem volna, amikor gyógyulnom kell, amikor családon belüli konfliktusokat simítok el, amikor érzelmileg feldúlt vagyok, a belső képekhez fordultam és fordulok támogatásért. Amikor egyoldalúvá válok egy életszerepet vagy egy minőség megélését illetően, elhanyagolom vagy éppen túlzásba viszem valamelyiket, akkor a belső képek - származzanak bár álomból vagy aktív imaginációból - segítenek a kibillent egyensúly helyreállításában. Mihelyst megoldódik az élethelyzet, a kép is eltűnik a látóteremből. A sorsszintű képek azonban hatalmas vezérlőcsillagok, amelyekhez az életút során többször is visszatérek, mert ezek hordozzák a nagy, átfogó élettémáimat. Ahogy érlelődök a tapasztalataimban, ezek az ismételten felbukkannó nagy témák is megújulnak és elmélyülnek. A velük való munka mindig felemelő és megérintő, mindig újjáalakít és friss célokkal lát el. Amikor például gyermekre vágytam, a termékenység konkrét és szimbolikus képeivel foglalkoztam behatóan. Amióta anya lettem, a termékenység mint téma csak átvitt értelemben, az alkotóképesség és a belső gazdagság szimbólumaiban jelenik meg a képeim között. Az anyaság viszont életre szóló feladat, így a hozzá kötődő, sorsszintű képeknek is többé-kevésbé állandó jelenlétük van az életemben.
A.Y.: Hogyan dolgozol ezekkel a materializált belső képekkel tovább?
B.A.: A képekkel való munkában a kedvenc területeim az elfelejtett vagy elnyomott tehetségek előbányászása, a képességnövelés és a jövőformáló víziók megalkotása. Tapasztalatom szerint nem merünk nagyot álmodni önmagunkról, vagyis nincs belső képünk önmagunk kiterjesztett verziójáról. Nem merünk nagyot gondolni az előttünk álló lehetőségekről, s nincs bátorságunk kihajózni ismeretlen, nyílt vizekre a bizonytalanságtól való, gúzsba kötő félelem miatt. Így voltam ezekkel én is, s így is maradtam volna, ha nincsenek képi eszközeim önmagam ismételt újraformálásához. A képzettség szó valójában abból ered, hogy rendelkezem képekkel saját magamról, a céljaimról és a jövőmről.
Ezen képek megművelése során válok képzetté, vagyis leszek képes betölteni sorsfeladataimat és kibontani a mag-potenciálomat. Így élhetek minőségi életet. Mostani életszakaszomban leginkább az foglalkoztat, még mivé növekedhetek művészként és tanárként. Milyen feltérképezetlen területekre juthatok még el az alkotás és a tanítás során? Hová tágíthatom a határaimat? A tágulás személyes vágya mindeközben gyökeresen ellenkező irányba megy a külvilágban jelenleg tapasztalható folyamatokkal. Azonban bármilyen bezárkózási és beszűkülési tendencia legyen is tapasztalható a külvilágban, a belső képek szintjén mindig kinyúlhatok a határtalan felé, és táguló tudatomnak semmi nem szabhat határt. S ha bátran és következetesen járom a tudat kitágításának az útját, ami egyre merészebb belső képekkel jár, a külvilágban is törvényszerűen meg fognak mutatkozni a belső növekedésnek megfelelő külső események. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az érzelemtelien átélt belső képek önmegvalósító erővel bírnak, és előkészítik vagy inkább megteremtik a nekik megfelelő külső megélések lehetőségét.
Azt látom, hogy túl sokat nyüzsgölődünk, keverünk-kavarunk anélkül, hogy előtte kimunkáltuk volna magunkban a céljainkat meghatározó belső képeket. Mintha a túlzott aktivitással akarnánk kompenzálni a belső képek hiányát. Természetesen így is elérhetünk eredményeket, de sokkal nagyobb erőfesztéssel és sokszor kétes kimenetellel. A tudatos életvezetés egyik legfontosabb eleme, hogy jól körvonalazott, határozott belső képeket teremtsünk önmagunk legfényesebb, legkiterjesztettebb változatáról. Ez önmagában is hatalmas munka és nagy eredmény. Jómagam is ezt gyakorlom nap nap után. Újra és újra ki kell tágítanom a tudatomat, hogy túllépjek az elmémet és a szívemet összeszorító impulzusokon, hogy magamba tudjak fogadni friss élményeket, s hogy az inspiráltság hullámhosszára kerüljek. A képekkel való munka számomra így egyfelől a napi belső higiéné része, másfelől pedig egy aktív, teremtő tevékenység a vízióim ápolására a kitágult tudat állapotában, ami elég pszichés energiát tartalmaz ahhoz, hogy a képi munka építő irányú és célra tartott legyen.
A.Y.: Egy ilyen jelentős „belső kép” történetet megosztanál az olvasókkal, esetleg illusztrációkkal, a keletkezéstől a mostani állapotáig?
B.A.: Vagy húsz éve láttam a következő álmot. Vidéken voltam, falusi környezetben, és gyümölcsfás kertekkel körbevett házak előtt sétáltam. A környék emlékeztetett nagymamám falujára, aki gyönyörű kertet ápolt hatalmas gyümölcsfákkal. Álmomban megálltam egy pompás kert előtt, és benéztem a kerítésen át. Egy háromemeletes kis kúria állt az udvar közepén. Mivel átláttam a falakon, bepillantást nyerhettem a ház belsejébe. Egy óriás asszony ült odabent, akinek az alakja betöltötte az egész házat. Mintha a kívülről háromemeletesnek látszó ház belülről egy nagy csarnokterem lett volna, aminek a közepén ott ült az asszony földig érő, sötét színű ruhában. Hosszú, barna haját kontyba fogva viselte. Királynői tartással ült és csöndben varrt. Amikor megérkeztem a kerítés elé, láttam, hogy felemeli a fejét és rám néz. Mintha már várt volna. Magával ragadóan erőteljes, mégis szelíd és szeretetteljes volt a pillantása. Csak ennyi volt: felemelte a fejét és rám nézett, s én azóta is e tekintet lenyűgöző hatása alatt állok! A vele való felejthetetlen találkozásból nőtte ki magát a Nagy Anya belső képe, az Anyaistennőé, aki táplál és megtart, aki erőm, kreativitásom és bölcsességem legfőbb forrása.
Belső vezetőmként őt hívom, ha bajban vagyok, ha alkotni vágyok, ha álmokat elemzek, vagy amikor meditációt vezetek a csoportjaimban. Az ő jelenlétében vagyok, ha a saját vagy mások képeivel dolgozom. Többször is próbáltam megfesteni, de sohasem voltam megelégedve az eredménnyel, túlságosan behatárolt és konkrét lett. Majd rájöttem, hogy nem is fontos őt formában ábrázolnom, mert a testemben elkezdtem határozottan érezni a jelenlétét. Ezt az érzést tudom csak körbeírni és megjeleníteni, például a fotógrafikáimban. Az érzés és a jelenlét valójában több mint a kép. A képek végső soron a képnélküli, jelenléttel telített csendbe vezetnek. A belső képi munka legvégső célja éppen ezek megtapasztalása: tiszta, magasrezgésű érzések és a jelenléti tudatállapot elérése, majd megtartása. Ez a tiszta tudat állapota, amelyben már képekre sincs szükségünk ahhoz, hogy vágyaink könnyűszerrel beteljesüljenek. Ebben az állapotban az együttérzés, önmagunk és mások megértése spontán működésünk. Belső világunk történései meglepő gyorsasággal tükröződnek a külvilágban, és önnön középpontunkban lehorgonyozódva tökéletes biztonságban érezzük magunkat, függetlenül a külső körülményektől.
A.Y.: Tanítod is ezt a fajta megközelítést. Milyen tapasztalataid vannak, mennyire nyílnak meg a tanítványok? Mi a legfőbb célod csoportvezetőként?
B.A.: Maradjunk a Nagy Anya példájánál. Néhány éve összeállítottam egy, a Nagy Anya történeti és művészi megjelenítéseiről szóló, sajátélményű, kreatív műhelysorozatot. Fókuszált odafordulással és türelmes munkával lépésről lépésre feltártuk e hatalmas őskép személyre szabott jelentéseit. Dolgoztunk a testünkhöz való viszonyunkkal, a női lét alapvonásaival, vagyis az életadás-megtartás-elengedés hármasságával, és kapcsolatba léptünk égi édesanyánkkal, aki függetlenül attól, hogy milyen a viszonyunk a földi anyánkkal, nem szűnő szeretettel, végtelen türelemmel és elfogadással tart és támogat minket. Ezeknek az érzelemteli élménynek kitárulkozni mindannyiunk számára hatalmas gyógyító élmény és lelki újjászületés. Az én legfőbb célom és feladatom csoportvezetőként az, hogy olyan érzelmi és szellemi környezetet teremtsek az óráimon, ahol a szívek és az elmék megnyílhatnak egy mélyebb értelemmel bíró világ számára. A képmeditációkon pedig tapasztalt, biztonságos vezetést nyújtok a belső világ eddig feltérképezetlen tájainak a bejárásához. A kulcs mindenképpen az, hogy a kitágult tudat inspirált állapotába jussunk, ami képes a racionális, ismert világon túlra terjeszkedni. Sok felemelő és megindító élményem van a közös órai munkáról, ahol nagy találkozások történtek és történnek a belső világ lakóival. Ugyan mindenki nagyon különböző útmutatásokkal és felismerésekkel találkozik ezen az úton, a közös vonás a személyes megérintettség és az érzelmi töltöttség állapota. Aki részt vesz ebben a típusú munkában, már eleve önmaga összefogottabb, kiteljesedettebb változatát keresi, így könnyen elfogadja a belső képek útmutatását és a belülről kifelé való teremtés folyamatát.
Antalffy Yvette
Andrea úgynevezett hívóképekkel dolgozott akkor, melyek képzőművészeti alkotások, leginkább festmények és művészfotók voltak. Meditációk, imaginácók részesei voltunk, s minden alkalommal alkottunk egy-egy képet, formát vagy szimbólumot az adott témakörben. A foglalkozások végén pedig gondolatainkat megosztottuk egymással.
Ez az időszak sorsfordító volt az életemben.
Majd kisfia születése után sokáig nem találkoztunk Andreával. Tudtam róla, hogy a fotóival rangos kiállításokon vett részt, és jónéhány galéria jegyzi a nevét. Honlapját érdemes végignézni.
Bátorfi Andrea fotó-és videóművész, művészettörténész, képmeditáció oktató.
„Sajátos képességem a teremtő képzelet segítségével való kreativitásfejlesztés és tehetséggondozás. Hiszem, hogy az ember végtelen potencialitással rendelkező, fizikai testbe költözött szellemi lény, akinek hatalmas öröme telik élete és alkotóképessége szabad kibontakoztatásában. Hivatásom, hogy az ember tudati tágulásáról és teremtő lehetőségeiről szerzett tapasztalataimat másokkal megosszam.”
(Forrás: Táguló-blog)
A nyár folyamán aztán újra felvettük a kapcsolatot és megtudtam, hogy új témákat talált, amelyek mentén kitágult számára a világ. Erről a megújulásról kérdezem őt:
A.Y.: "Jelzőtűz vándoroknak - avagy a belső képek iránymutatása." Ezt a címet adtad meg, amikor arról faggattalak, miről is mesélnél szívesen. Nekem egyből az álmok jutottak eszembe. Vagy az ábrándozás alatt látott képek, amikor az ember csak úgy ül és elmerengve néz bele a világba; vagy a gyerekeknél és a felnőtteknél a mesék is generálhatnak afféle belső képeket, mint ahogy azt az egyik műhelygyakorlat-sorozatodon magam is megtapasztaltam.
Belső képek. Neked mit jelentenek?
B.A.: A belső képek úgy működnek az életemben, mint a fénylő világítótornyok a hajósoknak, a jelzőtüzek a vándoroknak. Intuitív bölcsességem megtestesítői: irányt mutatnak kétségeim idején, figyelmeztetnek, ha baj közeleg, vezetnek a keresésben, új lehetőségeket vonzanak be, és jelzik a távolságot jelen helyzetem és elérni kívánt céljaim között.
 |
| Táguló No.58 Fotográfia, fine art print 2010 |
Belső képek hiányában kiszolgáltatottá válnék mások befolyásának, s vezérlő csillag nélkül sodródnék szeszélyes vizeken. A belső képek útján jutok le a lélek mélyrétegeibe, ahol az ősalapokkal, a mindannyiunkban közös nagy áramlatokkal érintkezhetek. A belső képek így egyfelől identitásom alapját adják, azt, hogy kinek és hogyan élem meg magamat, ugyanakkor megjelenítik az életemen végighúzódó nagy témákat is, amelyek körül kibomlik a jellemem, a hivatásom, sőt, maga a sorsom is. Régi időkben végzetnek hívták ezeket a nagy témákat, amik hatalmas istenségek képében jelentek meg. Valóban végzetként működnének, ha ellenükben és nem pedig az iránymutatásukkal élném az életem.
A.Y.: Hogyan keletkeznek a belső képek?
B.A.: Részben keletkeznek, részben vannak. Itt különbséget kell tennünk a külső hatásra vagy kondicionálásra belsővé vált képek és a lélekmélyből felhozott belső képek között. Felnövekedésünk során családunk, tanáraink, tágabb környezetünk számtalan “igazságot” sulykol belénk arról, hogy mi a helyes életvezetés, s hogy hogyan kell a dolgoknak működniük. Ezek a családi és közösségi igazságok belsővé vált képekként raktározódnak el a pszichénkben, és önértékelésünk vagy önutálatunk masszív alapját képezik. A hiteles életvezetéshez, a “Ki vagyok én valójában?”, “Hogyan éljek?” kérdésekre adandó őszinte, érett válaszokért azonban le kell hántanunk az identitásunk felszínes rétegeit meghatározó, ránk hagyományozott képeket. Ez az önmegismerés útja. Ezen az úton jutunk el hamisítatlan énképünkhöz, valódi önazonosságunkhoz, amelyből önbecsülésünk fakad. Ez odaadást igénylő, komoly munka, de egyben a legörömtelibb és legfelvillanyozóbb utazás, amiben csak részünk lehet.
Születésünkkor vagy inkább már fogantatásunkkor egy életre szóló alapmintázat vagy “tervrajz” kódját kapjuk meg, amely tartalmazza mindazokat a belső erőforrásokat, amelyek emberi mivoltunk maximális lehetőségeinek kibontását teszik lehetővé. Mag-potenciálnak hívom ezt a mintázatot, amiből egész életünk során előhívhatók a további növekedésünkre és fejlődésünkre serkentő impulzusok és belső képek. A környezet, amibe gyerekként csöppenünk, talán nem elég támogató ahhoz, hogy optimális módon fejlődjünk korai éveinkben, de a későbbiekben tudatos döntés és belső munka útján a mag-potenciálból kiemelhetünk olyan belső képeket, amelyek változásra és növekedésre inspirálnak, valamint értelemmel és újabb célokkal gazdagítják az életünket.
 |
| Mag-potenciál No.3 Fotográfia, fine art print 2016 |
Jó néhány esetet tudnék magam is felhozni félelmetes belső képekre, amikor az ijedelemtől hideg verítékben úszva riadtam fel egy-egy rettenetes álomból. Ezek a helyzetek akkoriban fordultak elő, amikor még nem dolgoztam ennyit és ilyen tudatosan a belső képekkel, s újra és újra figyelmen kívül hagytam a belső hang útmutatását. Egy sok-sok évvel ezelőtti konkrét példát említenék, amikor nem volt elég éberségem és bátorságom ahhoz, hogy időben kilépjek egy alattomosan romboló párkapcsolatból. Tapasztalatlanságom és az egyedülléttől való félelmem miatt nem láttam át időben a helyzetet, noha a lélek folyamatosan küldte a figyelmeztető jeleket rémisztő álmok formájában, s fizikai szinten is. Akkoriban egymást érték a gyulladások a testemben. Végül egy éjjel arra ébredtem, hogy egy halálkoponyás sötét alak mászik be a szobámba az ablakon keresztül, aki az életemre akart törni. Sosem fogom elfelejteni azt az iszonyatot, amivel felébredtem. Akkor, ott észhez tértem. Ki tudtam lépni a lehúzó, energiarabló kapcsolatból, és a sötét alak többet nem jelentkezett. Ez szándékosan egy szélsőséges példa volt, hogy érzékeltessem, mennyire megrázó tud lenni egy képi üzenet, ha sokáig elhanyagoljuk a belső útmutatás követését.
A.Y.: Hogyan működnek tovább a belső képek az életedben?
B.A.: Az attól függ, milyen életfázisban és milyen feladatok közepette vagyok éppen.
 |
| Eredet No.1 Fotográfia, fine art print 2015 |
Vannak ugyanis feladatra “specializált” és általánosabb, sorsszintű képeim. A feladatspecifikus képek addig aktívak, amíg a hozzájuk kötődő megoldandó feladat aktuális az életemben. Például, amikor párt kerestem, amikor babát szerettem volna, amikor gyógyulnom kell, amikor családon belüli konfliktusokat simítok el, amikor érzelmileg feldúlt vagyok, a belső képekhez fordultam és fordulok támogatásért. Amikor egyoldalúvá válok egy életszerepet vagy egy minőség megélését illetően, elhanyagolom vagy éppen túlzásba viszem valamelyiket, akkor a belső képek - származzanak bár álomból vagy aktív imaginációból - segítenek a kibillent egyensúly helyreállításában. Mihelyst megoldódik az élethelyzet, a kép is eltűnik a látóteremből. A sorsszintű képek azonban hatalmas vezérlőcsillagok, amelyekhez az életút során többször is visszatérek, mert ezek hordozzák a nagy, átfogó élettémáimat. Ahogy érlelődök a tapasztalataimban, ezek az ismételten felbukkannó nagy témák is megújulnak és elmélyülnek. A velük való munka mindig felemelő és megérintő, mindig újjáalakít és friss célokkal lát el. Amikor például gyermekre vágytam, a termékenység konkrét és szimbolikus képeivel foglalkoztam behatóan. Amióta anya lettem, a termékenység mint téma csak átvitt értelemben, az alkotóképesség és a belső gazdagság szimbólumaiban jelenik meg a képeim között. Az anyaság viszont életre szóló feladat, így a hozzá kötődő, sorsszintű képeknek is többé-kevésbé állandó jelenlétük van az életemben.
A.Y.: Hogyan dolgozol ezekkel a materializált belső képekkel tovább?
B.A.: A képekkel való munkában a kedvenc területeim az elfelejtett vagy elnyomott tehetségek előbányászása, a képességnövelés és a jövőformáló víziók megalkotása. Tapasztalatom szerint nem merünk nagyot álmodni önmagunkról, vagyis nincs belső képünk önmagunk kiterjesztett verziójáról. Nem merünk nagyot gondolni az előttünk álló lehetőségekről, s nincs bátorságunk kihajózni ismeretlen, nyílt vizekre a bizonytalanságtól való, gúzsba kötő félelem miatt. Így voltam ezekkel én is, s így is maradtam volna, ha nincsenek képi eszközeim önmagam ismételt újraformálásához. A képzettség szó valójában abból ered, hogy rendelkezem képekkel saját magamról, a céljaimról és a jövőmről.
 |
| Táguló No.79 Fotográfia, fine art print 2010 |
Ezen képek megművelése során válok képzetté, vagyis leszek képes betölteni sorsfeladataimat és kibontani a mag-potenciálomat. Így élhetek minőségi életet. Mostani életszakaszomban leginkább az foglalkoztat, még mivé növekedhetek művészként és tanárként. Milyen feltérképezetlen területekre juthatok még el az alkotás és a tanítás során? Hová tágíthatom a határaimat? A tágulás személyes vágya mindeközben gyökeresen ellenkező irányba megy a külvilágban jelenleg tapasztalható folyamatokkal. Azonban bármilyen bezárkózási és beszűkülési tendencia legyen is tapasztalható a külvilágban, a belső képek szintjén mindig kinyúlhatok a határtalan felé, és táguló tudatomnak semmi nem szabhat határt. S ha bátran és következetesen járom a tudat kitágításának az útját, ami egyre merészebb belső képekkel jár, a külvilágban is törvényszerűen meg fognak mutatkozni a belső növekedésnek megfelelő külső események. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az érzelemtelien átélt belső képek önmegvalósító erővel bírnak, és előkészítik vagy inkább megteremtik a nekik megfelelő külső megélések lehetőségét.
Azt látom, hogy túl sokat nyüzsgölődünk, keverünk-kavarunk anélkül, hogy előtte kimunkáltuk volna magunkban a céljainkat meghatározó belső képeket. Mintha a túlzott aktivitással akarnánk kompenzálni a belső képek hiányát. Természetesen így is elérhetünk eredményeket, de sokkal nagyobb erőfesztéssel és sokszor kétes kimenetellel. A tudatos életvezetés egyik legfontosabb eleme, hogy jól körvonalazott, határozott belső képeket teremtsünk önmagunk legfényesebb, legkiterjesztettebb változatáról. Ez önmagában is hatalmas munka és nagy eredmény. Jómagam is ezt gyakorlom nap nap után. Újra és újra ki kell tágítanom a tudatomat, hogy túllépjek az elmémet és a szívemet összeszorító impulzusokon, hogy magamba tudjak fogadni friss élményeket, s hogy az inspiráltság hullámhosszára kerüljek. A képekkel való munka számomra így egyfelől a napi belső higiéné része, másfelől pedig egy aktív, teremtő tevékenység a vízióim ápolására a kitágult tudat állapotában, ami elég pszichés energiát tartalmaz ahhoz, hogy a képi munka építő irányú és célra tartott legyen.
A.Y.: Egy ilyen jelentős „belső kép” történetet megosztanál az olvasókkal, esetleg illusztrációkkal, a keletkezéstől a mostani állapotáig?
B.A.: Vagy húsz éve láttam a következő álmot. Vidéken voltam, falusi környezetben, és gyümölcsfás kertekkel körbevett házak előtt sétáltam. A környék emlékeztetett nagymamám falujára, aki gyönyörű kertet ápolt hatalmas gyümölcsfákkal. Álmomban megálltam egy pompás kert előtt, és benéztem a kerítésen át. Egy háromemeletes kis kúria állt az udvar közepén. Mivel átláttam a falakon, bepillantást nyerhettem a ház belsejébe. Egy óriás asszony ült odabent, akinek az alakja betöltötte az egész házat. Mintha a kívülről háromemeletesnek látszó ház belülről egy nagy csarnokterem lett volna, aminek a közepén ott ült az asszony földig érő, sötét színű ruhában. Hosszú, barna haját kontyba fogva viselte. Királynői tartással ült és csöndben varrt. Amikor megérkeztem a kerítés elé, láttam, hogy felemeli a fejét és rám néz. Mintha már várt volna. Magával ragadóan erőteljes, mégis szelíd és szeretetteljes volt a pillantása. Csak ennyi volt: felemelte a fejét és rám nézett, s én azóta is e tekintet lenyűgöző hatása alatt állok! A vele való felejthetetlen találkozásból nőtte ki magát a Nagy Anya belső képe, az Anyaistennőé, aki táplál és megtart, aki erőm, kreativitásom és bölcsességem legfőbb forrása.
 |
| Eredet No.2 Fotográfia, fine art print 2015 |
A.Y.: Tanítod is ezt a fajta megközelítést. Milyen tapasztalataid vannak, mennyire nyílnak meg a tanítványok? Mi a legfőbb célod csoportvezetőként?
B.A.: Maradjunk a Nagy Anya példájánál. Néhány éve összeállítottam egy, a Nagy Anya történeti és művészi megjelenítéseiről szóló, sajátélményű, kreatív műhelysorozatot. Fókuszált odafordulással és türelmes munkával lépésről lépésre feltártuk e hatalmas őskép személyre szabott jelentéseit. Dolgoztunk a testünkhöz való viszonyunkkal, a női lét alapvonásaival, vagyis az életadás-megtartás-elengedés hármasságával, és kapcsolatba léptünk égi édesanyánkkal, aki függetlenül attól, hogy milyen a viszonyunk a földi anyánkkal, nem szűnő szeretettel, végtelen türelemmel és elfogadással tart és támogat minket. Ezeknek az érzelemteli élménynek kitárulkozni mindannyiunk számára hatalmas gyógyító élmény és lelki újjászületés. Az én legfőbb célom és feladatom csoportvezetőként az, hogy olyan érzelmi és szellemi környezetet teremtsek az óráimon, ahol a szívek és az elmék megnyílhatnak egy mélyebb értelemmel bíró világ számára. A képmeditációkon pedig tapasztalt, biztonságos vezetést nyújtok a belső világ eddig feltérképezetlen tájainak a bejárásához. A kulcs mindenképpen az, hogy a kitágult tudat inspirált állapotába jussunk, ami képes a racionális, ismert világon túlra terjeszkedni. Sok felemelő és megindító élményem van a közös órai munkáról, ahol nagy találkozások történtek és történnek a belső világ lakóival. Ugyan mindenki nagyon különböző útmutatásokkal és felismerésekkel találkozik ezen az úton, a közös vonás a személyes megérintettség és az érzelmi töltöttség állapota. Aki részt vesz ebben a típusú munkában, már eleve önmaga összefogottabb, kiteljesedettebb változatát keresi, így könnyen elfogadja a belső képek útmutatását és a belülről kifelé való teremtés folyamatát.
Antalffy Yvette
(mint újságíró)
(A cikkben szereplő képek Bátorfi Andrea fotográfiái)
(A cikkben szereplő képek Bátorfi Andrea fotográfiái)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése