Édesek és mostohák, avagy egy kis elmélkedés a mozaikcsaládról

A minap egy kulturális műsorban egy könyvtáros hölgy beszélt a doktori disszertációjáról, amit a mozaikcsaládokról írt a történelemben. 

Nem is gondolnánk, hogy a régi időkben még talán gyakoribb jelenség volt a járványok, háborúk okozta elárvulás után a mostohasors mint manapság.  Mindig voltak, akik az édesszülők helyébe léptek, hozva magukkal a saját édesgyerekeiket, s hogy nem volt ez másként a bibliai időkben sem.

A mozaikcsalád fogalma:
A bennünket körülvevő társas közeg, ökoszisztéma legelemibb egysége a család. Napjaink társadalmi, gazdasági és szemléletbeli változásai következtében már nem csak a hagyományos családforma létezik, hanem új életközösségek, családformák jöttek létre. Ezek egyike a mozaikcsalád: egy olyan újraformálódott közösség, melyet az egyik szülő és gyerekei alkotnak az új partnerrel, akinek esetleg szintén van már gyermeke. A mozaikcsalád hazánkban a legelterjedtebb olyan válás utáni családforma, amely mindkét nemi és szülői mintát biztosítja a gyermekek számára, ezek közül az egyik vér szerinti szülő.

Éppen Szent Annát, Szűz Mária édesanyját hozta fel példának, akinek a legenda szerint további leánygyerekei születtek két férjtől is:

"A legenda elbeszélése szerint Szent Anna szüleit Stolanusnak és Emerenciának hívták, és Betlehemben éltek. Anna a Názáretben élő Joachimnak lett a felesége, s mindketten Júda nemzetségéből és Dávid házából származtak. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadik részt pedig szétosztották a szegények között.

Gyermektelenségük fájdalmát tovább fokozta egy eset: a templomszentelés ünnepére fölmentek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot akart felajánlani, de egy Iszakár nevű pap visszautasította az ajándékot azzal a megokolással, hogy bűnös kézből nem fogadja el. Joachim házasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége nyilvánvaló jelének látta.

Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szava igazsága mellé jelül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a templomban, az Aranykapunál találkozni fog a feleségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, hogy a templomba menjen. Úgy is történt. Joachim és Anna az Aranykapunál találkoztak, boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonukba, Názáretbe.

Anna az ígéret szerint fogant és megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el. Joachim ezután hamarosan meghalt. Anna másodszor is férjhez ment egy Kleofás nevű férfihoz, kitől ismét lánya született, és azt is Máriának nevezték. Kleofás halála után Anna harmadszor is férjhez ment egy Salamon nevű férfihoz, akitől újra leánygyermeket szült, és e harmadik lányt is Máriának nevezték el.

A legenda -- az apokrif szerzőktől vett értesülések alapján -- így részletezi Jézus rokonságát: az a Mária, aki Anna második házasságából született, később Alfeus felesége lett, és négy fiút szült: a fiatalabb Jakabot, Júdás Tádét és a Zelóta Simont, akik Jézus apostolai lettek, valamint a Justusnak nevezett Józsefet, aki Jézus tanítványa volt. A harmadik Mária, akit atyja után Szalóménak is hívtak, Zebedeus felesége, Jakab és János apostol anyja lett.

Ezek az adatok természetesen nem fedik a történeti valóságot, de azt a hívő és szeretettel teljes gondoskodást jelzik, ahogy a hagyomány próbálta értelmezni az evangéliumokban is előforduló ,,Úr rokonai'' kifejezést.

A legenda azt is tudja, hogy Anna még élt, amikor a Szentcsalád Nagy Heródes halála után visszatért Egyiptomból, és megláthatta a kicsi Jézust. Lelkét angyalok vitték Ábrahám kebelére, s mikor az Úr Jézus fölment a mennybe, őt is a mennyországba vitték." (Forrás: A szentek élete)

Leonardo da Vinci: Szent Anna harmadmagával 

A minap a déli harangszó a Jessze-fájáról híres gyöngyöspatai templom tornyából szólt.

Ezt a Jessze-fát Jankovics Marcell is elemezte, a leírásból egy idézet Mária születéséről:

"Valamivel följebb a fa öt felé ágazik. Két szélső, egyben rövidebb alsó ágának végén egy-egy virágkehelyből fehér szakállas férfiak emelkednek ki derékig, szemüket a fa csúcsára emelve. A beljebb lévő két oldalág a középső főágon, a fa tengelyében lévő tojásdad alakú oltárképet fogja koszorúba, mely Mária születését ábrázolja, és amelynek keretére a képet magyarázó latin feliratos szalag tekeredik. Az oldalágakból, melyek a kép fölött összeérnek, nyolc-nyolc mellékág sarjadzik, négy kifelé, négy befelé mindkét oldalon. Mindegyik ágcsúcson egy-egy virágkehely és belőlük derékig kiemelkedő férfialak látható. A fa csúcsán lévő virágkehelyből a koronás, jobbjában jogart tartó Szűz Mária emelkedik ki, bal karján a gyermek Jézussal. A fából faragott alakok száma Jesszével és az angyalokkal együtt 22, de ha csak a fa ágait, virágait számoljuk, akkor 19 – Máriát és a kis Jézust egynek véve, mivel a gyermek nem külön virág gyümölcse.
A virágokat, és az alakok ruházatát dúsan aranyozták, a fa törzse és ágai ezüstösek. Szemre úgy tűnik, mintha a fa nem is fából, hanem fémből készült volna. Az ágakat eredetileg levelek borították, erre az ágakon levő lukak emlékeztetnek, illetve egy utólag odaillesztett levélke. A műtárgyleírás szerint az eredeti levélzet egy tűz alkalmával leégett. Értelemszerűen gyertyák okozta kisebb tűzesetről lehet szó, ami csak a gyorsan hamvadó (aranyozott vagy ezüstözött papírból készült?) levelekben tudott kárt tenni."

A mi családunk és barátaink emlékezetében is bőven akad mostohaszülő. Volt köztük jóságos és igazi Grimm-mesét megelevenítő gonosz banya is, aki csak a saját édesgyermeke érdekében vadította el a háztól a mostohagyermekeket, de olyan is aki, ugyanezért nem akart vagy elvetette az új házasságban fogant közös gyermeket. 

Voltak Szent Józsefhez hasonlatosak, akik sajátjukként nevelték fel édesapák helyett a gyermeket és adtak emberségből leckét a világnak.

Drága tanítómesterem, Szász Ilma szokta mondani:

"Akármilyen nehéz sorsunk is legyen az életben, a világ azért olyan irányba halad, hogy mindig van/volt/lesz legalább egy ember, aki anyánk helyett anyánkként, vagy apánk helyett apánkként megsimogat bánatunkban, vagy büszke ránk valamely tettünkért. "

Két filmet is ajánlok a témában: Édesek és mostohák, Fanny és Alexander, valamint Jennifer Lash (Ralph és Joseph Fiennes színész fiúk édesanyja) Vérségi kötelékek című könyvét, amelyben a "családi átokminta" feloldására kaphatunk receptet. Egy korábbi angol nyelvű videóban a Fiennes-gyerekek beszélnek édesanyjukról és idézgetve ajánlják a könyvet. 

Az ő családjuk is egy ilyen mozaikcsalád.

Jennifer Anne Mary Alleyne Lash, más néven Jini Fiennes (1938 – 1993) angol író- és festőnő.
Chichesterben, Sussex tartományban született az ír katolikus Joan Mary Moore és Henry Alleyne Lash dandártábornok gyermekeként. Apja brit gyarmati tisztviselő volt, így Jennifer Lash Indiában is élt hat évig. Amikor a család visszatért, Angliában, Surreyben telepedett le. Jennifer bentlakásos iskolába járt, majd a farnhami művészeti iskolán folytatta. 16 éves volt, amikor családi problémák miatt tanulmányait megszakítva Londonba költözött, ahol alkalmi munkákból fedezte tanulmányainak költségeit.
1962-ben házasságot kötött Mark Fiennes-szal, akitől hat gyermeke született: Ralph és Joseph színészek, Martha és Sophie filmesek, Magnus zeneszerző, Jacob ökológiai szakember. Az idők során örökbe fogadta Michael Emery-t, aki régész lett. A család gyakran költözött: éltek Suffolk-ban, Wiltshire-ben, Írországban és Londonban.
Regényei: The Burial, The Climate of Belief, Get Down There and Die, The Dust Collector, From May to Oktober, On Pilgrimage (Zarándokúton címmel magyarul is megjelent)
Festményei szerepeltek számos kiállításon. Olyan helyeken, mint a Penwith Galéries St Ives, a Halesworth Galery és Westleton Chapel Galeries Suffolk.
Az 1980-as években Jannifer Lash-nél mellrákot diagnosztizáltak. Míg a betegséggel küzdött, szakrális helyekre is elutazott: Lourdes-ba és Saintes Maries de la Mer-be (Franciaország) és a spanyolországi Santiago de Compostellába. Ekkor írta Zarándokúton című könyvét. 55 évesen halt meg.
Utolsó regénye a Blood Ties, (Vérségi kötelékek) poszthumusz jelent meg 1997-ben. Sokak szerint ez a legjobb munkája. Magyarul 2001-ben adták ki (Szabad Föld Kiadó) Thomka István fordításában. Antikváriumokban még kapható.

  

Köldök - asszociációk

Tegnap este lefotóztam a majdnem-teliholdat.

A Hold felszínén az a kráter olyan, mint egy köldökforma, sőt a telihold maga olyan, mint a várandós anyukák gömbölyű hasa.

De a Hold maga is az anyaság, a női ciklus szimbóluma, megtestesítője. Máriát is gyakran ábrázolják a Holdon állva.

Napba öltözött asszony - a Holdon áll

Jónéhány éve az egyik barátunk első unokájának első, tán 2 éves-kori rajzával, dicsekedett el, ami őt magát ábrázolta és ezt megmutattam a fiatalabb fiamnak. Ő vette észre, hogy ezeken az első saját magukat ábrázoló gyerekrajzokon a pont-pont-vesszőcske készen van a fejecske, kicsi nyaka, nagy a hasa...-n túl rendre megrajzolják az ifjú művészek a cicit és a köldököt jelképező 3 pontot a nagy hason.

Hivatalos fogalomként: A köldök

A has közepén levő kicsiny mélyedés, a születéskor elvágott köldökzsinór maradéka.

Mit gondolok a családról? - válasz egy körkérdésre

Néhány hete lettünk másodjára is anyóssá-apóssá, az idősebb fiúnk is megnősült, a fiatalabb augusztusban lesz egy éves házas.

Új szerepre is készülünk a családban. Két és fél hónap múlva nagyszülők leszünk. Most úgy gondolom, hogy fiús szülőként bizonyára kevesebb nagyszülői szerepet szánnak nekünk, mintha lányaink lennének… De ki tudja…?
A férjem nagymamája 40 évesen, az anyukája 50 évesen lett nagymama. Én pedig már „Hatvanon túl, Egerben” - mondhatnám némi fanyar humorral.
Nekem nem voltak nagyszüleim, nem élték meg a születésemet, illetve az az egy nagyapám, aki megélte, elég távolságtartóan kezelte az unokákkal való kapcsolatát. A házbeli nénik-bácsik jobban törődtek velünk, mint ő.

A mi fiainknak voltak nagyszüleik. Az én szüleim halálukig részesei is voltak az életüknek, a férjeméi is – míg kicsik voltak -, a maguk módján, születésnapi tortákkal, vasárnapi ebédekkel, egy-egy iskolai vakáció idején való néhányhetes pesztrálással.

Az egy élő, igen csak „nagytermészetű” nagymama pedig két éve megözvegyült és az elmúlt hónapban leesett a lábáról. Most pedig orvosi javaslatra egy kórház rehabján várja az otthonban való elhelyezését, mert önellátásra már nem képes.  Nem lehet egy órára sem egyedül hagyni, mert kárt tesz magában, vagy a környezetében. Mi sem vagyunk már olyan fittek, hogy el tudnánk látni a baját. Egy hozzánk közeli otthonban pedig - orvosi felügyelet és gondos ápolás mellett -, akár napi kapcsolatban lehetünk vele. Egyelőre így gondoljuk…

A minap néztük meg "Övék a mennyek országa" című magyar dokumentumfilmet, amelyben a háborúk sújtotta Irakban a káld és asszír keresztényeket látogatta meg Böjte Csaba testvér, Sajgó Szabolcs atya és az MTVA stábja. Elhangzott egy olyan mondat, ami nagyon megérintett. Hogy a háború sújtotta Irakban, nincsenek árvaházak és öregotthonok. A család fogalma egészen más, mint minálunk. Ha valakinek a közeli hozzátartozói meghalnak, vannak távolabbiak, akik befogadják a gyerekeket-öregeket.

Hát ehhez képest, a mi viszonylagos jólétünkben, sehol sem vagyunk, se morálisan, se spirituálisan, se humanitásunkban… Azzal nyugtatjuk meg a lelkiismeretünket, hogy mások a körülményeink és valójában előre kell tekintenünk, a múltat pedig helyén kezelni.
Ezt intézményesített formában nemrégen megtapasztalhattuk a traumatológián, ahol 4. kategóriás besorolásban vártunk a mamával végig 11 órát, míg sorra került, mert mindig bejött egy 1-2-3. kategóriás, aki fiatalabb volt, súlyosabb eset, közszolgálat teljesítése közben lett sérült, stb… Elesettségünkben így kategorizálnak majd bennünket is valószínű…

Kérdem én: Az a régi családi forma nem hozható már létre itt Kelet-Közép-Európában, ami Arany János: Családi körében  még meg volt, pedig az hasonlít leginkább az iraki keresztényekére?

Nászajándékba és a tavaszi-nyári születésnapokra mostanság van egy „házi áldás – haiku-kalligráfia – triptichon”-om, ami arról az ideális állapotról szól, ami számomra a család fogalmát is lefedi:

Ha a szép, nagy családra gondolok, akkor pedig Bergman: Fanny és Alaxander című filmjében, a még boldog családi epizódjának filmkockái jutnak eszembe.  Valahogy arra az idillre vágyom magam is, boldogan játszadozó gyerekekkel és bölcsen mosolygó és elégedett öregekkel. (A filmről egyébként már írtam karácsonykor a kYVETítés blogomon)