Örök barátságok - egy bensőséges tudósítás Doszkocs Zsuzsa új kiállításmegnyitójáról

2011-ben ismertem meg Doszkocs Zsuzsa festőművésznőt, akivel az első pillanatban barátokká lettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást. 

Ő volt az első riportalanyom az „On-line médiával a megkülönböztetés ellen” újságíróképzésem vége felé, sőt az Élet a Babauhausban címmel a fotós vizsgamunkám is róla és arról az ikonikus bauhaus stílusú épületről szólt.
Erről a helyről most szeptember elején visszaköltöztetik Légzésrehabilitációs Osztályt a Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetbe, ahol korszerűbb körülmények közt, modernebb eszközökkel tudják kezelni őt és a sajnos egyre nagyobb számú légzésrehabilitációra szoruló beteget - tudtam meg a szentendrei kiállításmegnyitón.

Idén Zsuzsának - Szentendrén, a P'Art Moziban - az "Örök barátságok" c. kiállítására már nagyon készültem, mert a családi nyaralásaink egybe estek mindig a korábbi megnyitók időpontjaival.

Kocsi László a Honvédelmi Minisztérium humán szervezője bevezetőjéből az első kiállításmegnyitókat idézve megtudtuk, hogy addig lesznek itt kiállítások minden évben, amíg Zsuzsa él és alkot.

Schmidt Ferenc, előadóművész zenés átvezetése után Prof. Dr. Pénzes István a Szent János Kórház Légzésrehabilitációs Osztályának szakmai vezetője, beszélt arról, hogy ő maga számtalan konzílium szakértő professzoraként többek között  a fiatal öngyilkossági kísérleteseket felépülésük során rendre el szokta vinni a Baba utcába, hogy lássák, az elkeseredettségre semmi okuk.  Zsuzsa csupán csuklóból mozogó kezei nyomán milyen pozitív világkép jelenik meg a festményeken, rajzokon.

Végső Ildikó verseket idézett Zsuzsa kedves verseiből többek között Szentendréről, az édesanyjáról.

Gombai Zsóka, fesménybecsüs beszélt a képzőművészet terápiás jellegéről, melyben maga a művész is boldogan alakot és a mű pedig örömre deríti az azt néző szívét-lelkét, s mindez Zsuzsa alkotásain is gyönyörűen átsüt. 

Kocsi László név szerint említette az őt kezdetektől ápoló - ma már nyugdíjas - Jerman Annát és  Dr. Nagy Máriát, a Nők Lapja újságíróját, akinek egy korábbi írását Zsuzsáról a megnyitó zárásaként felolvasta.



Majd felcsendült a Weöres Sándor megzenésített verse, a Teljesség felé:

Fotógaléria

u.i.:
Zsuzsát éppen a napokban kértem fel egy kiállítási anyag összeállításra OORI Galériába, ahol korábban már volt kiállítása. Így vándorútra kelhetnek a szentendrei kiállítás képei szeptemberben Budakeszire...


És a legelső cikkem Doszkocs Zsuzsáról:

…ÉN IS ADHASSAK MAGAMBÓL, EGY TISZTA FÉNYŰ CSODÁT

beszélgetés Doszkocs Zsuzsa festőművésznővel

„Istenem segíts engem, annyi gondon és bajon át.

Utam végén elérjem a megnyugtató Nirvánát!

S ahogy a kagyló a mocsokból gyönyörű gyöngyöt ád.

Én is adhassak magamból, egy tiszta fényű csodát!”

Mélykúton született, 1959. január 10-én.
Itt, gyerekként megtapasztalhatta az összetartozás és a szeretet légkörét. Az ott töltött idő tanította meg a kitartásra és a szorgalomra...
9 éves volt, amikor Szentendrére, a festők városába költözött szüleivel.
A város híres a sokszínű nemzetiségéről, toleranciájáról, ami megkönnyítette családja számára is a beilleszkedést. Ekkor tudták meg azt, hogy lassan romló izomgyengesége van. Érettségi után a városban talált munkát, ahol a teljes járóképtelenségéig dolgozott, közben tovább tanult, számítógép programozónak.
Negyvenévesen került a János Kórház Légzésrehabilitációs Osztályára, ahol ma is él.
1998. augusztus 19-én kómába esett, mert a légzést segítő izmokat is megtámadta az izomgyengeség. Gégemetszést hajtottak végre rajta, s azóta lélegeztetőgép adja számára a levegőt...
Az élete három helyszínének sokat köszönhet, vallja magáról, ahogy ez honlapján is olvasható:http://www.doszkocs-zsuzsa.hu/dzsmagamrol_hu.html

Riporter:
Vassné Antalffy Yvette
az „On-line médiával a megkülönböztetés ellen” újságíróképzés végzett hallgatója
A cikk megjelent : http://oreganeniked.hu/ portálon (ami sajnos ma már nem működik.)

Bárdi Gábor, az MBE irodavezetője ajánlotta figyelmembe a minap Doszkocs Zsuzsa festőművésznőt, egy kedves karácsonyi üdvözlő kártya továbbküldésével, melyet ő festett.

Magam afféle „igazgyöngyhalászként” kezdtem új életet, úgy tíz évvel ezelőtt. Így az életrajzát végigolvasva a neten és a fenti saját versére találásom után úgy gondolom, hogy a mai „alámerülésem” újabb igazgyöngyöt hoz a felszínre, melynek helyszíne a Baba utcai Légzésrehabilitációs Kórház első emeletének alig hat négyzetéteres szobája. A szobában lélegeztető gép monoton „szuszogása” és nagy vidámság fogad. Kiderül, születésnap van a levegőben, mégpedig Zsuzsáé.
Így elrabolva öt az ünneplőktől, beszélgetünk a művészetről, amelyet a legnagyobb ajándéknak tekint életében.

- Bárdi Gábort egy gyönyörű képed nyűgözte le, melyet az Ombudsmani Hivatalban látott. 

- A 2010-ben, a Művészet és Kultúra Világa egyesület által szervezett Nemzetközi "Kenyér" pályázat arany oklevelét elnyert munkám, a Kenyér útja került az Ombudsmani Hivatalba, a kiállításra.
A Búzamező, Aratás, Csendélet kenyérrel című triptichon első képe a szülőfalum, Mélykút gyerekkori emlékképe. Itt a búza érési folyamatát ábrázoltam, ahogy az üdítő zöldtől - az idők során -, földszínű barnává válik, majd Péter-Pál ünnepén az aratók is megjelennek a második stáción. Összekötésként a búzamezőket szegélyező, színes virágos rét szolgál, mely előbb a falu templomába fut, majd onnan ki, és később megérkezik a harmadik kép csendéletének hátterébe. Itt már az augusztus 20-i újkenyér áll az eucharistia további szimbólumaival - a borral és a kereszttel - együtt az egyszerű ember asztalán - mint oltáron -, megszentelésre várva. 

- Honnan-hová? Ez mindegyikünk fontos életkérdése. Honnan indult a festő-időszakod?

- 15 éve egy pasztellkréta készlettel kezdődött minden, amellyel megrajzoltam azt a bizonyos sas madarat - melynek lényege maga a szárnyalás. Történt ez akkor, amikor a testem végleg megadta magát a bénultságnak, meghagyva a kezem könyöktől való mozgásának lehetőségét. A lelkem így a rajzolással és festéssel szárnyakat kapott.  

- Sok közös és több mint húsz önálló kiállítás eredményeként jónéhány díj tulajdonosa lettél.

- A szülőfalum, Mélykút az élni akarást és művészet iránti elkötelezettségemet, pontosan nyolc évvel a kómába esésem után, díszpolgári címmel jutalmazta. 

A Honvédelmi Minisztériumtól a "Buda visszavétele" című festményemért Minisztériumi Nívódíjat kaptam.

Az És mégis élni... alapítvány, a Nyitott Kapu alapítvány, a Szigethalmi Irodalmi és Képzőművész Asztaltársaság tiszteletbeli-, valamint az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság tagja vagyok.

2009-ben a B-612 Kulturális Műhely "Az én Radnótim..." pályázatán Szegeden a "Nem tudhatom..." című vershez készült két festményem a 3. helyezést érte el.

2010-ben a "Ritka szépségek gyűjteménye" pályázaton 1. díjat kaptam az Önarcképemért.

A kiállítások és a képek sok embert hoztak közelebb hozzám, mint például Reményik László írót, akinek ragyogó könyveit illusztrálhattam is.
A versek. Mikor jött az első sugallat, hogy rímekbe szedd a gondolataidat?
Az 1998-as kómát követő felébredésem után kezdtem el verseket is írni. Az elsőt a szüleimnek ajánlva:

HÁLA

Betegségem nehéz terhe
A lelkemet meg nem törte.
Óvta szülői szeretet,
Vigyázva botló léptemet.

Sokszor voltam csalfa, hamis,
Megbíztak bennem akkor is.
Nehéz élet jutott nekik
Én is növeltem terheik.

Azaz egyben segíthettem
Én is ugyanúgy szerettem.
Víg kedélyt, mit tőlük kaptam
Vissza is nekik juttattam. 

- A képek vagy a versek a dominánsak a mostani időszakodban?

Úgy gondolom inkább a képek, de amit nem tudok színekkel kifejezni, azt teszem át írásba. Sőt itt van most is kedves barátnőm, Semes-Bogya Eszter, aki néhány versemet gitárkísérettel dallá komponált.

Így találkozik össze egy születésnapon a kép, a szó, és a zene Doszkocs Zsuzsa kicsiny szobájában, hirdetve a művészet határtalanságát 2011. január 10-én is.

Entelecheia, avagy a nyaralásban megint Hermann Hesse

Minden évben a nyaralásba könyveket válogatok az indulás előtti napokban, amik között mindig van egy H. Hesse is. 


A Napkeleti utazást szoktam egyébként évről évre újraolvasni, de azt az elmúlt évben, a Mindig hazafelé blogban már összegeztem. 

Idén ősszel készülök egy szűkkörű hétköznapi alkotótábor beindításra, melynek a tematikáját is Hesse-től venném át, ugyanis korábban egy nagyon érdekes szellemi játékra akadtam az Üveggyöngyjátékának olvasása kapcsán.

A szabadság napjaira, éveire a Kasztáliában tanuló diákoknak az volt a feladata, hogy rendre ÉLETRAJZOT kellett írni: egy úgynevezett életírást, azaz egy kitalált s tetszés szerinti korba helyezett önéletrajzot.

"A tanuló feladata az volt, hogy valamely régebbi kor környezetébe és kultúrájába, annak szellemi égöve alá képzelje vissza magát, abban kitaláljon egy neki megfelelő létformát. " Ebben a szabad játékos formában az ősi ázsiai újjászületés- és lélekvándorláshit maradéka élt tovább - minden tanár és diák jól ismerte azt az elképzelést, hogy mostani létét korábbiak előzhették meg más testben, más korokban, más feltételek között Szigorú értelemben véve ez persze nem volt hit, még kevésbé valamiféle tan. Gyakorlat volt, a képzelőerő játéka, hogy megváltozott helyzetekben és környezetben képzelhessék el Énjüket. ...óvatos behatolást gyakoroltak letűnt kultúrákba, korokba országokba. Megtanulták, hogy álarcként, egy entelecheia mulandó öltözeteként szemléljék saját személyiségüket. "

S mi is ez a különleges fogalom:

entelecheia (gör. telosz en auto ekhei): az anyagnak határozott létet adó és célját meghatározó formai ok. - Arisztotelész alkotta kifejezés.

Az emberi alkotásból vett fogalmat különösen lehet alkalmazni a szerves anyagoknál, s Arisztotelész az életelvet, a lelket a test első entelecheiajának mondja.  (Magyar Katolikus Lexikon)

Előzetesen feltettem a leendő résztvevőknek a kérdést, hogy mi legyen a téma, amely mentén dolgozunk majd.

Az egyik résztvevő a meséket ajánlotta, másikuk a halál témáját, míg magam az életfilmünk forgatókönyve tematikájának kidolgozására vállalkoznék. De ez a három akár egybe is érhet.

A mesék témájához a nyaralásban elolvastam Hesse: A varázsló gyermekkora című felnőtt meséit is.

Némelyikében felfedezni véltem azt a forgatókönyvírói tematikát, melyben a főhős a mese elején elindul világgá és a végére önmagát találja meg, egy alacsonyabb, vagy éppen magasabb tudatállapotában. 

Kép: az ÖKÖRPÁSZTORLÁS HAIKUK ÉS KALLIGRÁFIÁK illusztráció

Vannak benne mesék a földi civilizáció összeomlásáról, ahol vagy a természet veszi át az uralmat, vagy Isten avatkozik be, hogy visszaállítsa a megbomlott egyensúlyt. 

"És e napok sötétjéből felsejlett egy út, melyen a megvert népnek járnia kell. A felnőtt nép nem válhat újra gyermekké. Erre az égvilágon senki sem képes. Nem szabadulhat meg ágyúitól, gépeitől és pénzétől, hogy békés kis városkákban újra verseket farigcsáljon, és szonátákat játsszon. De végigjárhatja az utat, amelyen minden embernek végig kell mennie, ha elhibázta életét, és kínok kínját szenvedte meg. Felidézheti korábbi életútját, származását és gyermekkorát, felnőtté válását, tündöklését és hanyatlását, és az emlékezetnek eme útján rátalál azokra az erőkre melyek elszakíthatatlanul lényéhez tartoznak. Befelé kell fordulni, ahogyan a jámbor ember mondja. És önmagában, lénye legmélyén háborítatlanul rábukkan önnön lényére, ez pedig nem akar majd megfutamodni sorsa elől, hanem igent mond rá, és a megtalált lényeg legjavából és legbensőbb kincseiből újra talpra áll.És ha ez így fog történni, ha a legigázott nép önként és őszintén halad a sors által kijelölt úton, akkor valami megújhodik abból, ami volt egykoron. Újra kiapadhatatlan és csöndes forrást áraszt majd magából a világba, s kik ma még ellenségei, eme csöndes folyamra egykoron újfent megilletődve fognak figyelni."(A birodalom (1918))

Hesse maga is zenélt és festet, némely kiadás könyvborítóján pedig meg is jelennek színes alkotásai.

A hétköznapi alkotótáborban azt gondolom, hogy az öt érzékszervre hatóan próbálunk majd meg ráhangolódni a témáinkra és írunk, festünk, rajzolunk és közben zenékkel is illusztrálhatjuk majd gondolatainkat.

Néhány idézet még:

"Sok-sok jelentéktelennek tűnő ok hatalmas és súlyos, sorsszerű eseményt indíthat el."

"Silány komédia bölcsnek balgákat szolgálni."

"Ami a tehetséget illeti, valóban úgy burjánzik, hogy művészeinknek lassacskán csak kollegáik lesznek, közönségük viszont nem."

               
"Zsebtükör, melyet azért hord magával az ember, nehogy elfelejtse saját arcát."