2018. július 4., szerda

Nadap - Palermói Szent Rozália plébániatemplom

Palermói Szent Rozália plébániatemplom



A Bence-hegyről néztük ki magunknak


Aztán leérve a hegyről balra fordultunk és közelről is megnéztük.


















A nadapi egyházközség egykori templomát 1903. július 15.én kezdték elbontani a munkások, hogy helyére nagyobb templomot építhessenek. A templom alapkövét- mely Hübner Jenő budapesti műépítész tervei és Szenzestein János székesfehérvári építő mester irányítása alapján, a lovasberényi gróf Cziráky Antal patrónus hatalmas anyagi támogatásával épült- augusztus 5-én délután 4 órakor Várossy Gyula megyés püspök tette le.

Az alapkő a régi templom keresztkútjának alapköve volt, melyben 1800. december 3-án Vörösmarty Mihály költőnket keresztelték.

Az alapkőbe az alábbi pergament papírra írt okmány került:
"Ezen templom a teljes és megoszthatatlan Szentháromság a Boldogságos Szűz dicséretére Isten minden szentjeinek, de különösen Szent Rozália a község választott Patrónájának tiszteletére Nagyméltóságú gróf Cziráky L. és dénesfalvi Cziráky Antal v.b.t. tanácsos kegyes patrónus bőkezűségéből épült az Úrnak 1903. évében, mikor a Római Szentszék XIII.Leó pápát gyászolta, az esztergomi érseki székben Főméltósága Vaszary Kolos bíboros érsek trónolt, a székesfehérvári püspöki megyét Méltóságos és Főtisztelendő Várossy Gyula megyés püspök kormányozta, a Szent Gellértről nevezett vaáli esperesi kerület élén, ahová Nadap tartozik, Nagyságos és Főtisztelendő Beleznai István c. kanonok állt s e községben Kolonics Károly plébános lelkészkedett, s Magyarország koronás királya I. Ferencz József volt.
Kelt 1903. augusztus hó 5. napján
Ezen templomot tervezte Hübner Jenő műépítész Budapestről, építette pedig Szenzestein János székesfehérvári építőmester."

Az okmány mellé tettek az akkor forgalomban lévő arany, ezüst, érc, bronz és nikkel pénznemek fajtájából egy-egy darabot.

A templom őszre tető alá került és október 4-én a 37 méter magas toronyra feltűzték a 2 méter magas keresztet. A téli hónapok a templom belső berendezésével teltek. Beszerelték a templom ablakait, melyből a szentély három ablakát festett ablakkal látták el. A középsőn Szent Rozália a templom védőszentjének, a bal oldalin Szent Antal a patrónus védőszentjének, a jobb oldalin pedig Szent László az ifjú gróf védőszentjének képe volt látható. A téli hónapok alatt készült el a templom orgonája, melyet a budapesti Rieger féle orgonagyárban készítettek.

A templomot Palermói Szent Rozália tiszteletére szentelték. .
Szent Rozália a XII. században élt. Atyja Sinibald gróf Palermóban, Nagy Károly császár ivadéka. Fiatal korában remeteként a Palermo közelében lévő Pellegrino hegység zordon vidékére vonult vissza, ahol imádság, böjt és elmélkedés közepette 1163 körül fejezte be életét. Hogy pontosan mikor nyitotta meg Isten az ő lelke számára a mennyek ajtaját, nem tudjuk, mert holttestét csak 1625-ben, vagyis 460 év elmúltával találták meg teljes épségben a barlangban. Az ő közbenjárására szabadult meg még abban az évben Szicília a dögvésztől, ezért Szent Rozáliát azóta is a súlyos betegségekben szokás segítségül hívni. Palermo védőszentje és a "pestises szentek" egyike. Emlékünnepe: szeptember 4.
További infók: Nadap honlapján





Nincsenek megjegyzések: