Idén a férjemmel és a testvéremmel a már eltávozott szüleink, felmenőink, rokonaink és barátaink emlékére a pünkösdfürdői hajóállomásról szórtunk virágokat a Dunába.
A testvérem még tutajt is készített, hogy két mécsessel együtt küldje el a muskátli-gyűjteményének két virágát az "ősóceán" felé...
Hasonló indíttatással a hajóállomáson már mások is jártak előttünk. Három mécses világított, három kikötőbakon. Két bakra végtelen nyolcasokba feltekerve a drótkötél, mellyel a parthoz rögzítették a kikötőt.
Szimbóluma annak, hogy az időfolyam végtelenségét ide lehet rögzíteni ehhez a tér-időhöz, itt a parton... Hm?
A tutaj elúszott a kikötő mellett és aztán egyhelyben megállt, mintha zátonyra futott volna...
Majd testvériesen megosztozunk a csokron és mindegyikünk beleszórta a maga virágait a vízbe...
S lám a muskátlis kis tutaj bevárta a többi virágot...,
...majd kisvártatva visszaúszott a kikötőhöz.
Hosszasan elidőzött, s csak nagysokára kapta el egy áramlat, ami tovább vitte lefelé...
A parton egy hosszúnyakú kutyafejformájú uszadékfa feküdt...
"Azt a kutyafáját!!!.." - volt ez mondása a szüleinknek, ha haragudtak ránk...
Lám itt van a parton ez a "kutyafája" is...
Noé bárkájának egy késői kerekeken is guruló utódja pedig ott állt a parton, az új mobil gát meg épül mögötte...
(Noé hajdanán egy hasonlóba válogatta párosával az állatokat az özönvíz előtt)
Képletesen lehet, hogy ebbe a bárkába lehetne gyűjteni párosával azokat a fontos szellemi/lelki értékeinket, amelyeknek hasznát vesszük, ha utánunk az özönvíz...?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése