Jupiter - Szaturnusz együttállás

Gyóntatóatya Symbolonja

Egyik este kezembe került egy, már több éve nem olvasott könyv. Felcsaptam találomra, és mit ad Isten, ez a cím jelent meg: A gyóntatóatya. Hermann Hesse második életrajza az Üveggyöngyjátékból.

A két főszereplő két sivatagban élő remete. Ez felidézte bennem Remete Szent Antal és Remete Szent Pál sivatagi találkozásának történetét. Ideidézem egy korábban készült haiku-kalligráfiámat erről a nevezetes találkozásról.

A főszereplője Josephus Famulus (beszélő nevek, a Josephus jelentése: Isten gyarapítson, a Famulus: szolga, tanítvány). A kereszténység hajnalán, Gáza vidékén játszódik. Josephus a remeték életét éli, és idővel ismert gyóntatóvá válik, akihez messze földről is jönnek emberek. Ő meghallgatja őket, testvéri meghallgatásával könnyít a terhükön, és ezáltal segít bűneik hordozásában, majd elmondja velük a Miatyánkot, és homlokon csókolja őket. Nem korhol, nem ró ki vezeklést – nem igazi gyónás ez, inkább testvéri meghallgatás és együttérzés. Majd eljön a pillanat, amikor nem képes többé senki gyónását meghallgatni. Lelki válságba és kétségbeesésbe kerül. Hall egy híres, nála idősebb gyóntatóról, Dion Pugilról (név jelentése: Isteni boxerkutya) és elhatározza, hogy megkeresi, mert képtelen tovább folytatni a maga választotta hivatását, kiégettnek érzi magát. Elhagyja a remetelakot, és elindul, hogy megkeresse a másként gyóntató Diont. Ő korhol, fedd, tanácsokat osztogat, vezeklést ró ki, és ez reményt kelt Josephusban. Talán megtalálja nála a szükséges lelki segítséget.

Útja során egy idős remetével találkozik, nem tudva róla, hogy ő Dion, s arról sem, hogy ő is éppen hivatásának mélypontjára jutott. Dion is azért indult el, hogy megkeresse a híres gyóntatót, Josephus Famulust, hogy bevallja neki nyomorúságát, vigaszt és erősítést kapjon tőle. Amikor rádöbben, hogy akivel találkozott, az, akit keres, aki szintén menekülőben van hivatása terhei elől, s akinek még rosszabbul megy a sora, mint az övé, akkor először csalódást érez. „Mihez kezd, ha megtudja, hogy az az ember, akibe reményét vetette, éppúgy kétségek között vergődő ember?” De válasza hamar megérkezik: „Isten küldte őt nekem, hogy megismerjem és meggyógyítsam, s vele együtt magamat.” Megérti, hogy „A kétségbeesést Isten nem azért küldi az emberre, hogy megölje, hanem azért, hogy új életre ébressze.”

Dion meghallgatja Josephus gyónását, s nem tesz mást vele, mint amit egyébként Josephus szokott a hozzá fordulókkal. Homlokon csókolja, majd maga mellé veszi, és hagyja, hogy segítsen neki ügyes-bajos dolgai végzésében. Josephus egyre többször odaül, és hallgatja, hogyan gyóntat Dion. Néha aztán helyettesíti a gyóntatásban, így szépen lassan Dion Josephust is, és persze önmagát is visszavezeti hivatásához.

Később Josephus temeti el Diont, sírjára egy pálmafát ültetet, és megéri azt az évet, amikor a fa meghozza első gyümölcsét…

A Csak Könyvek portálon találtam F. Rácz Tünde tollából az Üveggyöngyjáték – A gyóntatóatya-életrajza ajánlójának utolsó mondatára:

„Ezt a novellát adom a mentálhigiéné szakos hallgatóimnak búcsúajándékul. Ennél többet nemigen taníthatok nekik…”

Három erő eredője nyíróerő-ábra

A pandémia közepén kádülőkénk lábának műanyag csavarkája a leggyengébb pontján elnyíródott, ahogy nekifeszült a kád oldalának, amikor ráültem zuhanyozás közben.

Három erő eredője nyíróerő-ábra, mondta anno - raccsolva ráadásul (hájom ejő ejedője - heujéka-heujéka - níjóejő-ábja) - az egyik statika-mechanika tanár a Kandó főiskola erősáramú karán - ez jutott eszembe a régi műszaki múltamból.




Eszembe jutott az is, hogy ilyen leggyengébb pontja van a háromszögletű műanyag vonalzóknak is, kb. 10,3 centiméternél törik el mindegyik. A poláris fény bizonyítási módszerrel megmutatható e pont is.

MekkMester Barácsbolt a Böszörményi úton

Egy ilyen kis csavar miatt egy egész ülőkét nem szívesen cserél le újabbra az ember lánya, hát még a fia.
Ilyen szabálytalan/szabványtalan műanyag csavar meg sehol nem kapható.
A ragasztás pedig mit sem ért.

Egy facsavarral összefogatni a két részt, ez a megoldás… - gondoltam.

De nem lévén használható fúró- és csavarozó gépünk itthon és a szemünk sem a régi, elindultunk egy hirtelen ötlettől vezérelve és felkerestük a MekkMester Barkácsboltot a Böszörményi úton.

Most a pandémia idején figyeltem fel rá, hogy komoly férfi-emberek állnak kígyózó sorokban, 1,5 méteres távolságra egymástól a kicsinyke-kis bolt előtt.

Korábban azt gondoltam, hogy csak barkácsgép-kölcsönzéssel foglalkoznak, néha ugyan hólapát és cirokseprű is volt kitámasztva az ajtó mellé. (A cirokseprűből mondjuk gondolhattam volna, hogy a boszorkányos ügyességű nőnemű ezermesterekre is számítanak.)

Ma legnagyobb meglepetésünkre, belépve láttunk, hogy “igazi férfi-bolt” ez, amiben a világon minden kapható, amire egy ezermesternek szüksége lehet.

Előadtuk a “Zurammal” a kádülőke-láb csavarjának problémáját a két kreatív fiatalembernek, akik fel is tették a kérdést, hogy mi is a funkciója a csavarnak, majd ugyanazt a megoldást kínálták fel, amit magam is kiokkumláltam a minap. 

Egy facsavarral összefogatni a két részt...

Csak ők kivitelezni is tudták, míg mi megvettük a kenyeret a Bake my Day - Péknél, és a hétvégi ebédhez a húsféléket a Balogi Tradicionális Húsáruházban.

Igazán gömbölyű lett a világ mára a számunkra e két fiatalember tette nyomán.

Te "JóÉg! - Hétköznapi pár filmajánló majd álom és álomfejtés

Lassan másfél hónapja  nyugdíjas vagyok... Már-már azt gondoltam, nem érem meg, annyiszor emelték a nyugdíjkorhatárt... A végére a testi korlátaimmal, a látásom és a hallásom egyre romló állapotával is szembe kellett néznem. Számot vetettem eddig felhalmozott szellemi-lelki értékeimmel és ennek kapcsán gondolkodtam el, hogy mit kezdek a hátralevő évéimben magammal és az egyre csökknő képességeimmel. A helyzetjelentést megosztottam a családommal és néhány barátommal.

Ezt olvasva egy barátnőm írta, hogy:

"Neked ajánlom, mert te szereted rajtam kívül még nagy mennyiségben mindenféle, akár félelmetesnek is tartható filmeket fogyasztani: van egy szerintem nagyon jó film, amit érdemes megnézni, akár árnyékmunkának is. 

Egy disztópia (negatív utópia, antiutópia, ellenutópia), ezért alapjában lehangoló, így inkább nem verem nagydobra, de szerintem nagyon költői módon és szinte szépen, lélekemelően írták meg ezt a disztópiát (nem hollywood, német-angol-svéd-dán film). 

A címe Perfect Sense (magyarul Hétköznapi pár - ettől mindenki szerelmes filmet sejt, hát óriásit csalódik, aki ezért kattint rá), 2011-ben készült, és nagyjából arról szól, hogy az emberiség járványszerűen, de mégsem kimutatható járványban, fokozatosan elveszíti az érzékeit. De mindezt nagyon allegorikusan teszi a film, jól rámutatva arra, hogy milyen érzelmek munkálkodnak az egyes érzékeink mögött...  Én kétszer is megnéztem, annyira tetszett.

Az csak nem várt slusszpoén, hogy a szagláselvesztés az első - ami a COVID egyik fő tünete."

 A film itt látható.

Már régóta nem félek ezektől a témáktól, inkább szembe nézek velük. Így hát én is kétszer néztem meg, másodszorra a "Zurammal" együtt. 

Láss csodát, másodszorra megpillantottam egy képi beállításban, egy nagyon fontos szimólumot, s vele a film spirituális üzenetét is dekódoltam magamnak.

A szerelmeskedés után a férfi a nőre, a nő az ég felé tekint a végső elsötétedés előtti pillanatban.

Majd futnak az utolsó képsorok,  vakok vezetik egymást át a síneken, a szerelmes pár is már-már vakon talál egymásra. 

A narráció szövege:

"Az legrosszabbra készülnek, de a legjobbat remélik.

Az igazán fontosra fókuszálnak, a “zsíron és liszten túl”.

...

Iskolapadban ülő gyerekeknek vetítenek képeket:

"Úgy gondoltunk a jégkorszakra mint, ami lassan következett be. A gleccserek terjeszkedtek...A hőmérséklet fokozatosan csökkent...

De nemrégiben teljes mamutokat fedeztek fel, a gyomruk tele volt emésztetlen fűvel. 

Villámcsapásként sújthatot le rájuk a hideg. 

Így ereszkedett a sötétség is a világra.

De előtte volt egy világos pillanat.

Az emberek temporális lebenyeinek* közös rezdülése. Az élet értelmének mély élvezete.

Egymás érintésének heves vágya uralkodott el, melegség, megértés, elfogadás, megbocsátás, szerelem.

Most sötét van, de érzik egymás lehelletét, és mindent tudnak, amit tudniuk kell.

Csókolóznak, érzik egymás könnyeit az arcukon. Ha még van olyan, aki látja őket, olyanok, mint az átlagos szerelmesek. 

Megfeledkezni a körülöttünk lévő világról. És az élet megy tovább. Így..."

*Halántéklebeny(temporális lebeny)- ebből kettő van, három részre osztható: felső rész, ami a hallás funkcióját szolgálja, a középső és alsó rész pedig a látás asszociációs területei (részben).

......

Így hát a felfelé tekintés hozza meg számomra nap-nap után a választ a kérdéseimre?! 

A nagyon fontos, a nagyon nagy és a nagyon kicsi dolgok szemmel nem láthatók és füllel nem hallhatók. 

Ennek szellemében élem napjaimat mostmár nyugdíjasként:

Ha kinyitom a szemem reggel, a fehér plafont nézve egy fekete foltot látok. Külön-külön egyik ill. másik szemmel is, de együtt is. Egy idő után elmúlik a jelenség. Lehet, hogy ez nem szemprobléma, csak oda vetül ki fekete folt formájában a "valami"?

Ma reggelre felvillant egy felirat ennek a feketelyuknak a közepén. Fókuszáltam rá egy jóideig. 

"JóÉg!"

Lehet, hogy egy neuron jelvevőként működött és valamilyen jelvivő frekvencián ez a jelsorozat volt itt a közelben.

Te “JóÉg!” 😎

A Fehér bot napján - október 15-én.

u.i.

A kozmikus tojás meditációmban már láttam ezt a kettős arcot, csak ott horizontális állásban, a profil múltba réved, a teljes arc ránk néz/belénk lát.

Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart ? - HúszHúsz-NullaKilenc-Nullakilenc

Ma van a nyugdíjas éveim első napja. Egy 2013-as blogbejegyzésemet aktualizáltam e nap tiszteletére.

Amikor a hetvenes évek derekán elkezdtem dolgozni, az első főnököm, Sipos úr – némi humorral – az első munkanapon beleírta a nevem az ő „Nagykönyvébe” és kiszámolta, hogy 2011-ben megyek nyugdíjba, de azt is, ha 3 évenként szülök összesen 12 gyerekeket, akkor akár gyesről kezdhetem meg a megérdemelt pihenés éveit.E számítás szerint már két éve boldog nyugdíjas lehetnék, ha nem emelték volna meg előbb 62 évre és utóbb 65 évre a nyugdíjkorhatárt. Valahogy mindig úgy alakult, hogy mire valamilyen időpontot elértem, éppen akkor emelték fel az én korosztályom nyugdíjkorhatárát.

„Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének, Benjamin Franklinnek a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra.Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek és táncolnak.” (Csíkszentmihályi Mihály)

Dolgoztam, mint a güzü. A hetvenes években építettem a szocializmust, még „végéemkáztam” is, ha még ez mond valamit valakiknek. A nyolcvanas években két fiam született, akikkel összesen 3 évig voltam gyesen. A rendszerváltás után a szabad versenyes kapitalizmusban zsigereltek ki a főnökeim úgy, hogy az egészségem is odalett, és akkortájt a kamasz fiaim kis híján kicsúsztak a kezeim közül. Míg én a „bányában dolgoztam”, ők néha-néha mellé jártak az iskolának. Már-már nem értettem azt, amiről ők beszélnek. Néha ordítottam is velük.

S akkor egy napon megláttam magam kívülről, ahogy ott állok és ordítok…

Nagyon elszégyelltem magam. Aznap eldöntöttem, hogy minden másként lesz!

Rájöttem, hogy azok az évek többet nem jönnek vissza, amelyeket a család együtt tölthetett volna.

Stratégiám a következő volt: 

A szeretetkommunikáció eszköztárából (ajándékozás, dicséret, odafigyelés–megértés, testi kontaktus–érintés, együtt töltött idő) az együtt töltött időt, méghozzá a „minőségi időt” választottam. S ettől a naptól meg is változtak a dolgok. Noha a külvilág szemében az árral szemben úsztunk ettől kezdve, de a gyerekeink szeretetét azóta is élvezzük.

A nagybetűs MUNKA helyett a legelesettebbek, a leggyengébbek ügyét szolgálom a magam módján, önkéntesként azóta is. (Mellesleg tenném ezt jó fizetésért is – amely után jó nyugdíj járna –, de nem alkalmaznak sehol.)

Azt is látom, hogy hiába volt a megfeszített MUNKA és az „áldozat” a munka oltárán.Az egy éve kézhez kapott szolgálati idő kiszámítási kérelmem határozatából ugyanis megtudtam, hogy mindenféle furfangos szabályok szerint 5-6 évet szépen lecsipegettek a Nyugdíjfolyósítónál a munkaviszonyaimból.

Az önkéntes munka…? Nem számít szolgálati időnek. Ez a tény egy kissé furcsa, de még talán megértem…, mert hát morálisan, meg minden… – vagy mégsem értem meg?!

Az idő pénz – vagy mégsem az?!

Lehet, hogy soha nem megyek nyugdíjba?!

Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?!  

(Kiváncsian várom, hogy kiszámolják mennyit ért a közel 31 év, mert hát a rokkantellátott évek nem számítanak szolgálati időnek, s így nem jött össze a Nők'40-program sem.)

2013-ban megjelent a Talita.hu-n is.

Igazi Magyar Női ŐsErő

 

Gondolatok Weninger Endre: Híres Magyar Nők című könyvének illusztrálása közben

2020 - HúszHúsz az Ősi NőErő jegyében indult számomra, amelynek önmagamban való felélesztése és továbbfejlesztése révén oldottam és oldom meg idén a családból és a baráti körből rám-rám háruló súlyos és kevésbé súlyos feladatokat. 

Így a nyár elején a kecskeméti Weninger családtól kapott felkérés - hogy Weninger Endre: Híres Magyar Nők című könyvét illusztráljam virtuális kalligráfiáimmal - is ennek az Ősi NőErőnek a részévé lett.

 

Egyfajta virtuális kalligráfia az, amit kifejlesztettem néhány évvel ezelőtt. Először piktogramokat készítettem a mozgásszervi rehabilitáció ergoterápiás módszereinek illusztrálására. 

Majd az általam kutatott szimbólumok rendszerét dolgoztam át ebben a rajzstílusban. Később pedig a túlburjánzó gondolataimat esszenciává sűrítő haikuimat ezekkel a szimbólumokkal illusztrálva hoztam létre a saját fejlesztésű haiku-kalligráfiáimat.

Haiku-kalligráfiáimból jónéhány egyenesen dr. Sümegi Tóth Piroska - To’Piro: Van fogalmad róla? -  a Montázs Magazinban is megjelent - sorozatához készült. 

Ezután To’Piro a Breviáriumok-sorozatához, a nagy magyar gondolkodók megrajzolására  is engem kért fel. 

 

Most pedig a híres magyar nők, fejedelemasszonyok, királynék, királylányok, szelíd apácák, harcos, hős, erős anyák és feleségek életét átérezve láthattam át a magyar történelmet is meghatározó Igazi Magyar Női ŐsErőt. 

 

Olyan ez, mintha fekete tusba mártott virtuális ecsettel a virtuális térbe kivetített képmást készítenék ezekről a híres nőelődökről. 

 

Előbb a szem, a tekintet készül el, majd a sziluett és a karaktert adó hajvonal, ráncok, és a ruhaviselet, a végén pedig egy két vonással a családi címer, vagy más jellegzetes tárgy, épület, enteriör, életkép vagy tájkép. 

Minden virtuális, aminek a végén mégiscsak megszületik egy kézzelfogható kétdimenziós nyomat, ami a könyv illusztrációjává lehet.

Hogy történelmi film is készülhetne e nősorsokból?

“Nem csak az ember nézi a képet, hanem a kép is az embert.”

Ez a Hamvas Béla gondolat jutott eszembe erre a kérdésre.

 

Amikor elkészültem a harmincöt híres magyar nő grafikájával, végigpörgettem mint filmkockákat és mindegyik szemébe belenézve, megláthattam nem csak önmagamat, hanem ezeknek a nőknek az egész életét egy nagy panoráma képben. Ahol egy tér-időben történnek meg az életesemények, születés - gyermekkor - felnőtté válás - munka - család - elmúlás - körforgása, vagy spirálkörökben való emelkedése emberöltőről-emberöltőre.  A filmben bármi megtörténhet, idősíkok tűnhetnek át meg át, ábrázolva egy Nagy Ősanya látomását, benne ezeket a híres megtestesült nőalakokat, de akár saját nő elődeink sorsdöntő választásait és azok következményeit is.

Az anyaghatárokat tágító Fény 2.0

Mostanában reggelenként épp a negatívját látom ezeknek aranygyöngyszemeknek, égszínkékben pompáznak és a jelenség is égszínkékbe vált. 

A minap pedig a Hold is a nappali égbolton ilyen kék volt.

Őt pedig becsukott szememmel máris aranynak láttam az aranyló égbolton...

Itt pedig egy anyaghatárokat tágító aranyló napfelkelte egy téli hajnalon, becsukott szemmel épp negatívba fordul át.

 

I

A BÜNTETŐ SZERETET, AVAGY ŐZIKETERROR ÚJRATÖLTVE

A "bűntető szeretet" a továbbfejleszetett, évente frissített "appú", most éppen "húsz-húszra" aktualizált változata az "őziketerrornak".

Még az önmagukkal legnagyobb harmóniában élők és a legharcedzettebbek is belefutnak életük során legalább egyszer, egy olyan rokonba, barátba, aki a betegség, az öregség, a féltékenység, irigység vagy bármilyen sérelem okán valamilyenfajta bűntudatkeltéssel próbálja kierőszakolni a szeretetüket. Eközben maga a bűntudatkeltő-büntetve szerető - vélt igaza teljes tudatában -, pusztító eszköztárral, gyalázatos stílusban gyalogol át a rajta segíteni igyekvő rokon/barát lelkivilágán nap-napután.  

VIGYÁZAT, ŐZIKETERROR! 

Ne tagadd, tudod te is, hogy miről / kiről beszélek! Az őziketerror eszközével élő ember olyan nagyon szelídnek tűnik első látásra, mint egy őzike, de verbálisan, mentálisan s van, hogy fizikálisan is agresszív, nagyon csúnyán meg tud bántani. Te pedig a jelenlétében folyamatosan védekezel és magyarázkodsz, még a súlyfölösleg-páncélod is őtőle nő rád.

Hogyan ismered fel már a kanyarban az őziketerroristát?

Őziketerrorista lehet például az anyukád / anyósod, apukád / apósod, férjed / feleséged, gyereked, bármely rokonod, barátod, kollégád, sőt – ha néha magadba nézel – te magad is.

• Ha teszem azt ő az anyukád vagy anyósod például, és épp ott fekszik egy önmagának okozott betegség / baleset miatt, vasággyal együtt 40 kilósan, félholtan a kórházban vagy akár otthon, és ugráltatja az egész családot. Semmi sem elég jó, gyors, szép, rendes stb. neki, az étel nem finom, a búzakorpa, amit hoztál neki, nem elég szemcsés, a lepedő nem elég egyenes, túl hideg / meleg van, titokban kimegy a konyhába, és újramosogat utánad még ily’ halálos betegen is.
• Ha a férjed / feleséged, akkor hernyótalpas bakanccsal száguld át a lelkeden nap mint nap, és folyamatosan azt sugdossa a füledbe, hogy nem vagy elég jó neki, meg úgy egyáltalán semmire se. A te munkád az övéhez képest nudli! Különben is ő megfeszül a családért, neked más dolgod nincs, csak eeez… És különben is kosz, piszok, rendetlenség van, és még kövér is vagy, ja és miattad neveletlenek a gyerekeitek is.
• Ha ő a kollégád, akkor állandóan nyakig van a munkában, míg szerinte te semmit sem csinálsz, és soha nem segítesz neki… A pótcselekvéseinek és önigazolásainak már a nézésébe is belefáradsz. A munkaidőd jelentős részét pedig ő köti le. Azon veszed észre magad, hogy már csak az ő utasításainak végrehajtásával foglalkozol, de úgy, hogy folyamatosan szemkontaktusban vagy vele, s eközben a magad munkájára nem jut időd.
• Ha az őziketerrorista egy leánygyermek, akkor már háromévesen olyan, mint egy női diktátor. Rád néz az óriási, ártatlan kék szemeivel, hátracsapja a gyönyörű szőke sörényét, és addig dirigál, amíg a játszótéren mindenki azt nem csinálja, amit ő akar – olvasom én fiús anyaként a Lurkóvilágban.

A lényeg, hogy addig nem vagy biztonságban, míg be nem azonosítod, hogy ő egy igazi, hús-vér őziketerrorista! *

Majd a következő lépés, hogy tetten érd az őziketerrorista-cselekmény első pillanatát, és azonnal NEM-et mondj. Ne ugorj az első-, de a második szóra sem! Majd ülj le egy órára egy közeli csendes parkban, és gondolkodj el azon, hogyan vált ő őziketerroristává.

Én azt gondolom, hogy a múltjában megbúvó kóros és kielégíthetetlen szeretethiány miatt, amit álcának használ, mögé bújik, erre hivatkozik folyton-folyvást.

Így gondolkodik egy valamire való őziketerrorista:

„Engem nem szeretett senki, vagy nem eléggé, vagy nem jól. Nekem semmi nem volt jó az életemben, hát most gondoskodom róla, hogy neked se legyen! Bosszút állok rajtad az egész elrontott életemért! Rajtad kérem én számon a gyötrelmes életem minden egyes pillanatát, nem máson. Hiszen adva vagyok neked, mint anyád, apád, gyereked, házastársad, rokonod, fogadj el tehát engem ilyennek, amilyen utálatos vagyok! Én már nem fogok megváltozni erre a kis időre.”

Lásd meg a lázas igyekezetében ezt az álcát, ami mögé bújik, és ahonnan parancsolgat. Vedd fel te is ezt az álcát, mint a kaméleon, s így legyél tükör számára. Lássa magát, hogy milyen is ilyenkor… Csak utánozd őt kellő komolysággal és némi humorral. (Ezt csinálja Bagi-Nacsa is, amikor celebjeinket szembesíti a gyengeségeikkel.) Lehet, hogy ilyenkor még magadban is felfedezed az őziketerroristát?! Magunkkal pedig olyan elnézőek tudunk lenni! Végül az is megtörténhet, hogy megértjük és leszereljük – saját fegyverével – az őziketerroristát.

Segítségként gyerekkorunk meséjét, A didergő királyt használhatjuk kézikönyvnek. Ebből kiolvasható, hogy milyen a jó mondat, kérdés / kérés, amit még a megkérgesedett szívű Király (az ego) is meghall, megért:

– Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!

Ebben a mesében, míg a nép egy nyikkanás nélkül, bávatagon tűri, hogy saját királya felégeti az országot, csak azért, mert ő fázik, addig egy kislány egyenesen megmondja az őziketerrorista királynak, hogy rossz bácsi. Gyermeki egyszerűséggel a szemébe mondja. A királyt ez nagyon mélyen érinti, mert ő azt gondolja magáról, hogy bölcs uralkodó. Vissza is kérdez rá azon nyomban.

– Ácsi, kislány, ácsi! Mért vagyok rossz bácsi?

A leányka pedig kertelés nélkül mondja, hogy miért:

– Azért, mert leszedetted a házunk tetejét – pityergett a csöppség, de abban a nyomban el is mosolyodott –, ejnye, de jó meleg van tenálatok!

A leányka a végén bölcsebbnek bizonyul a királyánál, mert meglátja, hogy legbelül a király is jó ember, csak eddig nem tudta kimutatni a szeretetét. Ezért fázott. Azzal, hogy mindent felégetett maga körül, megfagyott körülötte is minden. Amint meglátja kegyetlen önmagát a kislány tükrében, azon nyomban felmelegszik a szíve, és ettől egész környezete is: vége a terrornak.

....

* James Redfield „Mennyei prófécia” című könyvében lévő 4 típus beazonosítása is segítség lehet:

I. Passzív energiaszerzők

Az emberek együttérzésére, kíváncsiságára vagy bűntudatára alapozva próbálják magukra felhívni a figyelmet.

SZEGÉNY ÉN

Azok, akik a szegény én szerep hálójában vannak, folyton panaszkodnak, arról mesélnek, hogy milyen rettenetes dolgok történtek velük. Mindig szenvednek és legyőzöttnek, kihasználtnak érzik/mutatják magukat. Az áldozat szerepében vannak.

Úgy nyernek energiát, hogy másokban felébresztik az együttérzést vagy a bűntudatot. 

ZÁRKÓZOTT

Azok, akik a zárkózott szerepkörben vannak, nehezen megközelíthetőnek, titokzatosnak mutatják magukat. Tudat alatt azt remélik, hogy mások majd megpróbálják feloldani elszigeteltségüket. Ha ez bekövetkezik, továbbra is távolságtartóak maradnak, ezáltal elérik, hogy mások erőfeszítéseket tegyenek a megismerésükért, így nyerve el a figyelem energiájukat. Szeretnek a háttérbe húzódni, saját gondolatvilágukban elmerülni.

II. Agresszív energiaszerzők

Kényszerítik a többieket, hogy rájuk figyeljenek.

VALLATÓ

Azok, akik a vallató szerepében vannak, folyton hibákat keresnek és találnak, így ássák alá a másik ember önbizalmát. Folytonosan kutakodnak, figyelnek és kritizálnak. Rengeteget kérdeznek, megkérdőjelezve a másik ember tevékenységét, gondolatait. Logikájukkal, érvelésükkel, intelligenciájukkal vonják magukra a figyelmet, így jutva energiához. Könnyen zavarba hozzák az embereket, hajlamosak csipkelődő és cinikus megjegyzéseket tenni. Az ilyen emberek társaságában állandóan feszültek vagyunk, olyan érzésünk van, mintha valaki folyton figyelne és ellenőrizne.

MEGFÉLEMLÍTŐ

Azok, akik a megfélemlítő szerepét veszik fel, szóval és/vagy tettleg fenyegetnek, bántalmaznak. Ők azok, akik mindig uralni akarják környezetüket, elvárják hogy mások úgy cselekedjenek, ahogy ők akarják - parancsolgatnak. Mivel énközpontúak, nem tűrik az ellentmondást. A vallatótól eltérően ők fizikailag is félelmet, szorongást kelthetnek másokban. Sokszor kényszerítik másokra akaratukat, akár fenyegetéssel, vagy erőszakkal. Hangulati kitörésekkel, hangoskodva, a düh felhasználásával irányítják magukra a figyelmet és így szerzik az energiát.

Forrás

 

Az anyaghatárokat tágító Fény 1.0

https://photos.app.goo.gl/ymWWXVyxKNk8gGgs5

https://photos.app.goo.gl/ymWWXVyxKNk8gGgs5

Istenre találásom első pillanatában volt egy nagy álmom: Négy égtáj felől érkező izzó arany oszlopok közelítettek felém melyeknek pramis-gúla csúcsaik voltak. Valamilyen plazma állagú sugárzást árasztottak magukból, ami teljesen beborított, mint egy szkafander és jóleső bizsergés járt át. Közben egy hangot hallottam: Elfogadod? Mire én szavak nélkül rábólintottam és akkor kereszt formában összeért szívem közepén a négy égtáj felől érkező négy izzó arany oszlop. Egy rengéshullám öntötte el a teret és benne engem is. A szívemből kimeríthetetlenül aranygyöngyszemek áradtak szét a tér minden irányába. 

IsteniSzínJáték

Elmélkedés

Fotó: Vass Marcell

Tegnapelőtt este mindenki égi tünemények fotóit posztolta egész Budapesten. Aki Pesten volt és Buda-felé fotózott az lángoló színű égboltot, aki pedig Budáról tette ezt Pest írányába, az félköríves duplaszivárványt rögzíthetett a fényképalbumába. 

Emberek pattantak ki autójukból munkából hazafelé...
Ezt a szivárványt pl. a hároméves Marci unokám vette észre, s szülei meg is álltak a Dunaparton, hogy lefotózzák és elküdték nekem.

Én pedig érdekes derengést láttam a lakáson átszűrődni, mikor a szobám ablakában egy Turner-festmény részletét láttam megtestesülni a nyugati égbolton.
Mint ma megtudtam, e jelenségnek FÉNYZÁPOR a neve.

Valójában hasonlókat fotózhatnánk naponta, ha nem a felgyorsulással, hanem a lelassulással telnének földi napjaink születésüktől a temetésünkig. (Magam részéről, teszem is nap-nap után.)

Még emlékszem 1999. augusztus 11-ére, amikor teljes napfogyatkozás volt Magyarországon. A Balaton mellett volt a legjobban látható a Napgyűrűje...
Emberek sokasága dobott el "sarlót-kalapácsot", nem érdelekte őket egy napig a BUX-index sem és ültek autóba, hogy láthassák az égi tüneményt személyesen.

A minap a 303 című filmben volt egy felvetés arról - miközben az Altamira-barlang festményeit szemlélték a "road movi" főszereplői -, hogy miért nem a Neandervölgyi, hanem a Cro-magnoni ember maradt fenn évezredekkel ezelőtt?

Megállapították a barlangfestmények kutatói nemrég, hogy azok nem vadászati célokat szolgáló és szemléletető alkotások, hanem csak úgy a barlang díszei lehettek. Ilyeneket pedig a Neandervölgyi nem festhetett, mert nekik a dominanciáért küzdve erre nem volt képességük, s így inkább kipusztították egymást.
A Cro-magnoni ember pedig kreatív volt... A kreatív embernek pedig minden élethelyzetre van megoldása, pl. verseny helyett együttműködés, együtt munkálkodás, együtt alkotás.

A ennek a kreatív Cro-magnoni őstársaságnak egyik emléke ez az ŐsBarlangGaléria.

Lehetséges, hogy ezért vezet minden "családi átkot" visszafejtő pszichológiai gyakorlat előbb-utóbb ebbe az ősbarlangba, az eredet helyére, ahol az ősforrás is fakad?!

Előbb vagy utóbb a GDP növelése helyett az Univerzum szépségét választva, visszatalálhat az emberiség önmagához ebből a káoszból, amit magának kavart fel egy rossz kísérletben, elhitetve magával, hogy mások terhére egyedül is boldogulhat?!

Részemről én ma is tettenértem ezt az ősidők óta tartó IsteniSzínJátékot:

városi természet-haiku:

parkolóban tök
kő-közt... templom-alapból
pipacs kivirít...

A VERSENY SZÜLTE…? - képzelt riport Elliot Aronsonnal

Éppen 9 éve írtam az "online médiával a megkülönböztetés ellen" újságíróképzésem egy házi dolgozataként egy elképzelt riportot Elliot Aronsonnal, a Társas játék című film 2011.június 20-i ősbemutatója apropóján, az EGYÜTT - párbeszéd a különbözők együttműködéséről - rendezvényen.

Elliot Aronson a világ egyik legismertebb szociálpszichológusa, merészen feltette a kérdést: Lehet-e, hogy a verseny szülte a már Magyarországon is megjelent iskolai erőszakot, amely tanárverésekbe és lövöldözésekbe torkollott?

Mr. Aronson, 2011. június 20-án módomban állt megtekinteni a Társas játék Elliot Aronsonnal című filmet, amelyben a 2009. októberi konferencián a feltett kérdésére lényegre törően választ kaptunk öntől, néhány érintett magyar középiskolás korú fiataltól, tanáraiktól ill. egy különleges iskolába járó gyerek szüleitől. Magam az 1996-os kiadású Társas lény című könyvét olvastam kötelező olvasmányként egy kommunikációs iskolában, amelyben pontos leírását láttam a Zimbardo-féle stanfordi börtönkísérletnek. 2001-ben egy német film is készült ebből, amely DVD formátumban még mindig kapható nálunk.
S lám a kísérlet, mintha testet öltött volna, napjaink iskoláiban.
Gyerekek és pedagógusok aláznak meg gyerekeket és pedagógusokat hasonló módszerekkel, mint az említett filmben.
Így az első kérdésem az, hogy Ön szerint, miért is a verseny a felelős mindezért?

A saját múltammal kezdeném a válaszadást, ahol is megalázottként a származásom és családi hátterem miatt, bizonyítanom kellett, hogy jobb és más vagyok, mint amilyennek látszom. Tudom a magam tapasztalatából, hogy ez a jobbnak és másnak látszás, hihetetlen energiákat emészt fel, amelynek eredménye, hogy már nem is tudom, hogy ki vagyok. Bizonyítani akarom nap-mint-nap, hogy jobb vagyok, mint amilyennek látszom, sőt annál is aki, úgy gondolom, hogy jobb nálam.
Én gyorsabb, szebb, okosabb vagyok Nála…
Reggel úgy kelek fel, hogy túl kell teljesítsem Őt…, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek, hogy felnézzenek rám, hogy elfogadjanak. Ha ez nem történik meg, akkor előbb-utóbb ezt az érzésemet már meg sem osztom senkivel sem, mert közben már megutálták, hogy én állandóan zsémbelek és elégedetlen vagyok a világgal. Lassan elkerülnek és teljesen egyedül maradok, majd előbb képzeletben lövöm ki nyilaimat rájuk, akik simán belemosolyognak világba és az én arcomba is gúnyosan tekintenek. Ha apám rendőr, vagy vadász esetleg, fogom a pisztolyát, és bemegyek egy zsúfolt iskolai napon és rendet vágok köztük, majd végzek magammal is. Ha már vége a világnak, nekem is végem kell, hogy legyen. Akkor ezt megtudják, hogy én tettem. Hőssé válhatok a megalázottság után.

Azt hiszem, nagyon élethűen írta le egy ilyen helyzetű fiatalember sarokba szorítottságát. Szinte filmszerűen látjuk a folyamatot. Amihez elég egy olyan szülői kulcsmondat, hogy téged lány létedre fiúnak akartunk, vagy neked az a dolgod, mert a családi tradíció azt követeli, hogy orvos legyél vagy, a nőnek az a feladata, hogy gyerekeket szüljön. Amint a filmben is láttuk illusztrációként, hogy a sérült ember kiközösíthető, hiszen nem illik a képbe, ami teszem azt kocka vagy inkább négyzet alakú az egysíkú gondolkodás eredményeképpen. Vagy nem tölti ki a teret, vagy túllóg rajta. Pedig csak el kéne fogadnunk olyannak, amilyen.
A film nézése során szembesültem azzal a ténnyel, hogy túl a származása miatti kirekesztésen, Ön is sérült ember, hiszen fehér bottal jár. A látásának hiánya mennyire erősítette az érzékenységét ezen megkülönböztetések összefüggéseinek felfedezésében?

Jól látja, az utóbbi nyolc évben bekövetkezett látásvesztésem is teszi, hogy beleérzem magam a sérült, szorongó ember gondolkodásába. Ez szülte a legutóbbi könyvem a „Columbine után – Az iskolai erőszak szociálpszichológiája” című kötet alapgondolatát is, amelyben a feltett kérdés is volt. A verseny szülte…?

Mozaikmódszer. A versenyt ezzel váltanánk ki, az iskolákban? Kérem, röviden mondja el olvasóinknak, mi is a lényege!

A lényege, hogy az osztályt több kisebb csoportra osztva, melynek összetétele, akár véletlenszerű, de tudatosan összeválogatott (különböző képességű, nemű és egészségi állapotú) gyerekekből is lehet, egy közös feladatot kap, amelybe bele kell adnia, amit a legjobban tud. Majd ki, mit tud a legjobban, azt tanítja meg az úgymond „nemtudóknak”. A résztvevők a munkát egymást segítve végzik az eredmény elérésig. A végén mindenkinek egyéni sikerei is lesznek, amit a többiek elismernek.

Az egyik központi kérdés a gyorsaság, az időre teljesítés kényszere. A mozaikmódszerben gondolkodó oktatás, hogyan kezeli ezt a kényszert?

Úgy, hogy nincs időkényszer. Ahogy Roosevelt mondta: „A fontos dolgok sohasem sürgősek. A sürgős dolgok sohasem fontosak.” A cél a fontos. Hogy azt hány lépésben és milyen úton érjük el, ez az együttműködésen múlik. Főként az iskolában.

Az iskolákban a jövő vezetőit képzik, akik maguk is emberekkel fognak bánni. Hogy látja, a mozaikmódszerrel képzett fiatalok, ha vezetővé válnak egy intézményben, egy hagyományos vállalati struktúrába hogyan tudják ezt a szellemiséget beintegrálni?

Szerintem sehogy. A vállalat szellemiségének és struktúrájának is át kell alakulnia együttműködővé, ahol mindenkinek a saját munkaterületén sikerélményt jelent még maga a munkavégzés folyamata is. De az iskola az első lépés, sőt talán az óvoda?! Kollégáimmal dolgozunk már azon, hogyan vihető át ez a szisztéma a cégstruktúrák átszervezésébe.

Ezzel a kapitalizmus versenyre épülő jellegét is érinthetjük? Pl. „A Kis hal megeszi a nagy halat” sztereotípia, vagy a „Gyenge láncszemet tönkre lehet, sőt kell tenni”, a mostani válság egyik kulcskérdése. Fiatal tőzsdeszakemberek, vörös diplomával a zsebükben, igazolják azt, hogy spekulációval egy egész országot földönfutóvá tehetnek milliárdosok, hiszen ez törvényes. Hiszen a törvény a tiszta beszéd… József Attilával élve. Az már más kérdés, hogy miféle törvény ez. Morális alapokon álló törvény ez?

Számomra az esélyegyenlőség szempontjából nézve és főként a „Nagy Egész” szemszemszögéből nagyon fals. Mit gondol erről? Hogy a mozaikmódszerrel képzett fiatal vezető, hogy áll majd ehhez a kérdéshez?

Fenntartható fejlődés. Ez a kulcsa a jövő gazdaságának. Ebben én is azon dolgozom kollégáimmal, hogy változás álljon be. Ebbe valóban nem fér bele, hogy mások kárára legyen bárki milliárdos, mert neki az tetszik, hogy a megérzései alapján utasítja a tőzsdeügynökét fifikás pénzügyi tranzakciókra morális felelősségtudat nélkül, nem gondolva bele, hogy emberéleteket tesz lehetetlenné ez a hazardírozás. Ezután nem győzi agyonjótékonykodni magát, hogy a bűntudatán enyhítsen. Sajnos én is pókerjátéknak érzem ezt.
Hogy a „kis hal” hasonlattal válaszoljak: a kis halak is együttműködnek, együtt úsznak sokan és így úgy néznek ki, mint egy nagy hal. A nagy hal így nem tud fogást találni rajtuk. Ez lehet a sérült ember stratégiája is. Sokan a közös morálisan átgondolt cél érdekében együttműködve.
Kedves Yvette, Társas játék a címe a filmnek, amely alapján ezt az interjút készíti velem. Magam is úgy gondolom, hogy a Földünk és a Földünkön élő emberek szempontjából az az igazi Társas játék, ahol mind a 6 milliárd ember nyer és együttműködésben gondolkodóvá válik, itt és most ezen a gyönyörű kék bolygón. Az esélyegyelőség arról szól számomra, hogy a Föld nevű bolygón minden egyes ember életének valamilyen célja van. Az ember társas lény, egyedül nem sokra megy hosszú távon.
Egységet alkotunk egymással és az univerzummal. Ha egyikünk kiesik a sorból, a többieknek hiányérzetük kell, hogy legyen, ahogy John Donne is mondja, „…mert egy vagyok az emberiséggel. Ezért, hát ne kérdezd, kiért szól a harang. Érted szól!

Látom Ön is úgy gondolja, hogy kapcsolatháló-részek vagyunk. Engedje meg, hogy egy ide illő idézettel ajándékozzam meg az interjú vége felé Sir Charles Eliottól.
„Úgy mondják, hogy az Indra palotájában van egy gyöngyháló, amelyet úgy fontak, hogyha az egyik gyöngyszemre néz valaki, akkor az összes többit is látja benne tükröződni. Hasonlóképpen a világ minden egyes objektuma sem csak önmagában van, hanem benne foglaltatik az összes többi objektum is, és igazából egyszerre minden más is.”
Nagyon megnyugtat a tudat, hogy Ön, aki vállalatvezetők és politikusok generációinak adott és ad iránymutatást a világban, ilyen pozitívan ítéli meg a jövő alakulását, ha ebben a mozaikrendszerben gondolkodunk tovább.

A film ősbemutatója 2011. június 20-án volt az EGYÜTT - párbeszéd a különbözők együttműködéséről rendezvény keretében.