A GRAFIKA

avagy a csoda megismétlődhet

Fark László grafikusművész és tanítványai kiállítása az OORI-ban

Igen, a csoda megismétlődhet, mégpedig úgy, hogy az alapművet minőségi módon elkészítve, tökéletes másolatok készülhetnek belőle – tudtam meg Fark László grafikusművésztől, akivel a Csepeli Munkásotthonban találkoztam.

Itt nézhettem végig az általa vezetett képzőművészkör alkotóinak munkáit, melyekre méltán büszke lehet.

A kiállítás anyaga a mester és a tanítványok munkáiból áll és ilyetén módon egy-egy téma körbejárásának ismétlődései, amely már egy másfajta másolást takar.

Fark László 1962-ben született Debrecenben.

A születéskor adódott végtagi problémái miatt 12 éves kórházban koráig kezelték. Később rehabilitációs intézetbe került, hogy az aktuális iskolai tanulmányait végezhesse. Gimnazista korában járt először képzőművész körben, már akkor ügyes rajzoló hírében állt. Első mestere Csáji Attila volt, tőle kapott olyan szakirányítást, amilyet addig még senkitől sem. Nagy hatással voltak rá azok a művészeti táborok, ahol a szakma művelőivel –elitjével – személyesen is találkozhatott. Érdeklődése a grafika irányába terelődött, mert a dolgok lényegét keresve a „kevesebb eszközi feltételekkel pontosabban” volt az elképzelése a minőségi alkotás módszeréről.

Az idő múlásával több amatőr képzőművészeti társulásnak is tagja lett, több mesterrel is tartotta a szakmai kapcsolatot: Korga György festőművész, Dr. Táncos László anatómia-tanár SOTE) Vecsey Csaba művésztanár-festőművész, Misch Ádám festőművész, Bódy Ági grafikus-művész, Kéry Imre grafikus-művész, Neuberger István festőművész. 1992-ben kezdte el tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen képgrafika szakon, Kőnig Róbert, később Rozanits Tibor növendéke volt. 1997-ben diplomázott. Szakterülete a rézmetszés volt.

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, működtet több művészeti szakkört, és szakrajzot tanít egy Esély Alapítványi iskolában, tűzzománc szakon. Irányítja egy grafikai osztály működését a Nagy Imre Általános Művelődési Központ - Alapfokú Művészeti Iskola programja keretében.

A MEOSZ művészeti csoportját 2001 szeptembere óta vezeti.  Több képzőművészeti tábort vezetett és vezet ma is.

A beszélgetésünk során tudtam meg egyebek közt azt is, hogy a hiteles másolatot egy képzőművészeti alkotásról csak más léptékben szabad készíteni, egy az egyben soha.

A kiállítás képei a következők:

Fark László tanár úrtól

-       grafit ceruzarajz női portré

-       két réznyomat egy épületről

-       egy rézmetszet pedig egy lószoborról.

A tanítványoktól pedig:

Láng Andrea: tusrajz egy Dürer metszetről, ló és lovasa...

Tihanyí Lajos: papírmetszet non figuratív kép

Kiss Richárd: rézkarc egy várról.

Csanálosi Gabriella: Temperával festett kép ..Rembrandt-tól Asszony portré

Madár Olga: papírmetszetei fáéról

Palányi Oszkár: papírmetszet (non figuratív)

Kiss Dávid: rézkarcnyomatok, tengeralattjáró és épületrészlet.

Sipos Anna: rézkarc gombaház és játékok

A kiállítás 2011. november 7-től, január 1-jéig látható az OORI Galériában.

(Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, 1528 Budapest XII., Szanatórium utca 19.)

A TUDATÁRA ÉBREDÉSRŐL

A lelkiség, spiritualitás azt jelenti: tudatára ébredés. A legtöbb ember, noha nem tud róla, szunnyad. Szunnyad születésekor, szenderegve él, szunnyadva házasodik, álmában nevel gyermekeket, szunnyadva hal meg, anélkül, hogy valaha is felébredne. Sohasem érti meg a szeretetteljes és gyönyörű voltát annak a dolognak, amit emberi létnek nevezünk. Tudod, a misztikusok - katolikusok, keresztények, nem keresztények, lényegtelen mi a teológiájuk, nem számít, mi a vallásuk - mindahányan egyöntetűek egy dologban: abban, hogy minden jól van, minden jól van. Noha minden felfordult, minden jól van. Furcsa paradox, bizonyosan. De, tragikus módon, az emberek többsége sohasem látja meg, hogy minden jól van, mert mindnyájan szunnyadnak. Rémálmot látnak.
A múlt évben a spanyol televízióban hallottam egy történetet arról az úrról, aki bekopog a fia ajtaján. "Jaime - szól oda neki -, ébredj fel!" Jaime azt feleli: "Nem akarok felkelni, Papa." Az apa elkiáltja magát: "Kelj fel, iskolába kell menned!" Jaime azt feleli: "Nem akarok iskolába menni." "Miért nem?" - kérdi az apa. "Három okból" - válaszolja Jaime. "Először is, mert unalmas; másodszor, mert a gyerekek ugratnak engem; harmadszor pedig, mert utálom az iskolát." Mire az apa: "Nos, mondok neked három okot, miért muszáj iskolába menned. Először is, mert ez a kötelességed; másodszor, mivel negyvenöt éves vagy; és harmadszor, mivel te vagy az iskolaigazgató." Ébredj fel! Ébredj fel! Felnőtt vagy. Túl nagy vagy ahhoz, hogy szenderegj.
Ébredj fel! Hagyd már a bíbelődést a játékaiddal!
A legtöbb ember elmondja neked, hogy ki akar kerülni az óvodából, de ne higgy nekik! Ne higgy nekik! Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat. "Add vissza a feleségemet! Add vissza az állásomat! Add vissza a pénzemet! Add vissza a tekintélyemet, a sikeremet!" Ezt akarják; visszakapni a játékaikat. Mindössze ennyi. Ezt a legjobb pszichológus is megmondja majd neked, mármint azt, hogy az emberek nem igazán akarnak kigyógyulni. Enyhülést akarnak; a kúra fájdalmas.
Tudod, felébredni kellemetlen. Kellemes és kényelmes dolog ágyban lenni. Bosszantó, ha felébresztenek. Ez az oka annak, hogy a bölcs guru nem próbálkozik azzal, hogy felébressze az embereket. Remélem, itt bölcs leszek, s nem kísérellek meg felébreszteni titeket, ha nagyon alusztok. Ez valóban nem feladatom, noha időnként azt mondom nektek: "Ébredjetek fel!"
Rám az tartozik, hogy tegyem a dolgomat, hogy lejtsem a táncomat. Ha hasznotok van belőle, jó; ha nem, nagy baj. Amint az arabok mondják: "Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat." (Anthony de Mello)

Temetés után...

KÉPEK MINDENSZENTEKKOR 2011 - A XII. KERÜLETBEN

A KANTÁROS SZÁRNYÚ ANGYALOKRÓL

Néhány éve még eljártam dolgozni és megmászva a hegyoldalt értem a munkahelyemre, a „Lipótra”. (Azóta már senkinek sem a munkahelye, esetleg a kapuőröké. Az épületet mára a természet veszi vissza magának apránként, bontja vakolatát, falait benövi  a borostyán.)

Egy botanikus kerten vitt át utam, ahová nagyon régi kertészek terveztek növényeket, köveket, árkokat, szökőkutakat, egymásba fonódó utakat.

Tavaszonként a „Sárgaház” mögül dühös viharok keltek útra, hogy azután félkörívű duplaszivárvány-kapun léphessenek a gyógyuló lelkek az épületbe.

Majd a következő állomás az öreg lift volt, mely pince és padlás között hozta-vitte a betegeket, gyógyítóikat, ápolóikat és azok segítőit.

Az itt felváltva dolgozó "lift-révkalauzok” mindegyikéről kiderült a számomra, hogy azok közé az angyalok közé tartoztak, kik emberi formát öltöttek ugyan, de a kantáros angyalszárnyaikat valószínű az aktatáskájukba, retiküljükbe hajtogatták, amikor szolgálatba álltak. Hogy mi a bizonyíték az angyalságukra?

Kezdeném a legidősebbel, akit Józsi bácsinak hívtak. Egy Pest környéki faluból járt be minden nap, 80 évesen is. Fiatalos tekintete valamikori csibészségeit idézte, pedig hát komoly MÁV tisztviselő volt a nyugdíjba vonulásig. Ő volt az első nagy felfedezésem „kantáros szárnyú angyal-kérdésben”.  Egyik reggel láttam, hogy két pince-padlás járat között vadul tanulmányoz egy számítástechnikai ismereteket oktató irományt.

Mit olvas, Józsi bácsi? Megtudom, hogy feliratkozott arra a listára, ahonnan leselejtezett 386-os PC-ket sorsolnak ki, s jutányos áron hozzá juthat az egyikhez.

Szeretné érteni, amiről az unokái beszélnek, sőt még mobiltelefonja is lesz hamarosan, nehogy lemaradjon valamiről.

Következő angyalom egy finom modorú úr volt, aki autószerelőből lett rokkantnyugdíjas, majd lift-révkalauz. Őróla akkor bizonyosodtam meg, hogy az „angyali kar” egyik tagja, amikor egy vastag blokktömbbe apró nyomtatott betűkkel rótta a sorokat, és napról napra több lett a már teleírt oldal. Kérdésemre, hogy mit ír ily’ szorgalmasan, megsúgta, hogy szimultán két kalandregényen dolgozik megrendelésre, és már kiadója is van.

Női angyal is volt köztük. Egy tavaszi reggelen virágillat fogadott a liftben. Lenézek, orgonacsokor és két ásványvizes üveg. Kérdem is, hogy a virágoknak, vagy neki kell ez a sok víz. Kiderül, hogy inkább neki, mert kiszárad a szája a sok beszédtől. Sok beszéd? Mondja, hogy igen. Mindenkinek köszön és a régi betegektől, akiket már legalább kétszer látott, meg is kérdezi, hogy vannak, javul-e az állapotuk és némelyiket megajándékozza a saját kertjéből hozott virággal. Van, akitől viszont ő kap virágot, olyat, amilyen neki nincs.

A negyedik az „angyali váltóműszakban” egy ötvenes úr volt, aki mindig olvasott. Láttam, hogy egy borzasztó vastag könyv a kezében Ramszesz fáraóról szól. Nekem egy nyári szabadságnyi idő kellene, hogy a végére érjek egy ekkora terjedelmű alkotásnak. Ő viszont, naponta kivégez egy ilyen könyvet - tudtam meg -, hiszen őt még a jó tanárok megtanították olvasni. Sietett is befejezni az olvasást, mert a könyvtár nyáron zárva és 30 napra csak 6 könyvet kölcsönöznek.

(Ramszesz témában pedig egy másik „baba-angyali” történet: a testvérem egyik barátjának gyereke, „baba-mama” szintjén beszél. Ül a TV előtt és nézi a piramisokról szóló filmet. Egyszer csak megszólal „Ramszesz”. Majd jóval később a narrátor is bemondja, hogy Ramszesz.)

Hogy némely gyógyító intézet „lift-révkalauzai” angyalok, arról egy hete megint megbizonyosodtam a Kapás utcai rendelőintézetben a sebészet és röntgen között ingázva a bokaficamommal.

A lift mennyezetén látom, hogy a világítást takaró opálüveglapot olyan fémlemez fed, amelyből sűrű sorokban, kisebb-nagyobb kör alakú kisajtolt lyukon kandikál át a fény. Mondom is a „révkalauznak”, olyan ez, mint a csillagos ég. Kiderül, hogy mindezt ő készítette a felújításkor talált hulladékból a maga örömére és a rendelőlátogatók gyönyörűségére.

Liftkezelő és dizájner-angyal.

NEVEIM ELSŐ BETŰI

GYÓGYULÁST KÉRŐ FOHÁSZ - HAIQU