http://www.montazsmagazin.hu/eletmod/2775-jozsef-attila-szobra-es-a-gyerekek
Március 15-én a budapestiek, a vidékiek és a külföldiek is élvezték az átépítés utáni tágas Kossuth tér levegőjét. Délutánra az idő egy kissé szelesre fordult, de ez nem tántorított el bennünket, hiszen számtalan fotótémára leltünk.
A teret bejárva láttuk, hogy a korábbi, kissé eklektikus szoborpark eltűnt. Helyükbe régi-új felújított szobrok kerültek/kerülnek és jóval kevesebb, mint korábban (némelyiknek a helyén csak a betonalapzat áll).
„A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.”
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.”
József Attila szobra viszont korábbi helyétől - ahol szinte alig látszott, oly elszigetelten állt -, húsz méterrel került arrébb az Országház baloldalán. Felfedeztük, hogy a szobor ettől a Duna-parthoz közelebbi elhelyezéstől új dimenziót kapott. Egyszerűen ember-és gyerekmagasságba került.
Lenyűgözött fotózás közben, ahogyan a gyerekek viszonyultak ehhez a szoborhoz. Fel-le szaladgáltak az Attilához vezető lépcsőkön, némelyik a szemébe nézett hosszasan, talán anyukája elmondta neki, hogy ő volt az a bácsi, aki hajdanában-danában az Aludj el szépen, kis Balázs… refrénű Altatót írta.
Volt olyan gyerek, amelyik megsimogatta Attila arcát, így az utókortól legalább kap egy kis simogatást – gondoltam –, oly nagyon szomjazta azt, hogy szeressék őt. Ami a legmegindítóbb volt számomra, ahogy a kisebbek, de a nagyobbacskák is bele ültek a szobor ölébe egy röpke időre és együtt nézték a „zavaros, bölcs és nagy Dunát” a fecsegő felszínével és hallgató mélyével.
Antalffy Yvette
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése