2014. március 22., szombat

Márton, Márk és az androidos kerekesszék - cikkem a Talitán

juhasz_marton
Legalább egymillió ember életén kell javítania három éven belül – ez volt a feltétele, hogy egy projekt részt vehessen a Google-NASA közös versenyén 2013 tavaszán. Juhász Márton találmánya, amelynek üzletfejlesztésében István Márk is részt vesz, első helyezést kapott!







Márk
A „Zuram” egyik este azzal a hírrel jött haza, hogy egy sérült emberek életét segítő találmányról hallott egy volt fiatal kollégájától, István Márktól. Márk ambiciózus, érdeklődési köre is sokirányú. A pénzügyeken, üzletfejlesztésen túl például érdeklik az új technológiák, innovációk is, így eljár innovációs bemutatókra, versenyekre.

Istvan_MarkEgy ilyen versenyen ismerte meg Juhász Mártont, aki a GyroSet elnevezésű találmányával – mely a kerekesszékes emberek életét könnyítő eszköz – tavaly a Google és a NASA közös Singularity University versenyén megosztott első helyezést kapott. Márk bekapcsolódott ennek a remek találmánynak az üzletfejlesztési munkálataiba.

Rendkívül kíváncsivá tett Márton és Márk androidos kerekesszék-irányító eszköze, ezért interjút kértem a két fiatalembertől.
Honnan az ötlet? Miért éppen a sérült emberek? Mennyi idő alatt készülhet el a prototípus után a személyre szabott megoldás? Mennyibe kerül? Hogyan fejleszthető tovább?– ezek a kérdések merültek fel bennem, míg a Marczibányi téri MEREK-hez, a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjához értem a megbeszélt időpontban. MEREK – kóstolgattam az intézmény rövidített nevét –, benne van az a merészség, amire igazán szüksége lehet a sérült embereknek és az ő ügyüket felvállalóknak.  Egy Goethe-idézet is eszembe jutott:
„Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz, fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.”
Magam is műszaki „előéletű” vagyok, sőt, a MEREK-kel átellenben, a GanzVillanyGyárban (ma Millenáris) dolgoztam 17 éven át. Noha már rég elhagytam a műszaki pályát, továbbra is érdekelnek az embereket, s főként a sérült embereket szolgáló műszaki és dizájn megoldások. Az OORI (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) Ergoterápiás osztályának önkénteseként több, a sérült emberek életét megkönnyítő eszközzel találkoztam, némelyik tesztelésében is segédkeztem.

Márton
Noha Juhász Márton nem mozgássérült, az interjú helyszínére, a kerekesszékek javítóműhelyébe stílszerűen kerekesszékkel gördült be. A vállalkozásuk honlapjára feltett videók segítségével bemutatta, hogyan indult a MEREK-beli pályafutása. Majd, mintha gondolatolvasó lett volna, sorban elmondta – a hangosan fel sem tett – kérdéseimre a válaszokat.
Megtudtam, hogy biokémikus, és némi orvostant is tanult; hogy szívügye az új technológiák jóra fordítása; hogy több innovációs kutatóintézetben is dolgozott már, ahol olcsó, gazdaságos, tiszta energiákkal foglalkozott; s hogy mindig is izgatta a fantáziáját az interakció a gépek és az emberek között. Majd néhány éve a MEREK melletti utcába költözve nap mint nap szembesült a kerekesszékeikkel küszködő, sérült emberek problémáival. Egyből észrevette azt is, hogy azok a mozgássérültek, akik beszédképességüket is elvesztették, középkori színvonalú, fejletlen és megalázó eszközökkel kommunikálnak és irányítják széküket. A MEREK műhelyében megtudta azt is, hogy a kerekesszékek átalakítása, testre szabása mechanikus jellegű, ami rendre magában hordozza a nehézkességet és a gyakori meghibásodás veszélyét. Felmerült benne a gondolat, hogy a technika legújabb vívmányaként számon tartott androidos okostelefon-szisztéma beépíthető a kerekesszékek irányításába is.

Ekkor elkészítette az első, vezeték nélküli kerekesszék-irányító modellt. Megmutatta a kerekesszék-javítóműhely mestereinek, akik azonnal az intézet igazgatójához irányították. Azóta Márton itt fejleszti tovább és tovább a találmányát.

androidos1
Mint elmondta, amíg a meglévő kerekesszék-irányítórendszerek zártak, és garanciavesztés nélkül nem alakíthatók át, nem szabhatók testre, addig a GyroSet egy nyitott platform*, amelyhez vezeték nélküli beviteli eszközök speciális modularitással** is csatlakozathatók. Magyarán szólva, könnyű adaptálni, átalakítani, figyelembe véve, hogy a felhasználó mely testrésze alkalmas az eszköz használatára. De ugyanez alkalmas távvezérlésre az ápolószemélyzet által, és használható környezetvezérlésre is (ajtónyitás, hifi-vezérlés, számítógép vezérlés, villanykapcsolás stb.). Hangszintetizáló is kapcsolható hozzá olyan sérült ember számára, aki a beszédkészségét vesztette el.
Távlati terveik között szerepel olyan oktatási csomagok kifejlesztése, amelyek az új számítógépes kvalitások elsajátításához szükségesek. Ez azt jelenti, hogy a kerekesszékes emberek, akik eddig tétlenségre és segélyre kárhoztatva várták a „jobb napokat”, önállóbb és méltóságteljes életet élhetnek a társadalom teljes értékű tagjaiként. A későbbiekben nagyobb eséllyel vállalhatnak munkát az így megszerzett tudás és a számukra készített, specifikus eszközök segítségével. Léteznek már olyan szoftveríró-programok, amelyek szövegbegépelést helyettesítő szimbólumok, ikonok használatával működnek – ezen alapulna az oktató programok betanítása. A mozgássérültek nem értelmi sérültek! A programozástechnikát elsajátítva teljes értékű munkát végezhetnének programozóként is, tisztes fizetésért.
A Google-NASA innovációs versenyén olyan projektekkel lehetett pályázni, amelyek képesek  arra, hogy legalább egymillió ember életén javítsanak három éven belül, bármilyen exponenciálisan fejlődő technológia használatával.
A világban több mint tízmillió ember él kerekesszékhez kötötten, így erre a találmányra máris nagy a kereslet. Az eszköz előállítási költsége elenyésző ahhoz képest, hogy több millió nyaktól lefelé bénult ember élete teljesedhet ki ennek a technológiának a kerekesszékbe építésével. Úgy tűnik, hogy a prototípus-fejlesztések rövidesen befejeződnek, így egy éven belül gyártani fogják az első szériákat ebből a sokoldalú eszközből.

* Az informatikában platform alatt olyan hardver- és/vagy a szoftverkörnyezetet értünk, amely meghatározza, hogy az adott számítógépen milyen egyéb programok használhatók.
** Modularitásnak nevezzük, mikor egy rendszer elemei elhatárolódnak, és egy jól definiált kapcsolódófelületen (interface-en) át kommunikálnak egymással. Így lehetővé válik, hogy egyes elemeket kicseréljünk, vagy más módon hassunk a működésére, és ez mégsem veszélyezteti az egész rendszer stabilitását.

1. kép,: Juhász Márton, 2. kép: István Márk,  3. kép


Korábbi, hátrányos adottságú emberekről írt cikkeinkből:

"Érzékenyítő" tánc - kerekesszékkel
Újrafestett valóság

Lélegzés az életem, abbahagyni nem merem

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1838:marton-mark-es-az-androidos-kerekesszek&catid=52:egyuett&Itemid=79

Nincsenek megjegyzések: