Június közepén egy különleges születésnapra
voltunk hivatalosak a férjemmel. Az egyik barátunk édesanyjának ajándéka Casta
Diva címmel egy zártkörű zenés irodalmi est volt a Klarissza-Házban,
Piliscsabán, melyre összehívták a családot és a barátokat is.
Casta Diva – monodráma; Szerző: Baranyi Ferenc; Előadó: Pánti Anna; Zongorán kísér: Hegedűs Valér; A kétszáz éve született Schodelné Klein Rozália az Erkel-féle operatársulat egyetlen európai hírű énekesnője volt. A Hunyadi László ősbemutatóján ő énekelte Szilágyi Erzsébet szerepét, a Normafa is őmiatta Normafa. Hogy miért? - Erre is választ ad Baranyi Ferenc monodrámája. Forrás: Port.hu
A szerző, Baranyi Ferenc az est
felvezetőjében elmesélte a személyes érintettségét a Casta Diva című monodráma
megírása okán, s azt is ahogyan a darabot aztán egyenesen Pánti Anna operaénekesnek
testre szabottan dramatizálta.
Pilis
Itt született 1937-ben Baranyi
Ferenc, Kossuth-díjas költő, aki a közeli Nyáry-család sírkertjében még
gyerekkorában megpillantott két sírt, Schodelné Klein Rozália vörösmárvány- és
Nyáry Pál sziklasírját. Majd felkutatta e két ember szerelemének a történetét,
melynek egyik kulcshelyszíne a Normafa volt.
„A lárma fölé
Májusban mindig a budai hegyekbe hajt valami
leküzdhetetlen erő. Fel, a szmog, a gondok, a lárma fölé. A nap, a csillagok
közelébe. Kicsit kvaterkázni a Mindenséggel.
Igen, az ember mindig azzal áltatja magát,
hogy ha felkaptat a budai hegyek valamelyikére, fölébe kerül a városnak, azaz
legyőzi, maga alá gyűri azt. Aztán rendszerint fordítva sül el a dolog: "a
lábunknál heverő" város a maga panorámikus, bontatlan teljességében még
lenyűgözőbbé válik, még jobban meghódít bennünket. Ezt élem át mindig, ezt a
gyönyörű vereséget, amikor a Széchenyi-hegyről a jánoshegyi kilátó felé
igyekszem. Balról a budakeszi erdő sejtelmes susogása, jobbról a Zugliget
irányába táguló és tárulkozó körkép. Tekintetem végigröppen a völgy felett,
meg-megáll a Hunyadorom és a Tündér-hegy tájékán, hogy aztán, amikor végre
magam elé nézek újra, beleütközzön a Jánoshegy haragoszöld tömbjébe. Ez az
"ütközés" rendszerint a félúton, a Szabadsághegy legmagasabb pontján,
a Normafánál következik be. Bele is bódulok ebbe az ütközésbe, olyannyira, hogy
hosszasan elidőzöm ezen a helyen, padra roskadva, vagy a gyepre heveredve.
Az eredeti Normafának már csak a legendája
létezik.
Az öreg tölgyfát, amelynek árnyat adó
koronája alatt Mátyás király is megpihent annak idején, a múlt század végén
villám sújtotta. A helyére ültetett bükk a harmincas években kidőlt. Mindenki
sajnálta, még a megmentésére is történt kísérlet: csonka törzsét a
Margitszigetre szállították s ott az artézi-medencébe helyezték. Úgy vélték,
hogy a meszes víz majd tartósítja, mintegy bebalzsamozza a becses rönköt.
Sajnos a remények nem igazolódtak: a második Normafa maradványa teljesen
szétkorhadt a vízben.
Ám emlékét nemcsak a helyére 67-ben ültetett
bükkcsemete élteti, hanem egy szép, másfél évszázados történet is. Akármilyen
hihetetlenül hangzik is manapság, de volt idő, amikor a művészek még szerették
egymást. Nem irtóztak egymás látásától, nem tettek keresztbe egymásnak a
színházban és a társadalmi életben, hanem jó szívvel voltak együtt még a hétvégéken
is. Közös kirándulásokat szerveztek a budai hegyekbe, letanyáztak itt, az öreg
tölgyfa árnyékában és szavaltak, énekeltek egymás gyönyörűségére.
Schodelné Klein Rozália akkoriban a Nemzeti
Színház egyetlen európai hírű primadonnája volt. Ő alakította Szilágyi
Erzsébetet a Hunyadi László ősbemutatóján, 1844-ben.
Az egyik kirándulás alkalmával, művésztársai
unszolására, elénekelte itt, ezen a helyen Bellini Norma című operájának a
nagyáriáját. Casta Diva - szállt az ének a nap felé, mint áldozati füst. Caasta
Diva, che inargenti queste sacre antiche piante - Szűzi Istennő, aki
beezüstözöd ezeket a szent, öreg fákat. Szállt az ének és beezüstözte a
kollégák, barátok kedélyét. Schodelné oly nagy tetszést aratott Norma híres
áriájával a szabad ég alatt, hogy a jelenlévők az öreg tölgyet azonnyomban
elnevezték Normafának.
Bizonyosan varázslatos volt az ének. Sajnos,
hangrögzítés nem létezett még akkor, de a korabeli ítészek lelkendezéséből
következtetni lehet az erdélyi származású énekesnő művészetének lenyűgöző
voltára. A Honművész 1837. december 3-i számában például így írtak róla, éppen
egy Bellini-bemutató után:
"Schodelné asszony meglepett művészi
előadásával, egészen magunkon kívül ragadott. Úgy van, magunkon kívül ragadt; s
ezt nem magasztaltság, nem dicséretre perdült szókeresés mondatja velünk, hanem
tiszta kebelérzet. Mert ő csakugyan képes olvadó hangjával a lelket a
végtelenbe fölemelni."
Nekem egyébként személyes közöm is van
Schodelnéhez. Pilisen születtem, de a szomszédos faluban, Nyáregyházán nevelkedtem.
Schodelné falum egykori földesurának, Pest megye haladó gondolkodású
alispánjának, Nyáry Pálnak volt a kedvese. Nyáryt a szabadságharc folyamán
kifejtett aktivitása miatt Königgrätz várába zárták a világosi összeomlás után.
Schodelné, lemondva a sikerről, a világot jelentő deszkákról, a hódolattal
felérő ünneplésekről, Nyáregyházára költözött, vezette a Nyáryak birtokát és
küzdött szerelmese kiszabadításáért, amit nem érhetett meg: 1854-ben,
negyvenhárom esztendős korában meghalt. Sírja most is meg van a nyáregyházi
akácerdőben, diszkrét távolságban Nyáry Pál sziklasírjától.
A két sír és a hozzájuk kötődő romantikus
történet nyitotta rá először a lelkemet az opera műfajára. Schodelnének is
köszönhető, hogy megszerettem az operát - s hogy ezt az operaszeretetet
időnként a képernyőn is kiélem. És a Normafa így kötődik az én kicsiny
falumhoz. Ezért, ha rámtör a honvágy, mindig feljövök ide, ha már hazamenni,
elbocsátó közegembe visszaruccanni csak ritkán enged az idő múlásával egyre
inkább elhatalmasodó nehézkesség, meg a mind sűrűbbnek tetsző élet. A Normafa
oldja békévé bennem a falu és a város századok óta szított ostoba viszályát és
teszi hazámmá az ország egészét.
No, meg egy másik "lokálpátriámmá"
a tizenkettedik kerületet...”
(részlet Baranyi Ferenc: A Normafától a Normáig című tárcagyűjteményéből
Pánti Anna Erkel Ferenc díjas énekes tehát a naplóját
író Schodelnévé vált erre az estére.
Sírva-nevetve emlegetve benne
karrierjének fontos dátumait, kollégákkal való napi kapcsolatait, a küzdelmes
előadásokat, a kritikusokat és a kedveshez, a Nyáry Pálhoz fűződő történeteket
és drámákat. Felcsendültek a Schodelné által is énekelt dallamok, köztük a
Norma ária is.
Pánti Anna (Belényes, 1960. szept. 13.– ): énekesnő (koloratúrszoprán). Énektanulmányait 1975–1979 között Nagyváradon a Népi Művészeti Főiskola ének tanszakán, ezt követően pedig magánúton, majd 1979-től 1984-ig Papp Magda irányításával végezte. 1989–90-ben az Operaház ösztöndíjasa, 1990-től magánénekese. 1990-ben a bp.-i Erkel–Kodály Nemzetközi Énekversenyen Erkel-különdíjban részesült. F.Sz. Az Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola); Gara Mária (Erkel F.: Hunyadi László); Olympia (Offenbach: Hoffmann meséi). Forrás
A művésznő zongorakísérője
Hegedüs Valér volt. Emlékezetes részlete az előadásnak a Rákóczi induló-játéka
volt, mellyel a forradalmi-történelmi időszakot illusztrálta.
Schodelné Klein Rozália: Színészek gyermeke, akit Klein János zenész örökbefogadott. Schodel János, aki akkor Kolozsváron zenetanító volt, már 5 éves korától (1816) kezdve tanította a rendkívül csengő hangú gyermeket, 15 éves korában (1826) nőül vette és Olaszországba vitte, ahol teljesen kiképezte nemcsak az ének művészetében, hanem a játékban is. 1829-ben Agathe szerepében (Weber: A bűvös vadász) debütált Pozsonyban. Bécsbentovábbképezte magát, s ottani társulatok tagja lett évekre. Közben Európa-szerte vendégszerepelt. 1836. szeptember 26-án Kolozsvárott a nemzeti színházban koncertet adott jótékony célra. 1837-ben a Pesti Német Színházban szerepelt, s ekkor szerződtette az éppen nyíló (magyar) Nemzeti Színház. A társulat első számú szopránja lett, noha állandó támadások kereszttüzében állt. A jóval szerényebb képességű[forrás?] Déryné Széppataki Róza szüntelenül intrikált ellene.[forrás?] 1841-1842-ben nyugat-európai színházakhoz szerződött. 1843-ban újra a pesti magyar társulat tagja lett, immár pályája végéig. 1848 nyarán Normaként, 1849-ben Lady Macbeth (Verdi: Macbeth) szerepében vett végső búcsút a közönségtől; ezután Nyáry Pál birtokára vonult vissza, akihez sok éve tartó szerelem fűzte. Közös sírba temették őket a nyáregyházi birtokon.
Nyáry Pál: (1806-1871)
liberális nemesi politikus, 1835-től Pest megye főjegyzője, majd
Pest–Pilis–Solt vármegye alispánja. A reformkor és a szabadságharc neves
személyisége, Kossuth híve. A szabadságharcban való részvétele miatt 10 évi
várfogságra ítélték, ahonnan 1856-ban tért vissza felújított kúriájába.
Hazatérése után iskolát szervezett a faluban, felismerte az alsóbb néprétegek
iskoláztatásának, szakképzésének szükségességét. A temető melletti platánfasor
végén található Nyáry Pál valamint társa, a Nemzeti Színház európaszerte ismert
operaénekesnője, Schodelné Klein Rozália sírja. Végakaratuk szerint a
Nyáry-család sírkertjében nyugszanak.
A Normafa
eredetileg egy, a Budai-hegység keleti peremének tisztásán álló terebélyes öreg
bükk (Fagus sylvatica) volt, mely alatt a mondák szerint még Mátyás király is
megpihent. A fát többször is villámcsapás érte, és 1927. június 19-én egy
villám végleg elpusztította. A fa arról kapta nevét, hogy a Nemzeti Színház
tagjainak igen kedvelt kirándulóhelye volt. A színészek, amikor nem volt
színházi előadás – ide jártak pihenni, és egy alkalommal, 1840-ben Nyáry Pál
átnyújtotta Schodelné Klein Rozália világhírű opera-énekesnőnk részére a
közönség ajándékát, egy ezüst sarlót, aki örömében ekkor elénekelte Bellini
Norma című operájának Casta Diva nagyáriáját, amely ezekkel a szavakkal
kezdődik "Casta Diva, che inargenti queste sacre antiche piante"
(Szűzi Istennő, aki beezüstözöd ezeket a szent, öreg fákat). A Norma című opera
főhőse egy druida papnő, aki Galliában, sötét sűrű rengeteg mélyén a
holdistennőhöz küldi fel imáját.
„Schodelné asszony meglepett művészi
előadásával, egészen magunkon kívül ragadott. Úgy van, magunkon kívül ragadt; s
ezt nem magasztaltság, nem dicséretre perdült szókeresés mondatja velünk, hanem
tiszta kebelérzet. Mert ő csakugyan képes olvadó hangjával a lelket a
végtelenbe fölemelni.” – Honművész, 1837. december 3.
Ennek az emlékét őrzi a Normafa elnevezés.
Eredetileg Viharbükk volt a fa neve.
Évadzáró Normafa-túra
A közelmúltban pedig a színházi
évad végét egy különleges programmal tette emlékezetessé a MASZK Országos
Színészegyesület: egy régi hagyományt felelevenítve kirándulást szerveztek a
Normafához. A jégkárt szenvedett erdő megújításához a színészek szimbolikusan
egy bükkfa ültetésével járultak hozzá.
Az 1800-as években a régi Nemzeti
Színház színészei a játékszüneti normanapokon rándultak ki az akkor még
Viharbükknek nevezett fához, ahol Schódelné Klein Rozália 1840-ben énekelte el
Bellini Normájának áriáját; innen ered az 1927-ig állt nevezetes bükkfa,
valamint ennek nyomán a környék elnevezése – idézte fel a Normafa múltját Papp
János színművész, aki több kollégájával együtt részt vett a MASZK Országos Színészegyesület
hagyományteremtő szándékkal megrendezett első, évadzáró Normafa-túráján. Forrás
2015. június 20.
Antalffy Yvette
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése