SzemLélek: Szabad asszociáció harangokról

2020. március 30., hétfő

Szabad asszociáció harangokról

A húsvéti ünnepeket megelőző, úgynevezett nagyhét legfontosabb napjai a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat. Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, a harangok Rómába mennek. Ettől kezdve a húsvéti vigília Glóriájáig sem harang, sem csengő, sem orgona nem szól legközelebb csak nagyszombaton. De még mielőtt elmennének Rómába, itt Szent Antal-lánc, azaz szabad asszociációs lánc – John Donne-tól Tibetig – a harangokról.

"Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól." (John Donne)

Ha én szín lennék, milyen szín lennék? - hangzott a kérdés egy művészeti foglalkozáson majd húsz évvel ezeleőtt.

Milyen lenne a formám? Milyen lenne engem megtapintani? Milyen lenne az ízem? Milyen lenne az illatom? Milyen lenne a hangom? Hol nőnék legszívesebben? Mi lenne a nevem?

Én akkor AZ ÉN LILA KETTŐSHARANGJA voltam, és vagyok most is.

A mostani állapothoz már haiku is társult...

De az eredeti leírás így hangzik:

Az átmenet színe, a metamorfózisé. A bábállapot színe miközben a lárvából lepke lesz. Itt lesz a káoszból rend, és a rendből káosz.

Mert ugyan kezdetben kék voltam, de az utóbbi időben vörös is keveredett hozzá.

Tiszta kettősség, két eltérő és egymást kioltó jelenség.

Ha veszem ezt a két festéket és összekeverem a palettán LILA lesz belőle.

(Ha jól belegondolok, valahogy mindig beleválasztottam ebbe a színbe. Van egy-két tárgy az életemben, ami csak „úgy lett LILA.

A REZGÉS vagyok maga, a nagy üres terek kitöltője. Kitöltök minden rést és sarkot, hogy lekerekítsem azt. Majd, ha elérem 760-800 billió rezgést másodpercenként megtestesülök és 430-390 nm hosszúságú hullámokból álló BUBURÉK állagú HARANGGÁ válok, amit ha nem kellő hozzáértéssel érintenek meg elpattan és eltűnik.

Ha tér megfelelő, akkor hangom mindig az arra éhezőnek megfelelő, a csengettyűtől a harangzúgásig terjed a gyenge szellő 10 dB-jétől, a kazánkovácsolás 120 dB-jéig.

Efölött már fájok (itt már jön a fájdalom küszöb), dominánssá válik a vörös, és kis piros fájdalom-göböcskék formájában kiülök a harangnyelvre és várom, hogy akkorára nőjenek egy nagy gömbbé összeolvadva, hogy lecsöppenhessek a földre, és elmúljon ez a rémisztő érzés, mely egyben megtestesülésem tanúbizonysága is. (A fájdalom jelzi azt, hogy itt élünk a Földön.) Ebben néha segítségemre van a kék víz az esőből, vagy a folyókból, mely hamarabb túl segít e megpróbáltatáson. Csorgó vízként bemossa őket a földbe, amint a villámhárító a villámot leföldeli.

Ha sokáig gyűlnek a fájdalom-göböcskék a harangnyelv végén a buborék fala megvastagszik és víz gyűlik össze benne és egészen a földig ér.(Vízhólyag) Addig él e vastag burok, míg az utolsó göböcske is lecsusszan e csúszdán. Majd a buborék fala kiszárad, kicserepesedik és korpa formájában lehull a földre, termékennyé téve azt. (A por a környezetünkben javarészt saját elhalt bőrsejtjeinkből áll.)

A harang formájában benne van nőiségem és férfiságom is egyben. A rezgésem kiadja mindkét formát. Attól függően, hogy honnan nézem.

Ha túllépem a lilaság rezgésszámát, már észre sem veszel. Akkor számodra eltűnök, és csak akkor jövök elő, ha rám hangolódsz és közelítesz az én hullámhosszom felé. Én ezt már messziről megérzem és elésietek. A hetedik hullámomra felültetve kihozlak az én partomra, mely a mi partunk is lehet, ha te is akarod.

Ha akarom kehelyformámba keser-édes sűrű ital kerülhet, mely nem hagyja kiszáradni e hártya falát, melynek illata hol orgonáé, hol ibolyáé, hol meg levenduláé.

Ha becsukod a szemed, akkor szemhéjadon belül sárgának fogsz látni.

Álló harang vagyok, mely minden rezgést észlel a légy szárnyától az üvöltő szirénáig. Álltamban az a feladatom, hogy a csendest felerősítsem, s a hangost lecsillapítsam, és ebből az erősítésből és gyengítésből a legszebbet hozzam ki, úgy hogy magam LILASÁGOMBAN állva maradjak. (Legfőbb jótéteményem, hogy az epilepsziás rohamokat jelenlétemmel szelídítem.)

Az anyagi minőségek partján mindig ott vagyok. (Ott, ahol a víz a homokkal összeér, vagy a víz az éggel találkozik.)

Ez adja életterem. Ha e három halmazállapot nincs egyensúlyban, akkor torzulások jönnek létre rajtam, és én már nem vagyok se lila, se harang, se keserédes ízű, se édes virágillatú. Minden szétesik, és én szétpattanok.

Engem erősítő, szintentartó hullámhosszon és közegben pedig sokáig tudom betölteni legfőbb feladatom.

(Egyébként a régi időkben, amikor még nem volt telefon számítógép és internet, akkor a vihart a templomok harangjaival jelezték előre, és ezáltal, hogy megszólalt a harang úgy vélték, hogy az ereje is kisebb lesz, mire odaér.

De a napfogyatkozások ideje alatt is végig harangoztak, hogy a következmények ne legyenek olyan nagyok. Szóval a harangnak közvetítő szerepe van a feszültségek oldásában.)

.....

Majd Makovecz Imre rajzai között rátaláltam az egyik "minimál tér kísérletére", amelyik az ember mozdulatainak terét ábrázolja és azt is harangformájúnak láttam.

kép forrása: https://epiteszforum.hu/makovecz-tortenetei-vazlat-epiteszetenek-olvasatahoz

A HARANG

A harang ütéssel megszólaltatott idiofon hangszer, legfontosabb szerepe az egyházban van. Anyaga leggyakrabban fém, elsősorban bronz, de lehet kerámia vagy üveg is, illetve a fémek közül az acél vagy keményvas. Öblös, üreges teste a mai európai változataiban leginkább felfordított kehelyre, tulipánra emlékeztet, más tájakon, más történelmi korokban lehet ettől eltérő, pl. cukorsüveg- vagy méhkasformájú. Mindig a zárt végénél függesztik fel, és a nyílása pereménél megütve szólaltatják meg. A megütés történhet a belsejében függő fémrúd („nyelv”) segítségével vagy kalapáccsal, keleten gyakran vízszintesen felfüggesztett farúddal.

A harangot legtöbbször hangjelzésre használják, de zenei célokra is alkalmas. A nagy méretű harangokat hagyományosan a templomok harangtornyaiban függesztik fel, megszólaltatási módjuk a harangozás. A több behangolt harangból álló harangjátékon, a carillonon klaviatúra vagy automatikus dallamjátszó szerkezet segítségével játszanak.

A harangok mérete széles határok között lehet: a legkisebbek 5 mm körüli átmérőjűek, a legnagyobbak 5-6 méteresek. A harang kis méretű változatait pergőnek, csengőnek, csengettyűnek, kolompnak nevezik.

A harang legkorábbi elődei szárított terméshéjból, agyagból, kőből készültek. Az ókori Egyiptomban arany- és ezüstharangokat, Ázsiában és a Közel-Keleten az i. e. 9. századtól öntött bronzharangokat is készítettek. A kolompok, harangok haszonállatokra függesztése démonűző varázseszközként funkcionált, az emberi viselet részeként az ókorban díszítő vagy mágikus szerepet töltött be.

A harang, a csengettyű mint hangszer kezdetben ritmushangszer volt, táncosokra aggatva mozdulataikat festette alá. Később keretre függesztve egyenként vagy csoportosan, rázással megszólaltatva a hangzást élénkítette, színezte udvari zenekarokban. Ebből fejlődtek ki a skálaszerűen behangolt dallamjátszó harangsorozatok, harangjátékok. Kínában a Csou-dinasztia korától a Ming-dinasztia koráig használtak behangolt harangsorozatokat zenei célokra, illetve a zenei hangrendszerek egységesítésére. Európában ehhez fogható harangjátékok a 13. században jelentek meg, majd a 17. századtól terjedtek el, mint a cymbala illetve a carillon.

A harang zenei felhasználása mellett legalább ugyanilyen jelentőségű jelzőeszközként való alkalmazása. Csengettyűk jelezték fogatok, lovaskocsik közeledtét, magaslatokra helyezett harangok veszélyre figyelmeztettek. Harangtornyokban megkondított harangok hívták, hívják össze az embereket vallási szertartásokra és egyéb gyülekezésekre, jelzik az idő múlását, fejeznek ki közös örömöt vagy gyászt.

Az európai középkorban a harang egyházi funkciója mellett világi szerepe is jelentős. Időjárásjelzőként, sőt – babonás hiedelmek alapján – elemi csapás elleni védekezésként is szolgált, majd tűz, zivatar, ítélethirdetés és -végrehajtás, tanácsülés stb. jelzésére használták, a 19. századtól az időt jelzi. A keresztény egyházhoz a harang keleti kolostorokból Oroszországon és Észak-Európán át került; kezdetben Írországban és Skóciában terjedt el, majd onnan Franciaországba és Itáliába jutott. A templomi harang a 6. század második felétől ismert. A harangöntés európai művelői kezdetben, a 12. századig a kolostorok, különösen a bencések voltak, később polgári kézművesek privilégiuma lett.

Az ókor változatos harangformái után a középkorban a méhkas- és a süvegcukor-forma terjedt el; ezekből fejlődött ki a 12. században a napjainkban jellemző gótikus, kehelyformájú harang. Ennél a típusnál a felső vállrész átmérője fele az alsó perem átmérőjének, a magasság pedig négyötöde. Az ilyen harang hangszerkezete harmonikussá tehető. A kora középkori harangok a ma megszokott templomi harangoknál jóval kisebbek voltak, a méretek növekedése a 13-14. századtól tapasztalható.

Az első és a második világháború során rengeteg harang pusztult el, mivel a háborús fegyvereket azok anyagából öntötték. A magyarországi harangállományban is komoly károkat tett a két világháború. (wikipédia)

.....

A HARANGÖNTÉS

Tarkovszkíj Rubljov filmjének kulcsfontosságú része a harangöntés. A látványos harangöntésen túl - amely ipartörténeti kuriózum is lehet -, a harangöntő fiú hősies viselkedése készteti Rubljovot az önsajnálaton való továbblépésre és a valódi feladat felvállalására, többek között az oly nagyszerű Szentháromság ikon megfestésére.

https://youtu.be/ZQEwvcBK_GY

A filmről írt elméledésem:

https://kyvetites.blogspot.com/2016/03/tarkovszkij-rubljov-ikonfestes.html

Az első harangok az 5. században készültek. A 18. századig a harangöntők egyben ágyúöntők is voltak. A harangok bronzból, acélból esetleg keményvasból készülnek.

Magyarországon az első harangok megjelenésétől, azaz a 11. századtól kezdve a 20. század elejéig nem volt jellemző a harangöntés, általában német vagy osztrák mesterek készítették a hazai templomok számára a harangokat. A háborús harangelkobzások, rekvirálások azonban felkeltették magyar iparosok figyelmét a jövedelmező üzlet irányába, melynek köszönhetően az első világháború után az eddigi tendenciával ellentétben magyar harangöntők kerültek túlsúlyba a tornyokban függő harangok számát illetőleg. A Budapesti Ecclesia Harangművek öntödéjének műszaki vezetője a ma is létező, Sinnben székelő[1] cég tulajdonosa volt, tőle származik országunk második legnagyobb harangja a Szegedi Dómban. A 20. században neves harangöntők voltak még Gombos Lajos (a jelenlegi harangöntő apja), Seltenhofer Frigyes, Szlezák Rafael és Szlezák László (Gombos Lajos mostohaapja, a leghíresebb magyar harangöntő).

A harangöntés a harang megtervezésével kezdődik: megmérik a templom többi harangjának hangját, amelyekkel az új harangnak konszonánsnak kell lennie. Ha ugyanis disszonánsan szólnak a harangok, a harangozás kellemetlen érzést válthat ki. A kívánt hang és tömeg alapján tapasztalati képletek felhasználásával megszerkesztik a harang formáját. Ezután elkészítik a magharangot, egy üreges agyag- vagy téglakupolát, ami amellett, hogy az öntőforma belülső részeként szolgál, kemenceként is funkcionál majd, saját tűztérrel és huzatszabályozó nyílással rendelkezik. A mag felületét faggyú-viasz-grafit keverékkel vonják be; ezen agyagból vagy más tűzálló anyagból elkészítik a leendő haranggal azonos formájú álharangot vagy hamisharangot, és viaszból megformázzák rajta a díszeket és feliratokat. Az álharangra ecsettel felviszik a finomsárnak nevezett, agyagot, samottlisztet, tojást, cukrot és apróra vágott emberi hajat is tartalmazó keveréket. A több rétegben felvitt finomsár alkotja a köpenyt, a leendő öntőforma külső felét. A köpeny külsejébe abroncsokat és emelőhorgokat erősítenek.

A forma elkészülte után a magban lévő kemence segítségével 800–900 °C hőmérsékleten kiégetik az agyagot, egy emelőszerkezettel felhúzzák a köpenyt, eltávolítják az álharangot, visszaengedik a köpenyt, majd a formát egy öntőgödörbe helyezik, és a tetején lévő beömlőnyílást kivéve földdel betemetik és ledöngölik, hogy a beöntött fém ne nyomja szét a formát. Az öntéshez 78% vörösrezet és 22% ónt tartalmazó keveréket használnak, 1200–1300 °C hőmérsékleten. Néhány nap hűlés után a harangot kiássák és kiemelik, leverik róla a formát, majd megtisztítják, köszörülik, reszelik, csiszolják. Végül egy hangvillával ellenőrzik, hogy a harang a megfelelő hangot adja-e; ha nem, az egész eljárást elölről kell kezdeni. Ha megfelel, elkészítik és felszerelik a kovácsoltvas harangnyelvet, ami megszólaltatja a harangot. Összességében egy-egy harang készítése akár öt hónapig is eltarthat. (wikipédia)

https://youtu.be/gzaEHjUKdoo

....

A HARANGOZÁS

https://youtu.be/lNYSVixMTR0