2013. május 12., vasárnap

ABLAKCSERE

Ajánlom: Jávor Istvánnak - fotóriporterképzésem meghatározó tanárának, akinek a fotózás örömét köszönhetem.


Az elmúlt héten a fiamnál végig fotóztam az ablakcserét, ennek eredményeként jött létre ez a fénykép.
A már kiszedett ablakkeretben megjelent a szemközti zöldre festett homlokzat, benne három és fél különböző ablakkal a tető árnyékaival és egy madárpár szecessziós ornamentikájával, amint egy páros harangvirágon ülnek egymással szembefordulva. A szoba, ahonnan a fotó készült, szinte teljesen sötét. Az ablakcsere kellékeit és az egyik mester profilját sejtjük csak halványan. 

Ez a kép beleilleszkedik abba képi világba, amellyel kezdődött a fotóriporterképzésem két éve.

Edward Hopper Nap egy sötét szobában című festményéhez hasonló képet kellett fotóznunk, és elmesélni miről is szólnak a képek.

....
A CSAPDÁBA EJTETT FÉNY


Az anyag a csapdába ejtett fény. Ezt a művészi megfogalmazást egy természettudományos irodalomban olvastam és íme, Edward Hopper képén a látható fény ibolyától a vörösig terjedő tartományából a zöld-sárga-okker stációi válnak anyagivá. 

Az ablak, amely a szimbolikában az ajtóval együtt a kapcsolatainkat jelentik, most a küszöb a színlépcsők között. A fényáramlat a szobában már fény-árnyéklépcsőkben folytatódik a fal és padló ornamentikája nyomán. A délutáni Nap melegíti fel az üres szobát, amelyből talán most költöztek ki az eddig benne lakók. Itt állhatott az étkező asztal, amely körül a gyerekek futkostak uzsonna időben és néha lekaptak a gyümölcsös tálról egy-egy barackot, szőlőt, szilvát, vagy almát.

    

Edward Hopper, Sun in an Empty Room (Nap egy sötét szobában) , 1963, olaj, vászon, 62×84 cm + a negatívja

    

Antalffy Yvette, Egy mozit szerető szakács szobája felkelés után 2010. július 21. - Oroszlán hava - a Nap hava + a negatívja

A magam képe pedig az anyagból a szellem felé törekszik afféle komplementereként az Edward Hopper festménynek. Az álom még itt kering a szoba előterében kékes-lilán. A roló résein áttörő fény sziluettje egy dupla filmszalag perforációjára emlékeztet, melyet az éjszaka folyamán nézhetett a fiú. De már ébredezik, hiszen félig nyitva az ablakszempár. A nyitott ablakszem a reggeli nap sugarait beivó és oxigénné alakító fa leveleit látja. Mögötte egy sárga házfal veri vissza a napkelte fényeit. Míg a festmény befelé hívogat, a másik szobából a fény felé kívánkozunk, álom és ébrenlét határán. A fény néhány szobanövényen, egy vízipipán és egy díszlámpán fut végig, de jobb oldalon az erő reprezentálásaként, egy súlyzó három különböző átmérőjű tárcsáján is feldereng. Szakács fiam szobája ez, aki sötétkékben „utazik” a falak színe és a drapériák tekintetében. Esténként van, hogy művészfilmek nézése közben tör rá az álom. Így van az, hogy szó szerint idézi némelyiket. Ezért a cím: Egy mozit szerető szakács szobája felkelés után – 2010. július 21. - Oroszlán hava - a Nap hava.

Budapest, 2010. július 21. Antalffy Yvette
.....
A mozit szerető szakács szobáját még más fényviszonyok között is lefotóztam. 




2013. május 7., kedd

Monstre Deliciosa - magyar hangja Könnyező Pálma



Ez a történet szolgáljon újabb bizonyítékul arra, hogy a növények képesek telepatikus kapcsolatba kerülni más élőlényekkel - így akár emberekkel is.

Tizenöt éve kaptuk Vali barátnőmtől őnagysága Monstre Deliciosát (magyar hangja Könnyező Pálma), a hídőrvirágúak rendjének kiválóságát.
Elejétől fogva éreztük nem mindennapi jelenlétét az életünkben.
4-5 szívalakú levelének némelyikén cseppformájú szeldeltségek is megjelentek. Ha jól tartottuk, akkor a levélvégeken egy-egy „örömkönnycsepp” is megjelent.
Egy szó mint száz, a mi Monste Deliciosánk nőtt-nődögélt és egyre nagyobb levelei behálózták a hálószobánk egyik sarkát, a padlótól a plafonig.
Mondogattuk is egymásnak a „Zurammal”, hogy öregkorunkban keresgélni fogjuk egymást a hatalmas levelek erdejében.
Egyre nagyobb cserepekbe, aztán egy dézsába ültettük. De hiába a gondoskodás, egyszer csak alulról elhullottak az első levelek.

Családunkban a „Zuram” a virágfelelős. S ha ő nincs itthon, minden virág megérzi a hiányát.
Ő volt az, aki egyik nap elhatározta, hogy derékban elvágja a felkopaszodott szárat és megpróbálja újra gyökereztetni az addigra alaposon elburjánzott növényt.
Másnap reggel elhúzva a sötétítő függönyt, láss csodát, két új levél jelent meg őnagysága  Monstre Deliciosát (magyar hangja Könnyező Pálma), a hídőrvirágúak rendjének kiválóságának tövén. Így elmaradt a „gyilok”. Így az évekkel későbbi festés-mázoláskor, mikor nem tudtuk ki vinni a szobából úgy, mint a Szeleburdi család a fikuszt, mese nem volt, fel kellett darabolni. Egy, a belőle kimetszett szárdarabból gyarapodik nap-nap után. Újabb sarokbehálózásra készül, úgy látjuk.

Ez a történet tehát szolgáljon újabb bizonyítékul arra - Clive Bakster* poligráfos kisérletét is alátámasztva -, hogy a növények képesek telepatikus kapcsolatba kerülni más élőlényekkel - így akár emberekkel is.





 




*A Kaliforniában élő tudós, Clive Bakster a CIA kötelékében kezdte meg még 1966-ban poligráffal (hazugságvizsgálóval) kapcsolatos kutatásait, amelyet később, pusztán kíváncsiságból kiterjesztett a növényekre is. Elméletileg ez lehetséges, hiszen a poligráf olyan hiperfinom elektromos, ill. elektrokémiai változásokat is képes érzékelni, amelyek szinte azonosan zajlanak az emberi bőrön, ill. egy levél felszínén.
Ugyanakkor a tudomány jelenlegi állása (vagyis a legtöbb tudós által elfogadott nézet szerint) a növényeknek nincsen a miénkhez hasonló idegrendszere, így nem lehetnek gondolataik, érzelmeik, és nem érezhetnek fájdalmat sem.
Clive Bakster ettől függetlenül rákapcsolta a hazugságvizsgáló egyik érzékelőjét egy kiválasztott levélre, azzal az elhatározással, hogy a növény egy másik (távolabbi) levelét öngyújtóval felperzseli.
Állítása alapján - nem kis megdöbbenésére - a poligráf hatalmas kilengést mutatott, de nem akkor, amikor meggyújtotta a lángot, hanem jóval korábban - méghozzá már akkor, amikor eldöntötte, hogy mit fog tenni néhány másodperc múlva, és melyik levéllel.
Clive Bakster ennek alapján meg van róla győződve a mai napig, hogy a növények képesek telepatikus kapcsolatba kerülni más élőlényekkel - így akár emberekkel is.

2013. május 1., szerda

Mondj egy ikes igét!


gondolatok „trafiktörvény” körüli vircsaft kapcsán…

Mondj egy ikes igét! … Trafik.
Mond ezt múlt időben! … Dohánybolt.
Ez a gyerekkoromból származó favicc jutott eszembe a „trafiktörvény” körüli vircsaft kapcsán.
Döbbenetes számomra az a hírekből, hogy családok tízezreinek ad munkát a dohánykereskedelem. Rövidesen csak felének/harmadának, de az is sok.

A „Nagy Egész” felől nézve pedig olyan munka ez, ami mások káros szenvedélyét szolgálja ki, hasonlóan a játéktermekéhez.
Tovább rontja a képet nálam, hogy a dohányforgalmazással nagyobb jövedelemre lehet szert tenni, mint gyógyítással, gyógynövénytermesztéssel, tanítással, zenéléssel, színészettel, újságírással, stb. együttvéve. Még az a szerencse, hogy nem államilag támogatott ágazat a dohánytermelés.

Jó lenne, ha ezek az EU által előírt intézkedések hasonló következményekkel járnának, mint a vendéglátóhelyek dohányzásmentesítése, ami után többen mennek éttermekbe, kávézókba, mint annak előtte, olyanok is, akik eddig a bagószag miatt nem tették.

S az eredmény mi lehet? 
A válasz Örkény Egyperceseinek stílusában:
A trafik, ezentúl tényleg ikes ige lesz - a társalkodás (trafikálás) rokon értelmű szavaként -, s a dohánybolt pedig múlt idő jelképeként válik az emberiség rossz és elhagyott szokásainak egyikévé.

2013. április 23., kedd

Érzelemmentes érzékenyítő tréning - írásom a Talitán


egy-asszony-illata
Az „érzékenyítés” szó nagyon furcsán hangzik. Hol tart a világ, ha már nem magunktól vagyunk érzékenyek, hanem utasításra, törvények és programok szerint leszünk azzá?



A média a tökéletes ember képét reklámozza: Nem vagy senki, ha hiányzik ez vagy az a képességed; ha nem jársz teniszezni (”bandzsi-dzsampingolni”) vagy legalább edzőterembe, és nem a legjobb testű férfi/nő a társad. A munkáltatók pedig – jó kifogásként – éppen azt az egy „bizonyos” hiányzó képességedet kérik számon rajtad, amikor felvételiztetnek.
A minap egy ismerősöm mesélte, hogy látássérült gyermekét az óvodában társai rendszeresen csúfolják és megalázzák, s még az óvó néni is szó nélkül hagyja a dolgot. Pedig hát a gyermek integrált óvodai rendszerben nevelődik, ami az jelenti, hogy nincs különbség sérült és ép gyermek között. Hát nincs is! Kivétel nélkül kíméletlenek egymással a gyerekek és a felnőttek. Mellesleg, maguk a szülők – nem kevés anyagi áldozatot vállalva – fedezték az óvónők „érzékenyítő” tréningjét is, hogy integráltnak lehessen minősíteni az óvodát.
http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1440:erzelemmentes-erzekenyit-trening&catid=52:egyuett&Itemid=

2013. április 19., péntek

Vannak olyan emberek, akikkel minden rendben van... Én nem tartozom közéjük...


"A szomszéd tegnap kitisztította az ereszt. Az ereszcsator­nát is. Nem először tette, már tavaly is láttam, hogy csinál­ja. Hihetetlen. Negyven évig azt sem tudtam, hogy vannak emberek, akik kitisztítják az ereszt. Arra pedig a mai napig nem tudtam rávenni magamat, hogy én is megtegyem.Bámulom azokat, akik elvégzik az ilyesmit, akik rende­zett életet élnek, akik mindig teszik a dolgukat, ráadásul jól. Hallottam emberekről, akik minden hónap végén ki­egyenlítik tartozásaikat. Hihetetlenül hangzik, tudom, de esküszöm, hogy igaz.

Ezek az emberek iratszekrényekben (nem cipősdobozok­ban!) tartják rendszerezett, sorba rakott, valóban szükséges iratokat tartalmazó dossziéikat. Ha valamire szükségük van, tudják, hol keressék. Rend van a mosogatójuk alatt, a szekrényeikben és kocsijuk csomagtartójában. Évente kicse­rélik a kazánszűrőt. A mechanikusan működő tárgyakat rendszeresen megolajozzák. Vásárolt holmijuk mindig a ga­ranciaidőn belül romlik el. Zseblámpájuk működik, sőt, azt is tudják, hol van!

Pontosan emlékeznek, mikor volt az autó utoljára szer­vizben. A szerszámaik a garázsban lógnak, szögre akasztva - éppen ott, ahol lenniük kell. Adóbevallásuk tényeken, nem becsléseken és fohászokon alapszik. Amikor este lefek­szenek aludni, a Tennivalók listáján minden egyes tétel át van húzva. Reggelente tiszta fürdőköpeny várja őket az ágy mellett, kikészítve. Zoknijaik a fiókban, párosával ös­szegöngyölve. Bizony! S amikor az új nap reggelén kilép­nek az ajtón, pontosan tudják, hol az autó kulcsa, nem ag­gódnak az akkumulátor állapota miatt, nem töprengenek, vajon van-e elég benzin a tankban ahhoz, hogy elérjenek a munkahelyükig.

Vannak ilyen emberek, akikkel minden rendben van. Ők nem alattvalók a Káosz birodalmában, rájuk az entrópia tör­vényei nem vonatkoznak. Nap mint nap találkozom velük. Nyugodt, könnyed támaszai a társadalomnak. Az ő nevü­ket szedték vastag betűvel az iskolai évkönyvekben, ők vol­tak mindannyiunk példaképei. Ők azok, akiknek sikerült!

Én nem tartozom közéjük. Mindennapi életem teendőit annyira tudom kezemben tartani, mintha egy zsák bolhát kellene összeterelnem. Az élet olyan, mint a légógyakorlat. A részleteket most hagyjuk.

Van azonban egy visszatérő vágyálmom, mely minde­nen átsegít. Ez pedig a botcsiszoló-álom. Egy szép napon be fog kopogni hozzám egy elöljárókból álló bizottság, és közli, itt az ideje, hogy elvégezzem a csiszolt bot rítusát -az igazában jólelkű, de krónikusan rendetlen alakok beava­tási szertartását.

Ez a következőképpen történik: azért választanak ki, mert tudják, nagyon jó szívem van, és végre eljött az idő, hogy megkegyelmezzenek nekem. Először is, egy héten át mentesülök mindenfajta kötelezettség alól. A naptáramban üresen állnak majd a lapok, nem lesznek bizottsági ülések, lejárt határidők, számlák, levelek, elintézetlen telefonok. Egy szép helyre visznek, ahol minden csendes lesz, békés és Zen-buddhista. Gondoskodni fognak rólam, finom éte­lekkel traktálnak. Gyakran megdicsérnek. A feladatom mindössze ennyi lesz: egy hetet kell a bot simára csiszolásá­val töltenem. Adnak smirglit, citromolajat, rongyokat és persze a botot - egy szép, de közönséges fadarabot. Semmi más dolgom nem lesz, minthogy lecsiszoljam a botot, amen­nyire csak tudom, amikor csak kedvem tartja. Ennyi az egész: csiszold a botot simára!

A hét lejártával az elöljárók visszatérnek. Ünnepélyesen ellenőrzik a munkát. Megdicsérnek szakértelmemért, érzé­kenységemért, lényeglátásomért. Így még egyetlen botot sem csiszolt le senki! - kiáltanak majd fel. Benne leszek a té­vében és az újságokban. A történet címe ez lesz: egy lelke mélyén rendes és jó szándékú férfi bámulatra méltó tökéle­tességgel csiszolta le a botot! Csendes diadallal kísérnek majd haza. Családom és szomszédaim tisztelettel néznek rám. Az utcán az emberek értőn rámmosolyognak, integetnek, s feltartott hüvelykujjukkal fejezik ki elismerésüket. A létezés egy magasabb szintjébe lépek át.

És ez még nem minden. Ettől kezdve nem kell ereszcsa­tornákkal törődnöm. Csekkfüzetemet, dossziéimat, nyom­tatványaimat, szekrényeimet, fiókjaimat, adóbevallásaimat, még a kocsim csomagtartóját is más fogja rendben tartani helyettem. Mindezzel nekem már nem kell foglalkoznom. Mindörökre megszabadultam a Tennivalók kötelékeitől, mert lecsiszoltam a botot! Rápillantok, ott lóg a kandalló fö­lött. Büszke lehetsz, botcsiszoló, ez már valami! Mi több, elég!

Istenem, bár így lenne!"


(Robert Fulghum: Már az óvodába megtanultam, amit tudni érdemes)
Életrajzi adatok:
http://uninaplo.unitarius-halo.net/unitariuselet/2007/09/04/robert-fulghum-a-budapesti-egyhazkozsegben/


Idézet a fenti oldalról:
"Robert Fulghum unitárius lelkész, íróként történt felfedezése egy hittanos édesanyának „köszönhető”, aki történetesen angol nyelv és irodalom szakos tanárnő. Gyermeke egy alkalommal úgy vitte haza tornacipőjét, hogy az egy olyan egyházi újságba volt becsomagolva, amelyben lelkészének egyik írása is megjelent. Az édesanya miután elolvasta az írást érdeklődött arról, hogy van-e a lelkész úrnak még hasonló írása. És volt több száz, talán ezer is, hiszen az általa szerkesztett újságban több mint húsz éven keresztül jelentek meg cikkei, az un. ministerial column -ban, vagyis, a lelkészi rovatban. Ezt követően Fulghum egész élete sikertörténet. Napjainkig hét könyvet jelentetett meg hasonló sikerrel, mint az elsőt, és így lett az Egyesült Államok legolvasottabb, és hadd tegyem hozzá leggazdagabb írója és nyugalmazott lelkésze.


Nem véletlen ezek után az sem, hogy Fulghum –ot az idei könyvhétre meghívták Magyarországra. És ő jött is szívesen, hiszen ez alkalommal egy olyan regényét adták közre magyarul, amelyet otthonában, Amerikában nem jelentettek meg eddigelé. (Robert Fulghum:Harmadik kívánság, Szilágyi Ágnes fordításában 440. oldal, Cartaphilus Kiadó). Itt ismerhette meg személyesen is a magyar olvasóközönség, az idén hetvenéves írót, aki a texasi Wacoban született és nevelkedett. Ifjú éveiben volt újságkihordó, dolgozott marhatenyésztő farmon, sőt énekes cowboyként is fellépett. Egyetemi tanulmányai után, rövid ideig az IBM-nél működött, majd teológiai diplomát szerzett, hogy aztán huszonkét évig unitárius lelkészként szolgáljon. Ugyanezekben az esztendőkben rajzolt és festett, valamint filozófiát is tanított a seattle-i Lakeside Schoolban.

Ugyanakkor képzett festő és szobrász. Énekel, gitározik és mandócsellózik. Egyik alapító tajga volt a kizárólag írókból álló Rock-Bottom Remainders nevű rock and roll nevű együttesnek.

Négy gyermeke és hét unokája van, a Washington állambeli Seattle-ben és Kréta szigetén él. Napjainkban meg világutazó.

Hét addig nyomtatásban is megjelent nagysikerű könyvét 16 millió példányban! jelentették meg. Tessék most belegondolni abba, hogy napjainkban, ha valaki pár ezer példányban eladhat egy könyvet az már sikertörténetnek, számít. Eddig, idén júniusig, 29 nyelvre fordították mintegy 103 országban. A francia Montaigne és az amerikai Thoreau követőjének tartja magát: hiszen mindkét irodalmi irányzat mintául szolgál számára. Én meg magamat tartom az ő követőjének 1990 óta, amióta megismertem első könyvét elolvasva.

Magyarországon két esszégyűjteményével, a már említett Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes és a Már lángolt, amikor ráfeküdtem – mel vált ismertté. Szintén a Cartaphilus kiadó tavaly karácsonyára adta ki írásainak újabb példányát Ó – Ó címmel. És még az idén megjelenteti a Mi az ördögöt csináltam? című válogatását.

Fulghum eddigi legnagyobb vállalkozása egy, a világ számos pontján játszódó fordulatos regény. A harmadik kívánság. Eddig, Magyarországot leszámítva Csehországban jelent meg, és hatvanhatezer példányban fogyott el. De hamarosan kiadják Szlovákiában is, de várhatóan Spanyolországban, Németországban és Olaszországban egyaránt. A könyv második részének megjelenése Magyarországon őszire várható."