A gyertyáim lángjáról

Gyertyaszentelő Boldogasszony napjára











Korábban már elmélkedtem a Boldogasszonyról a Napbaöltözöttről és a fényről, a világosságról is a legmélyebb sötétség napjaiban, s ím egy ünnep az évkörben, amelyben egy fehér gyertyában és annak lángjában megjelenik mindkettő.
   

A gyertya jelentése a keresztény szimbolikában

A Biblia alapján a Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma, a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. A gyertya végigkíséri az embert az életen, a keresztelő alkalmával éppoly jelentős, szimbolikus szerepet játszik, akárcsak a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a ravatalnál.

A világosság

A világosságnak a liturgiai használatban többszörös jelképes jelentése van. Jelképe először az örök Istenségnek (mint a tűzoszlop a pusztába való vonuláskor) és azután az istenemberi Megváltónak, aki a föld világossága lett, és jogot nyert az örök égi fényességre (a húsvéti gyertya és húsvéti tűz). „Isten világosság és sötétség nincs benne.” (1 Jn 1,5) És Isten a maga isteni fényéből árasztja az imádandó „világosságot a világosságból”. És ez a kettős világosság (az Atyának és a Fiúnak jelképe), de amely mégis egy fény (az egy Isten világossága) egyesül és kiárad a Szentlélek hasonló módon örök világosságában és a szeretet örök fényében. A világosság tehát harmadszor a Szentlélek kegyelmét is jelenti (Pünkösd), mely által a lélek megtisztul és Isten világító képmásává válik. (Az izzó parázs, a fénnyé változó viasz vagy olaj, mind ezt jelképezik.)Az égő gyertya jelképezi továbbá magát az Istenembert is. Tiszta viaszból készült ez a gyertya, melyet a szűzies méh állít elő. (A viasz az Istenember emberi, a láng az isteni mivoltát mutatja.) És legvégül a viaszgyertya a tiszta istenszerető lelket is jelképezi, míg a zsiradékból készült faggyúgyertya a bűnöst. (A liturgia gyertyát használ a keresztelési, bérmálási, esküvői szertartásban, valamint az utolsó kenetnél halotti gyertyákat, végül felajánlási gyertyákat adnak át a papszentelési, szerzetesi fogadalmak alkalmával.) Forrás 

Az első gyertyámat az anyukám – kit szintén Yvette-nek hívtak -, festette éppen húsz évvel ezelőtt. Az apukám csiszolgatta simára a falapot, amelyre olajfestékkel került rá a gyertya viasza, kanóca és lángja, majd az árnyéka és tükröződése az üveglapon. Dolgozószobám asztalán örökké ég e láng szüleim emlékét idézve elém. Ezt a lángot örököltem tőlük. Ezt adom tovább a magam módján majd a fiaimnak is a saját gyertyáim lángjaival. Yvette nevünk betűiben egyébként benne rejlik a saját Keresztutunk is.
  

A második gyertyát magam rajzoltam virtuális ecsetvonásokkal a saját Keresztutam végére két éve. 

A harmadik gyertyát pedig maga Mária, a Gyertyaszentelő Boldogasszony ihlette a napokban.  A jelek a gyertyán: az anyaméh alfája, a Golgota a vég omegájának tetején, de az omega maga barlangsír is.  A gyertya lángja ugyanaz. Ez a láng a Krisztus öt sebét szimbolizáló tömjénszemekben, de ez a láng a csírája a krisztusi életfának is a háttérben és ez a láng maga Isten, a szellem körének közepén, a képkeret jobb felső sarkában az anyagi és szellemi lét határán.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe tartalma szerint éppen úgy az Úr ünnepe, mint Szűz Máriáé, s ezért a liturgiában több neve is van. Gyertyaszentelő Boldogasszony a neve azért, mert ezen a napon gyertyát szentelnek és gyertyás körmenetet tartanak, és a hívek a szentmisén szentelt, égő gyertyákkal vesznek részt. Mária megtisztulása a neve azért, mert Mária a zsidó törvények iránti engedelmességből az Isteni gyermek születése után 40 napra a Mózes törvénykönyvében meghagyott módon bemutatta a tisztulási áldozatot a templomban. Jézus bemutatása a zsinagógában a neve azért, mert ezen a napon mutatták be Jézust, mint elsőszülöttet a templomban, és szentelték szülei Istennek. A keleti liturgiában Hypapanie a neve, azaz: találkozás (Occursus Domini), mert ezen a napon találkozott Isten Fia először papságával. Ezt az ünnepet Jeruzsálemben valószínűleg már a IV. században, az Úr ünnepének tartották, és csakhamar nyugaton is elterjedt. Az örmények „az Úr érkezése a templomba” néven nevezték. A bemutatás ünnepéhez, a Karácsony rendszeresítésével Mária tisztulásának ünnepe is csatlakozott, így Mária-ünnep lett belőle, Rómában pedig a Sancta Maria Major-bazilika stációs ünnepe.Eredetileg azonban, tartalma szerint pedig még ma is, ez az ünnep az Úr ünnepe. Isten Fia már születésekor találkozott a kiválasztott néppel. Az egyszerű pásztorok csodálkozó hódolata ezt jelentette. Ezen a napon azonban a szent törvények értelmében először találkozik a templomban a papsággal és a prófétákkal, a maga örök papságának előképeivel. Az Úrnak ez a találkozása szolgájával – a Vőlegény találkozása menyasszonyával – az ünnepi liturgia első és legmélyebb gondolata. Egyúttal azonban Máriának egy olyan törvény iránt tanúsított alázatos engedelmességét dicsőíti; amely bár mindenkire érvényes volt, de őreá nem; s ezáltal kiváló Mária-ünneppé is válik. Jézus bemutatása a templomban, illetve égi Atyjának való szentelése a gyertyaszentelésnek (megszentelt világosságnak) mai szertartásában jut kifejezésre a legszebben. Forrás

A BOHÓC

Farsangi időszak van. Vízkereszttől (január 6.) hamvazó szerdáig (idén február 18.) 

A csütörtöki „krehab”-ra (kreatív klub az OORI Ergoterápiás Osztályán) készülök.

Múlt héten álarcok gyártásában voltunk. A héten pedig egy kedves farsangi figurát mintázunk meg papírkivágással és hajtogatással, a bohócot.

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül (lásd: torkos csütörtök). A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották. A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást. Forrás

Utána is olvasok a bohóc szerepszemélyiség mibenlétének. S lám rátalálok egy Fellini idézetre.

„Amikor azt mondom: bohóc, tulajdonképpen az Augusztra gondolok. A két figura tehát: a Fehér clown és az Auguszt. Az első maga az elegancia, a kecsesség, a harmónia, az intelligencia, a józanság ... A Fehér clown valójában a Papa, a Mama, a Tanító, a Művész, a Szép, minden, ami előírásos, fenséges és kötelező. A csillogó flitteres ruhát öltött tökéletességnek ez a megtestesülése ingerli lázadásra a pojácát. Vonzza a csillogás, de a példakép elérhetetlen. Ezért a földre veti magát, becsinál, ordít, lázad, megbotránkoztat. Az ész gőgös kultusza csap össze az ösztönnel ... Az Auguszt a kisgyerek, aki bekakil, aki fellázad a tökéletesség ellen, berúg és hempereg a földön, egyszóval állandóan lázadásra csábít. A Fehér clown és az Auguszt a tanítónő és a kisgyerek, az anya és csibész fia, sőt, azt mondhatnánk, hogy az angyal a lángpallossal és a bűnös.”

Közben elkészül a prototípus is belőlük, itt vannak ők: Auguszt és a Fehér clown

Aztán eszembe jut, hogy tíz éve magamban is felfedeztem a bolondot egy tükör-meditáció során. Az arcaimat végignézve ő volt az utolsó a sorban. Ő volt az, akit bezártam testem börtönébe, s ő volt az, aki egómnak tükröt tartott végül, hogy vegyem már észre végre, mi is dolgom a világban.

A TÜKÖRBE NÉZVE

2004. november 19. van, Erzsébet nap. ERZSÉBET - héber eredetű; jelentése: Isten az én esküvésem.

Apai nagyanyám keresztneve Erzsébet, anyai nagyanyámé pedig Mária – érdekes párhuzam ez a bibliai nevekkel az életemben.

Nem rég örököltem meg egy családi haláleset kapcsán a Tükröt.

A nagymama nászajándékba kapta műbútorasztalos József fivérétől (Jézus nevelőapjától kapta nevét), aki kitántorgott Dél-Amerikába, majd eltűnt az őseredőben. Ő volt az, aki saját kezével faragta rá a két zuhanásban levő halacskát, mintha már akkor tudta volna, hogy unokája - akié majd később lesz a tükör - a Halak jegyében fog megszületni és állította a két halacska közé az ellipszis tükröt, mely az évek során, néhány helyen megvakult. Alatta kis fiókocska, melyben őrizhette azokat a leveleket, melyeket a marcona, pallér, István nagyapám írhatott neki, míg a frigy megköttetett Isten előtt.(Az első vértanú szentünkről kapta nevét, akinek a megkövezésekor Pál őrizte a megkövezők köpenyét, majd indult el azon a bizonyos pálfordulós, damaszkuszi úton)

Ebben a tükörben nézem ma végig az arcaimat.

Látom a babát, aki mindig mosolyog mióta megszületett, aztán az első apai pofontól való elkeseredést (legyen a gyerekről egy sírós kép is). S attól kezdve semelyik arc nem tetszik. Mindig van valami zavaró, valami hazug, valami álságos, valami beteg, az egészben. Pedig volt minden. Iskola vége, szerelem, házasság, gyerekek, ünnepek, és mégis. Valami nagyon mélységesen mélyen meghúzódó bánat van minden arcban, ami megjelenik.

Az utolsó, egy egészen más arc, amit eddigi 48 évemben végig szemlélhettem.

Egy CSÖRGŐSAPKÁS BOLOND tükörrel a kezében. Néz rám és mutatja, hogy nézzek az ő tükrébe. És íme ott is ő van. Igen, ő az igazi arcom. Bátran belemosolygok az ő tükrébe és ő hetykén visszamosolyog. És csörgősapkánk csilingel közben.

  

Most már végignézek magamon és mindent megtalálok, ami egy BOLOND kelléke lehet. Ez az a gúnya, amit szívesen viselek. Minden szín (szivárvány összes színe) rajta van, amivel azonosulni tudok.

Most távolról figyelem a tükröt és meglátom a foncsor hiányosságai közt a lényeget, mely eddig is ott volt, csak én nem vettem észre, mert a fókuszomban nem a tükörfelülete volt eddig. A valóság és illúzió közti határvonal ez.

Kirajzolódik a mintázatban egy kislány képe, aki artista lehet talán. Egy vékony kötélen imbolyog a két part között, jobb kezében egy ernyő az egyensúly miatt.

Ő én vagyok, talán 10 éves koromban?

A teljes tükör-meditáció

Hogyan látom ma a BOLOND helyzetét? Ezt egy most készült haiku-kalligráfiám tükrözi:

A TÜKÖRBE NÉZVE

(Ezt a tükör-meditációmat éppen 10 éve, 2004. november 19-én, Erzsébet napon írtam.)

ERZSÉBET - héber eredetű; 

jelentése: Isten az én esküvésem.

Apai nagyanyám keresztneve Erzsébet, anyai nagyanyámé pedig Mária – érdekes párhuzam ez a bibliai nevekkel az életemben.

Nemrég örököltem meg egy családi haláleset kapcsán a Tükröt.

A nagymama nászajándékba kapta műbútorasztalos József fivérétől (Jézus nevelőapjától kapta nevét), aki kitántorgott Dél-Amerikába, majd eltűnt az őseredőben. Ő volt az, aki saját kezével faragta rá a két zuhanásban levő halacskát, mintha már akkor tudta volna, hogy unokája - akié majd később lesz a tükör - a Halak jegyében fog megszületni és állította a két halacska közé az ellipszis tükröt, mely az évek során, néhány helyen megvakult. Alatta kis fiókocska, melyben őrizhette azokat a leveleket, melyeket a marcona, pallér, István nagyapám írhatott neki, míg a frigy megköttetett Isten előtt.(Az első vértanú szentünkről kapta nevét, akinek a megkövezésekor Pál őrizte a megkövezők köpenyét, majd indult el azon a bizonyos pálfordulós, damaszkuszi úton)

Ebben a tükörben nézem ma végig az arcaimat.

Látom a babát, aki mindig mosolyog mióta megszületett, aztán az első apai pofontól való elkeseredést (legyen a gyerekről egy sírós kép is). S attól kezdve semelyik arc nem tetszik. Mindig van valami zavaró, valami hazug, valami álságos, valami beteg, az egészben. Pedig volt minden. Iskola vége, szerelem, házasság, gyerekek, ünnepek, és mégis. Valami nagyon mélységesen mélyen meghúzódó bánat van minden arcban, ami megjelenik.

Az utolsó, egy egészen más arc, amit eddigi 48 évemben végig szemlélhettem.

Egy CSÖRGŐSAPKÁS BOLOND tükörrel a kezében. Néz rám és mutatja, hogy nézzek az ő tükrébe. És íme ott is ő van. Igen, ő az igazi arcom. Bátran belemosolygok az ő tükrébe és ő hetykén visszamosolyog. És csörgősapkánk csilingel közben.

Most már végignézek magamon és mindent megtalálok, ami egy BOLOND kelléke lehet. Ez az a gúnya, amit szívesen viselek. Minden szín (szivárvány összes színe) rajta van, amivel azonosulni tudok.

Most távolról figyelem a tükröt. És most meglátom a foncsor hiányosságai közt a lényeget, mely eddig is ott volt csak én nem vettem észre, mert a fókuszomban nem a tükörfelülete volt eddig. A valóság és illúzió közti határvonal ez.

Kirajzolódik a mintázatban egy kislány képe, aki artista lehet talán. Egy vékony kötélen imbolyog a két part között, jobb kezében egy ernyő az egyensúly miatt.

Ő én vagyok, talán 10 éves koromban? Lehet, hogy akkor képeződött a TÜKÖRRE, amikor egy gyerekes botorságomért kemény atyai fenyítést elszenvedve, még az életemtől is meg akartam válni.

Az első szó, ami eszembe jutott ekkor, a ZUHANÁS.

Aztán egy másfél éves kori lázálom. A Lánchíd láncain négykézláb megyek, Pestről Budára és alattam nincs híd, csak a hömpölygő áradat. Hideg van és még jégtáblákat is látok rohanni lefelé a Dunán.

Aztán eszembe jut, hogy Fülöp vezetéknevű, anyai dédnagyapám, a simára borotvált fejű, nefelejcskék-szemű, talán erről a hídról ugrott a zavaros vízbe a kilátástalanság elől a világégés alatt.

A TÜKÖRBEN minden egyszerre látszik.

Leginkább a menekülés. Mindenki menekül és nem mer belenézni a TÜKÖRBE.

És valóban én is eddig menekültem, minden elől – a felelősség elől leginkább. Egy éve a menekülés átváltott zuhanásba és lekerültem életem leges-legmélyebb pontjára. A gödör mélyén, nem bírtam még lábra állni sem. Minden biztos pont eltűnni látszott. A sötétben, az amúgy rossz hallásom megváltozott. Meghallottam olyan hangokat, amikre eddig nem volt fülem. Először csak csupa agresszív, követelődző hang ütötte meg fülemet.

Majd Húsvét előtti Nagypénteken, a süvítő fülzúgás határán egy apró harangocska hangját hallottam. Már délben elmentek ugyan a harangok, hogy másnap délben visszajöjjenek, de én félúton, éjfélkor hallottam meg azt az egyet.

Akkor abban az éjféli órában végigjártam együtt Jézussal a keresztutat.

Reggel az első napsugárral együtt, az a gondolatom támadt, hogy felhagyok a meneküléssel.

Odamegyek, ahová a FÉNY vezet ezen túl.

Azóta elérkeztem a határpontok és -vonalak birodalmába és ott tanulmányozom a FÉNY természetét.

Azóta társaim is vannak ebben a munkában, akiket testvéreimként szeretek.

Ezt a képességemet Antalffyságom Remete Szent Antaljának köszönhetem, kire most Pünkösdkor találtam rá.

A mélypont, Jézus keresztútja, a Fény útja, István vértanúsága, Pál damaszkuszi útján a fordulat, Antal testvéri szeretete ezen a napon, Erzsébet napján (ki Keresztelő Szent Jánosnak adott életet, és aki előképe volt a FÉNY eljövetelének) nekem a TÜKÖRBEN megmutatta, hogy vállalnom kell magam a sebeimmel együtt.

Hogy ott leszek majd a legerősebb, ahol eltörtem egykor.

Vízkereszt

„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: »Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.«” 

(Mt 2,1–2)

Az epifánia a görög epiphaneia, επιφάνεια szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés” (a φάινω „megjelenni, feltűnni” igéből). Ezen a napon a nyugati egyházakban három eseményt ünnepelnek: a napkeleti bölcsek vagy a hagyomány szerint háromkirályok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál, Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban, valamint az általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn (a víz borrá változtatását). Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, s ebből a hívek hazavihetnek valamennyit. Egész évben ebből merítenek kereszteléshez és más szertartásokhoz, ahol szenteltvizet használnak. 

A karácsonyi kegyelmeim

Vigyázz a madárra... - spot

Ember, a világ két kezedtől sír
Egyikkel a kerted ásod, másikkal a sírt
A másik tudod bőven várhat rád
Építsd a kertet hát tovább
s közben a Mindent jól vigyázd

Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre az élet, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll

Ember a világból csak a sajátod érdekel
A szükség határát ritkán hagytad el
Azontúl szintén van világ
Gondolhatod: ott gondolnak rád
S értünk a Mindent jól vigyázd


Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre az élet, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll

Zene: 
Ruzsa Magdi énekli 
Pavel Danek -  Demjén Ferenc szerzeményét


Fotók: 
Antalffy Yvette
a Kilátás az ablakomból sorozatból

A varjú a villanyoszlop tetején törte meg a diót, 

sajnos már későn kaptam elő a fényképezőgépemet.

A CSODÁLATOS CSERE

„Az Istenfia megtestesülésével nemcsak az ég jött le a földre, de a föld is belenyílott az égbe. Az emberré vált Istenről elmélkedő egyházatyák „csodálatos cserét” emlegetnek.” (Lukács László: Születése – születésünk Vigilia 2014.12.)

Ezt a gyönyörű mondatot találtam a Vigilia idei karácsonyi számában és egy korábbi képmeditáció egy festménye (Fehér Zoltán: Kozmikus kemence) idéződött fel bennem. Íme:

„Hogy kerül a vonalkód az Ikonra? Méghozzá úgy, hogy a kép kétharmad része eltűnik a látszólagos káoszban.

Mire jó a vonalkód?

A számokban és vonalakban benne rejlik digitálisan ennek az alkotásnak az anyagösszetétele, származási helye, méretei, a készítőjének minden tulajdonsága, személyi száma, anyja neve, lakhelye, végül a kép címe és az érte fizetendő ár.

A vonalkód a fátyol a szent és profán képtér között.

Még nem tudom eldönteni, hogy a szent dolgok válnak profánná, vagy fordítva, a szentté válás folyamata zajlik.

Ha test-lélek-szellemre bontom a képet, a lélek területét foglalja el a vonalkód, de az is a piros satu (a test) fogságában van.

A piezokristályt szorongatják így a gázgyújtókban és lám az szikrákat is hány a szorongatás közepette. Itt épp fekete-fehér-piros a szikrák színe. Ezek gyújtják meg a kozmikus kemencét, ami ezek szerint, gázzal működik.

Fekete, fehér és vörös satuk nyomják kétdimenzióssá a többdimenziós hitemet és létemet, amelynek ilyen kaotikus lett a lenyomata.

De a sok szorongatás, nyomás alatt a szén gyémánttá, a hitem tiszta igaz hitté válhat, amely az ikon teljességében jelenik meg majd.

A fájdalmakon túl, a vonalkód vérré változása által, a kép felső harmadának szentsége lehet az enyém egyszer.

A Fiú, Mária szemébe, Mária az én szemembe néz bíztatóan, hogy nem hiába való a szorongatás és szenvedés. Ha továbbra is eltökélten megyek utamon a Fény felé, a vonalkód arannyá és a káosz renddé alakul.”