Az ismert író és a népszerű zeneszerző közös estjén anyáink, apáink történetei kerültek elő. Úgy, ahogy régen, társaságban volt szokás: dalban, mesében, adomában mondva el. Zene, irodalom és színház éteri találkozása ez az este. Énekelt versek, a szerzők közös dalai, a Harminc év napsütés novellái, új írások, versek jazz kabátban, és persze remek anekdoták, melyek nem a sublótba valók.
Szó volt egy kétségbeesett birkanyirásról a dédpapával; gyerekes csínyek igazi felnőtt módon való feloldásáról; a szilvalekvárfőzésekről, a Don-kanyarból hazavárt nagypapa történetén keresztül; az édesanya első islersütéséről és annak fogadtatásról... Szerelmes versek hangzottak el, valamint a család és a hit kérdései megzenésítve nem akármilyen módon, egy "költő, s kezdő ukulele zenész", Grecso Krisztián előadásában a zeneszerző barát, Hrutka Róbert zenei kíséretével, a napokban elhunyt kortárs író-költő-drámaíró-műfordítónak, Térey Jánosnak ajánlva az utolsó darabot és az egész estét, június első péntekjén 2019-ben, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont Peronján.
Minden május első szombatja a Labirintus Világnapja 2008 óta. Egyik évben egy meditációs körben a chartres-i katedrális labirintusának közepén nyíló virág szimaiban a Mi Atyánk... imájának soraira leltünk.
„A világ labirintus, és a labirintus nyílása nem más, mint a világ szépsége. Befelé csalogat mindnyájunkat. És el is indulunk mindannyian, életünk kezdetén, a világ szépségének igézetével. Alig teszünk azonban néhány lépést, máris azt vesszük észtre, hogy az szertefoszlott tekintetünk előtt, a labirintus járatai egy-kettőre megsemmisítették emlékét. Nem találjuk többé a labirintus nyílását. Hirtelen úgy érezzük, végzetesen egyedül vagyunk, egyedül menetelünk, elveszítve legközelebbi szeretteink segítségét, de önérzékelésünket is. Azt sem tudjuk, haladunk-e valójában vagy csupán magunk körül forgunk. Legtöbb társunk elcsigázva adja föl a küzdelmet anélkül, hogy helyzetükről a legcsekélyebb ismeretük lenne. Kevesen vannak, akik nem veszítik el a bátorságukat, és folytatják útjukat a labirintus belseje felé. És ott, a labirintus középpontjában, Isten várja, hogy fölfalja őket. Istenben átváltozva, Istentől „megemésztve” nyernek ezek kibocsátást, és lesznek ezek után őrállók a labirintus bejáratánál. A nyílás elé állnak, hogy szelíden befelé tessékeljék az arra igyekvőket.” (Simone Weil)
A labirintus szó eredetére vonatkozóan két elmélet létezik.
Óegyiptomi eredet: Lope-ro-hunit – a Tóparti Templom, III. Amenemhat halotti temploma, amelyet Hérodotosz keresett fel.
Görög eredet: a labrysz szóból, amely a kétélű harci balta neve, és a minószi kultúrához tartozó alakos ábrázolások gyakori eleme.
A labirintus (görögül: λαβύρινθος labyrinthos) vagy labürinthosz a klasszikus görög mitológia szerint szobákból és folyosókból álló áthatolhatatlan építmény, amelyet Minósz, krétai király parancsára Daidalosz, a legendás hírű ezermester készített a knósszoszi királyi palotában. A király ide zárta Minótauroszt, az ember testű, bikafejű szörnyet, akit Thészeusz, Athén hercege a krétai királylány, Ariadné segítségével legyőzött. Minósz király leánya egy gombolyagot adott Thészeusznak, aki miután megküzdött a szörnnyel és végzett vele, a fonalat visszafelé követve kijutott a labirintusból. Daidalosz a labirintus megépítése után a magának készített viaszszárnyak segítségével menekült ki a szövevényes építményből, majd fiával Ikarosszal együtt Kréta szigetéről.
A legendabeli labirintus neve, az ókori Görögországban, elsősorban Kréta szigetén kiteljesedett bikakultusz szertartásainál használatos szakrális, kettős bárd a labürosz nevéből ered.
A labirintus 5000 éves szimbólum, amely eredetileg a temetkezésekhez, a halottak kultuszához kapcsolódott, majd a halálból való újjászületés jelképeként mint belső út–beavatási út, mitikus jelentést hordozott és a termékenységkultuszok részévé vált. A középkorban spirituális értelmezése került előtérbe, a bűnbánat és az üdvözülés útját szimbolizálta. Később talizmán lett belőle, mulatságok és táncok színhelye, majd díszítőelemmé és játékszerré egyszerűsödött. (Forrás: Wikipédia)
A chartres-i katedrális főhajójának belseje igen tágas, ez a legszélesebb főhajó Franciaországban. Belső magassága 36, hossza 128 méter. A kőpadlón ma is megtalálható az 1205-ből származó labirintus, melyet a szerzetesek elmélkedésre használtak, miközben végigsétáltak rajta. A labirintus külső átmérője kb. 13 méter, szinte ugyanakkora, mint a nyugati rózsaablaké, és a bejárattól éppen akkora távolságra van, mint az ablak a padlózattól. A labirintuson egyetlen út vezet csak végig, ennek hossza 289 méter.
HIT
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved;
LEMONDÁS
jöjjön el a te országod;
SZOLGÁLAT
legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
BŐSÉG
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
MEGBOCSÁTÁS
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; AKADÁLYOK LEKŰZDÉSE
és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! SZERETET
Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
MOM Kulturális Központban március 17-én volt a Mindnyájan Egyért | A Leégett Perbáli Főoltár újjáépítésére szervezett összefogás koncert
Január elsején, az esti órákban tűz ütött ki a perbáli katolikus templomban. A Szent Anna templom barokk főoltára teljesen elégett, és a benne található két áldoztató kehely is megsemmisült. Emellett elégtek a főoltár dobogóját letakaró szőnyegek, a főoltár mögött függő – a templom védőszentjeit ábrázoló – oltárkép elsötétedett, és a színek „elvesztek”, illetve a kép kerete is sérült.
A főoltár mellett található freskó a hő és a füst hatására súlyosan károsodott, a keresztelőkút pedig megperzselődött. Ezenkívül az oldalfalakon és a boltozatokon sűrű füstlerakódások képződtek. A hőmérséklet olyan magas volt a templomban, hogy a főoltártól nagyjából 15 méterre található orgona sípjain a festékréteg a hőtől felhólyagosodott. A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a tüzet.
A kár részben eszmei, hiszen a főoltár az 1800-as évek elején készült, gazdagon díszítették fa faragványokkal. A templom külső felújítása az elmúlt évben fejeződött be, belső felújítása pedig már előkészítés alatt volt. A tűzkárok elkerülhetetlenné teszik a belső felújítás mielőbbi megkezdését. A helyreállításra, illetve a templombelső megújulására adományokat gyűjtenek a Perbáli Római Katolikus Plébánia számlaszámán: 11103303-75013736-36000001.
A koncert teljes bevételét a perbáli plébánia részére gyűjtötték az egyedülálló barokk oltár újjáépítésére.
Az est végén Spányi Antal megyés püspök köszönte meg az előadóművészeknek a fellépésüket és a jelenlevők részvételét és segítségét.
A tűzesetről a következő linken látható összeállítás: youtube.com
A kormány 12 millió forinttal támogatja a perbáli katolikus templom tűz utáni helyreállítását – jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. A zsúfolásig megtelt MOM Kulturális Központban március 17-én este tartott jótékonysági koncerten az államtitkár az önkormányzat, a katolikus közösség és a környéken élő jó szándékú emberek példás összefogását méltatta.
A Perbál Önkormányzata és a Perbáli Plébánia által szervezett jótékonysági koncerten Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész, a Magyar Örökság-díjas Szent Efrém Férfikar és a V. S Guitar Orchestra lépett fel. A koncert végén Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke köszönte meg a fellépők és a jelenlevők részvételét.
A Perbáli Szent Anna Plébániatemplomban január 1-jén ütött ki tűz, melyben porrá égett az 1800-as években készült barokk főoltár. A tűzben elszíneződtek a freskók és a főoltártól nagyjából 15 méterre található orgona sípjai is felhólyagosodtak. A fővárosi hivatásos tűzoltók és a Pest megyei katasztrófavédelem munkatársainak köszönhetően sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. A templomban keletkezett eszmei kár jelentős, hiszen a fa faragványokkal gazdagon díszített főoltár az 1800-as évek elején készült. A templom külső felújítása 2018-ban fejeződött be, belső felújítása ezután következett volna. Mivel a helyreállítás és a belső felújítás költségei meghaladják a jelenleg rendelkezésre álló forrásokat, ezért köszönettel fogadnak további adományokat a Perbáli Római Katolikus Plébánia számlaszámán: 11103303-75013736-36000001. (Miniszterelnökség)
Áll a házunk előtt egy telefonoszlop. 20 éve még telefonfülke is tartozott hozzá. Ma üresen áll, rajta egy tábla felirattal: "Kamerával megfigyelt terület" (a kamera máshol).
El-eltűnődöm a gyors változáson, ami a kommunikációt illeti, a táviratozástól, a telefonáláson át az okostelefon térhódításáig.
"Hallom-hallom"
Puskás Tivadar - a mendemonda szerint - egykor így szólt bele a telefonhírmondóba, amikor elkészült. S állítólag így lett univerzális a "hallo-hallo"-zás a telefonálás őskorában.
S amilyen gyorsan indult a telefon pályafutása a nagyvilágban az én fiatalkoromban, a 70-80-as években, annyira nehezen lehetett hozzájutni. Volt kollégám, aki ráállt a postagalamb tenyésztésre. 😃
A szüleimnek kivételesen volt egy ikervonalas telefonja (az apukámat bármikor ugrasztani lehessen, ha gond volt a gyárban az éjszakai műszakban).
Nos ezen a telefonon még mesét is lehetett hallgatni. Volt ugyanis egy mesemondó szolgáltatása is a postának a 60-as években.
(Akkor csak rádiós mesemondás volt az esti krónika előtt. Tv pedig csak minden 10. családnál, előbb ott is csak felolvasós mese volt, később készült a Cicavízió - Böbe babával - Cica-Micával, Mazsolával-Manócskával...)
A gyerekeim kicsik voltak és a nyarakat Nagyörűn töltöttük, ahonnan a postáról még kurblis telefonon hívta a postáskisasszony Szolnokot és onnan Budapesten a nagyszülőket.
Aztán nagy nehezen lett előbb ikervonalunk a szomszéddal (ami azt jelentette, ha ő beszélt mi nem tudtunk), majd fővonalunk, előbb tárcsás, majd nyomógombos készülékkel.
Úgy húsz éve pedig egyszerre csak ránk köszöntött a mobiltelefonok kora, amit apukám csak "bunkofonnak" hívott, mert elég bunkó formája volt, és elég nagy bunkóság volt akkortájt az utcán, a járműveken hangosan telefonálni.
De a városi telefonunk sem árválkodott, mert az első tárcsázós internet szolgáltatás miatt aktív lett. Fizettünk is hatalmas számlákat az éppen akkor kamasz fiaink netes aktivitása után.
Mára meg kábelen és felhőből vesszük a hívást, az adatokat és tévé/rádió adást az asztali gépünkkel, laptopunkkal, tabletünkkel és okostelefonunkkal egyszerre, írunk sms-t, emailt, messengeren chatelünk. Számlákat fizetünk, és neten rendeljük meg a mozijegyünket. Pályázatokat adunk be, és vásárolunk tartós háztartási gépet, könyvet, bármit. Fényképeket és videókat készítünk tenyérnyi kis készülékeinkkel, amelybe mára az egész világ beleköltözött és házhoz jön, de útközben is dolgozhatunk rajta.
Blogot írhatunk és on-line újságot a segítségével, mint ahogy most én is teszem, de hangoskönyv készítésre is alkalmas. A férjem és a Kati barátnőm már egy éve az okostelefon hangrögzítőjére olvass fel a látásukban akadályozott emberek számára vaskos könyveket a Bodor Tibor Kulturális Egyesület - Önkéntes Felolvasóikként.
Úgy jártunk mi is, mint az egyszeri ember, aki ha új dolgot látott tudta, hogy mindez három fázison megy keresztül.
Az első fázis: Ilyen nincs!
A második fázis: Oké van ilyen, de ez csak a gazdag emberek privilégiuma!
A harmadik fázis: Neked még nincs?
... Vajon mi lesz a telefonpózna sorsa 1.0?!
Gyerekkoromban, amikor vonaton utaztunk, a távíróoszlopok drótjainak hullámzását is hasonló oszlopok adták, miközben kattogtak a vonatkerekek a dilatációs hézagokon és váltókon át. A vonat zakatolása pedig egy Illés szám ritmusát adta ki.
Egy régi kép, egy kisgyerek,
Ki tudja már, miért nevet, Egy másik arc, egy kisleány, Ki tudja már, miért vidám.
...
Szegény fiú, szegény leány, Nem tudja még mi vár reá, Még nem tudom, mi lesz velem, Bár sejteném az életem.
... Vajon mi lesz a telefonpózna sorsa 2.0?!
A tetején most télen szép rajzolattal megállt a hó! De láttam már diótörő varjút is, hogy üllőnek használta a Felső-Krisztina templom melletti villanyoszlopot. Betonból készült változatának eszközhasználó varjús képét sikerült is lefotózni Budafokon.
Még hogy az embert az eszközhasználata tette emberré?! A varjak is jó úton vannak az emberré válás útján! Amúgy is gyászoló öregasszonyra emlékeztetnek, meg azt mondják, hogy "kár-kár". Némelyikük emberi beszédre is tanítható, mint a papagáj.
Vagy egyszerűen csak kilátónak használják a telefonoszlopot!
A szomszéd utcában mára teljesen telefonta a vadszőlő az egyik villanyoszlopot! Talán ez történik a mi telefonpóznánkkal is?!
Minden esetre azóta az én életemet is telefonta a telefonom!
Egy igazán ritkán látható film az ÖN-TÉR-KÉP, mely nem csak a magyar nemzet lelkiállapotára, hanem a nemzet tagjaként az én lelkiállapotomra is rákérdezett.
A Uránia mozi honlapján a filmismertető mellett az illusztráció egy hatalmas fa fényképe, amely a mocsárban áll derékig. A fényképből olyan kivágást készítettek - bizonyára tudatosan -, hogy a fa csúcsa hiányzik, s a vízben nem látszik a fa tükörképe sem.
Az Újév számomra mindig az újrakezdés, az újrastrukturálás lehetősége, ennek részeként idén is a rendszeres mozizás beiktatásával. Lám január második vasárnapján hogy-hogy nem, már rám is talált az ÖN-TÉR-KÉP - a magyar nemzet lelkiállapota című, Zseni Annamária és Jelenczki István által fémjelzett dokumentumfilm. (Tavaly kölcsönkaptam tanítómesteremtől, Szász Ilmától az ÖN-TÉR-KÉP könyvváltozatát, melyet az ünnepek alatt el is kezdtem olvasni.)
Ez a film tehát, amely segíti idén újra beindítani a már tavaly elkezdett folyamatokkal az évemet?!
Igen, az ÖN-TÉR-KÉP, mely nem csak a magyar nemzet lelkiállapotára, hanem a nemzet tagjaként az én lelkiállapotomra is rákérdezett.
Az Uránia mozi előcsarnokában maguk az alkotók fogadták a nézőket. Ők személyesen adtak a kezébe mindenkinek egy rövid fogalomtárat a magyar nemzet jelenét meghatározó lélek-részek fogalmi definícióival, majd a rövid szóbeli bevezetőben a filmhez kaptunk egy kis "használati utasítást", s hogy ne csüggedjünk el a film első része után... Mert igen is jó a végkifejlet.
"2013-ban kezdtünk dolgozni a magyar nemzet lelkiállapotának feltárásán, megfogalmazásán. A nemzet lelkében megőrződött, elfelejtett, illetőleg elfelejtetett, vagy a hazugságok során meghamisított ÖN-KÉP-re kérdeztünk rá, megpróbáltuk előhívni a nemzet emlékezetéből azokat a drámai történéseket, amelyek meghatározták, és a mai napig meghatározzák a magyar nemzet lelki állapotát. Módszerünk a nemzetállítás technikája volt, amellyel másfél éven át dolgoztunk, majd pedig az így kapott anyagot sok száz órán át elemeztük, értelmeztük.
A nemzet sorsát befolyásoló, meghatározó évszázados, évezredes történelmi események lenyomatát a nemzet lelkületének tudattalanja őrzi. A rendszerek működésében mindig ott van a kiegyenlítődésre való törekvés, amelyet a rendszer lelkiismerete vezet. Nincs tett következmény nélkül, legyen az belülről, vagy kívülről jövő bűn a Nemzet ellen.
Az elvégzett nemzetállítási munkánk előre haladtával egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy olyan anyag birtokában vagyunk, amelyet valamilyen formában közre kell adnunk.
Elsőként film formájában fogalmaztuk meg a munka eredményeit.
A térkép nem azonos a tájjal. A mindennapjainkat a tájban éljük, részei vagyunk. A térképek a tájban való eligazodásunkat segítik. Megmutatják a rejtett utakat, járható ösvényeket, tiszta forrásokat. Filmünk olyan belső térképpé tud válni, amely megkönnyítheti, hogy a tájban eligazodjunk, és ne tévesszünk irányt. Bízunk abban, olyan érzelmi hatása van, amely a megtisztulás erejével hat. (Zseni Annamária és Jelenczki István)" (Forrás: Uránia Filszinház)
A fogalomtár címszavai:
nemzet
nemzeten kívüli tényező
egyetemes szeretet
rend tudat, struktúra
a nemzet pozitív érzelmei
a nemzet fájdalmai
indulat
szakrális, transzcendens rész
identitás
az anyagi realistához való kapcsolódás
a múlthoz fűződő feldolgozatlan érzelmek
lelkiismeret
revans
életerő
A filmben megjelenő fogalmak képviselőinek viselkedését teljesen át tudtam érezni, ahogy hol az egyikébe, hol a másikába képzeltem magam, hol a kör közepén, hol éppen a körhatáron, hol a körön kívül, hol fekve, tetszhalottan, hol térdelve, hol gubbasztva, hol letakarva, hol magasan mindenki fölött...
Ekkor a képzeletbeli stáblistában a nemzet helyébe magamat helyettesítve még testi érzeteim is lettek a film bizonyos szituációiban. Az én könnyem is kicsordult, ahogy a szakrális, transzcendens részt megtestesítő lány szeméből folyt patakokban a könny, amikor a magyar nemzet a szemébe nézett. Akkor eszembe jutott az én megtérésem, a Saulusból Paulusba váltásom.
– Korábban a családi átokmintát követve hibát hibára halmoztam, majd egy komoly betegség után, megtaláltam e családi átok gyökerét és tudatosan kerestem, s találtam új utat.
– Korábban munkám volt, mára hivatásom lett. A családi minta szerint a munkába bele kellett gebedni, mára a hivatásomban fáradhatatlanul és kreatívan kiteljesedhetek. A legkisebbek és a legelesettebbek ügyét szolgálom a magam módján.
– Korábban némán tűrtem, mára kimondom, ha fáj. Megtanultam kérni. Szeretném a segítségedet kérni, abban hogy…! – ez a varázsmondat, melynek senki sem tud ellenállni. Jézus ezt a kérést hallja meg, s nyomban segít.
– Korábban túlvállaltam magam, mára tudom, hogy hol vannak a határaim. Nemet is tudok mondani.
– Korábban gyenge voltam, s össze is törődtem, mára ott lettem a legerősebb, ahol eltörtem egykor. (Nők pálfordulása - cikk a talita.hu-ról)
Miközben a nemzet és saját lelkiismerete a farkasszemet nézéstől eljutott a felelősség elvállalásán át a bocsánatkérésig és a megbocsátásig, a másik két fogalom, a rend tudat, struktúra támogató jelenléte és a pozitív érzelmekkel való bátor szembesülés pedig számomra is elhozta a katarzist.
"… Egy alak, amely két részből áll, de egy háta van… Ám csak lassan bontakozott ki előttem a kép… Egy alakot ábrázolt, amely én voltam, ám a kép kínosan betegesnek és csak félig valóságosnak tűnt: zavarosak voltak a vonásai… mint egy szobor, melynek az lehetett volna a címe, hogy Elmúlás, Rothadás, vagy valami hasonló. Az enyémmel összenőtt alak színei és idomai viszont határozottam virultak… És az alakok belsejében mozgott valami; végtelenül lassan, ahogy egy kábult kígyó tekerőzik. Olyasvalami volt, mint egy végtelenül lassú, lágy, ám folyamatos áramlás vagy olvadás: ráadásul az én képmásom áramlott, vagy szivárgott át Leo képébe; rádöbbentem, hogy képem egyre inkább átadja magát Leonak, átáramlik belé, táplálja és gyarapítja. Úgy rémlett, idővel az egész szubsztancia átáramlik egyik képből a másikba, és csak az egyik marad meg: Leo.
Annak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. " (H. Hesse: Napkeleti utazás)
Annak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (Jn. 3.30)
A régi görögök életében igen fontos jelkép volt a koszorú, ezzel díszítették a házat fiúgyermek születésekor, házasságkötéskor. Ez volt a híres harcosoknak, a versenyek győzteseinek és a közéletben kiváló polgároknak a dísze, jutalma. Athénban a hivatali méltóságnak és a sérthetetlenségnek is a jele volt.
Az első mártír szent, akinek megkövezésekor a Saulból lett Pál őrizte a kövezők köpönyegét és azután vett fordulatot az ő élete is azon a damaszkuszi úton.
December 26. - +Jeruzsálem
István diákonus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Egyház számára az Apostolok Cselekedeteiben (6,1--8,2). E két fejezetben Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdvtörténeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik ,,Júdeába és Szamariába'', majd a pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az Evangélium.
István a hét diákonus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. A görögök úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják az alamizsnaosztásnál. Az apostolok ezért úgy határoztak, hogy megbíznak hét hellén férfit az asztal szolgálatával, s ők az imádságnak és az ige szolgálatának élnek. E férfiak a hellén keresztények tekintélyes képviselői lehettek, s emellett igazi apostolok, akiket nem lehet ugyan együtt említeni a Tizenkettővel, de teljes bátorsággal hirdették az Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.
A hét diákonus közül Lukács kiemeli Istvánt, ,,ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit'' mint igazi keresztényt. Isten nagyobb mértékben tette őt kegyelme eszközévé, mint a másik hatot, ezért művelt csodákat és jeleket a nép körében. Emellett a bölcsesség ajándékából is bőségesebben részesült, ennek köszönhetően hirdette oly nagy erővel Isten igéjét:
,,István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és asiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.''
Az elbeszélésben Istvánt nemcsak bölcs és Szentlélekkel eltelt tanúnak, átütő erővel érvelő szónoknak láthatjuk, hanem látnoknak is, akinek arca fölragyog, mint egy angyalé, és arra is méltónak találtatott, hogy Isten dicsőséges jobbján meglássa az Emberfiát.
Lukácsnak azonban nem az a célja, hogy elmélkedés tárgyául állítsa elénk a szent diákonus alakját, hanem az Egyház története szempontjából látja fontosnak István szerepét, mert az ő halála vezeti be az Egyház elszakadását a Templomtól és a zsidóságtól. István személyében és küldetésében világosan láthatóvá válik a lelkek szétválása, hasonlóan ahhoz, ami Jézus körül lejátszódott. Nem véletlenül válik a tanítvány életének vége is hasonlóvá Mesteréhez. Minden égi ajándékot a szolgálatra kapott István, aki a szó eredeti értelmében, teljes egészében szolga, ,,diákonus'' volt.
Miként Jézust, Istvánt is a főtanács elé állították, és ez a jogi hatóság folytatta le a pert. Ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene, mint Jézus ellen:
,,Embereket fogadtak föl, hogy állítsák: Hallottuk, hogy káromló szavakkal illette Mózest és az Istent! Fölizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél!'' (ApCsel 6,11--13).
Istvánon beteljesedik Krisztus ígérete:
,,Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok'' (Lk 12,11--12).
Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania. Áttekinti Izrael egész történetét, az üdvtörténetet, amelynek során Isten oly sokszor művelt csodákat a nép érdekében. Felsorolja Isten csodatetteit és a nép ellenkezését, mert ,,atyáink szívük mélyén visszavágytak Egyiptomba'' (7,39). István a maga prófétai látásával látja, hogy a történelem vonalai egy pontban találkoztak: Isten elküldi egyszülött Fiát, az Igazat, s a zsidók, mert keménynyakúak és körülmetéletlen a szívük, keresztre feszítették őt. És ekkor a történelem vonalai ismét tágulni kezdenek a jövő felé:
Isten már nincs a Templomhoz és az ,,az ő népéhez'' kötve. Az örömhír most terjedni kezd a pogányok felé:
,,A Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: Az ég az én trónusom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhettek nekem -- mondja az Úr --, hol lehetne a pihenőhelyem? Hát nem az én kezem alkotott mindent? Ti vastagnyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megöltétek azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg!'' (7,48--53).
A vádlott védőbeszéde súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is értettek, azért vicsorították rá a fogukat. István azonban kimondta az ítéletet: ,,Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján!'' Igen, a Bírót látta, aki fölment a mennybe, és a saját szava szerint megtagadja azokat, akik megtagadják őt. Elvétetik tőlük az örömhír, s akik most köveket ragadnak, hogy Istvánt elhallgattassák, a végső ítélet előtt állnak.
István a halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. De a mennyei Bíró, aki ellenségei ellenére ment föl a mennybe, állja a szavát, és megvallja azokat, akik megvallják őt. Az igaz tanú, aki Mesteréhez annyira hasonlóan hal meg, nem hiába kiáltja:
,,Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!'' (7,59).
István annyira diákonus, annyira jó értelemben szolga volt, hogy Lukács a vértanúsága történetét is egészen az Evangélium terjedésének szolgálatába állíthatta. És ez minden szent életében így van: a személyük egészen eltűnik a szolgálatuk mögött, amit Isten megbízásából a keresztény közösség, az emberek, a világ és az üdvtörténet javára végeznek. Maga Jézus is így fogta föl életét:
,,...az Emberfia nem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon és odaadja az életét'' (Mk 10,45).
Az igazi tanítványok, a szentek, ebben követik Krisztust, aki erre hívja őket.
István diákonus ünnepét a legrégibb liturgikus források december 26- ra teszik.
Képzeljük magunk elé a történteket, ahogyan Szent Lukács leírta, s ahogy Karácsony másnapján hallani szoktuk a szentmisében.
István a főtanács előtt először halkan, az igaza tudatában lévő ember nyugalmával beszél, ám egyszer csak villámot vet a tekintete, és mint a vihar, úgy csap le a főtanács tagjaira.
Szavaitól zűrzavar támad: a főtanács tagjai fölugrálnak a helyükről, és dühük jeléül a fogukat vicsorítják feléje. Amikor István elmondja látomását, tovább nem fékezik magukat: a főpap megszaggatja a ruháját, a többiek ordítva befogják a fülüket, hogy ne hallják a ,,káromlást''. Ezzel a pernek vége is szakadt, hiszen a hallott káromlás után nem volt szükség többé tanúkra. A káromlás büntetése a megkövezés volt. A főpap talán még megkísérelte, hogy a formaság kedvéért ítéletet hirdessen, de az általános kavarodásban erre már senki nem figyelt oda. Mintha eszüket vesztették volna az emberek, rárohantak Istvánra, és hangos kiabálás közepette tuszkolták vonszolták ki a teremből, ki a városon kívülre, hogy ott haljon meg. Vitték végig Jeruzsálem utcáin a Damaszkuszi-kapu felé, hogy ott hajtsák végre a megkövezést.
,,De hát mi rosszat tett?'' -- kérdezgették néhányan félénken, akik látták Istvánt a fékevesztett tömeg gyűrűjében. A tömeg azonban nem gondolkodott, csak ordított és tolongott az áldozat körül. Elérvén a kapuhoz, gúnyos kiáltások közepette kitaszították, hogy fusson az életért, ha tud. István azonban nem fut el a kövek elől. Hanem amikor hullani kezdtek rá a kövek, ő térden állva így könyörgött:
,,Uram, ne ródd föl nekik ezt bűnül!'' -- és e szavakkal elszenderült.
Saul pedig, aki ezeknek tanúja volt, és a megkövezők az ő lába elé tették le a ruhájukat, ugyanezen a kapun át indult el egy héttel később Damaszkuszba. Akkor, ismét elhaladva a hely mellett, a szíve valószínűleg gyorsabban kezdett verni, hiszen hallotta István utolsó imádságát. Önkéntelenül is a szeme elé kapta a kezét, majd lova oldalába vágta sarkantyúját hiszen Damaszkusz még messze volt. Nem is sejtette, hogy még mielőtt beérne Damaszkuszba, találkozni fog Azzal, aki a vértanú diákonus helyére belőle formál apostolt, hogy az Evangélium egyre szélesebb körökben terjedjen a pogányok között.
Kérünk, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert Szent István diákonus vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni!
