2014. július 30., szerda

Vasalás-mese


Ma vasalónapom volt. 
Sokáig nagyon utáltam ezt a napot. Gyűjtögettem hetekig a vasalnivalót, míg nem kiöntött a kosárból és akkor nagyon idegesen és türelmetlenül hozzáláttam.


Nem sok köszönet volt az eredményben sem. Nem volt egy jól kialakított hely a lakásban, ahol ezt végeztem és nem volt jó vasalóm sem, ami minden ráncot kivasalt volna. 




Ma vasalás közben merengtem a vasaló és a vasalás mibenlétéről és eszembe jutottak vasalós történetek barátoktól, rokonoktól, régi kollégáktól és az ismeretterjesztő műsorokból is tallóztam.


A vasalás története szorosan kapcsolódik a szövet és a ruha történelméhez. A vasaló évszázadokon át azt tükrözte, amit a divat létrehozott, diktált és követelt, de a vasalás alapelvei - a nyomás és a hő - nem változtak.  Az egész Kínában kezdődött, 2000 évvel ezelőtt... Volt hő nélküli vasaló… Volt ingujj- és fényező-, tojás alakú-, hosszúorrú vasaló… A kalapvasaló vasalóját a „szabó libájának” emlegették… Az egyszerű kályháknál gazdaságosabb, különleges vasalómelegítő kályhák akár 56 vasalót is melegíthettek… Mivel a vasalást főleg nők végezték, logikus volt, hogy 1871-ben egy nő szabadalmaztatta a cserélhető vasalónyelet. Az amerikai Mrs. Potts találta fel az első hideg vasalónyelet, amelyet csak a vasaló felmelegítése után kellett a vasalóra csatolni. Egy csomagban egy diófából készült nyelet és három vasalót adtak, így két vasaló mindig a tűzhelyen lehetett és a nyelet a másik, forró vasalóra lehetett áttenni, ha a használt vasaló kihűlt. 1890-ben a kislányoknak szóló változat is megjelent, amellyel játékosan lehetett felkészíteni őket a jó háziasszony szerepére. A XIX. század egy másik amerikai találmánya volt a vasalódeszka, amelyet az afro-amerikai Sarch Boone talált fel 1892-ben. Az igazi áttörés csak akkor következett be, amikor a XIX. század végén feltalálták az elektromos vasalót… A második és a harmadik mérföldkő: a termosztát és a gőzölős vasaló feltalálása lett… 

Anyukám asztalon vasalt és ő sem nagyon szerette ezt a házimunkát. Így örököltem ezt a kezdeti viszonyulásomat a vasaláshoz - úgy gondolom.  

Eszes mama, aki egy időben vigyázott rám, míg a szüleim a „bányában” dolgoztak (ma bébiszitternek mondanák) gázzal melegítette a vasalóit két egyforma rézvasalójának olyan kiképzése volt, hogy a gáztűzhely erre kialakított egyik csapjára húzott gumicső másik végét beledugva melegítette fel. Ha kihűlt, kicserélte.

Anyósom a vasalódeszkás műfajú változatát űzte a ruhák simításának, ami annyiban volt kényelmesebb, hogy az ingeket a vállainál is szépen ki lehetett teríteni és úgy végig vasalni, de még mindig nehéz volt és sehol rajta a hőszabályzó.

Hallottam olyan történetet is kollégáktól, hogy a feleség nem nyúlt semmi olyan berendezéshez, amiben elektromosság volt, így a férjtől szenes vasalót kapott ajándékba karácsonyra.


Láttam olyan ismeretterjesztő filmet, amelyben az arab-világban nem a nők a vasalómesterek, hanem a férfiak, s nem kézi vasalóval, hanem lábbal vasalnak. A vasaló hosszú görbe nyélben végződik, amelyre a „zember” ráfonja lábát és lábujjait és úgy fejt ki nyomást egy farmernadrág vasaláshoz. A gőzölést pedig a szájából kispriccelő víz permetje adja.

De itt egy férfiember, aki kézi vasalóval 3 perc alatt asztalon vasal ki egy férfi inget:  (az én rekordom 8 perc 10 másodperc ingenként vasalódeszkán)



Az Indiát megjárt fiam pedig a helyi közmosodában csak férfiakat látott dolgozni. 


 az utóbbi Vass Marcell  fotója

Ott lehet, hogy előbbre járnak az emancipáció terén?!

Majd 35 év házasság után végre lett helyem és egész jó eszközöm is, amivel végezhetem ezt a munkát, meg hát a hozzáállásomon is változtattam. 
Mára már csak a „Zuram” ingeit, néha az öltönyéből a ráncokat és anyósom ágyneműjét vasalom. A többi ruhadarabot és textíliát úgy veszem, hogy ne igényeljen vasalást a mosás után. 



Saját fotó a mai vasalásról

Kéthetenként kijelölöm a napot és úgy vasalok minden darabot, mintha imádkoznék. Így a Jóisten is besegít… Úgy tűnik, mintha gyorsabban is végeznék…



2014. július 28., hétfő

A Garancsi-tó Üvegtigrisétől a Neszmély Hilltopig


Július utolsó vasárnapja van. Fifi (nem "ízirájder")öcsém felnyalábol bennünket és visz a számára legkedvesebb kirándulós körútjára autóval.





Hűvösvölgyön, Solymáron, Pilisszentivánon át legnagyobb meglepetésünkre az Üvegtigris című film helyszínére, a Garancsi-tó partjára keveredünk. A szépen rendben tartott tókerülő tanösvény végigjárása után egy fotó a fiúkról az Üvegtigris előtt. Olybá tűnik, mintha tegnap lett volna a forgatás, igazi „ízirájderekkel”, a parkoló kavicsai között pedig a Róka gúnynevű, piperkőc szereplő elejtett fésűjével.
         

A következő helyszín Bajna. A félbehagyott Sándor-Metternich kastélyfelújítás, kertben többszázéves fákkal. Milyen szép lehetetett egykor. 










Olvasom a neten, hogy a hely egykori gazdája az „ördöglovas”-ként emlegetett Sándor Móricz hogyan ugratta lovát a kastély erkélyéről, s hogy felesége, Metternich Leontina kedvéért építtette át a ma is látható formára, Hild József tervei alapján. 
   
Tardos - Malomvölgyi tókerülés következik eztán. Igazi mediterrán mikroklíma fogad bennünket. Kacsa a tóban, egy különös színű virág, csendesen folyó patakocska, mintha egy taoista kertben járnánk.





   
     

Majd  különös kőhegyeken  át jutunk a Dunáig. Az Éden Kempingben egy rövid séta, Neszmélyen a Hajóskanzenben hekkezés és egy jó korsó sör. 







      A koradélutáni vihar már a Hilltopon ér utol bennünket.




A vendéglőben spontán borkóstolás: Merlot Rozé, Pinot Grigio, Savignon és a történetek borokról.

Egy üveggel haza is viszünk a ritka Merlot Rozéból, melynek a színét a szüretből a hegyre megtett úton a Napsütés adja. Azt mondják a Hilltopról látott naplemente színéhez hasonlatos. 


   


A finom bor vérré vált bennünk,s ha netán vérünk elapadna, íme van „Sürgősségi Borszállítás” is.


S az eső után hazaindulunk a párafelhők között.

Lehet, hogy ősszel is erre jövünk és a Márton napi újbort is itt ízleljük meg?!

2014. július 20., vasárnap

Szemed kincse - lenyűgöző lemezbemutató koncerten jártunk

Tóth Viktor Arura Trio - Szemed Kincse (The Present) - BMC - OPUS JAZZ CLUB-ban. Lenyűgöző volt. (Tóth Viktor: altszaxofon, Lukács Miklós: cimbalom, Orbán György: bőgő)








kaptam életet
kaptam halált
a második érvénybe lép
ha az első lejárt
aztán jön a fényben úszó tér
rossz tetteim folyománya elér
itt a földön ajándékom, hogy láthatom
őt
az időtlent
a hőt
a fényes áramot
mely átjárja a tanyasi kis lakot
tűnődőm: vajon hallja énekem?
(gyenge a hangom)
felajánlom inkább
mindenem

Tóth Viktor
(Tóth Viktor Aura Trió lemezének mottója)


Tóth Viktor a fiatal magyar jazz generáció egyik legtehetségesebb tagja” – írja róla a sajtó, Climbing with mountains című albuma a 2007-es év legjobb jazz lemeze díjat nyerte el, 2011-ben pedig a Fidelio országos szavazásán a 2010-es év jazz személyiségének választották. A szaxofonos saját magát mégis egy úton járó kereső emberként látja, zenei törekvéseiben az egyetemes harmóniával vágyik egységre. 2010- ben jelent meg Tartim című albuma majd ezt a Popping Bopping követte 2011 - ben. Olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Hamid Drake (dob), Henry Franklin (bass), William Parker (bass), Piotr Wojtasik (trombita), John Betsch (dob), Kirk Lightsey (zongora), Billy Harper (sax), Dresch Mihály (sax), közös koncertjeiket a zenész mint a tanulás, önfejlesztés nagyszerű alkalmait látja. Hangszeres játékára a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban a pillanat energiáit kívánja megragadni. Játszott Európa és az Egyesült Államok számos jazz fesztiválján, saját tercettjét vezeti, kortárs táncossal duettezik, népzenét gyűjt, zenét szerez, új utakat keres.



2014. július 8., kedd

Ellák napja és a szív teológiája

Életemben egy Ellák nevű embert ismertem, s őt is csak távolról. Enzsöl Ellák volt a neve. A Rákoscsabán élő barátaink életében esküvők/keresztelők/temetés előtti búcsúmisék alkalmával ismertük meg. Akkortájt fiatalemberként, afféle farmernadrágos papja volt a Rákosmenti katolikus közösségnek.

Majd huszonkét évvel ezelőtt édesapám hobby-telkének közelében, Budapest legutolsó utcájában, a Pásztorfalva utca végén levő a Vida-dombon különös közösségi esemény részesei lehettünk. A Rákoskerti Szépítő Egylet állított fel a Vida-dombon egy hatalmas keresztet, és azt egy misztériumjáték keretében szentelték fel. A keresztet Enzsöl Ellák atya áldotta meg, aki Péter apostol szerepét is eljátszotta a misztériumjátékban. Jézus útját egy 110 m hosszú fehér lepel jelezte, ezen végig haladva a megkeresztelésétől a haláláig kísérhettük nyomon életét.
1992 Húsvét Vasárnapja óta tehát ez a kereszt vigyázza a Vida-dombot.


Ellák atya személyisége ezen a misztériumjátékon is átsugárzott, s nem sokkal ezután került kezembe a Szeretet-hittan című könyve. Ez a könyv lett az első olyan keresztény olvasmányom, amely a nevemen szólított. Az addigi ateista gondolkodásomban valamilyenfajta lassú fordulat indult el. S már-már megfogalmaztam, hogy „Igen, egy olyan templomba elmennék, ahol Ellák atya mondja a misét.” Aztán egyszer csak kaptuk a hírt, hogy 1995. augusztus 15-én, 52 évesen meghalt. Így ez vágyam nem teljesült… De azóta is minden évben Ellák napon egy esküvőn különösen szépen elszavalt Szeretethimnusz, s ez a Vida-dombi misztériumjáték  jut eszembe.

"Negyvenhetedik születésnapomra nagy, piros szívet kaptam ajándékba. A piros posztóból készített szív 47 kis szívet rejtett magában. Ez a meglepetés gyönyörű visszajelzése volt a legszebb jézusi szolgálatnak: a szív teológiájának." (Enzsöl Ellák: Szeretet-hittan)


2014. július 4., péntek

Irat-pasziánsz

Pasziánsz, francia eredetű szó. Jelentése: Türelem, de egy egyedül játszható kirakós játékneve is egyben. 
Ma mindenre külön van igazolványunk, kártyánk. Unalmas, esős őszi napokon kirakhatjuk a pasziánszot belőlük. Az elvesztett-ellopott iratok pótlása közben kezdhető el és kb. egy hónap alatt befejezhető a játszma.


Egy ismerősömet nem rég Ausztriából hazafelé jövet kirabolták az intercityn. A határ előtt vette észre, hogy a kézitáskája sehol. Benne volt minden igazolványa, kártyája, irata és készpénz, amiért is érdemes volt elvinni a „cuccost”.
Vasúti rendőrség – jegyzőkönyv – több napos ügyintézés!
Még szerencse, hogy van a Kormányablak, ahol egy helyen el lehetett intézni mindent. (Kivéve az Adókártyát. Azt nem tudni, hogy miért e kivétel.) A bankkártya is a benne volt az ellopott „cuccosban” (ezt telefonon le lehetett tiltani még hazafelé a vonaton). Így ingázni kellett háromszor a Kormányablak és a Posta között, mert nem egyszerre adták a csekkeket, hanem egymás után. (Mondjuk bankkártya esetén is három tranzakció lett volna, ami háromszori tranzakciós díjjal járt volna.) De egy délelőtt túl volt ismerősöm ezen a herce-hurcán, s lettek ideiglenes papírjai, amivel újra elindulhatott dolgozni, majd kb. egy hónap alatt elkészültek a végleges igazolványok is.

Amikor meghallottam ezt a történetet, akkor elgondolkodtam azon, milyen rengeteg iratunk van, amit hurcolnunk magunkkal, akkor is, ha csak vásárolni megyünk a sarki boltba:

Személyazonosító kártya
Lakcímkártya
TAJ kártya
Adókártya
Nyugdíjas igazolvány
Rokkantigazolvány
Regionális kártya
Vásárlói kártyák
Bankkártyák
Tagsági kártyák és igazolványok
Közlekedési bérletek
Közlekedési jegyek, bérletszelvények

S ha ügyintézünk, akkor még további iratok és igazolványok:

Születési, halálozási, házassági anyakönyvi kivonatok
Oltási bizonyítvány
Iskolai bizonyítványok
SZÉP és nem szép kártyák
Vállalkozói igazolvány
Útlevél
Forgalmi engedély
Járművezetői engedély - B kategóriás - Béka te G óriás:


Ezek azok az okmányok, amik most így, „hirtelen felindulásból” eszembe jutottak.
Ma mindenre külön van igazolványunk, kártyánk. Unalmas, esős őszi napokon kirakhatjuk a pasziánszot belőlük.
 Apropó pasziánsz: Leon Ledermann - Az isteni a-tom című könyvében olvastam, hogy Mengyelejev is pasziánszozás közben jött rá a periódusos táblázatában mára meglevő elemek adatainak logikájára. 109-112. oldal

Amikor én kezdtem a felnőtt életet, volt egy, azaz egy darab személyi igazolványom. Szig volt a beceneve, annak volt egy száma, belejegyezve minden fontos esemény: született, anyja neve, apja neve, lakhelye, házasságkötése-válása, munkahelye, beosztása, gyerekei, iskolai végzettsége…
Na jó volt egy munkakönyv is, amit a mindenkori munkáltatónk őrzött.
És esetleg egy közlekedési bérlet, amivel még igazolhattuk kilétünket és jogosultságunkat az utazásra.

Aztán idővel lett személyi számunk is, a születési paramétereinkkel és egy gép által generált négy számjegyű számmal. Erről lett egy „félcédulánk”, amit belegemkapcsoztunk Szig-be. Ezt később alkotmányellenesnek minősítették. Aztán titkon egyszer csak visszakerült a köztudatba és egyenesen a lakcímkártyánkra nyomtatták rá. Most már nem alkotmányellenes?!  És miért is volt az egyáltalán?!

Most meg hallom, hogy az új útlevelekbe már az ujjlenyomatunkat is belenyomják.
Eddig csak a bűnözőkét tartották nyilván, most már mi is azokká leszünk, csak mert külföldre utazunk?!


Nem azt mondom, hogy arra vágyom, hogy megvalósuljon az Orwell-i „Figyel a nagytestvér” rendszer, vagy a Mátrix című filmben látott a védőoltással beadható nyomkövető, de az, hogy a digitális korszakban egy ember 15-20 féle papírral igazolhatja magát, hogy ő az aki, hát eléggé „gáz”!