Majd az Altamira-barlang festményeiről szóló ismeretterjesztő film is felidéződött, amint egy régésznő magyarázza, hogyan választhatta meg az őskori művész a helyét egy-egy festményének, vagy inkább domborművének és hogyan munkálta-festette meg a sziklákat. (A film 1. 2. 3. része)
Olvastam arról is nem rég, hogy a barlangfestmények java résztét nők festhették, a kézlenyomatok a barlangfalakon - méretük és arányaik alapján - inkább női kezek voltak.
Gondolom mosolyogva: Míg a fiúk a zsákmányszerzéssel és a barlangba vonszolásával voltak elfoglalva, a lányok így dokumentálták a történteket.
Az angol beteg című film Almásy László grófja is rátalált az "úszók barlangjára" a Szaharában, s jegyzetfüzetbe átmásolta az ottani falfestményeket.
Arról is hallottam korábban művészettörténészektől gondolatokat, hogy előbb voltak a szobrok és csak később a festmények. Hiszen a térbeli kiterjedésű dolgok/lények/képződmények/jelenségek síkbeli ábrázolásához az embernek nagyon fejlett elvonatkoztató képességre lehet szüksége. Ez tetten érhető abban, hogy mennyire nehéz az ábrázoló geometria sokaknak még ma is.
Ugyanakkor mára szinte csak síkban jelennek meg mind' ezek a dolgok/lények/képződmények/jelenségek az újság-, és könyvlapokon, plakátokon, filmeken, grafikákon, festményeken, így most meg az jelenti a problémát, hogy egyáltalán térben, vagy tér-időben gondolkodjunk.
Egy nagyszerű animációs film is szól erről a kétdimenziós gondolkodásról, a Mézga Aladár sorozatból.
Majd a kalligráfiába való belekóstolásom első momentumaként az embert ábrázoló japán szimbólum jelent meg előttem, amelyről így ír Gáncs Nikolasz- japán kalligráfus:
„Van egy kanji, elsők között tanuljuk, ha japánul tanulunk. Ez az írásjegy a jin, nin, hito (dzsin, nin, hito) olvasatokkal rendelkező ember (人). Nézzük meg történetét.
Mikor először tanultam leírni ezt a kanjit a mesterem egy nagyon szép történetet mesélt arról, hogy mit ábrázol maga az írásjegy. Én mindig úgy képzeltem a nyugati fejemmel, hogy az ember írásjegye egy embert ábrázol, ahogy két lábon áll. A mesterem viszont úgy tanította, hogy a két szár két embert ábrázol, ahogy támogatják egymást mindenben, lévén az emberben ez egy értékes tulajdonság. Az emberek képesek egymás segítésére. Éppen ezért van az, ha leírjuk ezt az írásjegyet, akkor a két szárának egyforma erősnek kell legyen. Érdekes nem? Ezzel a gondolattal egy teljesen más érzés- és gondolatvilágba tekinthetünk be, mint amilyen elképzelés mondjuk az enyém volt.
Az ember kanjija így egyben a közösséget, az együtt való munkálkodást is magában hordozhatja.
Először is nézzük meg ennek az írásjegynek a három stílusban elkészített verzióit:
Rá is festettem akkor a Tengerszem Föstőtábor Kőkútjából merített összes lapos kavicsra magam is akkortájt.
Azon a nyáron még ezek a Macs'Kavicsok is készültek.
Múlt héten pedig nekifogtam a kavicsfestés előkészületeinek újra. Az asztalomon találtam a férjemtől minap kapott két kis lapos kavicsot. Az egyik egy koponya egy darabjára hasonlított, a másikban pedig Jézus születésnek kis barlangja jelent meg számomra.
Tavaly nyáron szedtem össze nagy mennyiségben kavicsokat Szentendrén, a tűző napsütésben, melyet már tudatosan a Krehabra szántam.
Néhányra meg terveztem mit is lehetne ráfesteni, ezzel inspiráltam aztán a résztvevőket.
Íme az eredmény
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése